Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-01 / 126. szám, csütörtök

• OLVASÓINK OLDAL A Elismerés a szentpéteri boroknak 8 \ ÚJ SZÓ 1995. június 1. A jó öreg Pallas Nagylexikon Tisztelt szerkesztőség! A Csemadok vezekényi alapszervezete hosszú hallga­tás után megmutatta, hogy nem halt meg a kis falu kultú­rája. A közelmúltban a kultu­rális szövetség rendezésében egy színes, zenés eszt­rádműsort adtak elő a zsúfolt helyi művelődési házban. Az esztrádműsort Szvitek Gizella nyugdíjas tanítónő és Horváth Nándor szervezte. Olyan jól si­került, hogy a hálás vezekényi közönség kérte az ismétlést, így egy héttel később újra telt ház előtt ismételték meg a programot. HORVÁTH FERENCNÉ Vezekény Templom épül kis falunk­ban, Vágfüzesen, az alig 500 lakosú községben. A befeje­zetlen művelődési központ egy részét a község adomá­nyozta e célra. Köszönet illet mindenkit, aki munkájával vagy anyagiakkal segíti a templom építését. Külön ki kell emelni Annus Éva hitokta­tó szerepét, aki minden követ megmozgatott az ügy érdeké­ben, mind belföldön, mind kül­földön támogatókat keresett. Az ő ösztönzésére kezdődött el az építkezés, és jelenleg jó ütemben halad a templom be­fejezése. RUHÁS TERÉZ Vágfüzes A húsvéti ünnepek előtt Po­zsonyban jártam, és betértem a főváros egyik legnagyobb áruházába. Az élelmiszerrész­legen kellemes meglepetés ért, mert azt tapasztaltam, hogy a tej- és sajttermékek, az édesség és a pékáru sokkal olcsóbb, mint nálunk. Érdekes ez az árkülönbözet, mert ná­lunk, Komáromban, még az utakat övező bódékban is drá­gábbak ezek a termékek. HOSTINA IRÉN Komárom Tavasszal a falusi ember éle­tét mindig is a sok munka jelle­mezte, hisz nem mindegy, ho­gyan készíti elő a talajt, milyen munkát végez a szőlőskertben, így van ez Szentpéteren is, ahol a mezőgazdasági termelés, főleg a szőlőtermesztés nagyon távoli múltra tekint vissza. Nap­jainkban fellendülőben van a szőlőművelés, visszanyerte be­csületét az a növény, mélynek termesztése csak nagyon fárad­ságos és becsületes munkával lehetséges. Ezért a helyi önkor­mányzat úgy döntött, évszáza­dok óta nevezetes borvidékünk megérdemli, hogy felújítsuk a régi hagyományokat, és ne csak ún. „házi" borkóstolókat tartsa­nak a borosgazdák, ami az utób­bi időben eléggé elterjedt közsé­günkben, hanem rendezzék meg a falusi borkóstolót - bor­versenyt a borosgazdák munká­Hogy eltávolodtam az egy­háztól, és egyre közelebb kerü­lök Istenhez, az bűn? Hogy po­gány lennék? Kihez viszonyít­va? Hogy bűneim nem tartoz­nak egy harmadik személyre, ezért alacsonyabb rendűnek kéne éreznem magam? Hogy nem vagyok igaz keresztény, arról nem én egyedül tehetek, a dolog sokkal összetettebb. Az igaz keresztény embertől csak annyival vagyok rosszabb, hogy nem feszítem lelkemet korlátok és szabályzatok közé. Nekem nem kell megkeresnem Istent, mert ő már rég rám ta­jának minősítésére. Először ta­valy került sor a megmérettetés­re, a helyi borversenyen 20 bo­rosgazda 40 bormintát sorakoz­tatott fel, az idén ez a szám már megkétszereződött. A magas szinten megrende­zett borkóstolón 39 termelőtől 81 mintát értékelt az 5 tagú szakmai zsűri Novák József, a Nitra-Hurbanovo Borüzem pin­cemesterének vezetésével. A szigorú bíráló bizottság 3 arany-, 31 ezüst- és 33 bronzérmes ok levelet osztott ki, tárgyi jutalom­ban 13 borminta részesült. Az akciót