Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-05 / 103. szám, péntek

[_6J ÚJSZÓ RIPORT 1994. május 5. MEGROMLOTT HAZASSAG, FEUELENTOSDIVEL Holttá nyilvánítják? „Ha .a megboldogult felkutatására indított nyomozás eredménytelen lesz, s Franó Miklós 1995, május 25-ig nem ad életjelt magáról, holttá nyilvánítjuk" olvasható többek közt a Dunaszerdahelyi Járásbíróság értesítőjében, amelyet a keresett személy szülőfalujába, Csallóközcsütörtökre is eljuttattak. Feltételezhető, hogy kellemetlen elírás volt csupán, amikor a bíró eltűnt helyett megboldogultat írt. Egy biztos: írásban megjelent az, amit a falu s Franó Miklós testvérei - titokzatos eltűnése óta - sejtenek. Ők ugyanis a 39 éves fiatalembert halottnak tart. ják. Meggyilkqlták? Ez a kérdés foglalkoztatja valamennyiüket. - Miklós ha élne, jelentkezne. Ugyanis soha nem fordult elő, hogy ne szólt volna be, ha kimarad néhány napra. Öten vagyunk testvérek, elutazási terveit közölte volna valamelyikünkkel. Vagy ha velünk nem, a fiaméknak, akik a közelében laknak, biztosan szólt volna. Csak hát hova mehetett volna pénz, útlevél nélkül? A fiamék 1993. március 28-án vagy 29-én látták utoljára lekarmolt arccal, ezt követően pedig április 2-án vagy 4-érí találkoztak vele a faluban, amint délelőtt ti,zenegykor leszállt a pozsonyi buszról, s elindult hazafelé. Az igazság az, hogy a dátumokra csak utólagosan következtetünk, hiszen az öcsémet csak húsvéthétfő után kezdtük keresni - fogott bele szomorú mondandójába az öccse eltűnését nehezen viselő Franó Tibor. - Nem szeretnék vádolni, okolni senkit, de nem hallgathatom el, hogy szegény öcsém rengeteget szenvedett volt feleségétől s annak családjától. Többször úgy megverték, hogy kórházba került, miközben a felesége lépten-nyomon rendőrökért telefonált, s azzal vádolta Miklóst, hogy az támadt rá. Azt állította és terjesztette, hogy az öcsém iszákos és durva, meg hogy az életére tör. Ez persze nem felel meg a valóságnak. Sajnos, a fiatalok házassága, de nem a Miklós hibájából, megromlott. A dolgok akkor fajultak el, amikor az 1990-es választások napján kiderült, hogy a sógornőmnek viszonya van a főnökével. Az öcsém ezt is megbocsájtotta volna, csak hát a felesége hadjáratsorozatot indított ellene. A Miklós tűrt, mert szerette a feleségét, rajongott a kislányáért. A gyerek is érte, de csak addig, míg az anyja nem fordította apja ellen. A házastársak 1992 tavaszán vagy nyarán elváltak. Öcsém a közösen épített családi ház egyik szobájába szorult, s még mi biztattuk, hogy a vagyonelosztásig ne menjen ki a sajátjából, mert a felesége kisemmizi. Bárcsak ne ezt mondtuk volna... A válás után sem javult Miklós helyzete. Tettlegesen bántalmazták, az eszméletlenségig megverték. Az utolsó esetnek volt szemtanúja, így pert indíthatott a volt felesége testvére ellen. Sajnos, mire a rendőrség lefolytatta a vizsgálatot, mondanom sem kell, hogy a másik fél ismét Miklósra akarta hárítani a felelősséget, hiszen azt állították, hogy az öcsém késsel támadt a volt feleségére, az öcsém eltűnt. A feleségének ugyanis az volt a rögeszméje, hogy Miklós az életére tör. A furcsa csak az, hogy mindig az a szerencsétlen húzta a rövidebbet: miután „megtámadta" a feleségét, ő szorult kórházi kezelésre. Tőle tudjuk, hogy nemcsak a felesége ütötte, hanem annak mindkét testvére, sőt még az anyósa is, de hát ezt bizonyítani nem tudta. A P. család viszont tudta, hogy veszélybe kerül(het) az apagyilkosság miatt elítélt s kétévi fegyházbüntetés után szabadlábra helyezett egyik testvér, ezért úgy vallottak a rendőrségen, hogy őt az egészből kihagyták. - Miklós hatéves volt, amikor feleségül mentem a bátyjához vette át a szót Ilona asszony. Sokszor én mentem a szülői értekezletre, szinte saját gyerekemként szerettem. Ezért hatványozottan bánt, hogy a rendőrök oly keveset tettek felkutatására. Hogy nem végeztek helyszíni szemlét, nem keresték a nyomokat, illetve az összefüggéseket a ház felbecsülése és Miklós ezt követő eltűnése között! A házaspár nem tagadta, hogy gyanúsnak éppen ezt a tényt tartják. - A házat március vége felé, 27-én vagy 28-án becsülték fel, s Miklós örült annak, hogy hamarosan sor kerülhet a vagyonelosztási tárgyalásra, s ezután majd a felesége is megnyugszik. De másnap újra nekiment az öcsémnek, véresre karmolta az arcát, törtzúzott, s zavarta volna ki a házból. Pár nappal azután Miklós eltűnt. - Hogy jöttek rá arra, hogy nyoma veszett? - kérdeztem. - Sajnos, pontosan visszaemlékezni a dátumokra, pedig nagyon igyekeztünk, nem tudunk. Az biztos, hogy 1993 húsvétja előtt disznót öltünk, s feltűnt, hogy Miklós nem jelent meg a családi összejövetelen. Arra gondoltunk, vagy dolgozik, mert műszakokra járt, vagy esetleg pozsonyi barátnőjénél tölti a hétvégét. Felmerült az is, hogy esetleg valamelyik kollégájánál maradt. Miklós elmaradásán a fiamék csodálkoztak a leginkább, mert naponta többször tért be hozzájuk. Amikor húsvéthétfőn nem jött locsolni, tudtuk, hogy valami komoly baj történt. Másnap keresni kezdtük. A munkahelyén megtudtuk, hogy április 2-ától betegállományban volt, 6-án már nem jelent meg az ellenőrzésen, 9-én pedig nem vette fel a fizetését sem. Beszéltünk az ügyvédjével, hátha tud felőle. Nála sem járt, igaz, nem is volt miért. Hogy miért volt ügyvédje? A volt feleség feljelentgetései miatt jogi képviseletre szorult. Mivel a volt sógornőnk soha nem tartotta velünk a kapcsolatot, sőt kimondottan megtiltotta, hogy Miklóst a házban látogassuk, a polgármestert kértük meg, jöjjön velünk, s nézzük meg, nem lett-e rosszul a szobájában. Az ajtót ugyan zárva találtuk, ám a volt felesége megmutatta, hogyan lehet kulcs nélkül is kinyitni. Ő adott öltözékleírást a rendőröknek, s ő állította, hogy április 4-én Pozsonyba ment. Hogy ezt honnan tudja, amikor állítólag hetek óta nem lakottmára házban, talány. Furcsa az is, hogy ezt nem kérdezték meg tőle a rendőrök! Miklóst a buszról való leszállás után látták a faluban, s nem a felszállás előtt. Szerintünk ez óriási különbség! Véresre karmolva - Két ház választja el otthonainkat, s szegény Miki éppen ezért gyakran nálunk keresett menedéket. Nekünk öntötte ki a szívét is, amikor bántották - vallották ifj. Franó Tibor és felesége, akik nem sok jót mondtak unokaöccsük feleségéről. Bár 1987-88-tól a két család között megszakadt a közvetlen kapcsolat, gyakran láthatták, főleg hallhatták a házastársak közt dúló háborúzást, hiszen a kertjük egymás szomszédságában van. - Miklóst a felesége lenézte, pedig igyekvő, szorgalmas fiú volt. Hiába híresztelte, hogy iszik, a faluban nem látták ittasan. Ha ez igaz lett volna, hogyan, miből építhették volna fel a családi házukat? Mi sokszor láttuk, hogy a felesége miként bánt vele, láttuk, ki akarja őt csinálni idegileg. Csak egy példa a sok közül: Miki nyulakat tartott, s kislányával együtt etették az állatokat. Megtörtént, hogy a felesége kiengedte őket a ketrecből. Csak azért, hogy felbőszítse a férjét. Amikor pedig Miki levágott egyet-egyet, hiszen az ember ezért tartja az állatokat, a gyerek előtt nyúlgyilkosnak titulálta. Sőt, ha dühbe gurult, a kislánynak azt akarta bebeszélni, hogy az édesapja csapta agyon az öregapját, pedig mindenki tudja, hogy azt a tulajdon testvére tette. Mikit az is bántotta, hogy a felesége megcsalta, mégis hajlandó volt, főleg a kislány miatt, fátylat borítani a történtekre. Ő fázott rá... Megalázták, megverték, sőt felesége a rendőrökkel elvitette még a bazini elmegyógyintézetbe is. Nem furcsa, hogy akkor tűnt el, amikor végre felbecsüitették a házat? - Ifj. Franó Tibor azt is elmondta, hogy Miklós a ház értékének felbecsülése után meglátogatta őket, s elégedetten Ha a falak beszélni tudnának... nyugtázta, hogy a volt felesége ismét normálisan viselkedett vele, sőt megkínálta kávéval is. Másnap, akkor járt náluk utoljára, viszont újra nekiment, véresre karmolta az arcát, s összetörte a virágcserepeket. Miklóstól tudják, hogy azt ordítozta: „Ne örülj a pénznek, úgysem kapod meg, takarodj a házamból!" Jó híre volt Ezt állítja Csallóközcsütörtök polgármestere és helyettese is. - Miklós valaha focizott, kedves, jóravaló fiatalembernek tartotta mindenki. Sajnos, miután megromlott a házassága, többször kellett békességre intenem mindkettőjüket. Mindig a feleség emelt panaszt férje ellen. Jártam a házukban is, utoljára eltűnése után. A testvérei kértek rá, hiszen akkor kezdték el keresni. A faluban kószálva érdeklődtem Franó Miklós személye iránt. Tulajdonképpen az esetleges részegeskedése, s nem a megromlott házassága érdekelt. Talán 20-25 csallóközcsütörtöki polgár tagadta, hogy Miklós durva, iszákos lett volna. - A felesége és családja készítette ki, tette tönkre. Azt mondogatták, hogy ő a támadó, pedig őt verték meg, rajta látszottak az ütések nyomai. Nem az alkoholizmus, hanem a rossz házasság áldozata ő. Nem nyilatkozom Franó Miklós volt feleségét a munkahelyén kerestem fel azzal a kéréssel: mondjon véleményt exférjéről. Megtagadta, mert állítólag a pozícióját tenné kockára. Utalt viszont rossz házasságára, volt férjét durvasággal, részegeskedéssel vádolta, ami miatt el is váltak. Amikor közöltem közvélemény-kutatásom eredményét, véleményt változtatott: a férje otthon ivott, tehát csakis ő tudja, miként viselkedett. Tagadta a házasságtörést, s amikor megemlítettem, hogy a férje megtalálta azt a levelet, amelyből megtudta a részleteket, közölte, hogy a levelet Franó Miklós írta. Elismerte viszont azt, hogy a volt főnöke, aki csupán megértő barátja volt, részegségében megverte. Röviden beszámolt arról, hogy kislánya is azért hidegült el az édesapjától, mert ivott, és tanúja volt annak, hogy az életére tört. Néhány megjegyzést fűzött a régi családi tragédiához, az apagyilkossághoz, amely megviselte a túlélőket is. - Egy évvel ezelőtt adtam be a kérvényt volt férjem holttá nyilvánítására. Amióta eltűnt, nincs, akitől tartásdíjat kapjak, s egy fizetésből élni nem könnyű. Feltételezem, hogy a Franó család szítja a kedélyeket, hiszen megmondták többször is, hogy a házamat akarják. - Nekem erről nem beszéltek, célzást sem tettek erre. Természetesnek tartják, hogy az édesapja után a kislány örököljön. Bántja őket viszont, hogy a lánya nem köszön nekik. - Azért nem köszön, mert többször nem fogadták a köszönését - válaszolta. Szerettem volna bővebb felvilágosítást kapni Franó Miklós ismételt kórházi kezeléseiről, no meg arról, milyen indokkal kísérték a rendőrök a bazini elmegyógyintézetbe. Erre sem adott magyarázatot. (Másnap telefonon, majd személyesen panaszt tett a főszerkesztőmnél, mert szerinte arrogánsan viselkedtem, s a magánéletében vájkáltam. A támadás azért ért, mert a volt férje eltűnésének előzményei iránt érdeklődtem. Hogy a két dolog keveredik, az igazán nem az újságíró „bűne".) Az elmegyógyintézetbe kerülésről nem akart beszélni dr. Somodi Judit somorjai pszichiáter sem. Állította, hogy az ügy régen történt, nem emlékszik, hány évvel ezelőtt. Annnyit mondott csupán, mivel Franó Miklós ittas volt, és randalírozott, a rendőrök a rendelőbe szállították, s ő Bazinba utalta. - Látszott rajta, hogy részeg, vagy megállapíttatta vérének alkoholszintjét? - tudakoltam a rendelő ajtajában, mert beljebb nem mehettem. - Vért nem vettem tőle, a többire meg nem emlékszem. Annyit tudok még, hogy Franó urat nem tartották az elmegyógyintézetben - lapozott emlékezetében, s amikor Ismételten arra kértem, nézze mega beutalás dátumát a kórlapban, közölte, nem érdemes az üggyel foglalkoznom. Nem is zaklattam tovább, azzal számoltam ugyanis, hogy a rendőrségen mindent pontosan megtudok. A dunaszerdahelyi kórház sebészeti osztályának főorvosa sem adott felvilágosítást arról, Franó Miklóstösszesen hányoszorés mikor kezelték. Egy ember, öt akta A dunaszerdahelyi rendőrség járási parancsnokságán egy vastag aktát tettek elém: testi sértés vádjával eljárást indítottak P. L. ellen, ugyanis Franó Miklóst úgy megverték, hogy öt hétig volt betegállományban. Elolvashattam a volt feleség és családtagjainak esetleírásait, majd a sértett fél és a verés szemtanújának vallomását, illetve az orvosszakértő véleményét is. Noha a véres incidensre 1992. december 5-én került sor, a sértett fél eltűnése miatt az eljárást nem folytathatták le. Igaz az is, hogy a somorjai rendőrség csak 1994 végén küldték át az iratot Dunaszerdahelyre. A többi aktát már a somorjai rendőrségen nézhettem át. Básti János százados szerint a rendőrök ha meghallották a Franó nevet, idegesek lettek. - Az asszony gyakran tett feljelentést a férje ellen. Ilyenkor Csalíóközcsütörtökbe kellett mennünk, s kihallgattuk a férjet, aki minden egyes esetben tagadta, hogy megtámadta volna feleségét. Az első aktát 1991. március 19-én fektettük le. A feleség amiatt jelentette fel a férjét, mert táskájából kivette az ő levelét, s mindenkinek mutogatva rossz hírét keltette. Franó Miklós nem tagadta, hogy nála a levél, azt viszont igen, hogy felolvasta volna idegeneknek. Csak a családjával tudatta, hogy a felesége megcsalta. Április 18-án lezártuk az ügyet, s átadtuk a körzeti hivatalnak. A második akta 1991 júniusából származik: ismét a feleség vádol, a férj pedig védekezik. Az ügy mégis az ügyészségről a bíróságra került, de nem hiszem, hogy Franó urat elítélték volna. Nekünk erről nincs tudomásunk. A harmadik dosszié ismét a feleség bejelentése miatt készült, ám az ügyészség nem emelt vádat Franó Miklós ellen. A negyedik esetben változott a helyzet: a férj tett feljelentést, mivel a felesége vizespohárral sebesítette meg, majd olyan szerencsétlenül zuhant, hogy betegállományba került. Ügyvédje ekkor emelt óvást amiatt, hogy a házastársi perpatvarok mindig a körzeti hivatal szakosztályára kerülnek, ahol, mivel a feleség is ott dolgozik, minduntalan a férjet marasztalják el. Noha ezúttal a tagadás ellenére bebizonyosodott a feleség vétke, amnesztiarendelettel az ügy ad acta került. Az utolsó aktát Dunaszerdahelyre küldtük, de Franó Miklós eltűnése miatt már soha nem került sor a P. L. elleni vádemelésre. - Mit tett a rendőrség Franó Miklós felkutatására? Átvizsgálták a lakást, a kertet, a falut s környékét? - Amikor a család megtette a bejelentést, mi is érdeklődtünk Franó Miklós holléte iránt. A volt felesége leírta ruházatát, s ha jól emlékszem, tőle tudjuk, hogy Franó Miklós Pozsonyba utazott. Említést tett arról, mivel a férje Csehországban volt katona, lehet, (Prikler László felvételei) hogy ott is volt barátnője. Mivel neveket nem közölt, nem tudtuk, hol kereshetnénk. Ráadásul a fiatalembernek útlevele sem volt. - Franó Miklóst mikor és miért kísérték a rendőrök a bazini elmegyógyintézetbe? A százados, de kollégái sem emlékeztek arra, hogy a fiatalembert valaha Bazinba szállították volna. - Miért pont oda? A dunaszerdahelyi járásból a részegeket valaha a Galánta melletti hodyi kijózanítóba szállítottuk. A rendőrségi iratokban nyoma sincs annak, hogy mi kísértük volna be. Nagyon bánt, hogy a srácnak nincs nyoma. Sajnos, hiába kérdezősködtünk a faluban, nekünk senki nem mondott semmit. Igaz, hogy házkutatást nem tartottunk. Az is igaz, hogy élő embert kerestünk, pedig talán tetemet kellett volna. - Franó Miklós testvérei és a falubeliek szerint is hibát követtek el azzal is, hogy nem kutatták át a közeli szeméttelepet. - Senki nem mondta, senki nem utalt arra, hogy esetleg ott keressük. Ámbár, jó, hogy szólt. Van Pozsonyban egy kutya, amely megtalálja a hullát akár a víz alatt is. Be kell(ene) vetni. A szeméttelep valóban jó ötlet. Szerintünk a fiatalember megérdemelné, hogy eltemessék. Minél előbb. A holttá nyilvánítást korainak tartjuk. Tulajdonképpen erről szól a történet. PÉTERFISZONYA