Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-26 / 96. szám, szerda

6 j ÚJ SZÓ OKTATÁ

S 1995. április 26. AHOL JATSZVA TANULNAK SZLOVÁKUL Búcsi búcsújárás Bóna Irén elsősei nem vesznek el a világban. Még akkor sem, ha szlovák nyelvű környezetbe csöppennek. Ezek a gyerekek be tudnak mutatkozni szlovákul, el tudják mondani, hány évesek, hol laknak, kik a szüleik, testvéreik, az orvossal közölni tudják, mijük fáj, tudnak telefonálni, bevásárolni és közlekedni. Ha hirtelen egyedül találnák magukat egy szlovák városban, nem jelentene gondot számukra megtudakolni, merre kell menni, és megértenék a választ is: egyenesen, előre, hátra, jobbra, balra, vissza. Több dalt, mondókát ismernek, mint a klasszikus módszerrel tanuló másodikosok, harmadikosok, és milyen felszabadultak, vidámak! Ez, persze, a rendkívül tudatos „adagolásnak" is köszönhető: ahogy lankadni kezd a figyelmük, Bóna Irén megénekelteti őket, és a gyerekek alaposan kiengedik a hangjukat. Még az az egy-két passzívabb is, aki a mondott szöveget gyengébben tudja, lelkesen, teli torokból harsogja a dalt, miközben lábával veri a ritmust, és az ujjaival nagyokat csettintget hozzá, mert ez is az énekléshez tartozik, a mozgás. Az osztály felélénkül, és az óra folyhat tovább. A huszonhat gyerek ismét fegyelmezett, aktív, kezek erdeje lendül a magasba minden kérdés után. Játszi könnyedséggel használják a prepozíciókat és a birtokos képzőket, a „mögött", „előtt", „mellett" helyes formá• ját, nem tévesztik össze a nemeket. Mindezt az alapiskola első osztályában, Búcson, azzal a nevesincs új módszerrel, amelyet az ipolybalogi Szkabela Rozália dolgozott ki, s amelynek leglelkesebb gyakorlati alkalmazója és propagátora Bóna Irén. Olyannyira, hogy a búcsi iskola lassanként valóságos búcsújáróhellyé válik. Volt itt már olyan szlovákóra is, amelyet hatvan pedagógus ült ügyelő. Először rendkívül tartózkodó, hogy azt ne mondjam, barátságtalan volt, bejövet rögtön azt kifogásolta, miért X. Ferencnéként szerepel kolléganőnk neve az iroda ajtaján. meg őket" - mondja Bóna Irén. A bohócok és robotok képei a falon nélkülözhetetlen kellékei a tanításnak. Az öt bohóc a magánhangzókkal, á tizennégy robot a mássalhangzókkal ismerteti meg a gyerekeket, és egy sereg más dologgal is. Széttárt karjukon, lábukon feliratos képek láthatók, még a hasuk is tele van ábrákkal, amelyekről mind beszélni lehet. Valamennyiüknek neve van, a gyerevégig, és folyton jönnek az újabb érdeklődők. Nem válik ez az oktatás kárára? - kérdezném Bóna Iréntől, de helyette Varga Lajos igazgató válaszol: „Egyáltalán nem,, mert a gyerekek folyton tanulnak valami újat. Egy hónappal ezelőtt voltam egy órán, most, hogy ismét bent ültem, láttam, mennyit fejlődtek azóta. Nálunk minden érdeklődő szívesen látott vendég, mert azt hiszem, jelenleg Szlovákiában ennél jobb szlováknyelv-oktatási módszer nem létezik, és ami jó, azt propagálni kell, hogy minél szélesebb körben terjedhessen. Rajtunk, szlovákiai magyarokon kívül az égadta világon senkinek nem érdeke, hogy megtanuljunk szlovákul. Magunkra vagyunk utalva, de mi bizonyítani tudjuk, hogy saját erőnkből is képesek vagyunk megbirkózni ezzel a feladattal, nem is akárhogyan. Igaz azonban, hogy sokan nem képesek ezt értékelni. Manapság divattá vált a kommunikatív nyelvoktatás fontosságát hangsúlyozni, de amikor felvételi vizsgára kerül sor, tollbamondást íratnak a gyerekekkel. Aztán járt itt egy nyitrai tanfelÚgy tűnik, hogy csak játszanak, pedig tanulnak közben Lazításként egy kis éneklés »Ez a női nem lealacsonyítása« - jegyezte meg. Később, miután végignézte az elsősök szlovákóráját, fölengedett. De nem hiszem, hogy valójában értékelni tudta volna az ott tapasztaltakat. Szlovákként egyszerűen képtelen volt felfogni, honnan indulnak ezek a gyerekek, akik előzőleg szinte alig hallottak szlovák szót, tehát az, amit itt röpke fél év alatt elsajátítanak, nem akármilyen teljesítmény. A szünetben aztán odament a