Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-18 / 165. szám, kedd

1995. július 7. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó 1593 | Nap-lórúgás (Szombat) Szalatnyát nem lehet kihagyni. Az Ipolyság-Gyügy országútról közvetlenül Felsőszemeréd után balra letérve már látszik az ásványvíz-palackozó fehér épülete. Gömörfelé tartva nagyjából ez a falucska az út hosszának a felénél fekszik, ez is ösztönöz arra, hogy pihenőt tartsunk... Többes számban, mert a szünidő elejét első nekifutásban szülőföldünkön töltjük. A fiamén is. Nem tudom, mennyire tudatosítja, hogy kettővel több helyen van otthon, mint a szülei. Fizikai és lelki létezésében. Csak kettővel?... Télen a körmöci hegyekben síelt szlovák barátaival, ezen a nyáron magyarországi anyanyelvi táborban tölt el napokat. Unokatestvéreihez a szlovák-magyar nyelvhatárra jár nyaranta. Nagyszüleitől Gömör, illetve Bodrogköz másságát tanulja. Még a közös anyanyelvben is létezik e másság, ami végtelen gazdagságot jelent. Türelmetességet és alázatot a másik mássága iránt... Meglep, hogy az ásványvíz-palackozó melletti parkban az évek óta a hevenyészettséget mutató két csapnál csupán ketten szorgoskodnak. Ez a módszer lehetőséget ad, hogy a magunkfajta szomjas vándorok két műanyag palack megtöltése között'odatolakodjanak. Láttam én itt már ügyes ezermester műhelyében készült, kettős kivezetésű tömlőket is. Ráerősítették a csapokra, s egyszerre négy palackba folyt a szalatnyai ásványvíz. Legalább hat ládával vittek az ingyen italból. Ennyi mégiscsak jár az ott lakóknak. Észak felől a szlovákok,'dél felől a magyarok jönnek sorakozni a slatinská vodáért és a szalatnyai vízért. Egyik alkalommal kipróbáltam: először szlovákul, aztán magyarul mondtam „adjonistent" a demizsonokba, kóláspalackokba meg a legkülönbözőbb formájú edényekbe ásványvizet töltögető embereknek. Ki-ki a maga nyelvén mondott „fogadjistent". Ácsorogtam ott már húsz percet is, mire az árva üvegemet megtölthettem, de a kényszerű sorállás alatt egyetlen hányaveti szót nem hallottam a várakozóktól. (Vasárnap) Az ünepi ebédnél kijelentem: egy hétig nem akarok olvasni politikáról. Természetesen óvatosan fogalmazok, mert ké't napja a katolikusok főpapját nézem a televízióban. Töményebb, egyértelműbb politizálást az erkölcs nevében ritkán van alkalmam hallani. Jó, nekem jó. Az sem zavar, hogy hitben velem azonos őseim véres indulatából elpusztított három katolikus papot holnap avat szentté II. János Pál. A katolikus egyház kánonja szerint ennyi kijár nekik. Amikor Magyarországon járt. Krisztus egyik földi helytartójaként a kétszázhatvanháromból, megszerezte ehhez a földi jogot: megkoszorúzta és megáldotta a gályarabságba hurcolt református prédikátorok debreceni emlékművét. Aligha véletlenül szerepel ennek a pillanatnak a fényképe a nemrég magyarul is megjelent interjúkötetének a hátsó borítóján. Legyen megbékélés a hitben! Csak hát ez most inkább politikai megbékélés. Egyházpolitikai. A katolikus egyház a mindennapok hitéletében nem ismer pardont. Egy katolikus fiatal más keresztyén felekezetűvel kötött házasságát csak akkor ismeri el, ha a katolikus egyház áldása van rajtuk. Lehet, hogy az egyházpolitikában már egy az Isten, de a hit mindennapjaiban