Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-19 / 166. szám, szerda

1995. július 1623. VELEMEN

Y ÚJ SZ

Ó 24 I Kilóg a lóláb Egy interjú felett fejezi ki sajnálkozását Korpás Pál az Új Szó július 4-i számában, amelyet Turczi Árpád Tamás Andrással, a Palásti Egyházi Alapiskola" igazgatójával és személyemmel készített (Új Szó, jún. 21.). Mielőtt magáról az interjúról szólnék, hadd mondjak el valamit elöljáróban. Napilapunk június 20án Néhány napot kaptak az iskolaigazgatók címmel közölt tudósítást, amelyben Lendvai Tibor többek közt arról tájékoztat, hogy az alternatív oktatással kapcsolatos felmérést „a járás magyar tannyelvű egyházi iskoláiban is el kell végezni". V\z iskolaigazgatók lévai ülésén jómagam is részt vettem, noha a megjelenés az ilyen összejöveteleken az egyházi iskolák igazgatói számára nem kötelező. A hivatalos meghívólevélben nem szerepelt olyan napirendi pont, amely az alternatív oktatást lett volna hivatott tárgyalni. Én az ülés végét nem vártam meg. Akkor történt, hogy programon kívül beiktatták a magyar igazgatók „puhító" és megfélemlítő jellegű tájékoztatását. Ezt Tamás Andrástól tudom, aki az ülés után megjelent nálam. Megegyeztünk, hogy semmiféle gyűlést nem hívunk össze, hisz az előző héten jártunk Nagyszombatban, az egyházi iskolák igazgatóinak tanácskozásán, ahol az alternatív oktatásról egyetlen szó sem esett. Áprilisban tartottuk Ipolyságon a szlovákiai magyar egyházi iskolák igazgatóinak és alapítóinak, valamint a szülői tanácsok elnökeinek első országos találkozóját. Ezen részt vett Mons. Tóth Domonkos püspök úr, az egyházi iskolák felügyelője is, akit tájékoztattunk a készülő oktatási tervezetről, s nyomatékosan kértük őt: iskoláinkban ne szorgalmazzák az alternatív tanítás bevezetését. A püspök atya valamennyiünket megnyugtatott, s megígérte: iskoláink továbbra is olyanok lesznek, amilyeneknek alapíttattak. Értesüléseink szerint a püspökkari konferencia a szóban forgó oktatási tervezetről eddig nem tárgyalt. Az említett Új Szó-beli cikk után készült a Korpás Pál által sérelmezett interjú, melyben Tamás András arra a kérdésre, hogyösszehívja-e a szülőket, így válaszolt: „Nem, mert nincs miért. Pedagógusaimnak is azt mondtam, ha valaki érdeklődik, csak annyit mondjanak, hogy az egyházi intézményekre egyelőre nem vonatkozik a dolog. Bízzunk benne, nem lesz rá szükség, de ha kell, nem zárkózunk el a polgári engedetlenségben való részvételtől." Majd így folytatja a cikkíró: „Ugyanez a véleménye Csáky Károlynak, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatójának is, akit nemrég hívtak az alternatív oktatással kapcsolatban Dunaszerdahelyre." ' - Addig sehova sem megyek az alternatív oktatással kapcsolatosan, amíg bennünket nem fenyeget veszély. Ha eljön az ideje, nem leszünk tétlenek. Amíg bennünket nem értesít az alapítónk, addig nincs mitől félnünk." Korpás Pálnak most sem mondhatok többet, mint azt, hogy nálunk még nem hívatták össze a szülőket, hogy kétértelmű kérdőívekkel zaklassák őket. így magunk csak készültségben lehetünk. A nyilatkozatokat érdemes higgadtan, türelmesen és rosszindulat nélkül végigolvasni, és összefüggéstelen kiemelések nélkül idézni. Ha Korpás úr is ezt tenné, akkor talán nem írna így: „Az interjúalanyok válaszaiból egyáltalán nem következik egyértelműen, hogy az egyházi iskolákra az alternatív oktatás nem vonatkozik, mindketten csak vélik." Majd nyilatkozatom