Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-11 / 159. szám, kedd

A nyílt társadalom és a Nyugat Amint arról a múlt héten hírt adtunk, Soros György Crans Montanában el­mondott beszéde nagy visszhangot, szlovák kormánykörökben pedig felhá­borodást váltott ki. Az amerikai üzletember vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta: nem állt szándékában megsérteni Szlovákia érdekeit. Java­solta, tegyék lehetővé, hogy Szlovákia lakossága megismerje a beszéd tel­jes szövegét, és maga alkosson róla véleményt. íme a beszéd teljes szövege: Az elmúlt öt évben jövedelmemnek a felét és időm jelentős részét szenteltem alapítványaimnak, amelyek immár hu­szonkét országra terjednek ki a volt szovjet birodalom területén, valamint kettő működik azon kívül: Dél-Afrikában és Haitin. Nem azért tettem így, mert kü­lönösképpen jótékony természetű em­ber lennék, hanem mert valami tényleg fontos dolog forgott kockán. A szovjet birodalom összeomlása tör­ténelmi esemény volt. Az, hogy milyen jellegű társadalmi szervezet lép a helyé­be, sok évre meghatározza a világ sor­sát. A kommunizmus megkísérelt egy vi­lágméretű, zárt társadalmat létrehozni. Mivel ez a próbálkozás megbukott, le­hetőség nyílt egy világméretű, nyílt társa­dalom létrehozására. Az alkotás első pillanatai mindig a leg­fontosabbak: ekkor alakul ki a minta. Egyedülálló helyzetben voltam. Nem­csak hogy felismertem a pillanat je­lentőségét, hanem megvoltak a megfe­lelő forrásaim is ahhoz, hogy megragad­jam azt. Sok ember van, aki többet is ké­pes áldozni, mint én a nyílt társadalom megteremtése érdekében, és sok olyan ember van, akinek a pénzügyi lehetősé­gei tágabbak; de senki más nem kap­csolta össze ezt a két dolgot. Mivel egye­di helyzetben voltam, egyedi felelőssé­get is éreztem. A célom az volt, hogy elősegítsem a kommunizmusból az általam - Kari Popper filozófustól kölcsönzött termino­lógiával élve - nyílt társadalomnak neve­zett formáció felé való átmenetet. Nyílt társadalom alatt valami olyasmit értek, amilyenben mi Nyugat-Európában és Észak-Amerikában élünk. A legtöbb kommunista uralom alatt élő ember szá­mára ez nagyon vonzó kilátás volt, így az ő törekvésüket támogattam, amikor a fenti cél elérését segítettem elő. Felis­mertem, hogy a nyílt társadalom egy sok­kal előrehaladottabb és kifinomultabb társadalmi szervezet, mint a zárt társa­dalom, és az átmenethez az emberek­nek igenis szükségük van segítségre. Sajnos a Nyugat nyílt társadalmai nem osztották ezt az elképzelésemet. A forradalom hat éve alatt bebizonyoso­dott, hogy a kommunizmus összeomlá­sa nyomán előállt történelmi lehetősé­get elmulasztottuk. Az általánosítás veszélyes - végül is én huszonkét or­szágról beszélek -, a kibontakozó min­tát azonban már jól látni. Ez nem más, mint nacionalista ideológiák és magas üzleti érdekek keveréke - klasszikus re­cept a fasizmus és a nemzetiszocializ­mus számára. Ez nem áll azonban min­den országra, és ahol érvényes, ott is minden országban más és más formát ölt. A legtöbb országban sem az ideoló­gia, sem pedig az üzleti érdekek nem fejlődtek ki teljesen, és a vezetés szilár­dan ül a nyeregben. Talán Milosevics te­kinthető a legsikeresebbnek Jugoszláviá­ban, de Tudjman sem csinálja rosszul Horvátországban, noha őt könnyebb len­ne elmozdítani. Mečiar szilárdan beásta magát Szlovákiában mint az ország ka­rizmatikus vezetője, de az üzleti érdekek még nem kristályosodtak ki, és nagy az esélye annak, hogy kemény harcok lesz­nek a privatizációs zsákmány felett. Más országokban - melyek között Oroszor­szág a legfontosabb - az üzleti érdekek szilárdabb alapokon állnak, mint a veze­tés vagy az