a Kiskertész szervezet, a helyi önkormányzat és a mezőgazdasági szövetkezet tá­mogatta. Külön említést érde­mel egy borminta, arjiely szenzá­ciószámba ment: községünk egyik legidősebb polgára, Kollár Józsi bácsi 50 éves bormintát hozott a borversenyre, ezzel a Iáit. Felemelt, kinyitotta a sze­mem és megtanított látni is, nemcsak nézni. És akiket a szí­vem alatt hordtam, édes terhe­im, lehet, hogy a körvonalakat is még csak sejtik, de én nyu­godt vagyok, mert tudom, hogy jó kezekben van a sorsuk. Isten az egyetlen, aki hivatott kü­lönbséget tenni jó és rossz kö­zött. Az egyház szabályai Isten szabályai, melyeket minden vallás a saját szájízére alakí­tott. Bánthatnám az egyházat, de miért tenném? Bántsam azokat az embereket, akik az oltár előtt találják meg a lelki bormintával emlékezett a hábo­rú befejezésére. Ritkaságnak számít még a borarchívumban is az 1945-ös évjáratú bor. A bíráló bizottság minden tagja elisme­réssel és tisztelettel szólt róla. A szentpéteri borok helytáll­tak az idén Nyitrán megrende­zett GASTRA '95 első országos borversenyen is, az élvonalban értékelték termelőinket. Molnár Imre olasz rizling, Kocsis Vilmos olasz rizling, burgundi, Jávorka Kálmán zöld veltelényi, Zsidek Vilmos kékfrankos, Horváth Im­re vörös vegyes, valamint a mezőgazdasági szövetkezet burgundi fehér bora ezüstérmes helyezést ért el azon a verse­nyen, ahol leginkább csak a nagyüzemi bortermelők képvi­seltették magukat. PALUŠÍK JÚLIA Szentpéter békét? Nem bántom, mert bé­ke van a lelkemben. A keresz­tény ember lelkében több van? Hol marad az Amazonas őser­deiben élő indián, akit bár nem fertőzött meg a civilizáció, még­is birtokában van olyan sok tu­dománynak, amiről nekünk eu­rópaiaknak gőzünk sincs. Ő ta­lán nem éppoly kedves Isten­nek mint ön vagy én? Nehéz elfogadni, hogy a má­sik ember másképp látja a vilá­got, mégis kérem, próbáljuk meg. Köszönöm! HORVÁTH EDIT Gúta Az Új Szó 1995. március 9-i szá­mában jelent meg a Történelmi visszapillantás - tanulságokkal című írás. Benne a Pallas Nagylexi­kon 1890. évi adatai Zólyom me­gyéből. Ezen írás minden mondata teljes igazság! Ezért ugyancsak a Pallas Nagylexikonból ragadunk ki adatokat, annak 3. kötetéből. Ben­ne a Békés-Csaba címszó alatti be­jegyzésekben többek között a kö­vetkezőket olvashatjuk: Békés­Csaba magyar lakosai a török hó­doltság idejében nagyobbára el­pusztultak. 1717-ben 3 felföldi tót család telepedett itt le, kiket nem­sokára számosan követték. Az eredmény az lett, hogy 1891-ben Békés-Csaba 34 243 lakosa közül 7728 magyar, 379 német és 25 917tót volt Feltehetjük a kérdést: Miként lehetséges, hogy a nagy el­nyomás, a „magyarosítás" alatt megőrizhették szlovák nemzeti­ségtudatukat az ide betelepült fel­földiek? A lexikon összeállítóinak bizonyára nem volt szándékukban a „magyarosítás", ha le merték írni a valóságot. Az ott élő nemzetisé­gek az elnyomás dacára megvall­hatták nemzetiségüket. Mert hi­szen ezek népszámlálási adatok. Milyen volt akkor a nemzetiségi el­nyomás az Alföldön? Ma mindig Sokat gondolkodtam, megírjam­e ezt a felháborító esetet, amely nagypénteken történt velünk, a párkányi lakótelepen lakókkal. Mi­vel nyugdíjas vagyok, és csak a nyugdíjamból élek, az eset révén megkárosítva érzem magam, így a megírás mellett döntöttem. Nagy­pénteken én is, és bizonyára a la­kótelep többi háziasszonya