szövegösszefüggéséből kiemel egy mondatot, mintegy bizonyítani akarva: íme egy gyáva ember, egy rossz magyar, aki nem mer kiállni, nem képes másokkal szolidáris lenni: „Tipikus magatartás. Elgondolkodtató álláspont. Egy kis szolidaritás jólesne az állami iskolákban tanulóknak és tanítóknak!" Majd így fejeződik be a cikk: „A levél megírására az ösztönzött, hogy a cikkel kapcsolatban több alapiskolás szülő reagálásáról szereztem tudomást. Egyesek már azon gondolkodtak, hogy az állami alapiskolából átíratják gyermeküket az egyháziba, mert nem tudják elképzelni, hogyan tudná gyermekük megemészteni a tananyagot szlovákul, ha magyarul is nehezen megy." Nos, itt lóg ki a lóláb. Aki egy intézmény iránt kezdettől ellenszenvvel viseltetett, a vészhelyzetben sem tudja békévé oldani haragiát. S akkor is kilóg a lóláb, amikor a nemzet sorsa felett aggódni látszva gyávának próbál láttatni másokat. Nagyon jól érzékelem a mai helyzetet, fáj a „nehéz napok" súlya. Épp ezért tantestületem tagjaival s diákjaink szüleivel én is ott voltam azon a tiltakozó nagygyűlésen, melyet Ipolyság főterén tartottak június 29-én. Igaz, hogy a szervezők közül senki sem értesített bennünket a rendezvényről. A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség felhívását sem küldték meg nekünk, annak ellenére, hogy a szövetség tagjai vagyunk, jómagam pedig ott voltam az alapítók sorában. A felhívást mégis megszereztük, s a szülői tanács elnöke felolvasta azt tanévzáró ünnepségünkön. Pedagógusaink a komáromi nagygyűlésen is ott voltak. Előtte részvétlevelet írtunk Tóth Sándornak, az első leváltott magyar igazgatónak. Ugyancsak támogatásunkról biztosítottuk a Magyar Pedagógusszövetséget. Korpás Pállal együtt voltunk Léván a szlovákiai magyar értelmiségiek második országos találkozó ján, ahol a szakfelügyelők magyar iskolákban tett látogatásának és a kétnyelvű terminológia felmérésének veszélyeire hívtam fel a figyelmet. Akkor egyik ismert képviselőnk azzal intett le fölényesen, hogy ez már nem téma, hisz a kormány az alternatív iskolák szervezésére irányuló törekvését levette a napirendről. Korpás Pál akkor ehhez nem szólt hozzá. 1994-ben a Katedra áprilisi számában írtam cikket Lehet-e tanulni „

alternatívuI"? címmel. így próbáltam akkor fogalmazni: „Javaslom, hogy gyermekeink védelmében lépjünk fel egységesen. A nemzetiségi iskolában tanuljon a diák minden tantárgyat anyanyelvén. Esetünkben magyarul, nem pedig alternatívul." Kifejtettem véleményemeta komáromi nagygyűlés alkalmából megjelent Katedrában is. Egyházi iskola igazgatójaként sem maradtam hát fedezékben. Ezt írtam többek között: „Három dolgot tartok különösen veszélyesnek. Az első: nem működött megbízhatóan iskoláink és a szlovákiai magyarság „szeizmográfja". Nem vettük elég komolyan a mindenkori iskolaügyi szervek ellenünk irányuló törekvéseit: a közös igazgatású iskolahálózat kiépítését, a csak kis számú magyar tannyelvű szakmunkásképző engedélyezését, a természettudományi tantárgyak terminológiájának kétnyelvű bevezetését, a testnevelés és a honvédelmi nevelés, valamint a gimnáziumi „szaktantárgyak" (gépészet, mezőgazdasági ismeretek, ökonómia, számítástechnika stb.) szlovák nyelvű oktatását. Ezek mind alternatív kísérletek voltak. Olyan folyamatok, melyek következménye a mai állapot. Számtalan úgynevezett alternatív iskolánk volt eddig is. Furcsa mód ez alig háborított fel valakit. Tehát a bajt nem észleltük