Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-26 / 147. szám, hétfő

1440] Ú J SZÓ TANÁCSADÁS 1995. június 24. Az ördögök diadala Vasárnapra virradóra a New Jersey-i Devils profi Jégko­rongcsapata negyedik alka­lommal is két vállra fektette a Stanley Kupáért folyó pá­rosmérkőzésen a Detroit Red Wlngs legénységét és történetének első diadalát aratta a Jégkorong NHL-ben. Claude Lemieux, az ördögök jobbszélsője egyik döntőbeli gól­jának örül. A New York-i ördögök a döntő valamennyi találkozóján jobbnak bizonyultak, számszerűen 2:1, 4:2,5:2 és újra 5:2 (2:2,1:0,2:0) arányban. Az utolsó találkozó sem hozott különösebb izgalma­kat, aminek okát Jacques Lemai­re, a Devils vezetőedzője így ma­gyarázta: - A döntőben minden egyes találkozó előtt arra kértem játékosaimat, hogy a kezdést je­lentő sípszó után azonnal támad­ják le a detroitieket. Tökéletesen betartották taktikai utasításai­mat, s ennek köszönhetően lett miénk a Stanley Kupa. A sorozat az utóbbi tíz évben az alábbi győzteseket hozta: 1985 Edmonton Oliers, 1986 Montreal Canadiens, 1987, 1988 Edmonton Oliers, 1989 Calgary Flames, 1990 Edmonton Oliers, 1991, 1992 Pittsburgh Penguins, 1993 Montral Canadi­ens, 1994 New York Rangers, 1995 New Jersey Devils. • Nagymagyaron került sor a dél-szlovákiai és a magyar cigányválogatott labdarúgó­mérkőzésére, amelyet a ta­pasztaltabb vendégek nyertek meg 3:2 arányban. Góllövők: Baroš Miroslav, Puporka Kris­tian, ill. Oláh Richard, Lakatos Gyula és Oláh Tibor. A vissza­vágót július 22-én játsszák Budapesten a BVSC-pályán. Egyébként 1996-ban Magyar­ország rendezi a nem hivata­los Európa-bajnokságot, a Ro­ma Kupát. (méri) NEHEZ A SZLOVÁK LABDARUGASROL KOMOLYAN SZÓLNI Mögöttünk a jövőnk? Van egy anekdota. Miu­tán az egyszeri cigány az inge alá, majd az egyik és a másik nadrágszárba nyúlt, felkiáltott: „Ha mellé nyú­lok, ott is bolhát találok! "Hát így vagyunk valahogy a honi labdarúgással is. Akárhová nyúlsz, min­denüt találsz valamit. Egy kis képzavarral és képletesen szólva, többnyire nem pozitív bol­hát. Sántikáló színvonalat, szimpla játékoso­kat, részrehajló bírókat, hazabeszélő edzőket, egymást meccsvevéssel vádoló vezetőket, bundázó futballistákat. Hogy az érintettek azt mondják, nem is volt olyan rossz az elmúlt baj­nokság? Hát istenem, demokrácia van, min­denki mondhat, amit akar. Csak legyen, aki el­higgye. Az illetékesek előszeretettel kapaszkodnak egy-egy sikeres támadásba, az akarásba, egy szoros vereségbe, biztató taccsba - de hát nincsen semmi. Sem igazi bajnokság, sem igazi csapatok; sem válogatott, sem játéko­sok, sem trénerek. Valahogy mindent, min­dent fölfalt mára, embereket, tehetséget, ha­gyományt, jószándékot - mi is? • Nehéz megmondani. Hirtelenjében nincs a focinak helye a társadalomban. Nem találtuk ki - mondjuk így - sem gazdasági helyét, sem kulturális helyét. Nem tudjuk, mit várunk a fut­balltól, következésképpen nem tudjuk, mit, mennyit szánjunk rá. A futball sem tudja, mi a szerepe, ezért nincs önbecsülése, nem maga­bízó, bizonytalanságát manőverekkel takar­gatja; a teljesítménynek nincs értéke, így a tel­jesítmény hiányának sincsen értéknélkülisé­ge. Én is meg vagyok sértődve, a futball is meg van sértődve. Mit láttunk a 192 mérkőzésen? Azt, hogy a nézők nem nagyon látták. Sokkal kevesebben