is, neki­kezdtünk a húsvéti édességek sü­tésének. Fél tizenkettőkor már be­raktam a villanysütőbe a szépen megkelt kuglófokat, tíz perccel később azonban a villamos művek a lakótelepeken megszüntette az azt hangoztatják, hogy akkor el­nyomás volt, ma pedig „standard felettiek" a nemzetiségek jogai, itt Szlovákiában. A tót megnevezés akkor nem volt sértő. Hiszen a szlovákok is akkoriban a magyarokat uhornak mondták, sőt írták is. Egy több mint száz éwel ezelőtt Pesten kia­dott szlovák nyelvű könyvben ol­vashatjuk a „Talpra magyar" szlo­vák fordítását, amely így hangzik: „Hor sa uhor, vlasť Ťa volá...". S ezt, mint látjuk, Pesten az „elnyo­mók" így engedélyezték kinyom­tatni. Mindezekhez persze, el le­het és el kell mondani, hogy a mai magyarországi szlovákok 170 és kevesebb éve telepedtek ott le. A mai szlovákiai magyarok ősei pe­dig már ezer éve itt élnek. Tehát nem a „Horthy-fasiszták" telepítet­ték ide őket, s adták az itteni fal­vak magyar neveit. Mert ugye, a szlovák politikusok és a sajtó egy része ezt így tálalja. Ha valaki bele­lapoz a több évszázados doku­mentumokba, láthatja, hogy a mai dél-szlovákiai falvak magyar nevei már hét-nyolcszáz éwel ezelőtt is a jelenlegi vagy ahhoz hasonló for­mában voltak meg! T. L.T. (Cím és név a szerkesztőségben) áramszolgáltatást. Áram csak 14 óra után lett, addigra a sütőkbe ke­rült sütemények, torták és kugló­fok „kilehelték a lelküket", olyanok voltak, mint akiket laposra vertek. Mi lett volna a villamos művek kö­telessége? Úgy látszik, ők nem tud­ták, hogy kötelesek lettek volna ki­hirdettetni: a lakótelepeken 2-3 óra hosszat szünetelni fog az áram­szolgáltatás. Most mi, akiknek tünkrementek drága tortáink, tész­táink, kitől követeljünk kártérítést, ki fizeti meg a kárunkat? POLÁK JÚLIA Párkány Az olvasói leveleket, mon­danivalójuk tiszteletben tar­tásával, rövidítve jelentet­jük meg. A nézetek sok­rétűsége érdekében olyano­kat Is közlünk, amelyeknek tartatmával szerkesztősé­günk nem ért teljes mérték­ben egyet Köszönjük olva­sóink bizalmát, és várjuk to­vábbi leveleiket. Kell-e nekünk hakni? Ismert budapesti színművészek, énekesek, hu­moristák ilyen-olyan szórakoztató műsoraikkal időről időre szűkebb pátriámat, az Ipoly mente na­gyobb településeit is felkeresik. Legtöbb helyen telt ház előtt szerepelnek, ami ugye nem elhanya­golható körülmény. Gondolom, az esetek túlnyo­mó részében a rendezvény hoz némi pénzt a konyhára, különben nem hívnák meg vendégsze­repelni őket. A haknizó művészek meg a szer­vezők is tudatában vannak annak, hogy az itteni magyarság vevő az efféle műsorokra, annak el­lenére is, hogy nem éppen olcsók a belépőjegyek. Mindez arról jut eszembe, hogy az Új Szó apró­hirdetéseit és közleményeit böngészve, meg­akadt a szemem a budapesti Mikroszkóp Színpad szlovákiai vendégszereplését reklámozó hirdeté­sen, amely arra biztat, hogy én se hagyjam ki az év műsorát. A hirdetést olvasva akaratlanul két dolog jutott eszembe. Az első, hogy most, amikor a szlovákiai magyar kultúra válságos időket él, nem a mi kultúránkra fordítható pénzt veszik ki közvetve a zsebünkből ezek a vendégszereplé­sek? Ezt úgy értem, hogy a 100 korona körül inga­dozó belépőjegy árából megvehetnénk egy hazai magyar könyvet, vagy teszem azt, egy hónapon keresztül minden nap megvásárolhatnánk az Új Szót. Vagy éppen megtekinthetnénk