Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-20 / 217. szám, szerda

i 4 I ÚJ SZÓ KÜLFÖLD - HIRDETÉS 1995. szeptember 4. Iszapbirkózás Amerikában Amikor bíráljuk vagy dicsérjük az amerikai politikát, például Bosz­nia vagya NATO-bővítés ügyében, hajlamosak vagyunk figyelmen kí­vül hagyni a washingtoni belpolitikai mozgatórugókat. Nyilvánvaló, a NATO csak azért tudott most keményen fellépni a szerbek ellen, . mert Amerika akarta úgy. És az a tény, hogy a NATO csak az ameri­kai vezényletnek köszönhetően hagyott fel az eddigi tehetetlenke­déssel, kissé megkérdőjelezi a Nyugat-Európából való amerikai ka­tonai kivonulásról, az önálló nyugat-európai katonapolitikáról, ütőerőről szóló elméletek időszerűségét. Mi késztethette Clintont a keményebb szerepvállalásra? Egyrészt az a tény, hogy a múlt év óta a törvényhozás mindkét házában re­publikánus többség van. Másrészt az, hogy a jövő év az elnökvá­lasztás éve, am't a béna kacsa évének is szoktak nevezni. Azért, merTTIyenRor komoly külpolitikai döntéseket már nem lehet várni Washingtontól, különösen a magát újraválasztatni kívánó elnök már csak a hazai dolgokkal, a kampányával törődik. Ez is sürgeti Clintont, hogy még az idén próbálja dűlőre vinni a délszláv válság megoldását, hiszen ha sikerül, az jelentősen növeli esélyeit, tompít­hatja az olyan véleményeket, miszerint a legtöb baklövést éppen a külpolitikában követte el. Ha pedig most nem jár sikerrel Boszniá­ban, akkor ezt egy jovö evi jo kampánnyal esetleg még feledtetheti. Felpezsdült az amerikai belpolitikai élet: e hónap első felében visszatértek szabadságukról a törvényhozók. Az elkövetkező hóna­pokban kemény kongresszusi iszapbirkózásokra lehet számítani, s ezek kimenetele a megfigyelők szerint döntő befolyással lehet az 1996-os elnökválasztás hangulatára. A republikánus többségű tör­vényhozás a demokrata kormányzattal úgymond élethalálharcba kezd. A repuijlitórrEísok le akarják faragni az oktatási kiadásokat, a betegtáfTöiátási segélyeket, átszervezni az adórendszert - egyszó­val olyan csomagot akarnak keresztülvinni, amelyről a demokraták, Clintonnal az élen, azt állítják: az amerikaiak közös jövőjétől vonná el a forrásokat, mivel csak a vagyonos rétegeknek kedvez. Clinton a költségvetési deficit lefaragásának más módját ajánlja. Nemrégi­ben tette közzé az adatokat az 1993-ban beindított program ered­ményeiről. Ennek lényege az, hogy a szövetségi közigazgatási-kor­mányzati hálózat csökkentésével, vagyis 250 ezer köztisztviselői munkahely megszüntetésével 108 milliárd dollárt takarítsanak meg az évezred végéig. Az eddigi két esztendő alatt ily módon 70 milliárd dollárt spóroltak meg, 160 ezer állás felszámolásával. Rendkívül érdekes helyzet állt elő a katonai költségvetés terén. Talán még soha nem történt meg, hogy mind a képviselőház, mind a szenátus több pénzt szavazott meg a hadügynek, mint amennyit az kért, hiszen a hadseregre a világ egyik országában sem a sze­rénység, a takarékoskodhatnék a jellemző. A honatyák újabb B-2­es bombázókat akarnak a Pentagonnak, de Perry védelmi miniszter volt az, aki kijelentette, hogy a hadseregnek ezekre nincs szüksége. A republikánusok az egész országra