szigorú különbség tétetik. * * * (Hétfő) Nem tudom megkerülni a politikát, kerülgetem hát az újságokat. Rövid ideig. Reggelihez tálalja édesanyám. Vasárnap könnyen ment a politikai önmegtartóztatás. Nem jelentek meg a lapok. * * * (Kedd) Térdig ázok a nyári harmatban. Az erdő minden lépésem után szivacsként engedi ki magából a vizet cipőmbe, farmernadrágom szárába. Gombáznék. Ehető gomba alig. Mást nem szedek. Édesapám nemcsak szerencsés, de szakértő gombászként tanítgatott. Az ehetőből is az aszalható tinóru meg kozák kellene. A szomszéd tegnap kosárnyit szedett. Nem árulta el, merre járt. Már két órája taposom az avart. Gyönyörű gombák nőnek. Mint a mesében. Ha ennék belőlük, még a méretüket is olyan nagynak látnám... Aszalt gomba nélkül nem készülhet karácsonyesti káposztaleves. Mire visszatérünk Pozsonyba, már megaszalódik a szomszéd szedte gomba. (Szerda) Betlér délelőtt tíz után, mintha kihalt volna. Ahhoz meg túl korán van, hogy az Andrássy grófok lelkei barangoljanak az angolkert tóparti fái alatt. Mire aztán bejutunk a vadászkastélyból múzeummá lett épületbe, a terepet már ellepik a buszokból kiözönlő turisták. Beindult az idegenvezetői nagyüzem. Kifogtuk a le hető legrosszabbat. A végén már elkülönítem a fiamat a csoporttól, mert kiderül, hogy ötször annyit tudok a tárgyakról, a képekről, az Andrássyak történetéről, mint a hányaveti gimnazista... Sokáig volt lezárva a kastély talán legszebb szárnya. Többször loptak el képeket. Az ember a hetvenes években hallhatott furcsa szóbeszédeket arról, kiknek a megrendelésére kelt lába a festményeknek. Aztán mintha minden elfelejtődött volna. Akkoriban olykor hetente odatévedtem. Titkos lelki támaszom (mert csak én tudtam róla, ő nem biztos), E. G. református papként a legnagyobb ideológiai terror nyomása alatt élt Rozsnyón. Talán tudása, nyelvismerete sem lett volna elég ahhoz, hogy a kastély könyvtárát akár alamizsnának számító fizetésért leltározza. Ha Gy. T., az akkori igazgató nem áll ki mellette K. Á. járási ideológiai párttitkárral szemben, veszik a könyvtár... E. G.-től tudom mindazt, amit a fiamnak most elmondok. Mit tudhat az idegenvezető minderről? Magyar történelemről? ... A gyereknek gróf Andrássy Gyuláról és Erzsébet királynéról a Győri Balett is eszébe jut, meg a háromrészes kiragyogított film... Állunk a koronázást megörökítő kép előtt. A kompozíció súlypontjában a fejét a magyar korona alá hajtó Sziszi, előtte Adrássy Gyula osztrák-magyar külügyminiszter... Nyezaosztávajte, proszím!... Csak beszélgetünk a múltról, a tegnapról, politikáról meg művészetről. Nem maradunk le. (Még mindig szerda) Egy fél nap Somodiban... Jó tíz éve valami eszelős botrány főszereplőjévé lettem. Most már tudom, hány titkosügynök nyüzsgött akkor a szálloda bárjában, ahol néhányan a magyar him nusszal mulattak. Nekem a magyar nemzeti imádság szent, nem kocsmába való óbégatásra alkotta meg Kölcsey és Erkel. Vitába keveredtem a magáról megfeledkezett asztaltársasággal, akik között, akkor még inkognitóban, feleségem is rejtőzködött. Aztán jó szándékú táborvezetők, vélve azt, hogy a Csemadokművelődésitábort azzal védik meg a jövőnek, ha a himnuszéneklés „bűnét" a magyar nyelvű kommunista pártlap újságírójára kenik, tették a dolgukat. És igazuk lett. Belőlem „hőst" csináltak. Baj csak akkor lett volna, ha az asztaltársaság lelki oldottságáért meg egy ilyen ostobaságért az utcára kerülök... Somodi ettől marad most már örökre az önmagunk és önmagam kiszolgáltatottságára döbbenés helyszíne. Mert mindig jobb, ha egy embernek esik baja, mint ha hatnak-hétnek... B. A.