a komáromi Jókai Színház vagy a kassai Thália Színház előadását. Tudom, hogy ez sajátos, de azért el­gondolkodtató megközelítése a témának. A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy még nem hallottam olyan esetről, de ettől függetlenül előfordulhatott, hogy a haknizó művészek gázsi­juk egy részét felajánlották volna valamelyik hazai magyar lapunk megsegítésére vagy a Csemadok valamelyik rendezvényének támogatására. Ez ugyan csak csepp lenne a tengerben, de emberi, művészi gesztusként nagyra értékelném, s ilyen esetben nem éreznék lelkifurdalást azért, hogy feleslegesen kidobtam egy százast a belépőjegy­re. Ha a hakniműsorok hazai magyar kultúránk tá­mogatására irányulnának, igennel válaszolnék a címben feltett kérdésre. BODZSÁR GYULA Nagykürtös A KERESZTÉNY EMBER LELKÉBEN TÖBB VAN, ÚJ SZÓ. 1995. V. 11. Eltávolodtam volna az egyháztól? Nyelvtörvény előtti szelek Folyik a sugdolódzás, hogy az állami alkalmazottak, az egyenru­hát viselők (rendőrök, csendőrök, vámtisztek, vasutasok, sofőrök) nem szólhatnak az ügyfeleikhez magyarul. Vannak egyének, akik ezt nagyon élvezik - jogukat fitogtatva a „nerozumiem" tudományu­kat alkalmazva saját tekintélyüket ássák alá (főleg az ismertek, akik beszélik a nyelvet), mivel a legegyszerűbb ember is gyorsan átvált és a társalgás folytatódhat. A hozzáállás a műveltség szintjétől függ. A katonaságnál történt. Pista és Jancsi a saját anyanyelvükön társalogtak. Testvéreink bevádolták őket, és törvényt is mutattak, miszerint csak az államnyelven társaloghatnak. Most már csak súgva, sóhajtva lehelik egymásba a lelket melegítő szót, hogy a buktatókat, a jelentgetéseket elkerüljék. A hadseregbe kerülő fiatalokat fel kell készíteni, hogy a lélekta­ni hadviselést türelemmel viseljék. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Tortarontó áramszünet Ez aztán megbékélés... Néhány hónapjsTmár, hogy a kulturális minisztérium menesz­tette B. Kovács Istvánt a Gömöri Múzeum éléről, és helyette Svet­lana Bornayovát nevezte ki. Nem kétséges számunkra, hogy nem szakmai szempontok miatt került sor erre az intézkedésre, hanem ez a személycsere is szerves ré­sze annak az általános politikai tisztogatásnak, amelyet_a Mečiar­kormányzat nagyon tudatosan és következetesen hajt végre. Nem tartom szükségesnek, hogy ecse­teljem e döntés teljesen megala­pozatlan voltát, és rámutassak egyértelműen hatalmi jellegű in­díttatására. A múzeum tevékenységében bekövetkezett olyan változásokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek egyenes következmé­nyei az említett személycserének. B. Kovács István igazgatósága alatt valamennyi rendezvényt két nyelven propagáltak, és a kiállítá­sok, tárlatok anyagához szintén kétnyelvű magyarázó szövegeket csatoltak. Az új igazgatónő hiva­talba lépésével egyidejűleg megszűnt a kétnyelvű tájékozta­tás, bekövetkezett az egy­nyelvűsítés. Felteszem a kérdést: vajon mi­re jó ez a stílusváltás? így nyilvá­nulnak meg az „európai standar­dot meghaladó jogaink"? Tudniil­lik a szlovák hivatalos politika állí­tása szerint ilyen jogokat birtok­lunk. Esetleg egy kétnyelvű kö­zegben működő közszolgálati in­tézmény esetében ezzel a mun­kamódszerrel juttathatjuk be a közszellembe egymás kölcsönös tisztelete, a másság megbecsülé­se és a békés egymás mellett élés szükségszerűségének felis­merését? Vajon ez a