ideológia. Az állam irányítá­sában az „aki kapja, marja" elv érvénye­sül, és a végeredmény messze nem el­döntött. Egy dolog azonban bizonyos: aki meg akarja szerezni a nép támogatását, annak nacionalista, idegenellenes jel­szavakat kell hangoztatnia, mivel az em­berek kiábrándultak a Nyugatból, és dü­hösek rá. Más országokban - és ezek között első helyen szerepel Ukrajna - a minta még nem alakult ki, és jó esély van arra, hogy a dolgok más fordulatot vesz­nek, különösen, mivel a Nyugat, úgy tűnik, felébredt - a kommunizmus összeomlása óta először -, és valódi, je­lentős segítséget nyújt. Korai lenne elsi­ratni a régiót - és én nem is készülök ki­vonulni onnan -, de nem korai megkér­dezni, hogy mi romlott el: ez az a kérdés, amely egyre inkább gyötör. Nyilvánvaló, hogy rosszul ítéltem meg a Nyugat nyílt társadalmait. Azt gondol­tam, hogy osztják azt a hitemet, hogy a nyílt társadalom a társadalmi szervezet kívánatos formája, és hogy készek némi áldozatra is annak megteremtése érde­kében. A valóság azonban az, hogy a nyílt társadalmakban élő emberek nagy többsége nincs is tudatában annak, hogy nyílt társadalomban él, és bizonyo­san nem tekinti ezt olyan célnak, amely­nek érdekében érdemes áldozatokat hozni. Félrevezettek engem azok az em­berek, akikkel Kelet- és Közép-Európá ban kapcsolatba kerültem. Lehet, hogy nem használták a nyílt és zárt társada­lom kifejezéseket, de szenvedélyes oda­adással viseltettek az ötlet iránt. Félre­vezetett a történelem is, mert a Nyugat harcolt a nyílt társadalom értékeiért a második világháborúban, és a háború utáni időszakban kész volt áldozatokat hozni ezen értékek megszilárdításáért is. Az a mód, ahogyan Amerika Németor­szágot és Japánt kezelte, olyan nagy­szerű példaként szolgált, amelyről úgy gondoltam, hogy követésre méltó a kom­munizmus összeomlását követő időszakban. Ebben a tekintetben azon­ban keserű kiábrándulásban volt ré­szem. Úgy tűnik, mára a Nyugat elveszí­tette azokat az értékeket, amelyekért a múltban szilárdan kiállt. Sehol sem olyan nyilvánvaló ez, mint Bosznia esetében. Nem akarok bele­menni egy Boszniáról folytatott érteke­zésbe, mivel az túl hosszúra nyúlna. Az egyetlen dolog, amire rá szeretnék mu­tatni, hogy Bosznia rávilágított a nyugati demokráciák egységének és politikai akaratának hiányára. Ez a végletekig meggyengítette az ENSZ-t, és kisebb mértékben a NATO-t is. Az eredmény az, hogy jelenleg nincsen semmiféle haté­kony intézmény a világ békéjének és biz­tonságának fenntartására, éppen egy Teniszparti előtt a lett miniszterelnökkel olyan időszakban, amely növekvő káosz fenyegetésével terhes. A nemzeti diktatú­rák sajátja, hogy konfliktusokat gerjeszte­nek annak érdekében, hogy a társadal­mat az állam mellett mozgósítsák. Bosznia előtt - például amikor a ju­goszlávok Dubrovnikot bombázták - ag­gódnunk kellett volna Kelet-Európa miatt; most azonban magunk miatt, a nyugati civilizáció jövője miatt kell aggódnunk. Mit is képviselünk mi? Nem hiszem, hogy ma már valaki is világos választ tud­na adni erre a kérdésre. Amennyiben van általános nézet, akkor az az, hogy min­denkit a saját érdekei kell hogy irányítsa­nak. Ez igaz a gazdaságban, ahol a piaci mechanizmusnak kellene biztosítania a források legmegfelelőbb elosztását, és igaz a politikában, ahol a politikusoknak kellene képviselniük a választóik érdeke­it, a globális érdekekre való tekintet nél­kül, és még inkább igaz a nemzetközi kapcsolatokban. Az államoknak nincse­nek elveik, nekik csak érdekeik vannak. Azok az államférfiak, akik nem ezt a meggyőződést vallják, nem bizonyulnak hozzáértőnek, és elveszíthetik választóik bizalmát. Én nem hiszek