Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám, szerda

10) ÚJSZÓ HIRDETÉS 1995. június 29. HARMANEC: Lassan kiheverik a tűzvész következményeit Harmanecen ma már csak ennyi utal a februári tűzvészre PHARE, a pénzszóró Bár Cannes-ban az Euró­pai Unió csúcstalálkozóján még mindig nem került na­pirendre Közép- és Kelet-Eu­rópa államai felvételének kérdése, térségünk társulá­si szerződést kötött országa­inak sora, sőt a hivatalos belépési kérelmet benyújtók listája is egyre bővül. A poli­tikai ígéretek, a szóbeli tá­mogatások mellett kevésbé látványos formában pénz­ügyi segítség is érkezik a ti­zenötök szervezetéből. Az unió segélyprogramjának neve PHARE, ami a követ­kező angol nyelvű megjelö­lés rövidítése: Poland Hun­gary Aid for the Reconstruc­tion of the Economy, azaz Lengyelország és Magyaror­szág gazdasági szerkezet­váltásának megsegítése. Az eredetileg a lengyel és a ma­gyar gazdaságnak szánt se­gítséget 1990-től fokozato­san egyre több térségünkbe­li posztkommunista államra terjesztették ki, jelenleg 11 ország részesül belőle. A PHARE betűszó egyéb­ként egyben fényszórőt is je­lent, ám esetünkben jobb lenne pénzszóróról beszél­ni, mivel az utóbbi időben évente több mint 1 milliárd ECU (1 ECU kb. 2 márka) összeggel járul hozzá az or­szágok szerkezetváltásá­hoz. Az első évben, vagyis 1990-ben 500 millió, 1991­ben 775 millió, 1992-ben már 1015 millió, 1193-ban 1004 millió, végezetül ta­valy 990 millió ECU-t különí­tettek el az Európai Unió költségvetéséből a PHARE program céljaira, vagyis együt­tesen az 1990-1994 közöt­ti időszakban 4284 millió ECU pénzinjekció érkezett e forrásból. A pénzügyi segítség terü­lete jól körülhatárolható: technikai segítség, környe­zetvédelmi intézkedések, energiaracionalizálás, az infrastruktúra, azon belül elsősorban a szállítás és a távközlés kiépítése, vala­mint a kis- és középvállalko­zások támogatása. A legna­gyobb összegeket érthetően a magánszektor fejlődésé­nek elősegítésére és a válla­latok modernizációjára for­dították, ám rögtön a máso­dik helyen áll az oktatásügy, az egészségügy korszerűsí­tése, a különféle tanfolya­mok és kutatóprogramok tá­mogatása. A rendkívül szerteágazó segélyprogram nem arra szolgál, hogy egyes szemé­lyeket, cégeket kirántson a bajbfil. A brüsszeli elvek sze­rint ugyanis úgy kell e pén­zeket felhasználni, hogy to­vábbi hatásukat is lehessen érzékelni. Vagyis nem mun­kanélküli-segélyt adnak, ha­nem a munkanélküliség ke­zelésének módszereit segí­tik kidolgozni, nem egy-egy fontosnak tartott vállalatba pOmpálnak pénzt, hanem menedzserek képzésével kí­vánják elérni a nyereséges gazdálkodást, és még foly­tathatnánk a sort. Az egye­temi ösztöndíjakat adó TEM­PUS program, a vámhivata­lok, a cégbíróságok, a föld­hivatalok, a bankrendszer komputerizálásának támo­gatása is ennek az elvnek az. érvényesülését mutatja. Szlovákia a program első négy évében 133 millió ECU­höz jutott. Az országban 9 helyen alakítottak ki a vállal­kozók számára regionális in­formációs és tanácsadó központokat, mégpedig Nyit­rán, Poprádon, Turócszent­mártonban, Vágbesztercén, Trencsénben, Tőketerebe­sen, Eperjesen, Losoncon és Zólyomban, valamint ter­mészetesen Pozsonyban, ahol egy koordináló központ is működik. A PHARE prog­ram működési területeinek felsorolásából kitűnik, hogy nemcsak a műszaki, ipari fejlődést tartják szem előtt, hanem a humán területeket is. A már említett TEMPUS a felsőoktatási rendszerek korszerűsítését tűzte ki cé­lul, míg az Emberi