Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)
1995-05-04 / 102. szám, csütörtök
Í 2J újszó BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. május 3. Michal Kováč napiparancsa CTK-hír Michal Kováč köztársasági elnök, a szlovákiai fegyveres erők főparancsnoka a II. világháború befejeződésének 50. évfordulója alkalmából napiparancsot adott ki, melyben hangsúlyozza a szlovák nép fasizmus elleni küzdelemben való részvételét, és egyúttal óv a nacionalista szélsőségektől, a fundamentalizmustól és a fajgyűlölettől. Az elnöki napiparancs azonban nem tér ki a legérzékenyebb problémára, vagyis nem foglal állást a fasiszta irányult ságú, 1939 és 1945 között fennálló, Jozef tiso elnök által vezetett szlovák állammal kapcsolatban. RÖVIDEN ~~|a II. János Pál pápa június vó gi-július eleji szlovákiai látogatásának előkészítésével foglalkoztak tegnap Pozsonyban annak az értekezletnek a résztvevői, amelyet Vladimír Mečiar kormányfő vezetett. A szlovák oktatási minisztérium határozottan tiltakozik Tom Lantosnak, az USA Kongresszusa tagjának a szlovákiai látogatása során a szlovák nemzet történelmével kapcsolatban tett némely kijelentése ellen - tartalmazza többek közölt az az állásfoglalás, amelyet Ján Felix, a minisztérium sajtótitkára továbbított a sajtóirodához. A KOVO szakszervezeti szövetség a múlt év február elejétől rendszeresen figyelmeztetett a szakszervezeti központ munkájában felmerülő problémákra. Jozef Krumpolec, a KOVO elnöke szerint a szakszervezetek nem hangolódtak rá teljesen az átalakulási folyamatra. Tervezetet nyújtott be a parlamentben az RMDSZ képvi selőcsoportja az úgynevezett zászlótörvény olyan értelmű módosítása érdekében, amely kiiktatná az idegen államok zászlajának kitűzésével kapcsolatos korlátozásokat. Az MSZP képviselőcsoportjának vezetői és a Hallgatói Önkormányzatok (HÖK) vezetői tegnap Budapesten megállapodásra jutottak abban, hogy a felsőoktatási intézményekben 1995 szeptemberétől jogilag bevezetik a tandíjat ám a diákoknak csak 1996 februárjá tói kell azt ténylegesen fizetniük. II. kiadás Lapzárta: 22.00 Botrányos üléskezdés (Folytatás az 1. oldalról) Meglehetősen ideges hangulat alakult ki a teremben az ülést vezető Ivan Gašparovič házelnöknek köszönhetően, aki nyomban a kezdet kezdetén hibázott, ám tévedését nem ismerte be. Gašparovič egy kalap alatt akart szavaztatni a plenáris ülés programjáról és arról, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak a képviselők a SZISZ-t felügyelő bizottság jelentéséről, amely állítása szerint államtitkokat is tartalmaz. Az ingerültséget az váltotta ki, hogy míg a program megszavazásához elég volt az egyszerű többség, addig a parlament plenáris ülése csak akkor válhat zárttá, ha azt legalább kilencven honatya megszavazza. Többen figyelmeztették a házelnököt, hogy alkotmányt sért, és ha nem lesz meg a háromötödös többség, a képviselők nem kötelezhetők a ti toktartásra. Hosszú huzavona után Gašparovič szavaztatott, és az indítvány meg kapta a háromötödös többséget. Botrányos vita alakult ki az első napirendi pontról is. A DSZM képviselői határozattervezetet nyújtottak be a második világháború befejeződésének 50. évfordulója alkalmából. Mivel e tervezet egy szóval sem tesz említést a fasizmus elítéléséről, a szociáldemokrata Jaroslav Volf felvetette, ítéljék el a német fasizmussal együttműködő rendszert, és hatá rolják el magukat e rendszer képviselőinek múltbeli és jövőbeli glorifikálásától. Javaslata érzékenyen érintette Jozef Prokešt és néhány kormánypárti honatyát, akik további módosításokkal álltak elő. Az ellenzék bírálta a házelnököt, hogy előzetesen nem hívott össze egyeztető tanácskozást, amelyen mindenki számára elfogadható nyilatkozatot fogalmaztak volna meg, elkerülve ezzel az újabb botrányt a parlamentben. Gašparovič ezt követően szünetet rendelt el, és összehívta a frakcióvezetőkből álló politikai grémiumot. A testület a tervezett 15 