kellőképpen és kellő időben. Szégyen volt félni, most pedig dicsőség kétségbeesni. A harmadik dolog, ami veszélyeztethetővé tehet bennünket: bajainkat, helyzetünket s önmagunkat nem tudjuk megfelelőképp diagnosztizálni. Egyik idősebb, tapasztaltabb pedagógusunk nyilatkozta nemrégiben egy helyütt, hogy „törékeny iskolarendszerünket" elsősorban az alternatív oktatás bevezetésétől félti. Mindenekelőtt a felekezeti és magániskolákat érti ez alatt, mert általuk úgymond „a meglévő iskolarendszerünket tehetjük kockára". Itt bizony ismét kilóg az a bizonyos lóláb. Áz ipolysági egyházi iskola igazgatója és szülői tanácsának elnöke ott volt a Szlovákiai Magyar Pax Romana, a keresztény értelmiség kassai kongresszusán is, ahol elítélték az alternatív oktatást. Mindennek ellenére én megbocsátok Korpás Pálnak. Úgy vélem, mindnyájunknak van elég baja most, és ránk fér a megbékélés. Én hiszek minden jó szándékú magyarban. CSÁKY KÁROLY Már az egyházi iskolákon a sor? Megdöbbenéssel olvastam az Új Szó július 6-i számában megjelent „Már az egyházi iskolákon a sor?" című cikket Princzkel József tollából. Mint a gútai magyar tannyelvű Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium új igazgatója a tények pontos ismeretében felelősségteljesén állíthatom, sőt konkrét, ellenőrizhető tényekkel és dokumentumokkal igazolhatom, hogy a gimnázium volt igazgatónőjének leváltása az iskola agóniáját szüntette meg. E tények egyértelműen bizonyítják, hogy ezen igazgatócsere, valamint a pozsonyi Vll-es számú tanügyi igazgatóság által végrehajtott, tisztán politikailag motivált leváltások között - az időpont hozzávetőleges egyezésén kívül - semmiféle párhuzamot vonni nem lehet. Ha tehát Princzkel úr tisztán a volt igazgatónőhöz kötődő személyes szimpátiájától indíttatva ebből az igazgatócseréből is politikai ügyet kíván csinálni, akkor ezzel a lehető legrosszabb szolgálatot tette iskoláink ügyének. De lássuk a tényeket! A gútai gimnázium agóniáját amely az elmúlt iskolaév vége felé mind szélesebb méreteket öltött, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1995 február végéig, hasonlóképpen, mint az egy évvel korábbi időszakban, az 1995/96-os iskolaév 1. évfolyamába mintegy 50 tanuló adta be felvételi kérelmét. Míg a most befejezett iskolaévre ezekből 2 osztályt lehetett nyitni, ez év június közepéig, a felvételi vizsgák idejéig - az iskolában eluralkodó belső konfliktusok miatt, amelyek egyik oldalon az iskola vezetősége, a másik oldalon a tanári kar, valamint a diákok és szüleik közötti kapcsolatrendszerben keletkeztek -, közülük csupán 21 tartott ki elhatározása mellett. A többi visszakérte felvételi lapját, és más iskolákba kérte felvételét. De a felvételi vizsgákon ebből a 21 tanulóból is csupán 16 jelent meg! Viszont az érvényben lévő iskolatörvény értelmében egy új osztály megnyitásához legalább 17 diák szükséges. Igaz ugyan, hogy a nemzetiségileg nem egységes vidékeken a törvény kivételesen megengedi már 12 diák esetén is az új osztály megnyitását, de csupán az illetékes iskolaszék különleges engedélye alapján. A jelenlegi magyarellenes hullám tetőzésekor azonban ki tud garanciát adni arra, hogy ezt az engedélyt az iskolaszék valóban ki is adja? Princzkel úr cikkének szelleméből ítélve szerinte ez teljesen rendben lévő dolog. Ugyanakkor egy zsákba dobja a Nagyszombati Érsekséget és a szlovákiai iskolaügy nacionalista protagonistáit! És mindezt teszi