Erőforrá­sok Fejlesztési Alapja a fenőttképzésre alkalmas is­kolákban olyan tanfolyamo­kat indít, amelyek ismereta­nyagát később az ipari, pénzügyi, államigazgatási és vállalkozói szférában hasznosíthatják az ér­deklődők. Ez utóbbi prog­ram Szlovákiában még gye­rekcipőben jár, jelenleg a megfelelő oktatási intézmé­nyek kiválasztása folyik. Ám rövidesen komoly szerephez juthat, hiszen ha a technoló­giai lépésváltás megvalósul, akkor a tudásszintet is en­nek megfelelően emelni kell. Cannes-ban benyújtottuk az unióhoz való csatlakozási kérelmünket. Most még azt kell elérni, hogy részben önerőből, részben a külföldi beruházók és részben a PHARE segítségével olyan szintre emeljük az ország gazdaságát, hogy az elvisel­je az Európai Unióba történő belépés okozta sokkhatást. (sidó) Harminc órán keresztül har­coltak a tűzoltók február végén Harmanecon a papírgyártó gé­pért. A háromemeletnyi magas monstrumot rejtő csarnokot két oldalról támadta a tűz. Egyik oldalon, az ún. kettes di­latáció harmadik emeletén a papírzsebkendő-, illetve szalvé­ta-, a második emeleten a toa­lettpapír-gyártó gépsor égett, míg a földszinten a szállításra váró késztermékek szolgáltat­tak bőséges utánpótlást a vésznek. Nem volt jobb a hely­zet oldalt sem, az ún hármas dilatációban, ahol a nyers­anyagraktár óriási papírteker­csei égtek. Ennek ellenére a papírgyártó gép végül is meg­menekült, csak az elektromos hálózata vált a katasztrófa ál­dozatává. Ez nagyon fontos volt a hazai ellátás szempont­jából kulcsfontosságú vállalat számára, mert míg a végtermé­keket más üzemeikben zavar­talanul gyárthatták tovább, a nyersanyagként szolgáló papír­tekercseket nehezen tudták pótolni. Ez meglátszott az idei tava­szi ellátáson is, hiszen hiába vásároltak azonnal Zsolnáról, illetve külföldről nyersanyagot, a toalettpapír-termelés lénye­gében a felére esett vissza. Az ellátási gondokhoz persze a tűzvész hírére kitört vásárlási láz is hozzájárult. Ennek igazi nyertesei a kereskedők voltak, akik már másnap felemelték az áraikat; olyan is akadt kö­zöttük, aki nyolcvan százalék­kal kért többet, mint egy nap­pal korábban. Azonnal lépett a konkurencia is, és megkezdte Ma már nem határozható meg egyértelműen, hogy a ve­zetés meggyőző érveinek vagy pedig a tagok közösbe vetett bizalmának köszönhető-e, hogy a szlovákiai agrárgazda­ságban a rendszerváltás után megindult különválási hullám ellenére a válóperi hercehurca valahogy elkerülte az Egyház­gellei Mezőgazdasági Szövet­kezetet. Pedig a szövetkezeti transzformáció itt is nagyon megosztotta a közös szövetke­zetet egykoron felsőbb utasí­tásra létrehozó falvak lakosait. Főleg a nevesített vagyonré­szekkel rendelkező nem dolgo­zó tulajdonosokat, akik közül sokan a törvény adta lehetősé­geket kihasználva tulajdonré­szüket szerették volna mielőbb odahaza tudni. A viták ellenére - vagy talán a felismert gazda­a benyomulást a hazai piacra. Igaz, Vladimír Borsek, a har­maneci gyár kereskedelmi igazgatója szerint ezzel szinte még jól is jártak, mivel a vásár­lók legalább összehasonlíthat­ták a termékeket, és szerinte ez kedvező eredménnyel végződött vállalatuk számára. Persze azért ők sem voltak tét­lenek,, összes hazai és csehor­szági partnerüket értesítették, hogy kötelezettségeiket mara­déktalanul teljesítik. Ennek eleget is tettek, még akkor is, ha külföldről kellett behozniuk WC-papírt. Ezzel párhuzamosan, a még füstölgő romok között azonnal megindult a papírgyártó gép rendbehozatala. A szakembe­rek szerint normális