Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)
1995-04-03 / 78. szám, hétfő
8 I ÚJSZÓ MOZAIK 1995. április 3. Klinikai klepfo-kór Münster egyetemi klinikájának dolgozói ezután táska- és zsebvizitnek lesznek kénytelenek alávetni magukat munkájuk befejeztével. Az intézkedést a járványszerűen elterjedt lopások tették szükségessé. A klepto-kór súlyosságára jellemző, hogy évente több ezer irodai tűzőgép, lyukasztógép, sebészeti olló és mindenféle egyéb apróság eltűnése mellett sztereofonikus orvosi készülékeknek, sőt kórházi ágyaknak is lába kelt a klinikán. Értesülések szerint az alkalmazottak képviselői helyeselték az ellenőrzés bevezetését. Megvakult a király Az afganisztáni polgárháború a királyokat sem kíméli: Sheert, a kabuli állatkert oroszlánját gránátszilánk vakította meg. A gránátot az állatkert egyik látogatója dobta szándékosan a ketrecbe, aki testvéréért állt bosszút. Sheer ugyanis néhány nappal korábban megölte a ketrecbe behatoló testvérét, jóllehet az csak „játszani" akart vele. Sheer pofájából az állatorvosok hosszú munkával el tudták távolítani a gránátszilánkokat, de szeme világát már nem voltak képesek megmenteni - írja az AP. A rivális afgán csoportok, elkeseredett harca alatt Sheer a túlélés és remény jelképe l^tt Kabulban. Az állatkert legtöbb állata elpusztult a harcokban: a szarvasokat megették, az elefántot gránát ölte meg, a többi állat a gondozás hiánya miatt múlt ki. Csupán Sheer, az oroszlánkirály és párja, valamint négy medve, egy vaddisznó és egy keselyű maradt életben. MTI - Reuters Antibiotikum gyomorfekély ellen csökkenti a savképződést a gyomorban. Mind a nyolcvanöt betegnél baktériumfertőzés jeleit észlelték. Előzőleg egyikük sem szedett aszpirinhoz hasonló gyógyszereket, amelyek irritálhatják a gyomrot, és növelhetik a fekély kialakulásának veszélyét. Az antibiotikummal kezelt kísérleti alanyok nak megengedték, hogy fájdalmuk csillapítására savlekötő gyógyszert, Mylantát vegyenek be. A kezelés kezdetén a savlekötő készítménnyel gyógyított betegeknek enyhültek a gyomorfájdalmai, öt hét múltán pedig az antibiotikummal kezeltek 84 százalékának elmúlt a gyomorfekélye. A savlekötő készítménnyel kezelt pácienseknek azonban csak a 73 százaléka gyógyult még. A gyomorfekély két gyógymódjának összehasonlítása arra a következtetésre vezetett, hogy az antibiotikumok a savlekötő gyógyszereknél hoszú távon hatékonyabbak. A New England Journal of Medicine című bostoni orvosi lapban közölt összehasonlító tanulmány alátámasztja azt a feltevést, amely szerint egy baktérium - a Heliobacter pylori - okozza sok esetben a gyomorfekélyt. A Walesi Herceg nevű hongkongi kórházban végzett kísérlet során negyvenöt önként jelentkezett beteget egy hétig antibiotikummal kezeltek, miközben negyven pácienssel négy hétig olyan gyógyszert - omeprazolet - szedettek, amely ^ENDŐRSÉGUJÍREl^ Tizenöt éves fiút támadott meg négy ismeretlen tettes csütörtökön a szlovák fővárosban. Az Ivanská utcán történt támadás fiatal áldozatát tettleg bántalmazták és elvették tőle 2000 koronát érő dzsekijét. Ugyancsak ismeretlen annak az 57 éves kassai nőnek a támadója, akitől - szintén csötörtökön - a város Vodárenská utcájában erőszakkal elvették kézitáskáját, melyben 7500 koronája volt. Mercedes-Benz személygépkocsit lopott Losoncon péntekre virradóra egy bezáratlan garázsból az eddig még ismeretlen tettes. A lopott kocsi rendszáma: BAY 66-00. A gépkocsi 22 éves pozsonyi tulajdonosának kára másfél millió korona. Eddig még ismeretlen eredetű robbanóanyag robbant pénteken délután Rimaszombatban a Rozsnyói utca egyik lakásában. A robbanás következtében teljesen tönkrementa lakás berendezése, kitörtek a lépcsőházi ablakok, a lakás 35 éves tulajdonosa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A második világháborúból származó tüzérségi gránátot találtak szombaton Komárovce