kiterjedő, szárazföldi bázisú ra­kétaelhárító rendszert akarnak kifejleszteni, azt állítva, hogy az USA-val szemben ellenséges politikát folytató országok részéről re­ális veszélynek tekinthető egy ballisztikusrakéta-támadás. Clintonék ellenérve szerint e nagyszabású és rendkívül költséges rendszer kiépítése technológiailag kétséges, stratégiailag pedig indo­kolatlan. Ráadásul a Szovjetunióval 1972-ben megkötött ABI\/I­rító rendszer kiépítését engedélyezte mindkét fél számára. A Fehér Ház egy korlátozottabb rendszertervén munkálkodik, amely mozgat­ható bázisú lenne, és egyaránt szolgálna szárazföldi, légi és tengeri célpontok ellen. Ugyanakkor már hónapok óta tárgyalnak Moszkvával arról, hogy ezt az új rendszert miképpen lehetne beilleszteni az ABM­szerződésbe. A demokraták szerint a republikánusok mindenképpen provokálni akarják az oroszokat, s a terveikkel vissza akarják hozni a hidegháborút. Arról nem is -beszélve, hogy éppen a republikánusok szónokolnak a leghangosabban a költségvetési deficit lefaragásáról. Tovább js lehetne sorolni az érdekes példákat, de a lényeg az ed­digiekből is kitűnik. Két jövőkoncepció ütközik itt. Az egyik nagy, erős, igazi szuperhatalmat kíván, helyreállítva az USA megkopott (katonai) presztízsét is. Mert a helyi konfliktusokból azt a tanulságot vonták le, hogy hiába szűnt meg a Szovjetunió, a világ nem lett biz­tonságosabb, éppen az egyensúly felborulása miatt talán Amerika is sebezhetőbb. A másik koncepció visszafogottabb, és ha nem is visszahúzódó, de jobban befelé forduló Amerikát akar. Nehéz eldönteni, hogy nekünk, közép-európaiaknak melyik lenne a jobb. Nem csodálkozhatunk azon, hogy abban a boszorkánykony­hában, ahol a szakácsok számunkra hihetetlen összegű programo­kat és ellenprogramokat főznek ki, egy balkáni válság csak kisebb epizódnak tűnhet, beleértve még a bombázásokat is. Ez nekünk nem jó, de tény. MALINAK ISTVÁN VAJDASAG APRÓHIRDETÉS Szeptember 20-án ünnepli 60. születésnapját drága jó édesa­nyánk, ONÓDI ILONA Bakán. E szép ünnep alkalmából jó egészséget, sok boldogságot és örömet kívánnak fia feleségével, lánya férjével és az öt unoka V-2709 M Igénytelen munkát kínálok. 300-800 korona napi kereseti lehetőség. Bélyeggel és címmel ellátott borítékra válaszolok. Cím: Blahó Katalin, 925 26 Bol­dog 126. V-2821 • • • Fürdőruhát, sportruházatot és fehérneműt gyártó magyar cég termékeinek forgalmazására alapított pozsonyi székhelyű ve­gyes vállalatába kereskedelmi menedzseri állás betöltésére férfi munkatársat keres. Életkor: 25-35 év, kereskedelmi felsőfo­kú végzettség és gyaKorlat, -sEt ját gépkocsi. Tel.: 07/769 325. V-2340 ÄÉB Megfélemlítik a magyarokat Horvát, magyar és a többi, nem szerb nemzetiségű urak! Mivel a horvátországi usztasa hatalom elűzte a szerb népet évszázados szülőföldjéről, és népirtást hajtott végre, azt kö­veteljük önöktől, hogy békés úton hagyják el a szerb földet! Amennyiben ezt nem teszik meg, erőszakkal kizavarjuk önöket. Legyenek belátöak! Ez az önök, a gyermekeik, az uno­káik és leendő nemzedékeik érdeke. A királyért és a hazáért! A hét végén ismét megjelen­tek ezek a fenyegető levelek a Vajdaságban, ezúttal Zombor­ban. Tegnap a Magyar Hírlap tet­te