Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-17 / 164. szám, hétfő

1995. július 17. VÉLEMÉNY ÚJSZ

Ó[WÍ Potsdam mint „jövőkép" Derűlátás hatotta át öt évvel ezelőtt az antifasiszta nagyhatalmak legmagasabb rangú vezetőinek'potsdami értekezletével foglalkozó évfordulós megemlékezéseit. Hisz épp ekkor, a kelet-európai változások közepette volt megvalósulóban, ami 1945 nyarán, a volt német trónörökösi vadászkastélyban a háború utáni Európa jövőjéről döntve hosszas viták kereszttűzébe került - az egységes és demokratikus német állam életrehívása, illetve annak kilátásba helyezése. Több mint 45 évet kellett várni az egységes Németország kikiáltására. Ezzel kapcsolatban a lapok előszeretettel idézték Trumant és Sztálint. Az előbbi a konferenciát azzal rekesztette be, hogy „viszontlátásra a következő találkozón, amelyre remélhetően hamarosan sor kerül". Mire Sztálin kimondta azt a nála ugyancsak furcsáiható és sok találgatásra okot adó szólást, hogy „Adja isten". Öt évvel ezelőtt e közjáték publicisztikai felidézése a több évtizedes európai megosztottság minden, még talán álombeli lidérceitől is mentes veszélyének megszűnését kívánta sugallni, hogy az már soha vissza ne térhessen. Egy új korszakhatárt'nyító más Potsdamot kezdtek emlegetni, amely az egységes Németország megteremtésével földrészünket átvezeti egy közös európai biztonsági és együttműködési rendszerbe. Mára a remények ugyancsak lelohadtak. S vajon a lehetséges fejlődési perspektívákban nem villannak-e fel az európai nagyhatalmi politikának a potsdami tanácskozásokkal és azok következményeivel kapÚjabb meddő vitát hallhatott az a rádióhallgató, aki szombaton délben a Szlovák Rádió egyes csatornáját kapcsolta be: az alternatív oktatás helyessége mellett ágálló Miroslav Pius, illetve az azt helytelenítő Bauer Edit replikáival múlatta az időt a nyári kánikulában. Vagy fordítva: Bauer Edit és Miroslav Pius vitáját hallgatta. Mert ha így állítjuk fel a sorrendet, óhatatlanul eszünkbejut: egy parlamenti képviselő és egy minisztériumi (kerületi szintű) hivatalnok azért nem tartozik egy súlycsoportba. Ám legyen; a dolog csak a képviselő jószándékát dicséri, hogy egy törvényhozó - a tisztázás szándékával - hajlandó nyilvános vitában részt venni egy önkényeskedő minisztériumi emberrel Magának a vitának a színvonalát is ez az alaphelyzet határozta meg. Miroslav Pius hűsécsolatos figyelmeztető jelzései? Igaz, más a történelmi helyzet, megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok. De egyáltalán kizárható-e annak lehetősége, hogy Közép- és Kelet-Európára a lassan haladó gazdasági integráció és a könnyen politikai ellentétekké fajuló etnikai viszályok közepette rátelepszenek az egymással megegyezésre is hajlamos hatalmi érdekek? Milyen helyzetbe kerülhetnek a kisebbségek és a felettük átnyúló nemzetállami törekvések? A potsdami értekezlet épp a szlovákiai magyarság sorsának alakulásába beleszólva nyújt tanulságot a nagyhatalmi érdekeknek kiszolgáltatott fennmaradásról, ami mögött ott leselkedik a politikai alkudozás. Fordulatot eredményezett az antifasiszta koalíción belül az amerikai-szovjet visszonyban, amikor a New Mexico-i Alamagordo légibázison, egy nappal a potsdami konferencia megnyitása előtt felrobbantották a világ első atombombáját. P. M. S. Blackett Nobel-díjas fizikus aforisztikus erejű kijelentése szerint: „Az atombomba ledobása nem annyira a II. világháború utolsó katonai akciója volt, mint amennyire a diplomáciai hidegháború első jelentős hadművelete." Az atombomba monopóliumának birtokában „keményebbé" vált - válaszként főként Sztálin durva lengyelországi beavatkozására az Egyesült Államok új elnökének magatartása Közép-KeletEurópa jövőjét illetően. Míg Nagy-Britannia igyekezett békülékenyebben elviselni a Szovjetunió közép-kelet-európai befolyását - amivel egyes törtéges végrehajtőként az oktatási minisztérium és főnöke, a miniszter asszony álláspontját igyekezett védeni, többször hangsúlyozva: az iskolaigazgatók állami alkalmazottak, akik