abban, hogy ez az érték­rend alkalmas a civilizáció fenntartására. Valami hiányzik: a közös érdek koncepci­ója. Ilyen koncepció nélkül egyetlen társa­dalom sem maradhat egyben. Egyesek azzal érvelnek, és meglehetős szenvedéllyel - különösképpen az Egye sült Államokban -, hogy a magánérdek akadálytalan érvényesítése a közös érde­keket képviseli. Én azt vallom, hogy ez az érvelés hamis. A versenyt helyezi előtér­be az együttműködés rovására. Jelentős érdemei vannak a versenynek. Újító, job­bító energiákat szabadít fel, és ami ennél is fontosabb, a választás szabadságát biztosítja. Azonban a versenyt nem lehet fenntartani az együttműködés valame­lyes értéke nélkül. Ha valamiféle szabá­lyok és viselkedési mércék nem tartják kordában, akkor a verseny pusztítóvá vál­hat. Ez világosan látható a nemzetközi arénában, ahol nincsenek megfelelő sza­bályok és mértékek, de nem kevésbé igaz a belső viszonyok tekintetében sem. Az utóbbi öt év történetéből levonható ta­nulság valójában az, hogy a nyílt társada­lom létrehozásához többre van szükség, mint az egyéni érdekek érvényesítésére. A zárt társadalom összeomlása nem hoz­za automatikusan magával a nyílt társa­dalmat. Többre van szükség a szabad­sághoz, mint az elnyomás hiánya. Ha nem hiszik, nézzék meg, mi történik Oroszországban, nem is beszélve Jugo­szláviáról. Nem, a nyílt társadalom sokkal össze­tettebb és kifinomultabb szervezeti for­ma. Valójában a legfőbb hátránya, hogy túlságosan absztrakt, és nem eléggé fel­tárt. Jobb lesz, ha megerőltetjük magun­kat, hogy megértsük, mivel a civilizáció nem lehet meg nélküle. A mi civilizációnk nagyon fejlett, és méreteiben nemzetkö­zivé vált. Hatalmas mértékben megnövel­te a természeti környezetünk feletti ural­mát. Ha a világ dolgainak megértése nem tart lépést az erőnk növekedésével, ak­kor soha nem látott katasztrófa veszélyé­be kerülünk. Nem hiszem, hogy a legtöbb ember tisztában lenne azzal, hogy a nyílt társa­dalomról vallott felfogásunk azon a felis­merésen alapszik, hogy eredendően tö­kéletlen az arról a világról alkotott ké­pünk, amelyben élünk. Ezért van szüksé­günk egy olyan társadalmi szervezetre, amely lehetővé teszi a különféle nézete­ket valló, különböző érdekű emberek szá­mára a békés együttélést. Nagyjában­egészében sikerült is egy ilyen szerveze­tet létrehoznunk a nyugati demokráciák­ban, de a nemzetközi kapcsolatokban, sajnos, vannak még kívánnivalók. A nyu­gati demokráciáknak is megvannak a maguk belső hiányosságai. Azonban ha az ember leszámol azzal a ténnyel, hogy világfelfogásunk eredendően tökéletlen, akkor ez nem hat meglepetésként. Azon­ban a tökéletlen világfelfogásunk nagy előnye, hogy javítható. Ezért nem szabad elfogadni a hibáinkat anélkül, hogy erőfe­szítést tennénk a kijavításukra. Sikerült azonosítanunk a nyugati de­mokráciák fő hibáját. Durván fogalmazva morális csődben vannak. Van-e kiút a csődből? Én azt hiszem, hogy van. Ki kell jelölnünk azokat a közös értékeket, ame­A Time felvétele lyek összetartják a civilizációnkat. Hol ta­láthatjuk meg ezeket az értékeket, ami­kor a civilizációnk globális mértékű, és különböző kultúrákat foglal magába? Azt hiszem, hogy egyetlen megoldás van. El kell ismernünk a nyílt társadalom kon­cepcióját, amely lehetővé teszi a külön­féle nézetű és érdekű emberek számá­ra, hogy békésen együtt éljenek, mivel ez a közös érdekük, amelynek elsőbbséget kell élveznie a szűk egyéni érdekek előtt. Kérem, vegyék figyelembe, hogy a nyílt társadalom nem zárja ki az egyéni érdekek érvényesítését; ellenkezőleg, a tökéletes tudás hiányában leghelyesebb az egyénre hagyni érdekei meghatározá­sát, és leghelyesebb a piaci