-val és feleségével nyomjuk lefelé a kertvendéglői asztalt, amikor B. I. és Sz. Z. alanyi költők egy hatalmas tál felaprított gombával fenyegetnek meg. Állítólag nekünk kell megenni az egészet. A temetésünkre verset írnak, és a sírkövet is ők állítják. Persze túléltük a lakomát. Azt már egyetlen szóval sem említettem, hogy a tinóru a legjobb gomba az aszaláshoz... Visszatérve a temetéshez, valamelyi' kük megjegyezte: „Az a régi kocsmai kórus akkor is elénekli neked a magyar himnuszt." Bizakodom, hogy sokáig nem lesz rájuk szükségem. * * * (Csütörtök) D. Gy. prózaíró regényével múlatom a napot. Meleg és hosszú. A regény is, a nap is. Csak a szabadság rövidül. Egy robbantással. Akkor már bemondták a rádióban a pozsonyi gengszterháborút. Nekem a terror minden formája a szabadságot felezi. * * * (Péntek) Kapkodás, idegeskedés, majd másfél órányi elcsendesedés a körtefa alatt. A nagyszülők még kártyázgatnak az unokájukkal. Jómagam fotózom őket. Aztán közösen megisszuk az útravaló kávét. Csend... Csendesen elmegyünk. Pozsonyban a hurcolkodás közben derül ki, hogy az aszalt gomba a hűtőszekrényen maradt. Sebaj. Otthon egy furcsa levél vár. Az ország magyarellenes kormánylapja kulturális rovatának munkatársa egy sokszorosított levélben invitál. Válaszoljak már három kérdésükre: Hogyan értékelem a Szlovák Köztársaság nemzetiségi politikáját a kultúra területén? Hány könyvem és publikációm jelent meg állami támogatással, mennyi volt az az összeg, és milyen nagy a példányszám? Milyen szempontok szerint támogatná állami pénzből a kisebbségi könyvkiadást? Meghatódom. Csak ne lennék ennyire makacs! Elfelejtették megírni, hogy magyarul vagy szlovákul válaszoljak. Azt sem közlik, hogy a nagy szlovák lapjukba vagy a kicsike nemzetiségi mellékletükbe várják-e a válaszaimat. Várhatják. ítéletnapig. DUSZA ISTVÁN KALLIGRAM BIBLIOTÉKA Kis Mészöly-breviárium „Remekmű, amelyet az író a Kaiiigram Könyvkiadónak ajánlott fel, ezzel a gesztussal is hangsúlyozva, hogy egy magyar irodalom van csupán, bárhol írják is, és bármelyik ország magyar kiadójában jelenik is meg" - olvashatjuk a közelmúltban megjelent Családáradá

s című kisregény fülszövegében, Mészöly Miklós kis remekének a borítóján. A kisregény a Mészölytől megszokott lenyűgöző lírai cselekményszövést és pontos jellemrajzokat ötvöző epika legújabb terméke, amely az író dunántúli mitológiáját gazdagítja. Hogy a fenti, határtalanságra utaló megállapítás mennyire igaz, a másik, szintén a Kaiiigram kiadásában megjelent Mészöly-kötet példája is igazolja: a magyar irodalom élő klasszikusáról szóló monográfia szerzője Thomka Beáta, aki vajdasági születésű, jelenleg pécsi egyetemi tanár, a kiadó pedig, mint ismeretes, szlovákiai. A Tegnap és ma, kortárs írók életét és művét bemutató sorozat legújabb darabja (az Ottlik Géza-, Tolnai Ottó-, Grendel Lajos-monográfiákat követően) szervesen illeszkedik abba az értékrend-felmutató törekvésbe, amely „...