Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)
1995-07-18 / 165. szám, kedd
1995. július 3. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó 1593 | DURAY MIKLÓS ÖTVEN EVES Politikus, aki geológusnak készült Valahányszor az újságíró hazai magyar közéleti személyiségről kíván írni, hiányba ütközik. Ezerszer leírtuk már, hogy hiányoznak nemcsak a szintetizáló művek, hanem az eligazító tanulmányok nemzeti közösségünk társadalmi életéről. Évtizedeken át politikai okok miatt mély hallgatás vette körül a Magyar Ifjúsági Szövetség megalakulását és kétesztendős tevékenységét, s ugyanez a helyzet a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságával is. Nyolcvankilenc óta viszont már több mint fél évtized telt el, az ideológiai korlátok ledőltek, de a várva várt tanulmányok, társadalmi jelenségeket és folyamatokat elemző művek továbbra sem igen sorjáznak. Emiatt jórészt saját emlékeire, benyomásaira és véleményére hagyatkozhat az, aki méltató cikket kíván írni Durgy Miklósról. Aki ma ötvenéves. Tanult szakmája szerint geológus, doktori disszertációját 1977-ben védte meg geokémiából. Hivatása politikus - olvashatjuk lexikoni tömörségű adatait. Hűvös mondatok, melyek mögül életcélként, emberi, erkölcsi elkötelezettségként egyértelmű eszmerendszer domborodik ki. Olyan értékrend, amelynek fő éltető forrása a múlt századi magyar nemzeti liberalizmus gazdag tárháza. Évekkel ezelőtt az Irodalmi Szemlében olvastam vallomását arról, hogy miért választotta a geológiát, s mennyi szépséget rejt magában ez a tudomány. Szlovák kollégái dicsérték felkészültségét, szakmai kreativitását, sőt ezt még Pezlár elvtársék, meg a titkosrendőrök is lelkesen szajkózták, s mindent megadtak volna azért - sőt minden észközzel arra törekedtek -, hogy Duray Miklós maradjon meg geológusnak. Méry Gábor felvétele Elkötelezettsége, felelősségérzete erősebb volt minden csábításnál, minden kényszernél és minden fenyegetésnél. Már egyetemista korától országos jelentőségű szerepet vállal a csehszlovákiai magyar ifjúsági, majd művelődési klubok, a nyári táborozások szervezésében, amelyek fontos fórumaivá váltak nemzeti közösségünk önösszeszedésének, identitástudatunk és világlátásunk formálódásának. Hatvannyolcban megalakításától egészen a betiltásáig a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik meghatározó személyisége volt. Drámai évtizedek következtek ezután. Ezrekhez hasonlóan őt is elhallgattatták a normalizáció politikusai, őt is állandóan zaklatták, alapvető emberi jogaiban korlátozták. Ezrekkel ellentétben mégsem a passzív kivárást választotta, egy percig sem bízott a rezsim megreformálhatóságában, netán valamiféle megjavulásában. Szlovákiában és a szlovákiai magyarság között egyaránt párját ritkítóan a tudatos és aktív ellenállást választotta. Aláírta a Charta '77 polgárjogi nyilatkozatot, azóta kiadott dokumentumokban olvashattuk, hogy szoros kapcsolatban állt Václav Havellel, Ján Čarnogurskýval és minden neves máskéntgondolkodóval. 1978ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, amely fontos erkölcsi, szakmai és poltikai támasza volt hazai magyarságunknak akkor, amikor ugyanúgy, mint napjainkban magyar iskoláinkra, templomainkra, nemzetiségi intézményeinkre, vagyis létünkre törtek. A Kutyaszorító, a Szlovákiai jelentés, a Kettős elnyomásban és más művei ekkor csak külföldön jelenhettek meg, de hiába volt minden ármánykodás, az összesen 470 napig tartó vizsgálati fogság: a művek eljutottak hazai magyarságunkhoz. Duray Miklóst sem elnémítani, sem félreállítani nem tudták. A bátor, következetes magatartás közéleti és emberi értelemben is megérlelte gyümölcsét: akkor sikerült megvédeni iskoláinkat, intézményeinket. Duray Miklós pedig a szlovákiai magyarság önvédő harcainak jelképévé vált. Karizmatikus egyéniségének meghatározó szerepe volt az Együttélés Politikai Mozgalom létrehozásában