kötelesek bizonyos utasításokat végrehajtani. A tárca, a hivatal, az állam mindenhatóságát sugalló álláspont így értelemszerűen nem kerülhetett egy síkra a másik állásponttal, amely a demokráciára, a szülők választási jogára, a szakmai érvekre igyekezett helyezni a hangsúlyt, kiemelve, hogy a kérdést nem a Magyar Koalíció tette politikai szintűvé, hanem a szlovák kormány, amikor programjába vette az alternatív oktatás beindítását. Bauer Edit érvei (hogy tudniillik ebben a kérdésben nem a szlovák nyelvtanulás-színvonalának emelésére megy ki a játék, hanem a kétnyelvűség bevezetésére a manészek szerint épp a szovjetizálást akarta megakadályozni -, az Egyesült Államok Jaltát követően mind határozottabban követelte a „Nyilatkozat a felszabadított Európáról" elveinek betartását. Az amerikaiak elutasították a Hitlerrel szövetséges legyőzött kelet-európai, szovjet nyomással létrejött kormányok elismerését, szorgalmazták azok átszervezését, illetve a jaltai nyilatkozat szellemével összhangban álló szabad választások megtartását. A román, a bolgár és a lengyel kormánytól eltérően azonban Dalnoki Miklós Béla kabinetjéről úgy vélekedtek, hogy az „felelős politikai személyiségekből áll", és képviseli „az összes jelentős szövetségespárti politikai erőt". Innen adódott, hogy Magyarország belpolitikai viszonyai nem kerültek Potsdamban az ellentéteket kiváltó vitás kérdések közé. A csehszlovák kormány reménye nem teljesült, amikor a három nagyhatalomtól a csehszlovákiai magyaroknak a németekhez hasonló kitoloncolását kimondó elvek jóváhagyását kérte. A potsdami értekezletet követő kormányülésen Jan Masaryk és Vladimír Clementis arról tájékoztatta a minisztertanácsot, h'ogy Csehszlovákia igyekezett megszerezni a magyar kérdésben a konferencia támogatását, de az Egyesült Államok ezt elvetette, az angolok pedig nem nyilatkoznak. S így Csehszlovákia a Szovjetunió segítségében reménykedik. Romsics Ignác történész kimutatta, hogy Potsdamban az amerikaiak még - utoljára - a csehszlovák-magyar és a jugoszláv-magyar határ etnikai elvű, részleges, Magyarország gyar iskolákban, annak minden mellékhatásait figyelmen kívül hagyva) így bármennyire is megalapozottak voltak, leperegtek a nemzetmentői szerepkörben tetszelgő hivatalnokról, aki mellesleg súlyos ellentmondásba is keveredett a röpke húszperces vita során. Míg váltig azt hangoztatta, hogy a tervezet önkéntes, a szülők akaratának függvénye (az iskolaigazgatók leváltása, a tanárok felmondással való fenyegetése, a szlovák nemzetiségű tanárok magyar iskolákban történő pluszdíjazása is önkéntes?), azért az igazgatók kötelesek a minisztérium terveit ismertetni a szülőkkel. Mert ugye, állította Pius úr, a minisztériumnak nem áll szándékában megsérteni a magyar iskolahálózatot, az úgymond virulhat és fejlődhet tovább, itt csak egy „kísérletről" van szó, amely vagy beválik, vagy nem. számára kedvező módosítását is felvetették. Az általa tanulmányozott okmányok tanúsága szerint ebbeli álláspontjukat a belgrádi és a prágai kormány elutasító magatartása miatt adták fel. Az emigráns körök korábbi megnyilatkozásai alapján ugyanis nem tartottak eleve kizártnak egy ilyesfajta megegyezési készséget. S itt nem lebecsülendő az amerikai politika bizonyos elvi alapállása, amely az egész népközösségeket sújtó felelősségrevonással szemben, mint Romsics írja, még a németek esetében is fenntartással viseltetett, s Közép-Kelet-Európa vonatkozásában az etnikai ellentétek mérséklését szolgáló rendezéseket tartotta irányadónak. Igaz, hogy a nagyhatalmak nem adták hozzájárulásukat Potsdamban a magyarok kitelepítéséhez, de az elvi lehetőség Damoklész kardjaként megmaradt, s ahogy Janics Kálmán írja A hontalanság éveiben, Potsdam volt az a második hajszál (a kitoloncolás kimondását nélkülöző fegyverszüneti szerződés megkötése után), amely, ha szakad, ma nincs szlovákiai magyarság. Hatalmi egyezkedések nélkül aligha lehetséges kontinentális együttműködés. De a kis és nagy országok érdekei közötti egyensúly felborulása már nem