újszerű értelmezést igyekszik adni a művekről, és lehetőség szerint távol tartja magát a politikai elkötelezettségtől, amelyek olyannyira rányomták bélyegüket a magyar irodalom felfogására." Egy magyar irodalom létezik tehát, vallja a kiadó, bárhol is szülessék vagy jelenjék meg, s amelynek egyedüli ismérve a minőség és a magasra tett esztétikai mérce. Mészöly MikfW " í. • íj" Kis NYELVŐR lós kisregénye és a munkásságát értékelő monográfia ebbe a nagy, imaginárius könyvespolcba illik bele, amely Kisoroszitól Budapestig, Dunaszerdahelytől a Vajdaságig ér, s amely a magyar írott kultúra sokszínűségét, szellemi nyitottságát, az ízlések és irányzatok egymást termékenyítő kölcsönhatásait villantja fel. (k-y) Tegnapelőtti és holnaputáni nyelvújításunk Minden nyelv változik, vagy - ha tetszik - újul. Módosul a nyelv rendszere is, de ennél sokkal feltűnőbben változik a szókészletei régi szavak vesznek ki belőle, újak jönnek létre. Ez a folyamat részben ösztönösen megy végbe, részben pedig tudatos erőfeszítések útján. Nyelvünk történetében volt egy időszak - a 18. század utolsó harmada és a 19. század első fele -, amikor a nyelv fejlődésébe való tudatos beavatkozások tömegméreteket öltöttek. Nyelvünk fejlődésének, pontosabban fejlesztésének ezt a forradalmi időszakát nevezzük nyelvújításnak. A nyelvújítás mindenekelőtt a szókincs bővítésében ért el látványos és maradandó eredményeket. Szavak ezrei kerültek be nyelvújítóink tudatos erőfeszítése révén nyelvünkbe: megújult, megmagyarosodott a közélet, a hivatali élet, a szakmák szókincse, gazdagodott, árnyalódott az irodalmi nyelv szóállománya. Miért volt szükség a 18. században nyelvünk ilyen forradalmi megújítására? Miért nem tartott nyelvünk lépést a társadalom fejlődésével? Ennek fő okát abban láthatjuk, hogy 1836-ig hazánk egyedüli hivatalos nyelve a latin volt, s latin nyelven művelték a tudományokat is. A latin mellett fontos szerepet játszott a német nyelv is. Ezek mellett a magyarnak alárendelt szerepe volt, s ez érthetővé teszi szókincsének fejletlenségét. Miért kell ma a nyelvújítás időszakával foglalkozni? Nemcsak azért, mert aki szereti anyanyelvét, az minél jobban meg szeretné ismerni, s a nyelv ismeretéhez annak története is hozzátartozik. Azért is fontos, sőt időszerű ez a téma, mert olyan korban. élünk, amely szintén szükségessé teszi a nyelvünk alakulásába való nagyobb-mértékű tudatos beavatkozást. Ennek egyik oka a tudományok robbanásszerű fejlődése, amely szakszavak légióját hozza be nyelvünkbe, s teszi szükségessé legalább a legfontosabbak magyarítását. A másik oka pedig az, hogy Magyarország határain kívül nyelvünk hasonló, sőt még rosszabb helyzetben van, mint volt az egész ország területén 1836 előtt: a többségi nyelvek mellett alárendelt szerepet játszik, bizonyos tartományai visszafejlődnek, más területein pedig eltávolodik az anyaországi nyelvállapottől. Egyre több nyelvész ismeri föl mind Magyarországon, mind a Kárpát-medence peremállamaiban, .hogy átgondolt és összehangolt nyelvújításra vagy mai szóval élve nyelvi tervezésre van szükség ahhoz, hogy nyelvünk egységét hosszú távon is megőrizzük. Nem elegendő a csupán Magyarországon használt szavakat, kifejezéseket