Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám, szerda

1995. június 7. BELFÖLD - KÜLFÖLD MŰVELODES új SZ

Ó 7 I Halála legyen memento (Folytatás az 1. oldalról) - sorolom a, kérdésedet. A válasz: - Nem tudom. Nem emlékszem. Nem láttam. Társalgásunknaktöbbfültanúja van. Egyikük odasúgja: - El akarják tussolni az ügyet, mivel rendőr volt a tettes. Innen is, onnan is dühödt morgást hallani. Mi lett volna, ha... Csakhamar kiderül: a kisfiú szülei sem bíznak a helyi igazságszolgáltatásban.' - Hogyan bízhatnánk, amikor a rendőrök maguk sértik meg a törvényeket? Ha az a rendőr nem száz kilométeres sebességgel száguld át a városon, a kisfiunk még ma is élne. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ha megtartja a kötelező sebessé get, Attila átért volna a másik oldalra - magyarázza az apa. Mondaná tovább, de a hangja elcsuklik, bárhogy is igyekszik, nem tudja visszatartani a könnyeit. Attila édesanyja eddig hallgatott, ám férje zaklatottságát látva átveszi a szót. Elmondja, megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a gyermeküket halálra gázoló rendőr másnap magára ölthette az egyenruhát. - A járásban elterjedt a bűnözés. Ennek fő oka az, hogy a tanúkat több esetben megfélemlítették, így nincs, aki tanúskodjon ellenük. Mi van, ha ez történt a mi esetünkben is? Képzelje el, ha az a rendőr kollégáitól megtudta a tanúként számbajöhető személyek nevét és címét, s ha egyenruhában megkereste őket, milyen hatással lehetett rájuk? De nemcsak ez aggaszt bennünket. A hatóságok elfogultságát példázza az is, hogy a rendőr büntetlenül vezethet autót jogosítvány nélkül. A járási rendőrparancsnoktól ugyanis megtudtuk, hogy bevonták a járművezetői engedélyét. Miként lehetséges akkor az, hogy három héttel a baleset után gépkocsit vezetett? A férjem saját szemével látta. Attila édesapja közbeveti: Ha nem biciklivel vagyok, utána eredek, és elkapom. Mindennek van határa. - Látni rajta, majd szétveti a tehetetlen düh. Felesége csitítja, hasztalanul. A felgyülemlett feszültség keserű szóáradat formájában tör utat. A vádhoz azonban önvád is társul. Nem kell éles szem ahhoz, hogy az ember felfedezze: Attila édesanyjának látszólagos fegyelmezettsége idegtépő lelki fájdalmat takar. Amíg férje utat enged érzéseinek, ő igyekszik magába fojtani gyötrelmeit. - Ismét munkába kellett állnom. Egyszerűen képtelen voltam egész nap a négy fal között ülni. Állandóan az járt a fejemben, mi lett volna, ha. Aznap délután borbélyhoz akartam vinni. Az óvodából hazafelé jövet mondtam is neki: gyorsan kivasalok, aztán elmegyünk borbélyhoz. Ezért nem is ment le játszani a többiek közé. Csakhogy a vasalás elhúzódott. Negyed hétkor szóltam neki: ne várjon, ha kedve Van, menjen csak le az udvarba a barátaihoz. Mielőtt kilépett volna az ajtón, még odaszóltam neki: vigyázz magadra. Visszaszólt: oké, anyu. Hányszor eszembe jut: ha idejében végzek a vasalással, minden másként történik - halkul el a hangja. Önkéntelenül körülnézek a szűk panellakás ebédlőjében. Itt játszott Attila, mielőtt elindult volna utolsó útjára? Hőség van. A déli fekvésű lakás falai gyorsan átmelegednek. Lenézek az udvarra, tele van gyerekekkel. - Általában idejárt vagya szomszédos játszótérre - olvas gondolataimban az édesanya. A fagylaltos felé nem szokott elkószálni. Megtudtam azonban, hogy a gyerekek időnként ostyáért jártak hozzá. Amikor megkérdeztem tőle, hol lépett úttestre a fiam, azt mondta: a gyalogosátkelőhelyen. De vajon minden úgy rul. Nagy volt azonban a csalódottságuk, amikor megtudták: a dunaszerdahelyi rendőrség egykori munkatársa vette kezébe az ügyet. - Egyszer járt nálunk, és megígérte: minden héten tájékoztat a fejleményekről. Három hét eltelt, s azóta ném