konszenzus, hanem gazdasági és politikai behatolás, meghódítás. Potsdam, immár történelemmé válva, megváltozott körülmények között, eltérő szereposztásokkal is könnyen lehet nem túl biztató „jövőkép". KISS JÓZSEF Ha nem, majd más kísérletek következhetnek. Ezek szerint a magyar iskolák olyan kísérleti nyulak, amelyeket le lehet vágni, meg lehet enni, s ha nem ízlik nekik a dolog, utána ki lehet engedni őket a lóhereföldre, hadd legelésszenek tovább. Hogy ez a jelenleg érvényben lévő alkotmány és a törvények megsértése, Pius urat a legkevésbé sem zavarja. Ö azért állami hivatalnok, hogy az állam törvényeivel nem törődve, hatszázezer magyarból hatszázezer profi szlovákot igyekezzék csinálni. Az „önkéntesség" elve alapján, természetesen. Az „ők állami alkalmazottak (tanárok, igazgatók), s én vagyok a felettesük"-féle piusi logika magáért beszél. Hogy a több ezer gyerek, aki a kísérletezés tárgyát képezi, kinek a tulajdona? Természetesen az államé! (kövi) Új Szó-hír Úgy tűnik, ezen a nyáron Portugália a sláger, hiszen az Ifjú Szivek énekkarához hasonlóan ma a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes is ide indul vendégszereplésre. A sikeres venezuelai turné után idén ez lesz a Szőttes másoSzebb az újságban, mint élőben? dik külföldi útja, a tánccsoport ezúttal Portóban, egy nemzetközi folklórfesztiválon vesz részt július 20. és 23. között. A Szőttes legfrissebb produkciójával, a közelmúltban Pozsonyban is bemutatott Régi szokás szerint című műsorával szórakoztatja majd a portói közönséget. (h) TA SR felvétel A tartozások gordiuszi csomója Az idei gabonatermést megközelítőleg 3,2-3,5 millió tonnára becsülik a szakemberek, a ma még zömében lábon álló termésnek az egyharmada azonban már nem a termelőké. Több mint egymillió tonna gabona értékének megfelelő ugyanis az a tartozás, amellyel főképp a takarmánykeverékek gyártóinak, a gabonafelvásárló vállalatoknak tartoznak, s pénzforrások hiányában feltételezhető, hogy az idén újra csak naturális formában, a terméssel tudják majd kiegyenlíteni adósságaikat vagy ezek egy részét. Ezt is csak akkor, ha akarják, hiszen az előjelek szerint a felvásárló vállalatok már az aratás kezdetén komolyan tartanak attól, hogy a termelők ezt az adósságtömeget nem lesznek hajlandók teljes egészében kiegyenlíteni. Ennek kikényszerítésére pedig kevés az esélyük. Az állami piacszabályozási alap által felkínált lehetőség, hogy a piacon mutatkozó mintegy 335 ezer tonna kenyérbúza-felesleget 3350 koronás áron felvásárolja, nem oldja meg a fizetésképtelenség szikláját évek óta maguk előtt görgető gabonafelvásárló vállalatok gondjait. Az előírt feltételek teljesítése esetén ugyanis ezt az összeget közvetlenül kézhez kapják a termelők, s feltételezhető: kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hogy ebből a régi tartozásaikat fedezzék. Annál is inkább, mert ebben az időszakban gyakorlatilag ez az egyedüli forgatható pénzforrás a kezükben. Tovább tart tehát idén is az egymásnak tartozó agrárvállalatok siránkozó körtánca, amelynek keretében a feldolgozó húsüzem vagy tejgyár nem fizet a termelőnek, aki emiatt marad adósa a takarmány árával a felvásárló vállalatnak. És itt a kör bezárul, sőt olyan gubancos csomó keletkezik belőle, amelynek kettészeléséhez az illetékesek eddig még nem találtak megfelelő kardot. Erős a gyanú, hogy nem is nagyon keresik, hiszen úgy tűnik, mintha ez a helyzet kifejezetten megfelelne az érintettek egy részének. Közöttük is elsősorban az élelmiszer-ipari vállalatoknak, illetve a Vagyonalapnak, amely a privatizációs eufóriában kegyként osztogatott állami tulajdon törlesztési feltételei között mintha megfeledkezett volna arról, hogy a tartozásokat nemcsak az állammal, hanem a többi partnerrel szemben is illik megfizetni. (t. szilvássy) Pius kontra Bauer ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT A KÖZSÉGEK ROVÁSÁRA. Hozzáértő közgazdászok körében már az is általános megrökönyödést keltett, hogy az eredetileg beígért 100 milliárd helyett 70 milliárdra, majd 35 