közzé ezek szövegét. Mint arról újvidéki munkatár­sunk a közelmúltban már be­számolt, a Vajdaság több falu­jában és városában találtak postaládájukban ilyen fenyegető leveleket elsősorban a magya­rok és a horvátok. Ugyancsak beszámolt arról, hogy fegyveres fenyegetésekre is volt példa, de a kihívott karhatalom nem vette túl komolyan a panaszo­kat. A Vajdasági Magyarok De­mokratikus Közösségének és a Vajdasági Magyar Szövetségnek a hivatalos tiltakozása nyomán azonban a hivatalok ígéretet tet­tek arra, hogy ezeket az esete­ket is ugyanúgy fogják kezelni, mint a korábbi erőszakos ház­foglalásokat, amelyeket immár megakadályoznak. -g­PALESZTI N - IZRAELI TARGYALASOK Haladás Hebron kérdésében Simon Peresz izraeli külügyminiszternek és Jasszer Arafat palesztin vezetőnek sikerült haladást elérnie Hebron kérdé­sében - jelentette az AFP és a Reuter. A palesztin autonó­mia Ciszjordániára való kiterjesztéséről az egyiptomi Tábá­ban szombat óta folynak a tárgyalások „Örömmel jelentem be a jó hírt: haladást értünk el az izrae­li hadseregnek Hebronból tör­ténő kivonása ügyében" - kö­zölte újságírókkal Maruan Ka­nafani, Arafat szóvivője. A rész­letek pontosításán már dolgoz­nak - tette hozzá. Simon Peresz a tárgyalások egyik szünetében reményének adott hangot, hogy 30 órai munka után sikerül eredményt elérni. - Az elmúlt három éj­szaka tárgyalásai során szá­mos problémát már megoldot­tunk: a vízmegosztás kérdé­sét, a kelet-jeruzsálemi palesz­tinok részvételét az autonó­miatanács megválasztásán, valamint gyakorlatilag az összes biztonsági kérdést ­mondta. A megállapodás véglegesíté­sének utolsó akadálya Hebron város sorsa. Kanafani szerint az izraeliek új javaslatokkal álltak elő, amelyek jóval ked­vezőbbek elődeiknél. Jichak Ra­bin izraeli kormányfő a Jerusa­lem Post című angol nyelvű lap tegnapi számában megjelent nyilatkozatában kétségét fejez­te ki, hogy a héten Washington­ban aláírják a megállapodást, még ha sikerül is eredményt el­érni a tárgyalásokon. MTI GRÚZIA Hadüzenet a terrorizmusnak A grúziai választások közeled­tével Eduard Sevardnadze hábo­rút hirdetett a-fao mipni f •ii. nn •• a terrorizmus elleni harc fokozá­sát helyezte kilátásba. A belügy­minisztérium szerint a közel­jövőben újabb neveket hoznak nyilvánosságra a Sevardnadze el­leni merénylet kapcsán. Közben máris „beismerte bűnösségét" a két gyanúsított, Temur Hacsisvili, a grúz biztonsági szolgálat főnö­kének helyettese és a szintén le­fogott Giga Gelasvili. Kettejükről közismert Grúziában, hogy a Se­vardnadze fő politikai ellenlába­sának tartott Dzsaba Joszeliani irányította Mhedrioni félkatonai szervezet vezetésének tagjai. Megfigyelők szerint a közeledő elnökválasztások előtt a terroriz­mus elleni harc eszköz lehet Se­vardnadze kezében éppen Josze­liani ellen, aki a közelmúltban je­lezte, hogy nem indul a választá­son, tiltakozásul Sevardnadze po­litikája ellen. MTI BELGA LAPVELEMENY Politikai erőszak Szlovákiában Michal K ováč szloyák áll amfő t hühok um ui dbd , i \mju pe ai g František Mikloško ellenzéki ve­zető brutális bántalmazása for­dulatot jelez a szlovák belpoliti­kai küzdelmekben, mindinkább teret engedve a politikai indítta­tású erőszaknak - állapítja meg a belga La Libre Belgique közép­európai tudósítója. Christine Dupre a lap tegnapi számában mindenekelőtt emlékeztet arra: a hatalomba történt legutóbbi visszatérte után Vladimír Mečiar kormányfő és a szélsőjobboldali, illetve szélsőbaloldali erőket tö­mörítő koalíciója kezdetben megelégedett azzal, hogy de­mokratikus eszközöket alkal­mazzon az ellenzék kiszorításá­ra. Kováč fiának elrablása azon­ban immár e téren is változást je­lez, ugyanis mind való­színűbbnek tűnik, hogy az akció mögött a szlovák titkosrendőrség húzódik meg, amelynek élén pe­uíg a Kormányfő Közeli munkatár­sa, Ivan Lexa áll - mutat rá a bel­ga újság elemzése, megemlítve egyúttal, hogy amikor a vizsgála­tot vezető Jaroslav Šimunič ki akarta hallgatni Lexát, elmozdí­tották a helyéről. A politikai erőszak további pél­dájaként említi Dupre az ellenzé­ki kereszténydemokrata párt el­nökhelyettesének utcai megtá­madását. Ez utóbbi jellemzésére szólaltatja mega cikk szerzője Jan Rumi cseh belügyminisztert, aki szerint Szlovákia jelenleg súlyos politikai válságon megy át, amelynek a tétje a demokrácia megőrzése. Ezzel kapcsolatban Dupre végül még hozzáteszi: so­kan vélik ma úgy, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint 1989 előtt volt; akkor a Mik­loško-féléket legfeljebb börtönbe zárták, de sohasem bántalmaz­ták. MTI • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁRO­LUNK MAGAS NAPI ÁRON, azon­nal készpénzzel fizetünk. Pro­cent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289, 0036/ 96-317 518,117-es mellék.Cím: Vác, Zrínyi Miklós út 3-5. Tel.: 0036/273 190 96. VS-154/2 • • • Eladó kertészkedésre is alkal­mas családi ház, 32 áras telek­kel (üvegház, fóliák) Tornaija Be­je városrészében. Érdeklődni napközben a 0868/23 46, 0868/22 20, 16 óra után a 0868/87 155-ös, illetve 0868/35 32-es telefonszámon lehet. V-2 706 • • • Eladó Arkta téli kelpalánta, va­lamint Humil téli salátapalánta, fagyállók, fólia nélköl termel­hető. Fogyasztásra szedhető áp­Tilis 15-től. Zongor V., 930 32 Blatná na Ostrove 141. Tel.: 0709/983 97, 7-től 8-ig, 20-tól 21 óráit V-2720 • Eladók fekete ^rzskönyvezett pulikölykök. Tel.: 0708/^? 35 03 0708/62 40 60. V-* 7gg • A vásárúti szigeti csirkefarm eladásra kínál levágásra való csirkéket, naponta 7-től 19 órá­ig. Tel.: 0709/951 281. V-2801 • • • Eladó Variant széntüzelésű kazán. Cím: Csilizradvány 169. KN-018 • • • Eladó IFA 50-es és Jawa 350­es. Tel.: 0819/92 051. KN-019 • Eladó jó állapotban levő csalá­di ház,.. 21 áras telekkel Kút­nikyn. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/955 123, hívni az es­ti órákban, 21-22 között. V-2802 • • • Cseh és szlovák részvényeket vásárolunk, azonnal fizetünk. Tel.: 0709/92 38 52. V-2803 • • Szlovák és cseh részvényeket vásárolunk. Tel.: 0709/52 88 81. V-2804 • Eladó régebbi kertes ház Ág­csernyőben (Čierna-obec). Tel.; 095/7133 43. V-28Í6 • Eladó 24 soros hidraulikus vetőgép. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0868/914 67. V-2818 • • • Jó állapotban eladó Jamaha PSR-23-as. Rajkovics József, Bárska ul 3, Topoľníky. V-2820 • • • Eladó Jawa 350-es és 634-es jó állapotban, extra tartozékokkal. Ár megegyezés szerint. Cím: Ko­vács Zoltán, Hlavná 327, 930 28 Okoč-Op. Sokolec. V-2822 a a V V • Eladó Nyárasdon családi ház (gázfűtéssel, nagy udvarral és kerttel). Ár megegyezés szeript Cím: Kovács Imre, Csillag .vtca, 131, 930 11 Topoľníky yv<-2823 • • • Eladó Š-120 (M őpus), teljes felújítás után. T®'- 07/819 144, 19 óra után. V-2832 „ 'mm p^apostetők szigetelését vállal­juk, 110 korona/m 2. Tel.: 0709/525 208, 0709/520 203. V-2813 NÉHÁNY SORBAN A pai nagyszülei hazájába, Magyarországra, majd Itá­liába látogat a hétvégén George Pataki, New York állam ma­gyar-olasz származású kor­mányzója - jelentette a Nép­szabadság washingtoni tudósí­tója. W ashingtonban a külügy­minisztérium szóvivője hétfőn lehetségesnek nevezte, hogy október végén létrejön a Bili Clinton amerikai és Csiang Cö-min kínai elnök közötti csúcstalálkozó, de rögtön hozzá is tette: döntés egyelőre még egyik oldalon sincs, és a leg­felsőbb szintű tárgyalások meg­tartásához egy sor feltételnek kellene előzetesen teljesülnie. M ohamed Farah Aidid szomáliai hadúr köre­iből az ENSZ Világélelmezési Programjának tisztségviselői biztosítékokat kaptak, hogy a Baidoa bevételekor fogságba esett külföldiekkel jól bánnak. Aidid milicistái az ENSZ Gyer­mekalapjának (UNICEF) helyisé­geiben két franciát, öt amerika­it, három szudánit, egy afgánt, egy tanzániait, egy olaszt, egy hollandot, egy etióp, valamint két ausztrál állampolgárt tarta­nak őrizetben — erősítette meg Andrew Marschall, a Világélel­mezési Program szomáliai ve­zetője. M integy hétezer dollárnak megfelelő összeget kap­nak a nácizmus ausztriai áldo­zatai egy új kormányalapítvány­ból. Erről az alapítvány kuráto­rai döntöttek. A kurátorok ­köztük minden politikai párt képviselője és Paul Grosz, az ausztriai zsidó közösség ve­zetője hétfőn döntöttek az összegről. Grosz tartózkodott a szavazásnál. A zsidó közösség vezetője már korábban kifogá­solta, hogy a kárpótlás feltételei túl homályosan vannak megfo­galmazva. C saknem húsz embert vet­tek őrizetbe a hatóságok tegnap reggel Marseille-ben egy nagyszabású razzia során: az akcióban félszáz rendőr vett részt, s a cél az volt, hogy fel­számoljanak egy olyan hálóza­tot, amely hamis papírokat gyártott bűnözők számára. N agyszabású hadgyakorlatot tartanak Észak-Koreában annak ellenére, hogy súlyos gondokat okoz az élelmiszerhi­ány, és jelentős anyagi károk is keletkeztek az országban a múlt havi természeti katasztrófa mi­att. A viharos időjárás miatt egy hónappal elhalasztották a had­gyakorlatot, amelyet e hónap elején kezdtek újra, és amit „minden korábbinál nagyobbra" méreteztek - közölték dél-kore­ai katonai források. APROHIRDETESEK FELVÉTELE POZSONYBAN -VOX NOVA Rt., Pribinova 25, 819 15 Bratislava Hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN -WIN 20, Záhradnícka 16, I. emelet jobbraHétfőtől péntekig 9 bs 13 óra között Magánszemélyektől a soros hirde­tések ára: ÚJ SZÓ -1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fény­kép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlése 100 koro­na. A jeligés hirdetések felára 20 ko­rona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 25 százalékos hoz­záadottérték-adót számlázunk.

Next

/
Thumbnails
Contents