láttuk. Természete sen érdeklődtünk, kiféle, miféle. Talán jobb lett volna, ha nem tesszük. Jobban bizakodhatnánk. Attila édesanyjából csak úgy árad a kilátástalanság. Bizalmatlanság és közöny Pavel Zajac, a belügyminisztérium rendőrök bűncselekményeinek leleplezésére alakult vizsgálati hivatalának vezetője nem zárkózik el kérdéseim elől. Figyelmeztet azonban: egyelőre csak részinformációkkal szolgálhat. Három hét telt el a baleset óta, amikora belügyminisztérium portáján leadom a személyi igazolványomat. A belső rendtartás Zajac felhívja a figyelmem arra a körülményre, hogy a szemtanúk, akik hozzásegíthetnének ennek a kérdésnek a megválaszolásához, egy személy kivételével nem hajlandók együttműködni a rendőrséggel. Pedig a tragédia időpontjában több ember tartózkodott a közelben. Az igazgató értetlenkedve csóválja a fejét: Megdöbbentő ez a viselkedés. Sorra kerülnek a szülőket foglalkoztató kérdések is. Kiderül, hogy F. László jogosítványát május közepén valóban bevonták. A gépkocsivezető jogosítványának azonnali bevonása csak akkor lett volna indokolt, ha a baleset helyszínén minden kétséget kizáróan megállapították volna a vétkesség mértékét. Elmondja azt is, hogy beosztottjával május 16án közölték: F. Lászlót felettesei kezdeményezésére rendes szabadságát tölti. Pavel Zajac félreteszi az aktát. gondtalan napok, a majdani fürdőzések, csavargások, kirándulások. Attila ezzel szemben alig várta, hogy vége legyen a nyárnak, és hátára vehesse az iskolatáskát. A sors azonban másként rendelkezett. Óvodás társai vajon, hogy valaki hiányzik a sorból? Az óvónőktől tudom: még nem szokták meg, hogy nincs köztük. - Attila eleven, fantáziadús, éles eszű kisfiú volt. Elsősorban ennek köszönhetően vált a közösség vezéregyéniségévé. És a belső kisugárzása miatt - magyarázza Benkovics Katalin. Az óvoda igazgatónője egyetértően bólogat kolléganője megállapítására, hogy Bindicske - ahogy a gyerekek hívták - nem azért került vezető szerepbe, mivel maga alá gyűrte csoporttársait, hanem annak köszönhetően, hogy képes volt őket maga köré vonni. - Ha játszani indult - foly/ ft, a nem létező zebránál történt a baleset. A gázoló autó balról jött. lesz feltüntetve a jegyzőkönyvben, ahogy valóban történt? Amikora férjem másnap felkereste a járási rendőrparancsnokot, az nagyon csodálkozott, mivel a reggeli jelentésben nem tájékoztatták a balesetről. Megígérte azonban, hogy személyesen felügyel a tragédia körülményeinek felderítésére. Nincs okunk kételkedni benne, hiszen csak pár hete helyezték ide, mégis nyugtalanok vagyunk. Ez alatt a rövid idő alatt vajon kitapasztalhatta annyira az itteni viszonyokat, hogy ne tudnák megtéveszteni? A család ezért a belügyminiszterhez fordult, hogy segítsen az igazság érvényre jutásában. Attila édesanyja megsúgja: addig nem is akartak újságírókkal beszélni, amíg a vizsgálat le nem záévek óta változatlan. Felírják az ember adatait, aztán leküldenek valakit, hogy felkísérje. Nem tehetek róla, de ennek az épületnek a szelleme nyomasztóan hat rám. Pavel Zajac azonban kellemes ember benyomását kelti. Hiányzik belőle a hivatalos közeg feszessége, viselkedése, beszédstílusa közvetlen. A hivatal tavaly októberben alakult, s amolyan belső ellenőr szerepét tölti be a testületben. Megvizsgál minden olyan ügyet, amikor bűncselekmény elkövetésének a gyanúja merül fel a rendőrség valamelyik alkalmazottja esetében. Figyelemmel kísérik a dunaszerdahelyi tragédia körülményeinek a kivizsgálását is, melynek menetében eddig nem találtak kivetnivalót. Türelmetlenül várják a bírósági szakértő jelentését, amely várhatóan megvilágítja a tragédia részleteit. Abban, hogy az anyag még nem készült el - mint mondja - nincs semmi szokatlan. A szakértőnek