Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)
1995-08-31 / 202. szám, csütörtök
6 I ÚJ SZÓ TANÁCSADÁS 1995. augusztus 4. T íz személyt ítéltek halálra és végeztek ki közvetlenül ítélethirdetés után a dél-kínai Csiejangbán, adta hírül tegnap egy heíyi napilap. Az AFP jelentése szerint az eset még múlt pénteken történt, de csak most számolt be róla a kínai sajtó. A halálraítélteket gyilkosságban, nemi erőszakban és rablásban találta bűnösnek a bíróság. Az Amnesty International emberi jogi szervezet adatai szerint tavaly 1791 embert végeztek ki Kínában, míg egy évvel korábban 1419-et. I zrael tegnap teljes egészében feloldotta a Jerikó körül elrendelt zárlatot — közölte egy katonai szóvivő. A hatóságok egy nappal korábban már engedélyezték, hogy nők, gyerekek és 35 évesnél idősebb férfiak elhagyják a várost. Izrael egy héttel ezelőtt, közvetlenül a jeruzsálemi buszmerénylet után rendelte el a ciszjordániai város körüli zárlatot, biztonsági okokra hivatkozva — emlékeztetett az AFP. K uvaiti-amerikai hadgyakorlat kezdődött tegnap az olajsejkség északi részén, az iraki határtól 15 kilométerre. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a 400 négyzetkilométernyi területet érintő manőver színhelyét katonai zónának minősítették, s lezárták a polgári lakosság elől. A másfél hónaposra tervezett hadgyakorlatban 1400 amerikai katona vesz részt. A kuvaiti egységek először használják majd az országba nemrég érkezett rakétákat. A Perzsa(Arab)-öbölben jelenleg több mint 30 amerikai hadihajó tartózkodik, 23 ezer főnyi legénységgel. L ezuhant Nagy-Britanniában az amerikai légierő egy U2 típusú felderítő repülőgépe; a pilóta életét vesztette. A kedd éjjel nyilvánosságra került részletek szerint a repülőgép Gloucestershire légitámaszpontjáról indult volna bevetésre. Meg nem erősített értesülések arra utalnak, hogy a nagy magasságú repülésre képes, érzékeny kémműszerekkel felszerelt légijármű útitervében boszniai küldetés szerepelt. A brit királyi légierő szóvivőjének tájékoztatása szerint a gépnek „műszaki problémái támadtak" a felszállás után; részletek egyelőre nem ismeretesek. Az U2-es pilótáját, az amerikai légierő századosát helikopterrel szállították egy swindoni kórházba, ahol azonban belehalt sérüléseibe. A hivatalos londoni bejelentés szerint szakértői vizsgálat indult a baleset okainak felderítésére. Sevardnadze megúszta a merényletet A grúz biztonsági szolgálat munkatársai tegnap letartóztattak egy 10 emberből álló csoportot, amelynek birtokában volt a parlament és az elnöki rezidencia alaprajza. Jelenleg azt próbálják megállapítani, milyen mértékben volt köze a csoportnak a grúz államfő ellen kedden este elkövetett merénylethez. MTI-hírek A könnyű sérüléseket szenvedett Eduard Sevardnadze tegnap reggel már munkába állt. Rezidenciáján fogadta a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok munkatársait. A találkozón a terrorakcióért felelős személyek letartóztatásának kérdéseiről volt szó. Sevardnadze megítélése szerint a robbantás szervezői a Grúziában megindult demokratikus folyamatokat akarták megállítani. „Az alkotmány elfogadása volt az utolsó csöpp a pohárban, s a reakciós erők elvesztették türelmüket" — mondta, s meggyőződését fejezte ki, hogy a merénylet a kudarcra ítélt erők utolsó lépése volt. Parlamenti képviselők és neves politikusok államcsínykísérletnek nevezték a merényletet. A grúz parlament és kormány még kedden éjjel közzétett közleménye leszögezte, hogy az új alkotmányt a közeli napokban aláírják, s a parlamenti és elnökválasztást az eredetileg tervezett időpontban, azaz november 5én megtartják. A merényletet elítélő dokumentum hangsúlyozta, hogy a meghirdetett