csaknem egy időben a katolikus egyházfő látogatásával, egy olyan nagy tekintélyű és tiszteletreméltó testülettel, amely a szlovákiai iskolalapító joggal rendelkező institúciók közül egyedül hagyta figyelmen kívül azt a minisztériumi rendeletet, amely a magyar iskolák igazgatóit arra kötelezte, hogy a szülők között felmérést végezzenek az alternatív oktatás bevezetésével kapcsolatban. A gútai gimnázium iránti mindinkább növekvő szülői bizalmatlanság azonban már következmény volt. Méghozzá annak á következménye, hogy a leváltott igazgatónő sorozatosan megsértette az Egyházi Törvénykönyv 803. kánonjának 2. §-át (leváltását az érsekség hivatalosan is ezzel indokolta), miután ezt a tényt korábban már inspekciós jegyzőkönyvekben is megállapították. Ennek ellenére az érsekségsokáig mérlegelte a visszahívást, az igazgatónőt figyelmeztette a hiányosságokra, amikor ez hatástalannak bizonyult, már cselekednie kellett. Princzkel úr egy lélegzettel támadja az iskola egyházi felügyeletével megbízott helybéli plébánost is. Igazat mond akkor, amikor megállapítja róla, hogy rá döntő felelősség nehezedik az iskolával kapcsolatban. De hiszen éppen ez a felelősségérzet indította őt arra, hogy az iskola fennmaradása érdekében úgy cselekedjen, ahogyan cselekedett! Áz ő papi lelkiismerete, felelősségtudata, az egyház és az általa vezetett közösség .érdekeinek alázatos, hű szolgálata kényszerítették arra, hogy megfelelő lépéseket tegyen a helyzet megváltoztatására. És ezen lépések megtételére éppen hogy a szülők nagy többségének egyre fokozódó nyugtalansága, majd felháborodása késztette. De hát akkor mi az igazság Princzkel úr állításával kapcsolatban, hogy az „iskola igazgatónőjét a szülői tanács minden igyekezete ellenére váltották le"? Először is: bár a gútai egyházi gimnázium már négy éve működik, és habár ezt az iskolai törvény is megköveteli, szülői tanács az iskolában nem létezik, és soha nem is létezett. Amit Princzkel úr szülői tanácsnak vélt, az az igazgatónő által a leváltása előtt 1 héttel névre szóló meghívókkal összehozott 11 tagú szülői csoport volt, amely Princzkel úr felügyelete és vezetése alatt (ugyan kinek a megbízásából, milyen jogon, és mit keresett ott?) olyan felszólítást kapott, hogy az egész iskola szülői közössége nevében támogassa meg az igazgatónőt. Arról persze már nem szól, hogy a többi szülő azon felháborodva, hogy ilyen fontos ügyben őket egyszerűen mellőzték, másnap - annak ellenére, hogy szombat volt - spontán összejövetelt szervezett a helyi parókián (51 szülő), ahol tiltakozó nyilatkozatot fogalmaztak meg az ilyenfajta csalás ellen (e dokumentum rendelkezésre áll a helyi parókián). Másodszor: hivatalba lépésem után a 3. munkanapon a helyi plébános találkozóra hívta a szülőket az új igazgatóval, tehát velem. A találkozóra írásban, majd külön szóban is meghívta az iskola volt igazgatónőjét, és helyettesét is. A találkozón annak ellenére, hogy nyári szünet van, mintegy 100-110 szülő jelent meg (kb. a szülők 80 %-a), de a régi igazgatónő és helyettese nem jöttek el. Márpedig a dolgok logikája szerint, ha a szülők valóban őket támogatnák, akkor nem kellett volna félniök eljönni, sőt! E találkozón lehetőségem volt a szülőknek beszámolni azokról a tervekről és elképzelésekről, amelyek segítségével az iskolát felszálló pályára szeretném átállítani, és e koncepció nagy tapsot kapott. Ugyanakkor a jelenlévők közül egyetlen sem