minden lehetséges körülményt mérlegelnie kell, s ez alapos munkát igényel. Az előzetes vizsgálat eredményeiről azonban készségesen beszámol. Elmondja, hogy a balesetre 19.15 órakor került sor. Ä kisfiú jobb oldalról lépett a féknyomok alapján 90 kilométeres sebességgel közeledő autó elé. Az orvosszakértő jelentése szerint súlyos sérüléseibe kórházba szállítás közben belehalt. A helyszíni vizsgálatokat Hozák főhadnagy, a közlekedésrendészet baleseti osztályának szolgálatban lévő munkatársa végezte el, a bűnügyi szakértő pedig rendhagyó módon dokumentálta a vizsgálat eredményeit. Kiderült, hogy a személygépkocsi kifogástalan műszaki állapotban volt és az autó vezetője sem állt alkohol befolyása alatt. Nem sikerült azonban megállapítani, hogy az autó egész pontosan hol ütötte el Attilát, mivel nem voltak vérnyomok. Mindketten jól tudjuk azonban, hogy a sűrűn teleírt oldalak nem adnak kielégítő választ az eset kapcsán felmerülő legnagyobb talányra: belátható időn belül meg lehet-e változtatni a rendőrséggel szembeni bizalmatlanságot. Neki „hivatalból" bizakodnia kell, én munkám jellegénél fogva nem elégedhetek meg az üres szavakkal. - Kézzelfogható bizonyítékokra lenne szükség. Konkrét személyek felelősségre vonására - mondom, az igazgató rezzenéstelen tekintetéből mintha egyetértést lehetne kiolvasni. - Azért hoztuk létre az ún. bizalom vonalát a széles nyilvánosság számára, hogy értesülhessünk a gyanúra okot adó jelekről. B.árki hívhat bennünket, s beszámolhat rossz tapasztalatairól. Számunkra ennyi is elég ahhoz, hogy eljárjunk az ügyben. Kérdésemre elárulja, öt olyan esettel foglalkoznak, amely a dunaszerdahelyi járás rendőreit érinti. - Talán érdemes lenne ezeket egyenként a nyilvánosság elé tárni - ötlik fel bennem az elgondolás. A kis Bindics Attila ügye azonban előbbrevaló. Márpedig a lefolytatott beszélgetés után nincs kétségem afelől: ebben az ügyben csak akkor lehet az igazságnak megfelelő tényállást megállapítani, ha megszólalnak a szemtanúk. - Nem okozhat gondot, hogy a tanú egyenesen a járásparancsnokhoz forduljon. A fő probléma, tudom, a rendőrséggel szembeni bizalmatlanság, s ne vegyék sértésnek, talán a közöny is. Sokan úgy gondolkodnak: ami engem nem érint, az nem érdekes - állapítja meg búcsúzás közben az igazgató. Mátyás magányos Június első napjaiban már érezhető: közeleg a nyári szünet. A nebulók előtt felsejlenek a tatja a visszaemlékezést Katalin öten-hatan mindig csatlakoztak hozzá. Volt azonban egy testilelki jó barátja is, a Mátyás. Megfigyeltük, hogy Attila halála óta nem találja a helyét. Amikor a gyerekek, akiket szüleik elvittek a temetésre, „megvitatták" egymás között a látottakat, Mátyás félrevonult. Nem akarta hallgatni őket. A gyerekeket élénken foglalkoztatta a beleset, s nemcsak beszélgetésükben, játékaik során is visszatértek hozzá. Az egyik kislány magát a tragédiát is megörökítette - egy fehér rajzlapon, színes ceruzákkal. - Katalin felajánlja, hogy megmutatja az alkotást. Kézbe veszem a gyerekrajzot: egy sok kerekű autó előtt felismerhetetlen vörösbe borult arcú kisfiú fekszik. Nem nehéz kitalálni, kit ábrázol. Mikor lesz rend? A városban különböző történetek forognak közszájon a kisfiú életét kioltó rendőr cinikus viselkedéséről, vérlázító könnyelműségéről. Helybeli barátom jó megfigyelő, megbízom az ítéleteiben. Figyelmeztet, az esettel kapcsolatban különböző történetek keltek szárnyra, melyek legkevésbé sem hízelgőek a rendőrségre nézve. - Az emberek azt hiszik, hogy a zsaruk összeesküdtek, és mindent megtesznek, hogy kihúzzák a srácot a pácból. Persze nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Köztudott, hogy a srác főnöke olyanokkal érintkezik, akiket jobb elkerülni. Ki