gyerekekhez, és vallatni kezdte őket, szeretnek-e szánkózni, hógolyózni, milyen téli sportokat ismernek. Megtermett, hatalmas ember volt, először látott idegen, ez is közrejátszhatott abban, hogy a kérdéseire a gyerekek már nem úgy reagáltak, mint az órán tanultakra. A tanfelügyelő úr erre nyomban levonta a következtetést, amit közölt is velünk: bizony, szükséges, úgymond, hogy néhány tantárgyat szlovák nyelven oktassanak a magyar iskolákban." „Pedig hogy a gyerekek valóban aktívan tudják használni, alkalmazni a tanultakat, bizonyítja az is, hogy esernyők helyett ma bohócokat tettünk a falra. Ez teljesen új és szokatlan volt. számukra, mégsem zavarta kek meghitt barátaik ők, akikkel pompásan el lehet játszani. Mert ez a módszer valóban játszva tanít, amit az oktatási minisztérium véleményezése külön is kiemelt. És ami szintén nem lebecsülendő: nincs szükség otthoni tanulásra, szülő és gyerek közös kínlódására. „Olyan egyszerű az egész, szinte magától jön - magyarázza Bóna Irén. Nem olvasunk, írni csak a második osztályban kezdünk, csupán beszélgetünk, játszunk és énekelünk. Az órán soha nem szólalok meg magyarul, mindent megmutatok, eljátszok a gyerekeknek, ha úgy adja a helyzet, akár a földre is lefekszem, csak hogy megértsék, miről van szó. Addig mutatom, játszom, amíg meg nem tanulják. Tíz percig ismétlünk, öt perc az új anyag, aztán megint ismétlünk, és beillesztjük a frissen tanultat a már ismert anyagba. Mindig a gyerekekből indulok ki, az ő fantáziájukhoz, gondolkodásmódjukhoz igazodom, de azért csaknem mindig úgy van, hogy ők a Lenka robotot választják, ha én a Cyril robotra gondolok. Tolnainé a módszere bemutatásánál azt mondta, hogy aki egyszer megértette a lényeget, nem kell „Madarban, ahol szintén alkalmazzák, sok a cigány gyerek - mondja Bóna Irén. Van köztük olyan is, aki magyarul nem mondja meg a nevét. De szlovákul igen. És milyen örömmel!" többet készülnie az órákra. Ez érvényes az általam használt módszerre is. Sokan megkérdezik, nem túl fárasztó, mozgásigényes-e, mivel látják, hogy együtt mozgok a gyerekekkel. Valóban mozgásigényes, de csöppet sem fárasztó. Nem igényel több energiát, mint a klasszikus módszer." A gyerekeket nem fárasztja ki? Rendkívül aktívak voltak, de ez nem bosszulja meg magát a követ„Kezdetben voltak vitáink szól közbe az igazgató azt hittem, sok a gyerekeknek az ötven perc, én is attól tartottam, hogy túlságosan igénybe veszi őket, de aztán megbizonyosodtam, hogy tévedtem. Tudja, nem hiszek a világmegváltó módszerekben, abban, hogy csupán egyetlen jó módszer létezik. Én a jó pedagógusban hiszek. No meg a jó módszer és a jó pedagógus szerencsés találkozásában. De ez a módszer valóban kitűnő." Varga Lajos igazgató: „Ami jó, azt propagálni kell." (Prikler László felvételei) kező órákon? - kérdezem. „Nem - válaszolja a következő órákon is ugyanolyan aktívak, számukra ez nem fárasztó." Látogatótársaim között vannak könyvkiadók munkatársai is. Tőlük tudom meg, hogy először csodálkozva lapozgatták Szkabeláné könyvét, amely szerint az itteni tanítás folyik. Nem tudták elképzelni, hogyan, mit lehet ebből tanítani. Most már azonban, hogy látták az órát, tökéletesen értik. És, mint mondják, nagyon tetszik nekik. Ehhez már csak azt tehetem hozzá, amit Pelle Istvántól, a búcsi iskola egyik pedagógusától hallottam: „Jó lenne, ha már lezárulna ez a vállveregetős korszak. Jönnek az emberek, dicsérnek, áradoznak, aztán elmennek. Most már arra lenne szükség, hogy másutt is, egyre több helyen alkalmazzák a módszert." így igaz. Akik vállalják, nem bánják meg. A gyerekekről már nem is szólva. Ezt magam is tanúsíthatom. Aki nem hiszi, menjen el Búcsra. VOJTEK KATALIN Hja kérem, az már Európa Töttössy Istvánné, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának kisebbségi oktatási szakértője, akit oktatásügyünk érdekében végzett tevékenységéért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tiszteletbeli tagjává választott, nemrég