mentek ki a lelátókra, mint az egy évvel koráb­bi bajnokságban. Nyilatkozhatnak bármit a vezetők, a trénerek, a labdarúgók, csupán egy dolgot nem állíthatnak: a jó játéktól meg­riadva futottak az emberek inkább a kocs­mákba, kirándulni a családdal, a hétvégi ház­ba... A futbalinak, mint olyannak, a futballrél kéne szólni. Arról, hogy a középhátvéd tud-e rendesen keresztezni, hogy a szélső hogyan veszi le a labdát, hogyan bír beadni. Egyszóval a játékról, men az igazi szépség abban van, és nem másban. Minden más, az újságok sportoldalainak böngészése, az úgynevezett szurkolás, a valahová tartozás érzése, az esé­lyek latolgatása, az elfogyasztott virsli, a nosz­talgia, meg a többi rituálé, amivel a futball fi­gyelemmel kísérése jár, csak ráadás. Szüksé­ges, de önmagában elégtelen sallang. Panaszkodik például a bajnok Slovan, hogy pontszámban toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, mégis csak 4-5000-en járnak a hazai meccseire. De játssza-e a futballt a szó igazi értelmében? Vannak-e egyéniségei, akiknek cseleiért, góljaiért, trükkjeiért érde­mes kiülni a lelátókra? Nem játssza a futballt, és nincsenek sztárjai. Hát akkor miért a nézők megszólása? Nálunk manapság sok mindent el lehet adni, de az unalmat nem. Vonatkozik ez a többiekre is, a válogatottra is; amikor ki­lépnek a nemzetközi porondra. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ismert és elismert hiányosságok sem varázslattal, sem szuggerálással nem pótolhatók. A mezei játékosokba hiába plán­tálják bele az extraklasszis tudatát, a bizton­ságérzet legfeljebb addig tart, amíg nem lát­ják meg ellenfelüket, nem tapasztalják, hogy náluk jobb felépítésű, robbanékonyabb, gyorsabban gondolkodik, s játék közben a labdával is jobban bánik. Gondoljunk csak a válogatott és a ligaválogatott „számozására": 5:0, 4:0, 5:0, 6:0. Az utóbbi eredményről az egyik megbízott edző azt mondta: aki nem lát­ta, nem hiszi el, túlzott a gólarány, 58 percig jól játszottak. Mi elhisszük - hogy reaális a 6:0. Csaknem egy óráig sikerült elrugdosni a labdát, nagy kéjjel rombolni, de a futball nem csak destrukció. Hibákkal magyarázni a me­galázó vereségeket, több mint dilettantizmus. A közvélemény tudatos félrevezetése. Mert a fentebb említett számok egyértelműen és mindenki számára világosan jelzik: a játékfel­fogással és főleg a futballtudással van baj. Elég volt a futballvezérek finom, intelligens porhintéséből, fatengelyes futballfilozófiájá­ból. Ezek unalmas, demagóg és igaztalan dol­gok. Évek óta csak biztató momentumok mö­gé bújtak, ahelyett, hogy kimondták volna, va­lójában mennyi közünk is volt egy-egy mérkőzéshez. És még nincs vége. Úgy látszik, hogy már nem messze az idő, amikor nehéz lesz a szlo­vák futballról komolyan szólni. Vagyis épp el­lenkezőleg: csak komolyan lehet, megfontol­tan. Nem szabad rajta viccelődni, nem illik ci­kizni, úgy kell vele bánni, mint egy nagy beteg­gel. Nagyon szomorú lesz ez, dé jól érez­hetően, a legjobb úton haladunk ebben az irányba. Most még nem egészen komolyan mondo­gatjuk, hogy az idei bajnokság színvonala ugyan alacsonyabb volt a tavalyinál, de maga­sabb, mint a jövő esztendei lesz. Szóval mö­göttünk a jövőnk. Talán nem is tudatosítjuk, mennyire igaznak látszik a prognózis. Ha bele­gondolunk, hogy a Slovan és az 1. FC