akadt, aki tiltakozott volna az igazgatónő visszahívása ellen, habár az Új Szóban éppen aznap reggel jelent meg Princzkel úr írása, tehát vádjai mindenki előtt ismertek voltak. Ez persze azt is bizonyítja, hogy a Princzkel úr által ebben a cikkben nekem tulajdonított tervek és a nekem tulajdonított nyilatkozat az iskola menedzserképző iskolává való átalakításáról, elSzlovákosításáról, sőt bezáratásáról csúpán az ő beteges agyrémei. Princzkel úrral életemben csupán egyszer találkoztam, amikor június közepén lakásomon felkeresett, és arra kért, hogy lépjek vissza az igazgatói posztra való jelöléstől. Ezt elutasítottam, arra hivatkozva, hogy én felkérésre jelöltettem magarri, és mivel a püspök úr minden szempontból alkalmasnak talált e poszt betöltésére, a neki adott szavam, hogy az iskola felvirágoztatását megvalósítom, vissza nem akarom vonni. Mivel Princzkel úr sértő szóval illette a püspök urat, a beszélgetésnek nagyon gyorsan véget vetettem. Az iskola pedagógusai és alkalmazottai, a szülők, sőt még a városi elöljáróság is megnyugvással vették a hírt a gútai egyházi gimnáziumban történt igazgatócseréről (a gútai polgármester szavait idéztem), mivel a gimnázium elveszett aurájának visszatértét várják tőlem. Számomra ez a megelőlegezett bizalom a legnagyobb érték. JUHÁSZ ISTVÁN A szerkesztő megjegyzése: Terjedelmi okokból lerövidítve közöltük a két igazgató írását. Hogy megfeleljenek annak a keresztény szellemiségnek, amelyet az egyházi iskolák képviselni hivatottak, jobbnak láttuk eltávolítani a levelekből a mérgezett nyilakat. A gútai egyházi iskolában történt igazgatócserére még visszatérünk lapunk hasábjain. VOJTEK KATALIN Alternatív oktatás: A hatalom rossz kaliberhez nyúlt A magyar közösség számára az iskolaigazgatók leváltása egy minőségileg új fázis kezdetét jelentette. Teljes mértékben beigazolódtak félelmei, hogy az önkéntesség és. az erőszakmentesség mást jelent a magyar kisebbség és mást a minisztérium számára. A kisebbség, híven előzetes elhatározásához, tiltakozásba kezdett, amely már a polgári engedetlenség határát súrolta. Olyannyira, hogy a tanévzárás Dél-Szlovákiában szokatlanul drámai légkörben zajlott. Több helyen a tanulók nem mentek iskolába, nem vették át a bizonyítványukat, vagy fekete zászlót tűztek ki az iskola épületére. A pedagógusok pedig tiltakozó nyilatkozatokat fogalmaztak, vagy megtagadták az együttműködést az újonnan kinevezett igazgatóval. És nemcsak a leváltott igazgatók működési helyén rendeztek tiltakozó nagygyűíéseket a szülők és a pedagógusok. \ Noha a vakáció bizonyára fékezni fogja a konfliktus gyors kiéleződését, teljes megnyugvás aligha várható. Az oktatási minisztérium változatlanul azzal számol, hogy szeptemberben beindítja az alternatív oktatást, és a magyar kisebbség változatlan éberséggel figyeli a dolgok alakulását. Politikai szempontból ez az új fázis az alternatív oktatás ellenzőinek pozícióját erősítette meg. Noha az igazgatók leváltása miatti tiltakozásul a parlament üléstermét elhagyó magyar képviselőkhöz egyedül Ján Lángoš csatlakozott, az eljárás ellen felemelte szavát a KDM, a Helsinki Bizottság és a standard politikai pártok ifjúsági szervezeteit tömörítő egyesülés is. Eva Slavkovská oktatási miniszter szemmel láthatóan nem tartozik az ellenzék kedvencei közé. így azok az erők is az alternatív oktatás ellenzőinek oldalára állnak, amelyek régebben ebben a kérdésben semlegesek voltak. A