körülmé­nyek közt ez akár fél évig is el­tarthatott volna, de mivel Har­manec számára a tűzkároknál sokkal kellemetlenebb volt a termeléskiesésből származó napi félmilliós veszteség, éjjel­nappal, megállás nélkül dol­goztak. Igyekezetüket végül si­ker koronázta, így május 30-án este hét órakor beindultak a monstrum hengerei, és a for­mátlan pépből megkezdődött az ezerkétszáz kilós papírte­kercsek gyártása. Azóta sikere­sen folyik a próbaüzemelés, és június huszadikáig már 1815 tonna papír készült el, júliustól pedig minden a régi kerékvá­gásban folyik tovább. A külső szemlélő számára a szűk harmaneci völgyben már csak a magasfeszültségű veze­ték összeégett kábelei utalnak a februári katasztrófára. A pa­pírgyártó gép csarnokának sági kényszer hatására - Egy­házgelle, Pósva, Cséfa, Beket­fa és Budafa szövetkezeti ud­varai ezután is a közös gazda­ság kötelékébe tartoznak. Nyilvánvaló, hogy a vagyonu­kat kikérő magángazdák kielé­gítése itt sem zajlott konfliktu­sok nélkül. Amint azonban Szelle Lajos, a szövetkezet el­nöke állította, eddig egy esetet kivéve sikerült megegyezniük a vagyonrészes tulajdonosokkal. Eddig 8 millió korona értékben főleg állattal és gabonával ren­dezték a jogos követeléseket. - A szövetkezet összvagyo­nának szerkezete alapján most is csupán a vagyonérték 30 százalékát tudjuk állatban vagy gabonában kifizetni. A fennmaradó 70 százalékban többnyire hiába kínálunk épü­letet vagy berendezést, nincs külső fala újrafestve, hatalmas vállalati reklámmal ellátva már messzirőT feltűnik. A leégett gyártócsarnok helyéről ma már csak az egykori betonpadló árulkodik. Miroslav Vajs vezér­igazgató szerint ez egyelőre üresen marad, és majd a későbbi technológiai fejlesztés során használják ki. A vállalat­nak korábban komoly fejleszté­si tervei voltak, bár ezeket most elhalasztották. A felújí­táshoz eddig szükséges 125 millió koronát ugyanis saját forrásaikból biztosították, így elkerülték a magas kamatok­ból származó terheket. Emiatt az idén csak az ökológiai fej­lesztési programjukat folytat­ják, amelynek célja, hogy a hul­ladékpapír feldolgozása kör­nyezetkímélő, tehát zárt körű legyen. A további fejlesztések­re nyilvánvalóan hat majd a pi­aci helyzet is, hiszen amint a vállalat vezetői elmondták, a papír alapanyagául szolgáló cellulóz a világpiacon az utóbbi időben jelentősen megdrágult. Míg egy évvel ezelőtt tonnán­irántuk érdeklődés - foglalta össze tapasztalatait a szövet­kezet elnöke. Az 1825 hektáron gazdálko­dó közös szövetkezetben ­amelyből több mint 1400 hek­tár a szántó - a transzformáció során derült ki, hogy a dolgozó szövetkezeti tagok tulajdoná­ban csupán alig több mint 40 hektárnyi föld van. Nem volt te­hát irigylésre méltó helyzetben a szövetkezet vezetése, ami­kor a gazdasági kényszerűsé­gekre hivatkozva le kellett épí­tenie a dolgozók létszámát; 310 tagból 221 alkalmazott­nak csaknem a felét el kellett bocsátani, mára csupán 125­en maradtak. Szelle Lajos állít­ja, számításai szerint még min­dig mintegy 30 emberrel töb­bet foglalkoztatnak az optimá­lisnál, de manapság faluhelyen a foglalkoztatottsági szintnek még nem lehet egyetlen mér­céje a hatékonyság. A munka­hely szerepe az utóbbi évek­ben felértékelődött. Az 53 éves Szabó Béla etetőként dolgozik a szövetke­ként kétszáz dollárt fizettek ér­te, ma már mindez kilencszáz­ba kerül, és a folyamat várha­tóan folytatódik. így ennek egy részét - a tűzvésztől függetle­nül - kénytelenek áthárítani a vásárlókra. •Ilyen helyzetben nagyon