Dániában Járt, az ottani német kisebbség oktatásügyi helyzetét tanulmányozta. Útja során szerzett tapasztalatairól a rozsnyói országos pedagógustalálkozón is beszámolt. • Miért épp a dániai német oktatásügy helyzetét vázolta a találkozón? - Azért, mert az ott élő németek lélekszáma és a többségi nemzethez viszonyított aránya hasonló a szlovákiai magyarság számbeli helyzetéhez. Továbbá azért, mert míg tájainkon sokan csak frázispufogtatással tartanak Európába, addig Dániában valóban demokratikus, európai viszonyok között élnek a dánok és a németek. Dániában nem érheti hátrányos megkülönböztetés az Európa legbűnösebb nemzeteként emlegetett németeket, az új generációnak nem róják fel elődeik bűneit sem egyénileg, sem kollektíve. így aztán a németek is megbízható, jó dán állampolgárok, a királynő hű alattvalói, hiszen miért is akarnának hazát cserélni, ha minden téren a dánokkal azonos jogok illetik meg őket? Kérdezem én: mi a jelenlegi szlovák kormány célja? Hogy a szlovák többség békességben éljen az itteni magyarsággal? Akkor miért akarja az utóbbit megfosztani létének alappiléreitől: magyar tanítási nyelvű iskoláitól és - az anyagi ellehetetlenítés módszerét alkalmazva - társadalmi-kulturális intézményeitől, szervezeteitől, sajtójától? Remélhetőleg mielőbb belátja: közös érdekünk a problémák békés megoldása, a másság tolerálása, a demokratikus módszerek alkalmazása. Hogyan hihetünk a szép szavaknak, ha a tettek mást bizonyítanak? Nos, ezért is tartottam fontosnak a dániai modell bemutatását. • Konkrétan mit tapasztalt látogatása során? - Kezdem az alapoktól: természetes, hogy a dániai német gyerek német nyelvű óvodába jár, hisz az alapvető dán szavak amúgy is „ráragadnak" a dán nyelvű közegben. Ugyancsak német oktatási nyelvű iskolába íratják be a szülei, hogy tökéletesen sajátíthassa el a különféle ismereteket. A dán nyelv oktatása is a német nyelvtanra épül az alsó tagozatban, hogy megkönnyítsék a gyerekeknek a tanulást. így már a harmadikosok, negyedikesek is szépen beszélnek dánul, tehát németként két kultúrán nevelkednek. Jelenleg kétszázhúsz tanügyi egységben tanulhatnak anyanyelvükön a német gyerekek. A német állam hathatósan - a kisebbségi német oktatásügynek szánt pénz belügyminisztériumon keresztül történő átutalásával, tankönyvsegélyekkel stb. - támogatja a dániai német oktatást. Nem alapítványok, pályázatok segítségével, hanem egyszerűen úgy, hogy a pénzt átutalja a dániai német kisebbségi szövetségnek, amely azt az adott célra használja fel. A két ország pedagógusai tapasztalatcserére, továbbképzésre járnak át egymáshoz. Nem léteznek vegyes, közös igazgatóság alatt működő iskolák. Dánok és németek teljes mértékben békén hagyják egymást, senki nem kívánja csorbítani a másik önállóságát. Ezért jó dán alattvalók a németek, hisz semmiféle burkolt vagy nyílt jogtiprást nem tapasztalnak, sőt, a kormány támogatja azonosságtudatuk, kultúrájuk megőrzését. A kisebbségnek is van jövője, tehát a szülők nem íratják - az állítólagos jobb érvényesülés reményében - dán iskolába a gyerekeiket. A felsőfokú képzés terén is csak pozitívumokat tapasztaltam. A dániai németeknek van saját tanító- és óvónőképzőjük, gyakorlatra átjárhatnak Németországba. Saját orvosi egyetemük nincs, de ha az anyaországban kívánnak továbbtanulni, vihetik magukkal a fejkvótájukat, az oktatásukra járó összeget. • Csupa példaértékű pozitívum. Negatív benyomások nem érték? - Ilyenekkel nem találkoztam, sőt. Megtudtam, hogy a dániai németek nem érik be ennyivel, további kérésekkel fordulnak a dán kormányhoz. Távlati céljuk például a német vezényleti nyelv bevezetése a dán hadseregben, mint a finnországi svédek esetében. Beszélgettem dánokkal is, akik magukkal egyenrangú állampolgároknaktekintik a németeket, és természetesnek tartják, hogy velük azonos jogok illetik meg őket. Ahogy azt is, hogy a németlakta területeken külön német konzulátus működik. Hja kérem, az már Európa! MISKŐ ILDIKÓ