perc helyett közel egy órát tanácskozott. A tanácskozás eredményeként megszületett határozattervezetet az ellenzéki és a kormánypárti honatyák egyhangúan támogatták. Ezt követően napirendre került az adótanácsadókról szóló törvény módosítása. A vitában csupán Kvarda József (Együttélés) szólalt fel. Visszalépésnek nevezte az előterjesztést, amely korlátozza azok körét, akik a jövőben adótanácsadást folytathatnak, éspedig a korlátolt felelősségű társaságokkal. A pénzügyminisztérium szakembereivel folytatott egyeztetésre hivatkozva három módosítást terjesztett be, ám a kormánypárti többségű törvényhozás egyiket sem támogatta. Három nemzetközi megállapodás - egyebek között a Románia és Szlovákia közötti szabad kereskedelmi megállapodás, illetve a közúti és vasúti közlekedés megkönnyítéséről szóló cseh-szlovák megállapodás jóváhagyását követően napirendre került a sokat vitatott, kis- és közepes vállalkozások állami támogatásáról szóló törvénytervezet, amelyet az előterjesztő, Ján Ducký gazdasági miniszter nagyon előnyösnek nevezett. A magyar képviselők közül A. Nagy László (MPP), Farkas Pál (MKDM) és Komlósy Zsolt (Együttélés) szólalt fel a vitában, és bírálta az előterjesztést. Az MPP képviselője rámutatott arra, hogy a tervezet voltaképpen propagandacélokat szolgál. Nem szabja meg, hogy a kormány és a minisztériumi hivatalnokok milyen objektív kritériumok alapján bírálják majd el a vállalkozók kérvényeit, és lehetővé teszi számukra a szubjektív kritériumok alapján történő döntést. Nevetségesen kevésnek tartotta azt a 200 millió koronát, amit a kormány a kis- és a közepes vállalkozók támogatására szánt. Ľudovít Černák (DU) javasolta, hogy az állami vagyonalap pénzösszegeiből szabadítsanak fel további forrásokat a kisés közepes vállalkozók támogatására. A képviselők az előterjesztést az esti órákban megszavazták. A parlament ma folytatja munkáját. GÁGYOR ALÍZ Tűzszünet Horvátországban? (Folytatás az 1. oldalról) történteket, az ENSZ és a békefenntaró erők törekvése most mindenekelőtt a harcok kiújulásának megakadályozására irányul. Akasi Jaszusi különmegbízottnak volt ugyan egy erőtlen kísérlete, hogy a hon/átok által visszafoglalt területekre kéksisakosokat telepítsen, Zágráb azonban ezt az ötletet azonnal elvetette. Egyelőre egyedül az Egyesült Államokat aggasztja komolyabban a „korlátozott méretű" horvát offenzíva, mert veszélybe sodorhatja Washington kifejezett célját és taktikáját, miszerint a háborút Bosznia-Hercegovina határai között kell tartani. Az események nyomán ugyanis könnyen kiújulhat a horvát-szerb háború, s ezúttal már jóval nagyobb méretekben. Újabb hadi cselekményekről nem érkezett jelentés, a horvátok minden jel szerint akciójukat most befejezték, dét után állítólag tűzszünet lépett érvénybe Horvátország keleti részén, a horvátok és a szerbek egyelőre szóban kötöttek megállapodást a fegyvernyugvásról. SINKOVITS PÉTER Horn Gyula a délszláv fegyveres konfliktusról „Nyilvánvaló, hogy ezt a válságot is csak politikai-diplomáciai eszközökkel lehet és szabad rendezni" - jelentette ki tegnap Ljubljanában Horn Gyula azon a nemzetközi sajtóértekezleten, amelyen egynapos szlovéniai tárgyalásainak eredményeiről számolt be. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az utóbbi hónapokban komolyan foglalkozott a várható horvát-szerb konfliktussal, és kezdeményezésekkel is élt. El kell érnie a nemzetek közösségének, az Európai Uniónak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Egyesült Államoknak, hogy ez a (horvát-szerb) háború ne törjön ki, és a mostani fegyveres konfliktus ne terjedjen ki. Ez a kulcskérdés - szögezte le Horn Gyula. Változatlan orosz álláspont Borisz Jelcin orosz elnök szóvivője útján a horvátországi harci cselekmények haladéktalan beszüntetésére szólított fel. Medvegyev elnöki szóvivő nyilatkozatában figyelmeztetett arra, hogy a horvátországi harcok kiújulása újabb háborúval fenyeget a volt