Helsinki Bizottság ma is azt követeli, hogy mentesítsék a politikától és tereljék szakmai síkra a problémát. Az adott pillanatban azonban már nem lehetséges szakmai kérdéssé változtatni az alternatív oktatást - ez ugyanis az elejétől a végéig politikai probléma. Politikai motivációk vezérlik ellenzőit és támogatóit egyaránt, és politikumként fogja fel minden megfigyelő. Hozzá kell azonban tenni, hogy különbség van politikum és politikum között. A szlovákiai magyar kisebbség helyzetének gyöngítését célzó politikai motiváció (noha más körülmények, más kormány és más módszerek alkalmazása esetében más motiváció is elképzelhető) egészen más, mint az asszimilációtól félő és ezért védekező magyar kisebbség képviselőinek politikai motivációja. Háborús terminológiával élve megállapíthatjuk, hogy a hatalom ez esetben rossz kaliberhez nyúlt. Ha csak könnyű gyalogsági fegyverzetet választ, egy kis jelentéktelen lövöldözés után ismét bekövetkezhetne a fegyvernyugvás. A tüzérség bevetésére azonban a másik fél is hasonló erővel reagált. Úgy látszik, a könnyűtüzérség nem képes áttörni az ellenfél védelmi vonalát. Lehet, hogy a nehéztüzérségnek sikerülne, de bevetését a nemzetközi közvélemény az ér1 vényes konvenciók megsértésének tekinthetné, és ez az egész ország érdekeit veszélyeztetné, így a „szlovák nyelv kedvelőinek" helyzete elég kilátástalan. A kormányhatalom eddigi lépéseivel eltorlaszolta az utat a probléma viszonylag nyugodt, sőt politikamentes megoldása előtt. Az igazgatók leváltásával kiélezte a konfliktust, de nem ért el semmit. A magyar szülőket és pedagógusokat sikerült az eddiginél is jobban az alternatív oktatás ellen hangolnia. A minisztérium, hacsak nem vezeti be erőszakkal - minden eddigi deklarációjával ellentétben - az alternatív oktatást, akkor, úgy látszik, már semmiképpen sem fogja megtenni. Egyszerűen nem lesz kinek. Bár a magyar kisebbség aligha ringathatja magát illúziókban, hogy a kormánykoalíció nacionalista szárnya megszűnik feléje lövöldözni, az alternatív oktatás terén mindenesetre hatékonyan tud védekezni. Az alternatív oktatás bevezetése nem olyan könnyű, mint a kisebbségi kultúra állami dotálását célzó milliók átjátszása a kormánypárti szlovák lapoknak. Hiába, a nem megfelelő kaliberű fegyverek bevetése egyszerűen nem kifizetődő. Igaz., hogy a nehezebb kaliberű fegyverek még mindig ott találhatók a tartalékban. ONDREJ DOSTÁL, Sme Nyilatkozat Alulírott Balia Dénes és felesége, a Gútai Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium szülői közösségének tagjai az alábbi véleményezést tesszük: Jelen voltunk a legutóbbi szülői megbeszélésen Gútán, 1995. július 6-án. Az új iskolaigazgató beszélt az elképzeléseiről, miszerint a tanulók állítólag előnyösebb helyzetbe kerülhetnének, ha a gimnázium ún. menedzseriskolává alakulna át, mivel ő ezen a téren rendelkezik valamilyen felkészültséggel. Amikor az egyik szülő, Szabó István kritikusan kezdett szólni arról, vajon miért kellene a legmagasabb középiskolai felkészültséget biztosító első magyar egyházi gimnáziumot mint iskolatípust átalakítani, továbbá elmondta, örüljünk, hogy a mi iskolánkra nem vonatkoznak az ún. alternatív oktatási próbálkozások, néhány szülő érthetetlen és provokatív módon nem akarta őt szóhoz engedni. Mi egyetértettünk a felszólalóval, és ha a fent említett változások bekövetkeznek, akkor mi ebből az iskolából kiíratjuk a gyermekünket BALLA DÉNES