Košice milyen szisztematikusan és gátlástalanul szipkázza el konkurenseitől a legtehetsége­sebbjátékosokat (s ezzel gyengítve őket), vilá­gos az ábra. A kevésbé tehetős klubok pénz­hez jutnak (ha fizet például a Slovan, akin nem könnyű behajtani a szerződésben foglalt összeget), ám „leereszť'a csapatuk játéka. Mert az új tehetségek nem szaporodnak gom­ba módra. De ha már így alakulnak a dolgok, akkor legalább a két „menő" produkálhatna valami izgalmasat, látványosat, szívderítőt - egyszó­val futballt. Nem elég csupán összevásárolni két csapatra való labdarúgót, megfelelően kell őket irányítani, nevelni. Frázisként hang­zik, de így igaz (egyébként csak a nagy igazsá­gok válnak idővel frázissá): a klubokban vég­zettjobb szakmai munka emelheti magasabb nívóra a bajnokságot, amely a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi leszerepléséből ítélve a San Marinó-i vagya vatikáni pontvadá­szatotjuttatja eszünkbe. Csak úgy mellékesen: miért kell nekünk minden áron a futball világpiacán megmére­tést vállalni olyan termékkel (válogatott, klub­csapat), amely nem versenyképes? Nem kö­telező. Ne tolakodjunk már erővel oda, ahol semmi keresnivalónk, és ne gondoljuk már magunkról, hogy nagy nemzeti felbuzdulá­sunktól hasra esnek előttünk az ellenfelek. TOMI VINCE KEZDŐDIK A WIMBLEDONI NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG Sampras triplázásra készül Mától két héten keresztül Wimbledon ad randevút a világ legjobb teniszezőinek. A legran­gosabb torna egyben nem hiva­talos tenisz világbajnokságnak számít. Idén 9,65 millió dollár összdíjazásért versengenek a já­tékosok, és a tavalyi címvédők, a nőknél Conchita Martinez, a férfi­aknál pedig Pete Sampras most is az esélyesek közé tartoznak. Az esélylatolgatások során nem szabad kiindulni a nemrégi­ben véget ért párizsi Roland Gar­ros viadalának végeredmé­nyéből. A füvespályás Wimble­don más kvalitásokat kíván, mint Párizs vörös salakja, így Thomas Muster, Alberto Berasategui vagy Sergi Bruguera bizonyosan nem jut főszerephez a tenisz szentéjében. Annál is inkább, mi­vel az utóbbi időben verhetetlen osztrák kihagyja a számára csak kudarcot jelentő Wimbledont, a két spanyol játékos pedig sérü­lésre hivatkozva az utolsó pilla­natban lemondta részvételét. Ak­kor hát kik indulnak jó eséllyel a füvespályás bajnokságon? Elsősorban a bombaadogatással bíró teniszezők, akik persze nin­csenek híjával a technikás játék­nak sem. A címvédő Sampras akár a triplázásra is készülhet, persze, ehhez lesz egy-két szava Andre Agassinak, Boris Becker­nek, s akár Goran Ivaniseviónek is. A rendezők tudatában vannak a kőkemény szervák előnyének, amelyeket még félelmetesebbé tesz a kissé csúszós, füves pálya. Ezért az idén valamivel lágyabb, puhább labdákat fognak püfölni a résztvevők, becslések szerin e húzás révén 15-20 km-es sebes­ségcsökkenés érhető el. A nőknél kevésbé lesz foghíjas a mezőny, sőt egy nagy visszaté­résnek is szemtanúja lehet a kö­zönség. A tavaly ősszel visszavo­nult Martina Navrátilová, aki egyébként Wimbledon legsikere­sebb teniszezőnője, párosban Steffi Graftal az oldalán újra pá­lyára lép. Graf, aki tavaly már az első fordulóban kiesett, most vi­lágelsőként vág neki a kéthetes erőpróbának. Legkomolyab el­lenfelének, csakúgy, mint Párizs­ban, újra Arantxa Sanchez-Vica­rio ígérkezik. A szlovák teni­szezőnőknek nincs szerencséjük a sorsolással: Katarína Studení­ková, éppen Sanchezt kapta a nyitófordulóban ellenfelül, míg Karina Habšudová, a legjobb ha­zai játékosnő, a szintén kiemelt amerikai Mary Joe Fernandezzel küzd az első fordulóban. (sidó) LABDARÚGÁS SAMMER A LEGJOBB. Matthi­as Sammer, a bajnok Borussia Dortmund válogatott labdarú­gója lett Németországban az 1994/95-ös idény legjobb játé­kosa. Elsőségéről a Bundesliga 18 kapitányának és Berti Vogts szövetségi edző szavazata dön­tött. Sammer a Welt am Sontag újság ankétján 33 voksot ka­pott, és a második helyre szorí­totta Jürgen Klinsmannt (30), a válogatott kapitányát. Harma­dik a Werder Bremen csatára, Mario Basler lett (28). BOKSICOT MEGVENNÉK. Sergio Cragnotti, az olasz Lazio futballcsapatának tulajdonosa bejelentette, hogy Alen Boksic nem eladó. A horvát kiválósá­gért az Internazionale jelentke­zett. Ugyanakkor Casiraghi és a holland Winter is távozni készül a római klubtól. Legutóbb a La­zio szurkolói valósággal föllá­zadtak, amikor hírét vették an­nak, hogy Sígnorit a Parma akarja megvásárolni. BUNDAGYANÚ VIETNAMBAN. A vietnami rendőrség egy beje­lentés alapján megvizsgálja iga­zak-e a vádak, melyek szerint az 1994-es bajnoki idényben Phan Cing Tin, a Quang Nam nevű csapat játékosa bundá­zott. Ha a nyomozás eredmé­nyei igazolják Phan bűnössé­gét, úgy ez a 70 éves vietnami futballsport első vesztegetési ügye lesz. BAGGIO TÁVOZNA. Nehézsé­gek támadtak Roberto Baggio szerződéshosszabbítása körül a Juventusban. Emiatt a csatár közölte, szívesen távozna az AC Milánhoz. A hír hallatára 40 to­rinói drukker fejezte ki ellenér­zését a Juventus klubháza előtt. Baggio a Milan mellett az Inter­nazionale ajánlatát is meghall­gata, és az sem kizárt, hogy Ja­pánban folytatja pályafutását. FÉLBESZAKADT. Hatalmas felhőszakadás miatt a 79. perc­ben a játékvezető lefújta a spa­nyol kupadöntőt. A Deportivo la Coruna és a Valencia l:l-re állt. A vezetést 100 000 néző előtt a Deportivo szerezte meg Javier Maniarin góljával, erre válaszolt Pedrag Mijatovic. A két együttes kedden visszatér a Bernabeu­stadionba, hogy lejátsszák a hi­ányzó 11 percet. Amennyiben 1:1 marad a végeredmény, két­szer 15 perc hosszabbítás kö­vetkezik, és ha az sefri dönt, a megszokott büntetőket rúgják. F. WALTER KITÜNTETÉSE. A Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség kitüntette Fritz Waltert, az 1954-ben világbajnoki aranyér­met szerzett német válogatott csapatkapitányát. A 74 éves­egykori kiválóság Franz Bec­kenbauer után a második né­tnet labdarúgó, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. BUDAPEST UTAN IS SAMARANCH ELNÖK KEZEBEN MARADT AZ UTOKARTYA Hatalommentők az impériumban Összetartó társaság a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Budapesti korha­tárprodukciója újfent megerősíti azok­nak a véleményét, akik azt állítják, hogy a Samaranch elnök által az elmúlt más­fél évtizedben milliárdos vállalkozói im­périummá átalakított olimpiai parla­ment lassan az aggok klubjává válik. A tagság presztízskérdés, nem akármi­lyen előnyökkel járó pozíció. Miért mon­danának le róla önként? Főként akkor, ha maguk dönthetnek maradásukról. Amikor a vezér balul sikerült javaslato­kat terjeszt eléjük, összefognak a nagy öregek (Havelange, Hodler), és minden szokást felborítva aláírásgyűjtést szer­veznek NOB-tagságuk megmentésére. És csodák csodájára elképzelésüknek rengeteg támogatója akad: a százhatta­gú bizottságban mindössze tizenketten bátorkodtak a felső korhatár nyolcvan évre történő emelése ellen szavazni. Kár, hogy nevük titokban maradt, kilé­tük ismerete tán többet elárulna arról, vajon kikből is tevődik össze Sama­ranch ellentábora. Egyik helyettese, a kanadai Richard Pound valószínűleg köztük van. Már-már az ő győzelmi ál­mait kezdték a szakértők körvonalazni, amikor beállt a váratlan fordulat, és az ütőkártya Samaranch elnök kezébe ke­rült vissza. Tehát a spanyol sportdiplo­matának ezentúl nem azon kell töpren­genie, miként mentse át hatalmát, ami­kor kilencvenhétben lejár harmadik megbízatása. Közelgő hetvenöt éves ko­ra immár nem akadály kiépített birodal­mának további uralásában. Melyik ve­zér lépne le az ő helyében? Kiváltképp, ha seregében közkatonái is jól érzik magukat! Persze a NOB nem teljesen magába zárkózó, megcsontosodott képződmény. Budapesten is tizenegy új taggal bővítet­te sorait, ők a felfrissülés jelképei. El­hagyta alelnöki székét az orosz Szmir­nov és a magyar Schmitt Pál ülhetett a helyére. A kormány szerepét betöltő vég­rehajtó bizottságban is új arcok tűntek fel. Egyes források Szlovákia képvi­selőjét, Vladimír Černušákot szintén a je­löltek között emlegették, ám ezt a hí­resztelést maga az érintett cáfolta. Kétségkívül a legnagyobb sportdiplo­máciai döntés a 2002-es téli olimpia odaítélése volt. Salt Lake City elsöprő sikert aratott. A mormonok fővárosá­nak három évtizedes igyekezete határ­talan ünneplésbe csapott át. Úgyszól­ván készen áll minden, és az amerikai­aknak a következő sovány hét esztendőben alighanem nem az építke­zési ütemtervekre kell összpontosítani­uk. Úgy látszik, több ránc gyűlt össze az előttük sorra kerülő olimpiák ren­dezőinek homlokán. Atlantában (1996) járvány veszélyezteti a lovasversenye­ket, a stadion alatt szennyezett földré­tegre bukkantak... Naganóban (1998) a jen árfolyamának emelkedése negy­venszázalékos költségvetési vesztesé­geteredményezett... Sydneyben (2000) a budapesti megvilágítás szerint min­den rendben van, ám az ausztrál város­ból érkezett korábbi hírek az .új tarto­mányi kormány nem éppen olimpiapár­tiságáról tájékoztattak. Idővel tán kide­rül az igazság... Egy évre újra elcsendesedtek a NOB hullámai, a létkérdések tisztázódtak, a házigazda-szereposztás megtörtént. Most már a sportolókon a sor, hogy megbirkózzanak az atlantai olimpia lét­számkorlátozó akadályaival. Hajrá, fia­talok! De keretbővítésre ne számítsa­tok... J. MÉSZÁROS KÁROLY Gyermek­tragédia Egy gyermek meghalt, kettőt kritikus állapotban kezelnek a belgiumi klini­kán, miután a 24 órás au­tósviadalon szereplő, Jerry Dalmez és Jacques Samyn vezette francia összetételű kocsi a játszótéren tartóz­kodó gyermekek csoportjá­ba rohant. Az áldozat egy 10 éves gyermek. Hiába szállították kórházba, ott belehalt súlyos sérülései­be. Az Ypres-i tragédia nem az első belga földön. Tavaly decemberben hasonló au­tóseseményen szintén egy kisgyermek lett az áldozat. További 15 felnőtt súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy kocsi a tömeg­be robogott. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents