Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)
1995-07-12 / 160. szám, szerda
benne: DUNA EXPO '95 Beharangozó Egy reggel, munkába menet azon kaptam magam, hogy gondolkodom. Azon töprengtem, mit tehetnék, hogy színesebb, érdekesebb legyen az, amit csinálok, és jó lenne tudatni ezt másokkal úgy, hogy nekik is színesebb és érdekesebb legyen... Mivel újra a feketekávé rabja lettem, de még túl korán volt ahhoz, hogy a kávéfőzés örömeit megosszam valamelyik kollégámmal, nekiláttam, csak úgy magamban. Ekkor jött az első ötlet, a kávészacskó láttán. A feketét szürcsölgetve napi teendőimet ellnőriztem volna, de a felkelő Nap teljesen elvakított. Ekkor jött a második ötlet. (Mivel „ötletekkel tele van a padlás" szokta mondogatni egy jó ismerősöm, meg kettő fölösleges is egyidőben, megpróbáltam őket közös nevezőre hozni.) Összeállt a kép, s ennek bevezetőjét most olvassa a kedves olvasó. Ha önök is úgy akarják, mától havonta egy alkalommal, mindig szerdán jelenik meg a VÁLLALKOZÓK OLDALA. Ennek célja, hogy információt közvetítsen. Kicsit más formában, mint a megszokott újsághirdetés, kicsit más formában, mint egy cikk. Ez a hirdetés a konkrét ki nálat mellett általános tájékoztatót is tartalmaz, képet kap az olvasó az adott vállalatról, vál lalkozóról. Itt a bemutatkozásra alkalmas lehetőség a vállalatok, vállalkozók részére, továbbá infor mációk gyűjtésére. Ezáltal a mi munkánk színesebbé és eredetibbé válik, s bár több munkát igényel, bízunk benne, hogy megéri. Horváth György reklámszervező Ha tetszik az ötlet és érdekli Önöket ez a lehetőség, bővebb tájékoztatást az alábbi címen és telefonszámon nyújtunk: VOX NOVA a.s. Pribinova 25, 819 15 Bratislava, Telefon: 07/325 129, 07/210 44 46 Fax: 07/210 44 31 KLEMBER s r.o. Nová osada č. 757 929 01 Dunajská Streda Tel ./fax: 0709/525 884 Kiválóminőség hazai gyártótól Néhány évvel ezelőtt, amikor a külföldi márkák megjelentek a hazai piacon, nagymértékben bővült a fogyasztó választási lehetősége. Példaként említsünk egy egyszerű termékel - a kávét. Vagy egy tucat világhírű és kevésbé ismert márka közül választhatnak a fogyasztók. Hazai márkák egyike a Klember kávé, mely iránt-4 éves fennállása óta - egyre nő az érdeklődés. - A Klember Kľt. 199l-ben alakult, kávé feldolgozására és forgalmazására szakosodott. A világhírű kávéforgalmazók jelenléte és terjeszkedése a piacon az.t sugallta, hogy e/.en a téren hazai márka is érvényesülhet. Természetesen, nem volt lehetőségünk a világcégekhez, hasonló nagy reklámkampánnyal népszerűsíteni termékeinket, de a kemény, kitartó munka meghozta a várt ereejményt, és ma besorolhatjuk a Klember kávéi a hazai legnagyobb márkák közé. A közel I00 alkalmazottal és üzletti partnerrel arra törekszünk, hogy termékeink az országban mindenhol jelen legyenek. • Bemutatná közelebbről tevékenységüket ? Az Ismert ŠTANDARD ZMES és EXTRA SPECIAL szemes és őröli kávé a legkeresettebb termékünk, hiszen a rendszerváltás előtt is ismert márkák ma is népszerűek, minőségük pedig jobb lett. A nyers kávét Hondurasból, Guatemalából, Columbiából és más kávétermelő országból hozzuk be. Míg a nyerskávé eljut hozzánk, többször ellenőrzik minőségét. Először a behajózás során, másodszor Európába érve, végül az átvételnél. Ezeknek a szigorú nemzetközi normáknak mind a hazai, mind a külföldi kávétermékeknek meg kell felelniük. Csupán a kávészemek speciális módszerrel való tisztítása után, a legjobb minőségű Arabica és Robusta fajtákból számítógép-vezérlésű technológiával pörköljük a kávét. Ennek köszönhetően jó minőségű és kiváPRAŽENÁ ZRNKOÜA KŔUA • •••••• • MI^JMI® • • 0 9 • UH I» O ČSN 58 1330/C 75 g I <1 II • ló aromájú kávét kínálunk vásárlóinknak. Hogy milyen sikerrel, az.t bizonyítja a tavaly Csehországban megrendezett kávéfesztivál. A 70 résztvevő közül a Klember kávé két első helyezést - a Standard zmes és Extra špeciál kategóriában -, továbbá egy harmadik és negyedik helyezést ért cl egyéb kategóriában. Úgy vélem, ez a négy díj ékes bizonyítéka annak, hogy helyes úton járunk. • Újdonságra is számíthatnak a vásárlók a jövőben'! Újdonság a 1/2 kg-os csomagolású kávé, elsősorban a vendéglátóipar részére. Termékeink skáláját további teakészítményekkel szeretnénk bővíteni, a próbaüzemelés már folyik. Jelenleg a legkeresettebb termékeink a hagyományos és gyümölcsteák (őszibarack, eper,-citrom, mangó, kiwi és gyümölcskeverék). Ezt a kínálatot gyümölcs alapanyagú teakülönlegességekkel és gyógynövényteákkal szeretnénk gazdagítani. De tegyük félre a munkát, és igyunk egy igazi Klember kávét! A Klember kávét bemutatta Miloš Klement mérnök, a Klember Kft. társtulajdonosa Árnyékolók INN Ni - AZ ÖN SIKERÉNEK KULCSA. HOGY ISMERTTÉ VÁLJON, TELEFONÁLJON:/Q7/325 129 A téli hónapokban a legtöbben dideregve várjuk a tavaszt, sokan már az éltető napsütésre gondolunk. A tűző nap azonban nem mindig kellemes. Otthonunkban, munkahelyen, kávézókban inkább zavaró. Ellensúlyozására több megoldást ismerünk. Igen korszerű változatát - árnyékolók, redőnyök, reluxák - kínálja a FORES cég. Kínálatunk dióhéjban: - ablakközi és térelválasztó reluxa (26 színárnyalatban) - külső redőny (5 színben) - különböző típusú szalagfüggönyök (18 színárnyalatban) • A galántai Fores cég sokéves tapasztalattal és ügyes szerelőgárdával Szlovákiában az egyik legismertebb árnyékolástechnikával foglalkozó cég. - A rendszerváltás után gombamódra szaporodtak ezek a vállalatok főleg Szlovákia déli vidékén, ahol a magyarországi tapasztalatok kamatoztatása jövedelmező üzletnek bizonyult. Nagy a konkurencia, kizárólag jó minőséggel és kedvező árral tudjuk állni a versenyt. Természetesen nem kis összeget költünk reklámra, hiszen ez nélkülözhetetlen, ha a kereskedelem utolsó, ám legfontosabb láncszemét, a fogyasztót szólítjuk meg" - vallja Forró Vladimír tulajdonos. A FORES cég 1992-ben bővítette vállalkozását. Addig ablakközi és térelválasztó reluxa gyártásával foglalkoztunk, majd később bővítettük szolgáltatásainkat. Tekintettel a gazdasági helyzetre, részletfizetésre is beszereljük a kívánt terméket, így sokkal többen megengedhetik maguknak a jó minőséget és élvezhetik a luxuscikknek nem számítható lakáskiegészítőt. Jól kiépített kereskedelmi hálózatunk van egész Szlovákiában, így a FORES név mindenütt ismertté vált. Több a visszatérő ügyfél, elhozzák ismerőseiket, rokonaikat. Ezért is érdemes nagy figyelmet szentelni a minőségnek. Természetesen jótállást és a jótállás idejére s utána is szervizt biztosítunk. Külföldi, főleg Nyugat-Európából importált alapanyaggal dolgozunk, igyekszünk tartani az ott megszokott minőséget is. • Környezetemben vannak, akik rossz tapaszFORES Sídlisko SEVER K18 924 01 GALANTA talatokat szereztek a „redőnyösökkel". Mi az oka ennek? - Bennünket is többen felkeresnek, hogy az alig néhány éve, esetleg csak néhány hónapja felszerelt, külföldön gyártott és külföldi „vállalkozók" által garantált redőny elromlik, és a beígért jótállás alatti javításra hiába várnak, így hozzánk fordulnak segítségért. Mi természetesen segítünk, de fizetség ellenében. Ezért is tanácsos a lakáskiegészítőt hazai gyártótól beszerezni, itt van például a FORES cég Galántán! Szlovákiai monopólium Nagyfödémesen Festőhenger Kiss Józseftől A nagyfödémesi Kiss József magánvállalkozó a festőhengerek egyedüli gyártója az országban. - Hogyan kezdett bele a vállalkozásba?-kérdeztük a monopolhelyzetű hengergyártót. - Eredeti foglalkozásom festő és mázoló, s vagy hat évig a községi hivatal mellett működő kisüzemben foglalkoztam a festőhengerek gyártásával. Amint lehetőség nyílt rá, 1989 májusától magánvállalkozásba kezdtem. Ekkor azonban nem a régi munkamódszerrel folytattam, hanem új technológiát dolgoztam ki, természetes kaucsukból kezdtünk újfajta, nagyon szívós és puha hengereket gyártani. Nagyon készséges partnerre találtam a pozsonyi Matador gumigyárban, ahonnan az alapanyagot kapom. A klasszikus, szimmetrikus, úgynevezett ornament mintákon kívül tavaly a nyugaton most divatos ún. plasztikus hengerekkel is megpróbálkoztam, de úgy tűnik, hogy egyelőre nincs iránta elegendő érdeklődés. Magyarországon már használják ezt a technológiát, de oda horribilis összegekért hozzák be Németországból az anyagot. Mi fele áron, és állítom, hogy legalább olyan minőségben tudnánk ugyanezt kínálni. • Milyen az árukínálat, és hol értékesítik termékeiket? - Több, mint kétszázféle mintával gyártjuk a hengereket. A vásárlók színes prospektusból választhatják ki a nekik tetszőt, és mi utánvéttel, postán küldjük a hengereket. Csehországban, Breclavban is van fióküzemünk, ahonnét a csehországi megrendelőknek továbbítják az árut. Termékeink 90 százaléka Csehországban kel el, pedig azt szeretném, ha legalább 3040 százalékban Szlovákiában adhatnám el a hengereket. Nálunk sajnos kisebb az érdeklődés a termékünk iránt, pedig itt még olcsóbb is lenne, hiszen a szállítási költségek alacsonyabbak. Amikor még alacsonyabb volt a postai viteldíj, kisebb mennyiségben Kanadába is szállítottunk hengereket. A klasszikus és a plasztikus hengereken kívül a nagyfödémesi üzletünkben a cseh és szlovák gyártmányú festékek széles palettáját is kínáljuk. • Mennyibe kerülnek az önök gyártmányai? - A klasszikus hengerek darabja 340 koronába kerül, de ha többet vásárolnak, kedvezményt adunk. Ha tíz-tizenöt darabot vásárol valaki, akkor már 300 koronára is csökkenhet a darabonkénti ár. Nem nagyon olcsó, az igaz, de olyan minőségű anyagból készül, hogy legalább húsz évet kibír. • Tervei a jövőre? - Jelenleg egy ostravai cég Oroszországban és Ukrajnában végez piackutatást a hengereimmel. Magyarországon is próbálkoztam, de olyan információkat kaptam, hogy ott nincs érdeklődés a termékeink iránt, viszont szeretnék olyan magyarországi partnert szerezni, aki Románia, Erdély felé tudná továbbítani az árúnkat, mert ott manapság nagyon divatos a hengerezés. Elsősorban azonban azt szeretném elérni, hogy Szlovákiában többen ismerjék meg és használják a termékeinket. (így, gi) FIRMA KISS Výroba maliarskych valčekov ul. Pusta č. 182 925 22 Veľké ÚTany Telefon: 0707/973 71 Gyárt és eladásra kínál (utánvéttel is!) klasszikus festőhengereket hagyományos és modern minták festőhengerek plasztikus technikára További kínálatunk: festékek széles választéka festéshez különféle kellékek árusítása Szaküzlet: Leninova 234 S 925 22 Veľké Úľany 2