fon­tos a minőségi munka és a pontos szállítás, amelyre a har­maneci papírgyárban nagy fi­gyelmet fordítanak. A tűzvé­szek megelőzése érdekében például teljesen új szignalizáci­ós hálózatot szerelnek fel. Ezenkívül felmérték az üzemi tűzoltók tudását, ami azzal járt, hogy az állomány nagy ré­sze azóta kicserélődött. Har­manecon korábban hetven év­vel ezelőtt volt hasonló méretű tűzvész, akkor a gyár egy egész évig állt. A vállalat vezetői re­mélik, hogy újra legalább het­ven évig nyugalmuk lesz, és befejezhetik a vagyonjegyes privatizáció első hullámában magánkézbe adott vállalat mo­dernizálását, versenyképessé téve a külföldi piacokon is. TUBA LAJOS zet cséfai udvarában. Nosztal­giával emlékezik a régi időkre, a Cséfán egykoron önállóan működő szövetkezetre, aifiely állítólag a legjobbak közé tarto­zott a járásban. Ma már mind­ez a múlté, az istállók egy ré­sze itt is üres, és amint hírlik, rövidesen neki is egy másik te­lepre kell majd munkába jár­nia, mert az itteni állományt szintén felszámolják. Bár a fi­zetésével elégedett, hiszen megkeresi a hatezret (a szövet­kezetben is 6 ezer korona kö­rül mozog az átlagkereset), nem felejti el hozzátenni, hogy ezért a pénzért bizony kemé­nyen meg kell dolgoznia. Míg azelőtt 20-22 állatot gondo­zott, most már 30-35-öt kell ellátnia. Csak ne kéne másho vá eljárni dolgozni! - 'kesereg amúgy magában. Pecsuk György fiatal trakto­ros elégedettebb. Igaz, hogy ebben a munkában nem leshe­ti a munkaidő végét, ha kell, akkor éjjel vagy akár ünnepna­pokon is menni kell, de a fizet­ség megvan érte. A fiatalabb dolgozók jó érzéssel vették tu­domásul, hogy a szövetkezet vezetése nem egyik napról a másikra él, hanem a jövőre is gondol, hiszen a gépparkot pél­dául az előző évben újították meg egy John Deere traktorral és kombájnnal, valamint egy forgatós ekével. Elkéne még egy nagyméretű bálázó szal­maprés is, mondja, sőt a többit is ideje lenne már kicserélni, de most csak erre telik. - Bizony, gépparkunk 70 százaléka már le van írva, az épületekbe mintegy 4-5 éve egyáltalán nem ruháztunk be ­állítja Szelle Lajos. Ráadásul a termelői bizton­ság hiánya, a szövetkezetek jo­gi helyzetének rendezetlensé­ge, a vagyonrészek kiadása kö­rüli többféle törvényértelmezés okozta feszültség, a fizetés­képtelenség béklyói ebben a szövetkezetben is gyakran gúzsba kötik a gazdasági fel­emelkedés irányába tett erőfe­szítéseket. Ha valami csoda folytán például a szövetkezet partnerei egyszeriben megtérí­tenék a mintegy 12 millió koro­nás kintlévőséget, minden bi­zonnyal könnyebben vészelnék át az aratás előtti pénzhiányos időszak megpróbáltatásait is. A gondok ellenére eddig sike­rült a gazdaság pénzügyi hely­zetét kézben tartani, és nem szorultak rá 17-18 százalékos kamatú hitelek felvételére. S miközben a legtöbb szövetke­zetben a dotációk elvonásáról siránkoznak, nekik tavaly is si­került 6 millió korona támoga­tást kapni. Sőt volt elképzelé­sük a tejház átalakítására, s erre a célra támogatási köl­csönt is kaptak. Ötszázalékos kamatra, ami a jelenlegi felté­telek között mindenképpen megéri. . -Termelni már tudunk, most meg kell tanulni hatékonyan gazdálkodni és takarékoskod­ni - vélekedett Szelle Lajos. Úgy tűnik, az egyházgellei szö­vetkezetben az átalakítás okozta gondok és szükség szerű nehézségek ellenére a tanulás ezen a téren is meg­kezdődött. (tszl) A nyersanyag, amit annyira vártak Harmanecen (Prikler László felvételei) EGYHÁZGELLE: Közösből közösbe

Next

/
Thumbnails
Contents