mechaniz­musokra hagyni azon érdekek kibékíté­sét. A tökéletes tudás hiányában azon­ban nem bízható teljesen az egyénre a közös érdekek védelme. Szükség van in­tézményekre, amelyek az egyén felett elsőbbséget élveznek. Lehet, hogy ezek­nek az intézményeknek megvannak a maguk hibái, azonban ha egy nyílt társa­dalomban működnek, akkor ezt a tényt azok az alkotmányukban is elismerik, és állandó megújuló erőfeszítéseket tesz­nek a hiányosságok korrigálására. Ez az, ami a nyílt társadalmat olyan árnyalt és kifinomult koncepcióvá teszi. Képesek vagyunk-e megérteni ezt és követendő célként kitűzni? Lehet-e érté­keink alapja az a felismerés, hogy eset­leg tévedünk? Az érték olyasvalami, amiről úgy hisszük, hogy helyes. Vajon fenntarthatunk-e olyan nézeteket, ame­lyek hibásak lehetnek? Csakis akkor, ha pozitív értelmet nyer számunkra az a fel­ismerés, hogy tévedhetünk is. Ez az intel­lektuális akadály, amelyet le kell küzde­nünk. A nyílt társadalom kifinomult, elvont fogalom. Hogyan is vehetné fel a ver­senyt olyan egyszerűbb, konkrétabb fo­galmakkal, mint „a családom", „a tör­zsem", „az én hazám, Lehet, hogy az emberek hajlanď halni a királyért és a hazáért,I hajlandók-e meghalni a nyílt t mért? Bosznia példájáról ítélve, valóan nem. Azonban igazságtal niát felhozni ebben a kontextu vei Boszniában a dolgok sohaser igazán világosan körülhatárolva, A világnak égető szüksége vi elvekre, amelyek az államok az államokon belüli kapcsolat nyitják. Az a megállapítás, ho| moknak csak érdekeik vannal veik, nyilvánvalóan nem alkali elv. Azt hiszem, a nyílt társad; jobb útmutató lehet. Hogyan li ban ezt olyan szabályokra és nyekre lefordítani, amelyek mf világ békéjét? Ez fogas kérdés, mélyült vizsgálatot igényel. Egye is tudom megválaszolni; együtt! keresnünk rá a választ. Minden tehetek, az, hogy meggyőzöm ä ról, hogy azok az intézmények,, re eddig támaszkodtunk - az NATO és talán még až Európaii alkalmatlanok a béke megőrzés A szovjet birodalom bukása lárd világrendben éltünk. Az ara ban felbomlott, és a helyén m alakult ki egy új rend. A rend lis növekvő zűrzavarnak nézünk nemzeti diktatúrák hajlamosa* tusok kirobbantására annak ént hogy a társadalmat felsorakozta állam mögött. Hogyan tudjuk a kéjét és rendjét megőrizni, ami csak nincs is igényünk a viláj iránt? A szabad világot egykora nista fenyegetés tartotta összi hogy eltűnt a Gonosz Birodalma féle pozitív eszmére van szút hogy összetartson minket. A ny dalom lehetne ez az eszme. Kés * dolkozzanak el ezen. 1 8l ÚJSZ Ó DOKUMENTU M 1995. SOROS GYÖRGY ELŐADÁSA A CRANS MONTANA-I FÓRUMON. AZ ÁTALAKULÁSÉRT DÍJ ÁTVÉTELEKOR Soros György 1930. augusztus 12-én született. Apja Budapesti ügyvéd. Családjával átvészelte a zsidóüldözés vészkorszakának Magyarországot 1947-ben hagyták el. Először Nagy-Britanniában él, ben a londoni közgazdasági egyetemen szerez diplomát. Pár évvel h költözik át az Egyesült Államokba, s egy neves tőzsdecégnél kezd do Első befektetési tanácsadó vállalkozását a hatvanas években n Holland-Antillákon jegyeztette be. Világhírűvé vált cége a Qui Investment Fund. Üzleti tevékenysége mellett mind több figyelmet fordít alapítván Jelenleg már a világ 24 országában létesült helyi Soros-alapítván) Afrikától Ázsiáig, de tevékenységének fókusza továbbra is Kelet-ésl Európa-. Az általa támogatott budapesti Közép-európai Egyetemre (C! országból járnak diákok. Nyugat-Európában két helyen, Párizstl Londonban tart fenn irodát szervezési célokra. Tavaly megvásái Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió archívumát az am kormánytól: a gyűjtemény anyaga Prágába és Budapestre került.

Next

/
Thumbnails
Contents