a Kárpát-medence peremországaiban terjeszteni. Szükség van emellett az egyes országok eltérő viszonyaiból következő sajátosságok rögzítésére, elismerésére, sőt: a peremországok bizonyos nyelvi újításainak az anyaországban való elterjesztésére is. Ez pedig nyelvújító munka a javából. Az első, előkészítő feladat a jelenlegi helyzet fölmérése, a Magyarországon kívül beszélt magyar nyelvváltozatok minél alaposabb megismerése. Az ezekben immár megállapodott szavakat szótározni kell, hiszen ezek a magyar nyelv szókincsének részei. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szakemberei a közelmúltban olyan munkálatokat indítottak meg, melyeknek eredményeképpen az Értelmező Kéziszótár új kiadása szlovákiai, erdélyi, vajdasági stb. magyar szavakkal bővül. Mindez azonban még kevés, hiszen a nyelvújításnak épp az a lényege, hogy nem egyszerűen tudomásul veszi a valóságot, hanem megpróbál alakítani rajta. Ez tehát a következő feladat: nyelvünk szókincsének tudatos, átgondolt fejlesztése úgy, hogy a magyar nyelv képes legyen kielégíteni a határontúli magyarok sajátos igényeit anélkül, hogy az egyes országok standard nyelvváltozatában a kölcsönös megértést gátló különbségek jöjjenek létre. LANSTYÁK ISTVÁN Női hangok, Shakespeare és a vadkan Vasárnap este, hat óra. Kikapcsolom a rádiót. Odakinn még mindig rekkenő hőség. Leeresztett redőnyök. Résnyire tárt ablak a cigarettafüst miatt. Viszonylagos csend, melyet hirtelen kettéhasít egy magas női hang (1): - Erzsike, nem mész cirkuszba? - Ugyan már, hisz' cirkusz az egész életi - válaszol egy mélyebb női hang (2). A két ismerős női hangot rögvest azonosítani is tudtam - az 1. női hang: Kovácsné a nyolcadikról, a 2. női hang: özvegy Procházkáné a harmadikról. De hiszen ezek Shakespeare-mondatok! - vág belém a felismerés. Pontosabban, ez a két háziasszony - akár egy mai modern színházi rendező - átértelmezte a jó öreg Shakespeare-t. Idézni csak pontosan: „színház az egész világ" - mondaná kissé sértődötten Ő. Hogy is van ez? Színház az egész világ, vagy: cirkusz az egész élet, vagy: cirkusz az egész világ, vagy netán: színház az egész élet?! Talán egyre megy. Fontosabb a meglepetés, vagyis az, hogy az imént említett két női hang (1., 2.), feltételezem, sohasem olvasott Shakespeare-tői egyetlen sort sem, de talán még a nevét sem hallotta. Akkor meg mi van? A válasz nem is olyan egyszerű, de azért megközelíthető. Ezt a megközelítést Hizsnyai Zoltán egyik frappáns okfejtésében találtam meg, amely igy szól: „Vegyük például Zrínyi és a vadkan esetét. A vadkan tetszés szerint fölcserélhető szerelmi féltékenységből megtöltött méregpohárral, politikai ármány ajzotta nyíllal stb. Zrínyi is fölcserélhető, mint ahogy Shakespeare is." így már más az egész, kezdem érteni a lényeget, meg aztán Harag György is az eszembe jut. Egyszóval, ezen a bizonyos estén egy olyan korszerű utcaszínházi jelenet fültanúja lehettem, amely mély valóságtartalmával aktualizálta a shakespeare-i üzenetet. A jelenet minden bizonnyal tovább íródik. Szerzők jönnek és mennek. A női hangok megsokszorozódnak gyermek- és férfihangokkal. Felcserélődik a méregpohár és a felajzott nyíl is. Ám a világ, az élet és a színház marad. De a vadkannak meg kell halnia. VÖRÖS PÉTER