és arculatának kialakításában, eddigi tevékenységében. Nyilván számára sem volt könnyű az átmenet, hiszen más társadalmi körülmények között nem lehetett ugyanazokkal az eszközökkel politizálni. Erről, vagyis Duray Miklós nyolcvankilenc utáni politikai pályafutásáról ugyancsak izgalmas feladat lenne tanulmányt írni. Ennek a tudós dolgozatnak is minden bizonnyal az lenne a kicsengése, amit sokan, nagyon sokan éreznek és gondolnak: A szlovákiai magyarságnak nagy szüksége van és lesz az indulatait féken tartó, higgadtan analizáló Duray Miklósra. SZILVÁSSY JÓZSEF Fafaragványok Köpcsényben ÚJ Szó-információ Az ausztriai határ menti faluban, Köpcsényben (Kittsee) az egykori Batthyányi-kastélyban működő néprajzi múzeumban az elmúlt hét szombatján egy időszakos kiállítást nyitottak. Anyaga gyakorlatilag megegyezik a szlovákiai múzeumokban már bemutatott, a Dél-szlovákiai tájak fafaragóművészete című kiállítással. A kiállítás anyagát Kútvölgyi Mihály budapesti fotóművész munkái teszik teljessé. Mint ismeretes, a Batthyánykastélyban helyet kapott néprajzi múzeum a bécsi székhelyű Osztrák Néprajzi Múzeumnak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia népeire vonatkozó gyűjteményét mutatja be. Klaus Beltl, az 1974 óta néprajzi múzeumként működő köpcsényi intézmény igazgatója megnyitó beszédében a hasonló tevékenységet folytató múzeumok együttműködésének és a kapcsolatok elmélyítésének a fontosságát szorgalmazta. Liszka József, a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályának vezetője röviden összefoglalta az általa vezetett osztály négyéves tevékenységét. Szólta Duna Menti Múzeum kiadványairól, ugyanakkor néhány mondatban bemutatta a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot, illetve annak kiadványait is. (kosár) BUGYONNOVSZK. GÉPRABLÁS 1991-BEN Baszajev bűnei Samil Baszajev csecsen banditavezérnek nemcsak a Bugyonnovszkban júniusban végrehajtott terrorista támadásért és emberrablásért kell bíróság előtt felelnie, hanem egy korábban elkövetett bűntettéért is. MTI-tudósítás A sztavropoli járási ügyészség tegnap bejelentette, hogy felújították a nyomozást egy négy évvel ezelőtti gépeltérítés ügyében, amelyet Baszajev hajtott végre. Akkor a Minyeralnije Vodi-Jekatyerinburg útvonalon közlekedő repülőgépet kerítette hatalmába Baszajev, s térítette el Ankarába. A török hatóságoknak azzal indokolta tettét: fel akarta hívni a világ figyelmét arra, hogy meg kell védeni Dzsohar Dudajev csecsen elnököt. A repülőgép eltérítése és az utasok túszul ejtése miatt megindították ugyan a nyomozást, de hamarosan le is állították, mert Törökország nemcsak hogy elengedte Baszajevet, hanem az üzemanyaggal feltöltött repülőgépen biztosította is távozását Groznijba. A csecsen hatóságok aztán nem adták* ki Baszajevet, sőt nemzeti hősként köszöntötték. A sztavropoli járási ügyészség adatai szerint Baszajevről kiderült, hogy egy pakisztáni táborban képezték ki terrorista akciók szervezésére és végrehajtására. PALESZTIN KOLLABORANSOKAT TELEPÍTENEK AT IZRAELBE Nem szívesen látottak Izraellel együttműködő 750 ciszjordániai palesztint és családjukat telepítették át Izraelbe az elmúlt hónapokban biztonságuk érdekében - írta tegnap a Haarec című izraeli lap, amely az izraeli védelmi minisztériumra hivatkozva jelezte: még több száz hasonló helyzetű palesztin családot kell izraeli területre költöztetni az autonómia Ciszjordániára történő kiterjesztése előtt. A minisztérium 1500-ra becsüli a segítségre szoruló palesztin kollaboránsok számát, ami a családtagokkal együtt mintegy hatezer ember átköltöztetését jelenti. Az akcióval megbízott tábornok elmondta, hogy a kormány erkölcsi feladatának tekinti azok személyes biztonságának garantálását, akik segítettek Izraelnek. Elmondta, hogy az akció költsége több millió dollárra rúg, de beismerte, hogy a felajánlott feltételek nem mindig felelnek meg a kollaboránsok