helyes irány a szlovák-magyar alapszerződés­ben rögzített elvek gyakorlati megvalósításához? Már maga a szerződés címe sokatmondó: Szerződés a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről. Min­denesetre sajátságos módon kell értelmeznünk a jószomszédi kap­csolatokat és a baráti együttműködést, amennyiben így próbáljuk megvalósítani őket. Felelős állami tisztségviselőink szüntelen hangoztatják a demok­rácia, az emberi és egyéni sza­badságjogok kiteljesedésének szükségességét. Elengedhetet­lennek találják a másság iránti to­lerancia általános térhódítását a közgondolkodásban, mert e felté­telek teljesítése nélkül, úgymond, nehezen tudnánk betagozódni a fejlett európai struktúrákba. Me­lyik út vezet tehát e fennkölt elvek gyakorlati érvényesítéséhez, a ba­ráti együttélés megvalósításához a Gömöri Múzeum esetében? B. Kovács István választotta a he­lyes irányt, vagy Svetlana Borna­yová? EGYÜD LÁSZLÓ Feled Kibújik a szög a zsákból Kicsit hitetlenkedve, ám egyben kíváncsian olvastam a nemzetőrségről szóló írást az Új Szó egyik számában. Hitetlenkedve azért, mert a nyilatkozó egyre azt bizonygatta, hogy a nem­zetőrség megalakítása a kor követelménye, és egyre igyekezett meggyőzni az írás szerzőjét ar­ról, hogy ez az országnak nemhogy többletki­adásba kerülne, hanem megalakításával egy­ben nagyarányú megtakarítás (anyagi) is elér­hető. Hiába csűrte-csavarta a szavakat, csak nem akart tisztázódni, hogy miben rejtőzik az a nagy anyagi megtakarítás. Az utóbbi gyakori emlegetése bennem ugyanis akaratlanul is a régi népi milícia „dicső" múltját idézte fel. Sokszor tanúja le­hettem annak, hogy az akkori nemzetgazda­ságnak mennyi kárt okozott a milícia, arról nem is beszélve, hogy az egyes tagok, illetve a milícia vezetői büszkén eiújságolták, mennyi lőszert pazaroltak el, s arra is büszkék voltak, mennyi demizson bort nyakaltak be a kitűnő eredmények örömére. Mindezt természetesen az állam pénzéből. Arról már nem is beszélve, hogy a népi milícia a kommunista párt fegyve­res hadserege volt. Akaratlanul is párhuzam alakul ki az emberben a most megalakítandó nemzetőrség és a volt népi milícia között. Mert a cikkben szerepelt szóvivő hiába állította vál­tig, hogy a népi milícia nem lesz egy párt fegy­veres támogatója, azért megjegyezte, hogy egyes pártok máris komoly érdeklődést nyilvá­nítanak iránta. Ezen nem is lehet nagyon cso­dálkozni, hogy ha a fő feladat a határok védel­me és nem utolsósorban az esetleges „forron­gások" elfojtása lesz. És itt jutottunk el akarat­lanul is ahhoz a ponthoz, amikor már nem le­het hinni a cikkben szereplő szóvivőnek. Ugyanis békeidőben minek kell megerősíteni a határokat, hiszen úgyis barátokkal vagyunk körülvéve, akár a Nyugatot, akár a Keletet néz­zük. Hiába hozzák fel példának állandóan Ma­gyarországot, hiszen ott a déli országrészen bi­zony elég meleg a helyzet, s nemegyszer előfordul, hogy néha egy-egy eltévedt golyó vagy rakéta is magyar területen esik le. Nem mondja ki nyíltan a szóvivő, de szavaiból úgyis kivehető, a legszívesebben ő is a déli határo­kat védené a nemzetőrséggel, annál is inkább, mert a kormánypárti politikusok állandóan ar­ról beszélnek, hogy az itteni magyar kisebbség az ország területének egy részét szeretné Ma­gyarországhoz csatolni. NAGY ANDRÁS Szimő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents