Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-02 / 100. szám, kedd

1995. május 969. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó AL Otthon - negyvenhét év után Sírtak a férfiak is. Szombat reggel begördült a két Ikarus, kitárultak az ajtók. Kitárultak a karok. Kitárultak a lelkek. Szófoszlányok: - Vince, hát nem ismersz meg? Istenem, te vagy az, Rózsikám? Könnyek. Zokogás. Tardoskeddiek ölelnek át tardoskeddieket. Negyvenhét éve kitelepített testvért, rokont, barátot. Ke/e Lajos polgármester alig talál szavakat: - Négy éve készültünk erre a találkozóra. Valójában negyvenhét éve bíztunk, hittünk abban, hogy egyszer hazahívjuk a tardoskeddieket. Legalább látogatásra, hogy néhány röpke órára újra otthon lehessenek. * * * Hálaadó szentmise. A falu zászlójának felszentelése. Hömpölyög, árad az egyházi ének, a vigaszt és bizonyosságot adó. Lelki balzsamként hat Mons. Lénár Károly esperes bibliai példázata a remény és a hit erejéről. Oldódik a feszültség, ideig-óráig talán a tragikus emlékek sem marcangolják a lelkeket. Emléktábla-avatás. Fekete márványon puritán szöveg: „Az ember elmegy, a szülőföld örök." Deres hajú férfiak, fekete ruhás asszonyok állják körbe. Akik idestova öt évtizede nem önszántukból mentek el. Akik lélekben talán naponta visszatértek szülőföldjükre. Aztán amint lehetett, valóságban is útrakeltek Baranyából, Tolnából - haza. Ötvenötben a legbátrabbak vízummal, aztán a hatvanas évektől egyre többen. Csendben, szinte zajtalanul, hiszen a kitelepítés tabutéma volt. Most végre hazajöhettek együtt, hivatalosan is emlékezni sötét időkre. * * * Bekapcsolom a magnót, később már csak a jegyzetfüzetet húzom elő, aztán feladom. Idős asszonykák némi kérlelés után kezdik vallomásaikat, aztán zokogásba fullad a szó. A férfiak csak legyintenek. - Nincs mit beszélnünk, ne tépjük föl újra a sebeket. Amelyek talán azért is kínzóbbak, mert a deportálás után a tardoskeddiek már reménykedtek. Hogy nem éri őket újabb szenvedés. Aztán megjöttek a fehér levelek, és a katonák. Negyvennyolc márciusában... * * * Falunézés. Buszok araszolnak az utcákon. - Itt volt a Vida tó... - Dehogy a Rácz tó volt itt! (Folytatás az l.oldalról) Az eredményről Pásztor Árpád polgármester tájékoztatta a belügyminisztériumot, és a táblatörvény negyedik paragrafusára hivatkozva kérte a magyar útjelző tábla elhelyezését. A minisztérium válasza nem váratott magára sokáig. Március 22-én Dr. Zuzana Majerová, a tárca közigazgatási részlege belső igazgatási osztályának megbízott vezetője levélben közölte Pásztor Árpáddal, hogy tudomásul vették a helyi népszavazás eredményét. Ugyanakkor azt javasolta, hogy Tešedíkovo község közúti táblákon való megjelölését illetően forduljanak a Járási Útkarbantartó Vállalathoz, mert a törvény értelmében az köteles biztosítani az ilyen megjelölést, nem a minisztérium - áll a válaszlevélben, amelyben nyilván nem véletlenül kerülik a népszavazás - De ez biztos a barackosi kanális. Ide jártunk a leányokkal. Itt csókolóztam először. Ötven évnél is régebben... Idős férfi szól a sofőrnek: - Ha lehet, abba az utcába most ne menjünk. Ott volt a házunk... Aztán félhangosan folytatja: - Ötvenötben jöttem haza először, a rokonokhoz. Nem akartam én bemenni egykori családi házunkba, de az akkori elnök felesége mondta az én páromnak, hogy menjünk csak. Az áttelepült magyarországiak falfehéren fogadtak, egyre csak azt ismételgették, ők nem tudták, hogy innen kitelepítettek tardoskeddieket, ők nem tartják saját házuknak ezt a portát, ide bármikor visszajöhetünk. A bácsi nevet is mond, aztán szeliaden megfogja a kezem: - Ne írja meg, kérem... Valaki hátulról kiáltja: - Pedig megírhatná, mert az illető meg a fia is ma a leghangosabb matyicás... Hosszú sor Zalabai Zsigmond asztala előtt, aki a Magyar Jereáltal jóváhagyott Pered elnevezést. Néhány nappal később megérkezett Michal Lužica, a Járási Útkarbantartó Vállalat igazgatójának válasza is, amelyben tudatja: vállalatuk nem államigazgatási szerv, tehát nem köteles a 191/94-es Tt. számú törvény 5. paragrafusa értelmében cselekedni (magyarán: kihelyezni a táblát)! Egyben közli, hogy március 16án levélben felkérték az adott ügyben illetékes államigazgatási szervezetet, azaz a Galántai Körzeti Hivatalt, hogy foglaljan állást az ügyben. Április 7-én Pásztor Árpád maga is levelet intézett a körzeti hivatal közlekedési szakosztályához, amelyben a község kétnyelvű megjelölését kéri, ám választ Galántáról mind a mai napig nem kapott. Hasonló tapasztalatról számolt be a második, április 20-i kelmiádot dedikálja. Azt a könyvet, amely visszaemlékezéseket, verseket és dokumentumokat tartalmaz a deportálásról és a kitelepítésről. Csak kiszakad a múlt az emberekből: - Gyerek voltam, amikor marhavagonokba raktak bennünket. Dermesztő hideg volt, azóta gyötör reuma, vesebaj. Még ötven év múltán is olykor visszatérnek álmomban a katonák, a cseh gazdák, még mindig visznek a Szudétákba... - Én nyolcvanötben jöttem először haza. Kimentem a nagytemetőbe, mert én itt szeretnék meghalni, örökre megpihenni. Szörnyű látvány tárult elém. Bulldózerek döntögették a sírokat, fakereszteket, csontok buktak ki a földből. Hát milyen rendszer az, amelyik még az elhunytakat sem hagyja nyugodni a szülőföldjükben? Döbbenetes történet tárul elénk. Nyolcvannégyben a járási és helyi hatalmasok művelődési házat akartak építeni. Éppen a temető helyén. - Dehogy kultúrházat! Járási tapsoldát a fejeseknek! tezésű levelében Michal Lužica is. Ebből továbbá az is kiderült, hogy az útkarbantartó vállalat igazgatója időközben felkérte a belügyminisztérium legiszlatív osztályát a táblatörvény 3. paragrafusa 1. bekezdésének értelmezésére. A törvényesség betartására hivatkozva közli: a Pered feliratú tábla kihelyezését előbb a galántai közlekedésrendészeknek kell jóváhagyniuk. Itt tart ma a perediek ügye. A lapunknak nyilatkozó Pásztor Árpád nem titkolta csalódottságát, de egyben minden kétséget kizáróan azt is közölte, hogy az elszántsága töretlen. - Mi megtartjuk a törvényeket, s abban bízunk, hogy annak alkotói is betartják azokat - szögezte le a polgármester, aki jelezte: szeretné elkerülni, hogy a táblaügyben például bírósághoz kelljen folyamodniuk. GÁGYOR ALIZ Az épület ma félig készen, elhagyatottan áll. Néhány méterrel odébb itthagyott gyermeksír, fakeresztek... Ismét egy név hangzik el. Egyik volt helyi funkcisé, aki ma a kocsmában ült, aztán bosszús tekintettel a kerítésnek dőlve figyelte, mi történik, ki mit mond. Késő éjjel. Műsor, aztán táncmulatság. Végre a szervezők is kifújhatják magukat. Bertha Katalin, Bertha János leánya, aki már Magyarországon született, s most az ottani főszervező volt, végre kibeszélgetheti magát Borbély Dezsővel. Ő egész nap kalauzolta földijeit. Ke/e Lajos karikás szemmel, ám elégedetten nyugtázza: - Senkit sem akartunk szidni, megbántani, és így is történt. Bíróczi István ipolysági plébánosnak, a falu szülöttjének délelőtti intelme valósággá vált: Bocsájtsunk meg nekik... Megbocsájtunk, mondta a tömegben valaki, pedig ők nagyon is tudták, mit cselekszenek. Legalábbis az akkori politikusok, akik szülőföldjükről akartak elűzni minden magyart... Oroszki László, Bonyhád polgármestere halkan mondja: - Bonyhádra bukovinai székelyek jöttek, aztán felvidéki magyarok, nemrég erdélyiek, később horvátországi magyarok és mások. Eddig a felvidékiek voltak a legzárkózottabbak. Ma még inkább megértettem, miért. Vasárnap. Napsütés. Szófoszlányok. Könnyekkel, zokogás nélkül. - Sokkal könnyebb a búcsúzás, mint a tegnapi találkozás. - Persze, hiszen most már jöhetünk szabadon. És jövünk is! Az idős férfi, aki tegnap este a szomorú történetet mesélte a temetőről, nyújtja a kezét: - Visszajövök. S ha tudnám, mikor halok meg, egy nappal hamarabb jönnék. Nekem Tardoskedd a szülőföldem, máig az otthonom. Ott lesz a sírom is. SZILVÁSSY JÓZSEF CSAK A MEGSZOKOTT SZINTEN? Víz a Dunába A szlovák-magyar megegyezés aláírása óta lényegesen több víz jut mind a Mosoni-Dunába, mind a főágba. A helyszínen járva azonban úgy tűnt, hogy a főág vízhozama újra csak az elmúlt két évben megszokott szintet éri el. A képet végül is az éppen arra járó Ján Vincent, a Vízügyi Beruházó Vállalat hidrotechnikai szakértője tisztázta. Tőle megtudtuk, hogy a szerződés aláírása után a főágba engedett víz mennyisége néha még a másodpercenkénti hatszáz köbmétert is elérte. Amióta viszont a magyar oldalon Dunakilitinél megkezdődött a fenékküszöb építése, a vízhozamot egy, ötven napra közösen kidolgozott ütemterv alapján szabályozzák. Ennek megfelelően ottjártunkkor másodpercenként kétszáz köbmétert engedtek, de lesz egy-két nap, amikor ötven köbméternél is kevesebbet adhatnak csak. A szerződés értelmében a Mosoni-Dunába 47 köbméteres vízhozam jut, bár az elmúlt napokban az egyik szűrőberendezés javítása miatt az egyik áteresztőcsóvet zárva kellett tartaniuk, így a vízhozam az előbbi érték egynegyedével alacsonyabb volt. (tuba) DBP Támogatják a privatizációt TA SR-tudósítás A Demokratikus Baloldal Pártja végrehajtó bizottságának szombati ülésén úgy döntöttek, hogy a párt valamennyi tagját felkérik, aláírásukkal támogassák a vagyonjegyes privatizáció második hullámának beindítását követelő petíciót. Milan Ftáčnik, a párt alelnöke a privatizációval kapcsolatban közölte: ajelenlegi kormány intézkedéseinek hatására a tulajdonváltás folyamata mindinkább kriminalizálódik, ráadásul a vagyonjegyes privatizációba sorolt tulajdon értéke rohamosan csökken. A végrehajtó bizottság egyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt különböző' megnyilvánulásaival rehabilitálni igyekszik Jozef Tisót, a fasiszta Szlovák Állam elnökét. JELCIN A BIZTONSÁGRÓL Közel a megoldáshoz Borisz Jelcin orosz elnök szerint a NATO kibővítése helyett egy olyan átfogó, az észak-atlanti szövetséghez hasonló biztonsági szervezet létrehozására volna szükség Európában, amely magában foglalná Oroszországot is. A Time amerikai hírmagazinban megjelenő interjújában leszögezte: Moszkva nem hiszi, hogy a NATO keletre való kiterjesztésével meg lehetne oldani „Európa valós biztonsági problémáit". Elmondta, Clinton elnökkel lezajlott csütörtöki telefonbeszélgetés során hosszas véleménycserét folytattak az észak-atlanti szövetség kiszélesítésének témaköréről. „Úgy tűnik, egyre közelebb jutunk egy olyan megoldáshoz, amely mindkét felet kielégíti" - vélekedett Jelcin. Célzást tett: nem tartja kizártnak, a közelgő moszkvai csúcson sikerül valamiben megállapodniuk. MTI Prikler László felvétele Pered nem adja fel INCIDENS EGY MOLDVAI CSANGO FALUBAN Elkergették a képviselőket A hét végi klézsai incidensnek, amelynek során a moldvai csángó falu lakói elkergették a faluból a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének és az RMDSZ-nek a képviselőit, akik a községben akartak küldöttgyűlést tartani, a háromnapos ünnep idejére esett, de lapok hiányában is élénk visszhangja volt a román hírközlésben. A román televízió, amelynek forgatócsoportja, számos más újságíróval együtt a helyszínen tartózkodott, amikor a csángómagyarok képviselői az RMDSZ ügyvezető elnökének, Takács Csabának, továbbá művelődési és vallásügyi kérdésekkel foglalkozó ügyvezető alelnökének a kíséretében egy kisbuszon a faluba érkeztek az ülés megtartására, már szombaton késő esté riportot mutatott be. Ezen látható volt, hogy a falu dühös lakói a bekötőúton a község határán túlra tolják a kisbuszt, továbbá felgyújtják és elégetik a községbe hozott magyar nyelvű iskolakönyveket és publikációkat. A Rompres „Visszavert magyar diverzió" címen számolt be a történtekről. A hírügynökség szerint a moldvai csángók sértve érezték magukat, mert magyar nyelven akartak beszélni hozzájuk, amelyet „nem is értenek". Mint ismeretes, Székelyföldön a csángók megőrizték ősi magyar nyelvjárásukat, de a Moldvában élők zöme elrománosodott. A hatóságok szemében ezek a csángók románok. A parlamentben a Nagy-Románia Párt képviselői áprilisban tiltakoztak, amikor a Csángőmagyarok Szövetsége bejelentette, hogy több moldvai falura is ki akarja terjeszteni tevékenységét.