reményeinek. A „jelentősebb" személyiségek, így például az izraeli hatóságok által kinevezett palesztin polgármesterek azonban nagyobb támogatást kapnak. A Haarec név szerint Dzsenín és Kalkilija elöljáróit nevezte meg, akiket nemrég Izrael északi részén telepítettek le. Az izraeli arab települések viszont tiltakoznak az ellen, hogy a kollaboránsokat náluk helyezzék el, és a Tel-Aviv környéki zsidó települések vezetői is elutasították befogadásukat, mondván: félnek az esetleges zavargásoktól és a leszámolásoktól. Több palesztin és izraeli emberi jogi szervezet szerint a palesztin kollaboránsok egy része rendszeresen részt vesz a letartóztatott palesztinok olykor erőszakos/ eszközökkel történő kihallgatásain. MTI KELET-UKRAJNA, HARKOV Ökológiai katasztrófa A kelet-ukrajnai Harkovban még napokig nem fog helyreállni az ivóvízellátás, a város hatóságai továbbra is azt tanácsolják a lakosoknak, hogy maradjanak a vidéken levő hétvégi telkeiken; mert még mindig szünetel a vízellátás. Az 1,6 millió lakosú Harkovban június 29-én évtizedek óta nem látott mennyiségű csapadék hullott. Az esőzések nyomán megnőtt terhelést nem bírta el a város elöregedett szivattyú- és víztisztító telepe. A valósággal szétesett berendezésekből hatalmas mennyiségű szennyvíz ömlött a környéket ivóvízzel ellátó Északi-Donyec folyóba. Az ökológiai katasztrófa óta kolerabaktériumot fedezlek fel a várost átszelő két kisebb folyóban, így nagy a veszélye annak, hogy hirtelen megugrik a fertőző bélbetegségek száma, esetleg kolerajárvány tör ki. A közegészségügyi szervek szerint mindeddig egyetlen kolerás megbetegedés sem történt, és szinte kizárt, hogy a vízellátó rendszerbe fertőző vírus kerüljön. Ukrán szakértők úgy vélik, hogy a szennyezett víz nem fogja elérni az oroszországi Rosztov megyét, amitől korábban sokan tartottak. MTI ALGERIA Sokadik merénylet Gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgép robbant Algírtól nem messze rendőrtisztek családjainak otthont adó épületek közelében - jelentette az AP helyi lapjelentésekre hivatkozva. Legalább 14 ember megsebesült. A Bufarik városban vasárnap este elkövetett merénylet részletei nem ismeretesek. Helyi források arról számoltak be, hogy a robbanás több épület homlokzatát letépte. Bufarik városában legutóbb július elsején történt hasonló merénylet, akkor négy személy vesztette életét. Feltételezhető, hogy a merényletet a muszlim szélsőségesek követték el. Havonta 100 millió rialt utal át Szaúd-Arábia európai bankoknak iszlámista fegyverkereskedelmi láncolatok és algériai terrorista csoportosulások támogatására. Ezt a szélsőséges Algériai Üdvfront egyik alapító tagja, de a szervezettel később szembeforduló Ahmed Meráni közölte. Meráni Iránt ugyancsak a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolta.MTI Robbanás a BASF cégnél Robannás rázta meg vasárnap éjjel a német BASF vegyipari óriásvállalat ludwigshafeni telepénekegyik épületét: négy munkás súlyos, de nem életveszélyes égési sérülést szenvedett. Az eddigi vizsgálatokból kiderült, hogy oldószer került a levegőbe, ez okozta a robbanást, majd a tüzet. A robbanás és az azt követő tűz nyomán négy alkalmazott égési sérülést szenvedett, mindannyiukat kórházban ápolják, állapotuk stabil. A főépület helyreállításához több száz ezer márka szükséges. MTI Megszületett Mussolini dédunokája Egészséges kislánya született szombaton Alessandra Mussolininek, a Duce, azaz Benito Mussolini 32 esztendős unokájának. A 3,5 kilogramm súlyú kisleány a római San Camillo kórházban császármetszéssel jött világra és a Caterina nevet kapta - jelentette tegnap az AFP. Alessandra Mussolini az olasz politikai élet aktív résztvevője volt a szülés előtti utolsó pillanatig. Csütörtökön délelőtt - a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség parlamenti képviselőjeként - még részt vett a képviselőház vitájában. MTI Duray