milliárdra csökkentette a kormány a kuponos provatizációval magánosítandó állami vagyon értékét. Azóta, hogy törvénybe iktatták a kötvényes privatizálást, teljesen"bizonytalanná vált, hogy a vagyonjegykönyv-tulajdonosok viszont látják-e legalább a bélyegért és a könyvecskéjükért befizetett 1050 (750) koronájukat. A kormányintézkedés nemcsak a közvetlenül érintett több mint 3,5 millió állampolgár körében váltott ki felháborodást. Most már a városok és falvak önkormányzatai is tiltakoznak, mert a kormány kilátásba helyezte, hogy a kötvényeket a lakosság majd az önkormányzati tulajdonban levő lakások megvásárlása során is befektetheti. Ez ellen viszont az önkormányzatok tiltakoznak, mivel tisztában vannak vele, hogy a kötvények - főképp az infláció miatt - öt év alatt elértéktelenednek. Márpedig ezt a „fizetőeszközt" csak öt év múlva lehet pénzzé tenniük, noha a komoly eszközhiánnyal küzdő városoknak és falvaknak sok esetben már az is késő lenne, ha azonnal megkapnák a lakásokért járó összeget. Fogas jogi kérdés, vajon a kormány javaslatára hozhat-e a parlament olyan döntést, amely a községek számára kötelezővé teszi az elértéktelenedésre kárhoztatott „értékpapírok" elfogadását. Az önkormányzatok naponta tapasztalják, függetlenségüket elsősorban az gátolja, hogy egyre kisebb összeggel rendelkeznek a helyi feladatok végrehajtásához. Most minden községi és városi vezető arra kíváncsi, valóban kötelezővé válik-e az „értéktelen papírok" pénzként való elfogadása, és ha igen, törvényesnek minősíti-e ezt a lépést az alkotmánybíróság. RADIKALIZÁLÓDNAK A SZAKSZERVEZETEK? Az elmúlt időszak ban több olyan döntést is hozott a kormány, amellyel alaposan belenyúl a bérből és fizetésből élők zsebébe. A legnagyobb érvágást azzal tette, hogy megdrágította a tömegközlekedési jegyeket. Alojz Engliš, a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának elnöke nyilván ennek hatására is keményebb hangot ütött meg az utóbbi napokban, és az alapszervezetekhez eljuttatott levelében arra hívta fel a szakszervezeti tagságot, hogy a nyári hónapokban szervezzen nagygyűléseket, amelyeken az alkalmazottak, úgymond, megvitatnák a kormány lépéseit. Kérdés, hogy Szlovákiában a július és az augusztus hónap a legalkalmasabb idő-e nagygyűlések, vitafórumok szervezésére. A szakszervezeti főnök, persze, nem teljesen önszántából határozta el magát levelének megfogalmazására. Talán még a kormánnyal szembeni kifogásainál is nagyobb súllyal esett latba, hogy néhány szakszövetség (pl. a fémipari) komoly kritikával illette Engliš túlságosan békülékeny magatartását. így az érdekvédelmi szervezet csúcsvezetése most bizonyítani akar. Lehet, hogy a szakszervezetekben a válság hatására megindul az erjedés, és végrehajtják azt, amit nyomban 1989 ősze után végre kellett volna hajtani. Sok múlik azon, hogy Mečiarnak az érdekvédelem mekkora hányadát sikerül maga mellé állítania. LÉGBŐL KAPOTT ÉRVEK SOROS GYÖRGY ELLEN. Ritkán fordult elő az európai demokráciák történetében, hogy egy kormánykoalíciós párt csúcsvezetői úgy terjesztettek volna rémhíreket, hogy nyomban azt is bevallották, légből kapottak az állításaik. Szlovákiában most ez is megtörtént. A Szlovák Nemzeti Párt vezetői az elmúlt napokban azt állították, biztos értesüléseik vannak arról, hogy szeptemberre palotaforradalmat készít elő Soros.György a jelenleg hivatalban lévő kormány megbuktatására. Az ilyen állításra minden valamirevaló újságíró megkérdezi, hogy bizonyítható-e a vád. Az SZNP legfelsőbb vezetői pirulás nélkül beismerték, hogy bizonyítékaik nincsenek, és csak érzéseikre támaszkodnak. Ehhez valóban nem kell kommentár. Vladimír Mečiar ilyen szövetségessel az oldalán irányítja az országot, és kormányának szilárdsága azon múlik, tovább hátrál-e Slotáék nyomásának engedve. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy szívesen hátrál. Kérdés, hogy meddig, és kérdés, nem következik-e be az a pillanat, amelytől kezdve már akkor sem lesz módja megálljt kiáltani, ha akarna. TÓTH MIHÁLY Útra kel a Szőttes