tudja, hogy egy-egy szolgálat alatt mire került sor. Ki tudja, hogy mit tud a főnökéről, és az mit tud róla. Mit gondolsz, busszal, vagy gyalog közlekedik? Egy fenét. Autóval, pedig nincs jogosítványa. A kollégái becsukják a szemüket, ha elhalad előttük. Ne hidd azonban, hogy az embereket ez az egész hidegen hagyja. A baleset után betért egy étterembe. Fényes nappal. Nyilván ebédelni akart. Úgy kellett elmenekülnie, majdnem meglincselték. Behúztak neki az egyik diszkóban is. Kiderült, hogy fegyver van nála. Megkérdezték tőle, ha civilben van, miért tart magánál szolgálati pisztolyt. - Nagyot húz a söréből, fintorog. Tudom, hogy ez a grimasz nem a habzó italnak szól. Barátom sosem titkolta, milyen véleménnyel van egynémely helybéli rendőrről, ügyészről, bíróról. Negatív tapasztalatai alapján azonban hajlamos mindenkit egy kalap alá venni. Éppen ezért fenntartásokkal hallgatom, amit mond. - Azt mondom: itt csak akkor lesz rend, ha a sarkunkra állunk - állapítja meg szárazon. Nem tudok mit válaszolni. Felszínes részvétre itt nincs szükség. Az elmúlt években több parlamenti választásra került sor, vezetőkjöttek, vezetők mentek, ám a problémák megmaradtak. A közbiztonság területén is. Új seprő jól seper A dunaszerdahelyi járás közbiztonságának rendbehozásába több rendőrparancsnok is belefogott, ám a feladattal egyikük sem birkózott meg. A felderítetlen bűncselekmények aránya magas maradt, s a rendőrségen belüli törvénysértések felszámolása is váratott magára. Dušan Šenkárik 1989 novembere óta sorrendben az ötödik dunaszerdahelyi rendőrparancsnok. Április harmadikán foglalta el tisztségét, s az a hír járja róla, hogy buzog benne a tettvágy. A rendőrséget körbelengő homály eloszlatása céljából rendszeres értekezleteket tervez, ahol a községek polgármesterei és újságírók jelenlétében kíván tájékoztatást adni a rendőrség munkájáról és a nyilvánosságot érdeklő ügyekről. Emellett utasítást adott a belügyminisztériumban sikeresen működő „bizalomvonal" dunaszerdahelyi megfelelőjének a létrehozására, amely az 526 340es telefonszámon hívható. A lakossági bejelentéseket - mint mondja - feldolgozzák, ő pedig következetes szigorral fog eljárni minden esetben, ha beosztottjai vétkesnek bizonyulnak. Május 26-án, amikor másodízben járok nála, még nem tudja, hogy F. László esetében milyen lesz a verdikt. Itt is a szakértői véleményre várnak, melyből egészen pontosan meg lehet állapítani a vétkesség mértékét. Elmondja: továbbra is keresik annak az Aviának a vezetőjét, amelyet a baleset idején a helyszín közelében láttak. A gépkocsivezető vallomása kulcsfontosságú lehet, ezért kéri, jelenjen meg a rendőrségen. A rendőrparancsnok biztosít arról, hogy személyes érdeke fűződik az eset körülményeinek objektív felderítéséhez. Elhiszem. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez elég lesz. A felelősség közös Nem vagyok biztos azonban más dolgokban sem. így abban sem, hogy a tragédia kapcsán csak a gázoló rendőr bű n részességét kell firtatni. Nem kevésbé lényegesnek tartom annak megválaszolását: honnan veszi egy rendőr Dunaszerdahelyen a bátorságot, hogy fényes nappal, polgártársai szeme láttára semmibe vegye a törvényeket? Általánosítható ez a magatartás, és ha igen, mi vezetett ehhez az állapothoz? Kiket terhel mulasztás? Csak a rend őreit, vagy másokat is? Úgy érzem, részben mindenki hibás, aki látott, hallott, ám hallgatott. Mindenki hibás, aki meghasonlott ahelyett, hogy saját életével, saját magatartásával mutatott volna, mutatna példát. Bindics Attila holtában kérdez: mennyi tragédiának kell bekövetkeznie, hogy környezete felismerje: a mai hatévesek sorsa a harminc-, negyven-, hatvanévesek kezében van. Mindanyiuk kezében. HORVÁTH GABRIELLA