Jugoszláviában. Leszögezte: változatlan az orosz álláspont arra vonatkozóan, hogy kizárólag tárgyalásos úton állítható helyre a béke a térségben. MTI DUKOVANY Radioaktív gépkocsi CTK-hír Egy Liaz típusú tehergépkocsit tartóztattak fel kedden délután a Dukovanyi atomerőmű bejáratánál - tájékoztatott tegnap az erőmű szóvivője. Mint mondotta, a lakóbódékat szállító teherautót az erőmű területén, kijelölt helyen állították le. Valószínűleg a pótkocsi futóműve acélelemének radioaktív kisugárzása volt mértéken felüli. Divatbemutatóval kezdődött meg tegnap a pozsonyi Istropolisban az a nemzetközi ruházati vásár, amelyen 25 hazai és külföldi textilipari cég mutatta be termékeit. Prikler László felvételén a fiatalok egyik kedvelt és divatos öltözéke látható. Lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a képzőművészeti főiskola divatt tervezői is. A beléptidíjakból befolyt összeget a szervezők a hirtelen csecsemőhalál okait vizsgáló kutatás támogatására fordítják. Ideiglenes határnyitás Május 6-án és 7-én ismét megnyitják az ideiglenes határátkelőhelyet Kalonda és Ipolytarnóc között. Mindkét nap 8.00-tól 21.00 óráig vehető igénybe, s az átkeléshez érvényes útlevél szükséges. FIZETESI EGYEZMENY Hamarosan felbontják A Szlovákia és Csehország közötti fizetési egyezmény felbontására vonatkozó javaslat haladéktalan kidolgozásával bízta meg a cseh kormány Ivan Kočárník miniszterelnök-helyettest, cseh pénzügyminisztert. Kočárník szerint bonyolult procedúráról van szó, mivel a szerződés felbontását jóvá kell hagynia a parlamentnek, és ezt követően notifikálni is kell. Ettől az időponttól kezdve számítódik majd a három hónapos felmondási idő, ha közben nem születik más döntés. ČTK PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Uj Szó-tudósítás A MAGYAR KERESZTENYDEMOKRATA MOZGALOM vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon figyelmeztettek, hogy Szlovákiát nagy presztízsveszteség érheti, amennyiben a szlovák törvényhozás nem vagy csak megkésve ratifikálja a Nyugat által KözépKelet-Európa stabilizációja egyik fontos biztosítékának tartott szlovák-magyar alapszerződést. Bugár Béla elnök és Bárdos Gyula szóvivő csodálkozásának adott hangot, hogy Vladimír Mečiar kormányfő aláírta az államközi szerződést anélkül. hogy előbb konzultált volna koalíciós partnereivel. És érthetetlennek tartotta, hogy a kormányfő az SZNP nemleges válasza után sem próbál e kérdést illetőleg „szövetségeseket" keresni az ellenzéki padsorokban. A szlovák magatartás komoly figyelmeztetés a Nyugatnak - jegyezte meg Bugár. Az MKDM vezetői aggodalmukat fejezték ki Eva Slavkovská oktatásügyi miniszter asszony legújabb, Bauer Győző nemzetközi hírű gyógyszerkutató ellen irányuló lépéseivel kapcsolatban. Értesülésük szerint az ellenzéki parlamenti pártok nem vetik fel a miniszter asszony visszahívását a parlamentben, s ha ez a kérdés mégis napirendre kerülne, az ellenzék nem támogatná. A mozgalom vezetői elzárkóztak értesülésük bővebb kifejtésétől, bírálták a D B P-t, hogy a több hetes előkészületek ellenére elzárkózott az MKDMmel való kétoldalú tárgyalások folytatásától, mondván, a találkozóra majd a parlamenti tanácskozás után kerülhet sor. Elítélték a kormányt, illetve a kormánykoalíciót, hogy tovább kívánja korlátozni az államfő jogkörét. (gágyor) Szép volt! Születésnapot ünnepeltek tegnap Érsekújvárott. Dr. Leoš Streda gyógykozmetikai intézetének érsekújvári kirendeltsége tegnap volt kétéves. Az ünnepség jó hangulatban telt, népszerű énekesek részvételével. Beata Mišková, a Vibero gyógykozmetikai szalon tulajdonosa kitett magáért. A város hat legjobb divatszalonjának legszebb modelljei vonultak fel, a színpadon élőben mutatták be a szépítés művészetét. A rendezvény díszvendége dr. Streda volt, Helena Ružičková népszerű cseh színésznő társaságában. Az új kultúrközpontban hely nem maradt üresen, s a születésnapi ünnepség közönségét, az édesanyákat egy szál piros szegfűvel fogadták. Szép volt, Beata asszony! Nemes gesztus, hogy a rendez vényből befolyt összeget három gyermekotthon kapta. (kopasz) KORNYEZETVEDELEM: Újra Észak és Dél vitája Uj Szó-tudósítás A riói környezetvédelmi konferencián létrehozott Fenntartható Fejlődés Bizottsága New Yorkban tartott harmadik konferenciája újra csak a gazdag északi és a szegény déli országok vitája jegyében zajlott le derült ki Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy több fejlett ország környezetvédelmi minisztere újra nyilvánosan megerősítette, országa hajlandó nemzeti jövedelmének 0,7 százalékát befizetni abba az alapba, amelyből az elmaradott országok környezetszennyezési problémáinak megoldását segítenék elő. A szegény országok képviselői viszont hangsúlyozták, hogy nem szeretnék, ha a környezetvédelmi intézkedések miatt újabb gazdasági és szociális problémákkal szembesülnének. Szlovákia egyelőre nem állandó tagja a bizottságnak tudtuk meg továbbá Jozef Zlochától -, de 1996-ban, a legközelebbi választások során mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék a kelet-európai országok számára fenntartott hat hely egyikét. Jozef Škultéty, a környezetvédelmi minisztérium külügyi ..osztályának vezetője szerint az ENSZ székhelyén tartott konferencia ezúttal elsősorban négy területre összpontosított: új pénzügyi források megteremtésére, a fejlett tec'hnológiák átadásának lehetőségeire, termelési és fogyasztási modellek kidolgozására és a- fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás biztosításának lehetőségeire. (tuba) Kisebb utazási kedvezmény (Folytatás az 1. oldalról) egyet az utazási kedvezmények megszüntetésével. A konföderációnak azzal a javaslatával, hogy a vállalkozói szférában dolgozók évi fizetett szabadságát háromról négy, illetve négyről öt hétre növeljék, viszont a munkáltatók nem értettek egyet. A Munkatörvényköny módosítására tett javaslat megvitatása során leginkább a munkavállalói tanácsokkal kapcsolatban merültek fel problémák. A munkáltatók képviselője szerint az ilyen tanácsok csupán a vállalaton belüli gyűlésezésekre lennének jók, mert kollektív egyezkedésre úgysem lenne joguk. A szakszervezetiek szerint 1998-ig kellene megalkotni egy új Munkatörvénykönyvet. (gaál) ELSŐ EPITESI TAKAREKPENZTAR Volkswagen - piros masnival Új Szó-tudósítás Egy piros masnival átkötött hófehér Volkswagen Golf várta tegnap azt a szerencsés nyitranováki nyertest, aki az Első Építési Takarékpénztárral kötött takarékossági szerződést. Ján Roland Burger, az építési takarékpénztár elnökségének elnöke a tegnapi ünnepélyes sajtótájékoztatón és nyereménykiosztáson összefoglalta a pénzintézet két és fél éves tevékenységének eddigi sikerekben gazdag eredményeit. A Szlovák Takarékpénztár, a német Bausparkasse Schwäbisch Hall és az osztrák Raiffeisen Bausparkasse által 1992 októberében életre hívott szervezet a posztkommunista államokban elsőként alapított ilyen jellegű takarékpénzárat. Ami az ügyfelek számát illeti, ezt az elsőségét máig őrzi; 1995. április végéig 450 ezren kötöttek a takarékpénztárral szerződést. Szlovákiában ugyan van még egy ilyen jellegű szervezet, mégpedig a VÚB-Wüstenrot, ez utóbbit azonban csupán az építési takarékossági formát előnyben részesítők 15 százaléka választotta. Mint ismeretes, a takarékosság e változata a lakáshoz jutás, a lakástatarozás lehetőségét könnyíti meg, évente állami prémiumot fizet (legfeljebb hatezer koronát - az idén az állami költségvetésben 1,8 milliárd korona van elkülönítve e célra), és kedvező kamatozású hitelt nyújt. Az idén a tervek szerint mintegy 600 ezerre növekszik ügyfeleik száma, akik a Szlovák Takarékpénztár, a Poľnobanka, az Istrobanka, a Tatra banka, a Ľudová banka és a Satur irodáiban, fiókjaiban köthetnek építési takarékossági formáról szóló szerződést. Megéri, hiszen 1995-ben még újabb három Volkswagen és további 147 értékes díj vár gazdára. (sidó)