tudja, hogy figyelik (Folytatás az 1. oldalról) - Na igen, a telefonok és a levelek! Ezeket egy bizonyos mértékben identifikálni lehet, de nem bizonyítékértékűek. Amikor június 19-én tárgyaltunk Vladimír Mefiiarral, erről külön említésttettem neki. Kicsit szarkasztikusan megköszöntem a miniszterelnöknek, hogy a magyar-szlovák alapszerződésről való kormányközi tárgyalás idejére felfüggesztette a megfigyelésemet. • Tehát Ön mégis tud a megfigyelés felfüggesztéséről? - Igen. Mečiar nem tudott válaszolni felvetésemre, még elutasítóan sem. Erre tanúim is vannak. • Ilyen alapon az sem kizárt, hogy a többi magyar politikust is figyelik. - Erről nincsenek értesüléseim. • És mi van a családjával? - Csak személyemre vonatkozó értesüléseket kaptam. Lapunk felkereste Bugár Bélát, az MKDM elnökét is, akitől azt kérdeztük, vajon neki is vannak-e hasonló tapasztalatai, értesülései. Esetleg gyanakszik-e arra, hogy őt is megfigyelik. - A Szlovák Információs Szolgálatról szóló törvény módosításakor a parlamentben is elmondtuk, a törvény módosításával lehetőség nyílik arra, hogy a szlovák titkosszolgálat adatokat gyűjtsön a DSZM és a kormánypártok politikai ellenfeleiről. • Tapasztalt valami gyanúsat? - El tudom képzelni, hogy folyik valamilyen információgyűjtés a pártvezetők múltjáról, tevékenységéről. Vannak időnként furcsa véletlenek is, de bizonyítékaim, hogy megfigyelnének, nincsenek. Úgy vélem azonban: ha a politikus múltjában nincsenek foltok, úgy nem diszkreditálható. (gágyor) Nem tűnt el az emlékoszlop ÚJ Szó-hír Amint arról lapunkban hírt adtunk, július l-jén Tornaiján az aznapi juliális résztvevői Iskoláinkért felirattal emlékoszlopot állítottak a Zoltán-kertben. Több olvasónk is megkeresett az elmúlt napokban, hogy nem látják a helyén az emlékoszlopot. Ezt biztonsági okokból - mivel a közelben lakó cigánygyerekek kikezdték áthelyezték a helyi magyar alapiskola kertjébe. Tehát az emlékoszlop megvan, és tovább hirdeti: ne feledkezzünk meg iskoláinkról! (ambrus) Craxi kincse Hongkongban? A hongkongi illetékes bíróság elutasította a korrupció ügyében nyomozó milánói ügyészeknek azt a kérését, hogy vizsgálat alá vegyenek több olyan, hongkongi bankokban lévő számlát, amelyről azt feltételezik, hogy Bettino Craxi volt olasz miniszterelnök tulajdonában van. MTI-tudósítás Az elutasító döntésről tegnap számolt be az olasz sajtó, hongkongi forrásokra hivatkozva. A tiszta kezek csoportjaként emlegetett milánói ügyészek most csak azt tehetik, hogy a hongkongi felebbviteli bírósághoz fordulnak. A csoport szerint az olasz korrupció főszereplőjének tartott Craxi mintegy 750 milliárd lírát - majd 500 millió dollárt - menekített ki Olaszországból különböző külföldi bankokba. Az ügyészek úgy vélik, hogy ennek a vagyonnak egy része hongkongi bankszámlákon van. A számlák nem Craxi nevére szólnak, de a „hivatalos" tulajdonosok valójában csak a nevüket kölcsönözték az olasz szocialista párt volt vezetőjének. A tunéziai Hammametben bújkáló Craxi határozottan cáfolja, hogy bármilyen titkos külföldi bankszámlája lenne. Mint mondja, az olasz államtól kapott nyugdíjából él, saját vagyonát csak szerény családi öröksége képezi. A milánói ügyészek már felfedeztek egy svájci széfben 16 milliárd líra értékű aranyat, de erről a vagyonról Craxi azt állítja: valóban a kenőpénzekből jött össze, de az olasz szocialista párté. A hongkongi hatóságok rendkívül szigorúan őrködnek a banktitok felett, mert tartanak attól, hogy ellenkező esetben a „nem kristálytiszta eredetű tőke elmenekülne, s ennek a tőkének egy része egyenesen a Kínai Népköztársaságból származik" - írta jelentésében az ANSA hírügynökség. Az ANSA emlékeztetett arra, hogy Hongkong 1997-ben visszakerül a Kínai Népköztársaság szuverenitása alá, de „Peking már többször leszögezte: változatlan formában fenntartja a hongkongi törvénykezést, egyebek között a banktitkot illetően is".