demokratikus elvektől egy tapodtat sem tágítanak. Igor Georgadze, a grúz biztonsági szolgálat vezetője elmondta, hogy már két hónapja érkeztek információk az államfő ellen készülő merényletről. Ezeket az értesüléseket továbbították Sevardnadzénak és testőrségének. Tbilisziben és a grúz városokban rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be. Megerősítették a stratégiailag fontos intézmények védelmét, a belügyminisztérium minden alakulatát riadókészültségbe helyezték. Sajátos tiltakozás az Eiffel-torony közelében a francia atomrobbantások ellen. ATOMKÍSÉRLETEK Kollektív ázsiai tiltakozás Az ázsiai és csendes-óceáni térség 22 országa tegnap bírálta Kínát és Franciaországot, felszólítva a két államot, hogy azonnal állítsák le a nukleáris kísérleteket. MTI-hír Az Ázsiai és Csendes-óceáni Parlamentáris Unió 30. közgyűlésén elfogadott határozat úgy ítéli meg, hogy a kísérletek komoly visszalépést jelentenek a nukleáris leszerelés terén. A dokumentum felszólította a tagállamokat: tegyenek meg minden lehetséges és ésszerű lépést annak érdekében, hogy Kína és Franciaország felfüggessze a kísérleti robbantásokat. A Szöulban megrendezett és három napon át tartó közgyűlésen 22 állam mintegy 110 parlamenti képviselője vett részt. A Fülöp-szigetek általjavasolt határozattervezet először csak Franciaországot ítélte el; a Kínát utólag, Japán javaslatára vették be a dokumentumba. Kína e hónap elején hajtott végre kísérleti atomrobbantást, Franciaország pedig szeptember elejétől jövő májusig kíván hét vagy nyolc robbantást végrehajtani a Mururoa korallzátonyon. SZ ADDAM DEZERTÁLT VEJE IS MEGERŐ SÍ TETTE Irak atombombát akart előállítani Irak a kuvaiti invázió után 1990-ben gyorsított programot indított be atomfegyver előállítása céljából — közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bécsi székhelyén a szervezet Irakban járt küldöttségének vezetője. volna a fegyver kifejlesztésének idejét, bár Bagdadnak még számos technikai problémát kellett volna megoldania az atomfegyver tényleges előállításáig. Amikor 1991 januárjában bombatalálat érte a kutatási központot, a program abbamaradt. A kutatások fő megbízottja Husszein Kamel Haszan, a hadsereg fegyverkezési programjának vezetője, Szaddam Husszein veje volt, aki három héttel ezelőtt Jordániába szökött. A most közölt tényeket ő is megerősítette — közölték a bécsi NAÜ-központban. MTI Maurizio Zifferero elmondása szerint a programmal azután hagytak fel, hogy a szövetségesek az öbölháborúban lebombázták a kutatási központot. A program 1990 szeptemberében indult be, egy hónappal Kuvait elfoglalása után, s az volt a célja, hogy két nukleáris kutató reaktorból atomfegyver gyártásához elegendő dúsított uránt nyerjenek. A két — francia, illetve orosz — reaktor fűtőelemei annyi uránt tartalmaztak, amennyi legalább egy atomfegyverhez elegendő lett volna. A program alaposan lerövidítette Jelcin később dönti el, indul-e elnökjelöltként Borisz Jelcin orosz államfő tanácsadóival, valamint neves orosz politológusokkal a csecsenföldi válságról, a küszöbönálló parlamenti választásról és az orosz gazdasági helyzetről cserélt eszmét. Jelcin megerősítette, hogy a csecsenföldi válság rendezésében változatlan az orosz vezetés álláspontja: az alkotmány és a törvényesség alapján a helyzet békés rendezése. ja tisztségét sem az egyik sem a másik politikai erő támogatására használni. A megbeszélés után adott nyilatkozatában Andranyik Migranján, az Elnöki Tanácstagja kijelentette: „Borisz Jelcin nem a közeljövőben határozza el, hogy indul-e az elnökválasztáson". Az államfő előbb megvárja a parlamenti választás eredményét, másrészt döntése függ a politikai folyamatok mélyebb elemzésétől is. MTI-hír Az elnök úgy vélte, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzetet már a közelgő parlamenti választás határozza meg. Megjegyezte, hogy ez ügyben különböző spekulációk láttak napvilágot, amelyek nem állják meg helyüket. Leszögezte, hogy szó sem lehet a parlamenti vagy az elnökválasztás elhalasztásáról. Hangsúlyozta, hogy a választási kampány során nem fogAPRÓHIRDETÉS M • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, BajcsyZsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96316-289. VS-154/1 • • • VÁH kft., Trnovec nad Váhom eladásra kínál élő pecsenyekacsákat; 120 Sk/db, és fagyasztott kacsákat 65 Sk/kg. Eladás helyben, munkanapokon. VS-861 • • • Eladó Péter- és cserépkályha. Tel.: 0709/98 175. V-2 67 7 • Yes 100 órás intenzív nyelvtanfolyam indul (angol, német) kezdők és haladók számára a galántai gimnáziumban szeptember 4-én, 17 órai kezdettel. Érdeklődni Brezina Zoltánnál lehet az iskola címén. V-2588 Hirdetésfelvétel magánszemélyektől tel: 07/210 4478 A SZÖULI ÁRUHÁZ-KATASZTROFA MIATT A vádlottak csak hanyagságért ítélhetők el Tegnap megkezdődött a bírósági tárgyalás a Júniusban történt szöuli áruház-katasztrófa kapcsán vád alá helyezett személyek ügyében — jelentette az AP. A halottak száma a legújabb adatok szerint 501. A szakértők szerint a hibás tervezés, a hanyag kivitelezés és az épületen később elvégzett illegális változtatások miatt dőlt össze az áruház. MTI-hír A 25 vádlott között 12 kormánytisztviselő is van, beleértve annak a városkerületnek két volt vezetőjét is, amelyhez az áruház tartozott. Egyes kormánytisztviselőket azzal vádolnak, hogy csúszópénztfogadtak el, s ennek fejében szemet húnytak az épületen végrehajtott változtatások fölött. A vádlottak között van még az áruház elnöke, tulajdonoBurgonyabetakarítá s rendőri felügyelettel Moszkvától alig 100 kilométernyire. Több főváros környéki mezőgazdasági szövetkezet őrző-védő biztonsági szolgálatokhoz fordult, hogy jelenlétükkel szavatolják a zavartalan betakarítást. A burgonya kilogrammonként mintegy 3 000 rubelbe kerül a moszkvai piacon, s ezért a bűnbandáknak megéri, ha lecsapnak a termésre. A WHITEWATER-ÜGY VADLOTTJA: Bili Clinton ártatlan MTI-hír James McDougal amerikai üzletember — Bili Clinton egykori barátja és üzlettársa — ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott tizenkilenc rendbeli sikkasztás és csalás vádjában. Az arkansasi Little Rock bírósága előtt kijelentette: a tárgyalás bizonyítani fogja, hogy sem ő, sem az elnök nem követett el törvénybe ütköző cselekedetet. Az üzletember a hetvenes-nyolcvanas évekre visszanyúló Whitewater-befektetési ügy egyik központi alakja. Az arkansasi Madison Guaranty takarékbank elnökeként társtulajdonosa volt annak az üdülőtelepnek, amelybe annak idején a Clinton-házaspár is beruházott. (Bili Clinton akkor még Arkansas állam kormányzója volt.) A republikánusok nyomására tavalyelőtt külön vizsgálóbírót neveztek ki, hogy független nyomozást indítson a Whitewater-ügy feltárására, nevezetesen annak kiderítésére, vajon Clintonék elkövettek-e szabálytalanságokat az ingatlanbefektetéssel kapcsolatban. A vádlott leszögezte, hogy a vádemelést politikai indítékúnak tekinti, és szilárd meggyőződése, hogy a bíróság ismét fel fogja menteni. sa, valamint az építővállalat munkásaiés mérnökei. Az áldozatok hozzátartozói tüntetést készülnek tartani a bíróság előtt, amellyel azt akarják elérni, hogy az áruház tulajdonosát és a többi magas rangú képviselőt gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéljék el. Az ügyész elmondta, hogy a dél-koreai büntetőjog szerint legföljebb hanyagságért szabható ki büntetés a vádlottakra.