községben (Michalovcei járás). A gránátot tűzszerész teszi ártalmatlanná. Két tizenegy éves kisfiúra támadtak pénteken délután öt órakor Pozsonyligetfaluban. Az ismeretlen tettesek a terepkerékpárpályán sportoló fiúk szemébe könnygázt spricceltek, majd erőszakkal elvették tőlük hegyikerékpárjukat. Pénteken és szombaton a belügyminisztériumi szervekhez 161 betörésről érkezett bejelentés, az okozott összkár 2 891 000 korona. Az ország útjain pénteken és szombaton 237 közlekedési baleset történt, melyek következtében hárman meghaltak, négyen súlyosan, 36-an pedig könnyebben megsérültek. A balesetek anyagi kára összesen 4 685 700 korona. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1995. április 3-án Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási KözépVételi ElBdási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 46,598 47,006 46,832 45,26 48,40 46.83 Francia frank 5,962 6,002 5,992 5,83 6,15 5,99 Kanadai dollár 20,588 20,794 20,691 19,91 21,47 20,69 Német márka 20,934 21,144 21,039 20,58 21,50 21,04 Olasz líra (1000) 16,933 17,103 17,018 16,30 17,74 17,02 Osztrák schilling 2,975 3,005 2,990 2,93 3,05 2,99 Svájci frank 25,400 25,656 25,528 25,00 26,06 25,53 USA-dollár 28,880 29,170 29,025 28,33 29,73 29,03 ECU, EU 38,150 38,534 38,342 ECU, CSK 40,259 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 23,00 28.00 Általános Hitelbank 23,00 28,00 NAPTÁR Hétfő, 1995. április 3. Az év 93. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Buda, Richárd nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 06.31 - nyugszik 19.21 órakor A HOLD kel 07.58 - nyugszik 23.04 órakor • 1895-ben született KORDA Zoltán magyar származású amerikai filmrendező (f 1961) • 1920-ban született JuriJ Makszlmovlcs NAGIBIN orosz író (t 1994) • 1935-ben született MELOCCO Miklós Kossuth-díjas szobrász • 1950ben halt meg Kurt WEILL német származású amerikai zeneszerző (szül. 1900). IDŐJÁRÁS Változékony idő felhőátvonulásokkal, szórványosan előforduló esőkkel, a magasabb hegyekben havazással. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között, az északi járásokban viszont mindössze 6 fok körül várható. Nyugati, északnyugati irányú szél, mely a hegyekben viharossá fokozódhat, 1500 méteres magasságban 3 fokos hőmérséklet. Előrejelzés keddre és szerdára Jobbára derült idő, felhőátvonulásokkal, északon átmenetileg erős felhősödés, az alacsonyabb fekvésű helyeken a reggeli órákban köd. Az éjszakai hőmérséklet 3 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között, északon 8 fok körül várható. Orvosmeteorológia Az ország nagy részén mérséklődik az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatása, főleg a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők tapasztalják majd állapotuk javulását, az alacsony vérnyomásban szenvedők szellemi és fizikai teljesítőképessége pedig egyaránt növekszik. A, mozgásszervi megbetegedésekben, főleg a reumában szenvedők azonban számoljanak fájdalmaik erősödésével. Fokozódik a vérnyomás növekedésére, a depresszióra való hajlam, és rosszabbodhat a bőrbetegségekben szenvedők állapota. í NAPI VICC Éjszaka, egy kietlen tér környékén egy nő sikoltozik: - Segítség, segítség! Hogy, hogy nem, éppen arra sétál egy rendőr. - Mi történt, asszonyom? - Egy magas, vállas férfi elkapott, és le akart teperni. Arra futott el. - Nyugodjon meg, utolérem. Kívánja a megbüntetését? - Dehogy! A címét, a címét! Jó ÉTVÁGYAT! Natúr sertésszelet gombás rizzsel Hozzávalók: 4 szelet (kb. 60 dkg) sertéslapocka, 1 evőkanál liszt, csipetnyi só, őrölt bors; a sütéshez olaj; köretnek 20 dkg rizs, 1 húsleveskocka, 10 dkg gomba, 1 evőkanál olaj A hússzeleteket egyenként vékonyra verjük, megsózzuk, megborsozzuk, lisztbe forgatjuk, és olajban mindkét felüket megpirítjuk. Ezután puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Közben egy másik edényben a megtisztított, megmosott és jól lecsöpögtetett rizst az olajban megfuttatjuk, majd a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát hozzáadjuk, és néhány percig együtt pirítjuk. Kétszeres mennyiségű vízzel felengedjük, s amikor forrni kezd, a húsleveskockát belemorzsoljuk. Lassú tűzön, keverés nélkül puhára pároljuk. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: A 101 kiskutya (am.) 15, 16.45, 18.30 • Forrest Gump (am.) 20.15 • SLOVAN: A maszk (am.) 14.30, 16.30, 18,30, 20.30 • OBZOR: Kétmillió dollár borravaló (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Pulp Fiction (am.) 17, 19.30 • MLADOSŤ: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15,17.30,20 •CHARLIE CENTRUM: Szenvedélyes csók (szlov.-cseh) 17, 20 • Zajos- magány (ang.). 17.30 • Üvöltő szelek (ang.) 17.30 • Fantozzi legújabb kalandjai a paradicsomban (ol.) 16.30, 20.30 • Cementkert (ang.-fr.-ném.) 19 • Varjúk útja (szlov.) 19.30 • TATRA: Csillagkapu (am.) 14, 18.30, 21 • ISTROPOL: A 101 kiskutya (am.) 15.30, 18.30 • Roger nyúl a pácban (am.) 20.30 KASSA - DRUŽBA: Fantozzi legújabb kalandjai a paradicsomban (ol.) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Zongoralecke (ausztrl.-fr.) 15.30, 17.45, 20 • SLOVAN: A 101 kiskutya (am.) 15.30,17.45, 20 • ÚSMEV: Forrest Gump (am.) 16, 18,' 20 • CAPITOL: A specialista (am.) 15.45, 18, 20.15 • IMPULZ: Elemi iskola (cseh) 16.15, 18.15, 20.15 • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Hamlet (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ: Semmi és végtelen (Kassa - 15) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hirek. 14.10 Sportmagazin. 14.30 Világosság. Egyházi műsor (ism.) 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ @ SZTV 1 8.20 Szlovákia etnográfiai térképe 8.50 Egy nap a nagyvilágban 9.00 Óvodások műsora 9.20 Tango. Labdarúgómagazin 10.15 F. Hečko: Vörösbor. Tévéfilm, 3/3 11.35 IQ (ism.) 14.40 Hírek 14.45 6+1 15.25 Mérföldkövek a tudomány és a technika világában. Német isme retterjesztő filmsorozat 15.40 Bársonyos karmok. Angol természetfilmsorozat 16.10 A flatterfelsi kísértetek. Német filmsorozat. 8/2 16.40 Bibliai történetek 16.45 Kisiskolások magazinműsora 17.30 Vállalkozók magazinja 18.00 Pugwall. Ausztrál filmsorozat, 42/12 18.30 Szerencsekerék. Szórakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Az új hét kezdetén. Anton Hlinka atya beszéde 19.30 Híradó 19.55 Sport 20.10 Alfred de Musset: Gyónás. Tévéjáték. 2/1 21.20 Slavín. Emlékek és napjaink. Dokumentumfilm 21.40 A középpontban az ember. Beszélgetés Viktor Lukáč rendezővel 22.00 Híradó 22.20 Sporthírek 22.30 Egy nap a nagyvilágban 22.40 Mesterművek 22.50 A Szlovák Nemzeti Színház. Fejezetek az operatársulat múltjából és jelenéből (2.) 23.40 Történelmi naptár @ SZTV 2 16.40 Hírek 16.45 Halloween az Addams családdal 18.00 Kelet-szlovákiai regionális műsor 18.20 A régió sportja 18.30 Esti mese • 18.35 Szépségápolás. Kozmetikai tanácsok 18.40 Az egészséges életmódért 18.55 Polaritások. Ukrán bevándorlók Újbányán 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.05 Extra sportműsor 20.35 A mi leg... 21.05 A tettes ismeretlen. Bűnügyi magazin 21.40 Száműzetés. Amerikai tévéfilmsorozat, 13/1 22.15 Lépések. Belpolitikai vitaműsor (ism.) 23.25 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Rajzfilm 19.15 Tarzan II. Amerikai kalandfilmsorozat (6.) 19.45 A szülőföld ékessége. Szlovák dokumentumfilm 20.05 Lányok a szomszédból. Francia filmsorozat (56.) 20.35 Bat 11. Amerikai film 22.15 Közügy. Magazin MAGYAR TELEVÍZIÓ © TV1 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Határváros. Francia-kanadai filmsorozat 9.30 Tízórai. Szolgáltató ' magazin 11.00 Walt Disney bemutat ja... 13.30 Egy nap, amely megrázta a világot. Angol dokumentumfilm so rozat 13.35 Szünidőre! Szálljon magasan a léggömb. Ausztrál film gyerekeknek 14.50 U. K. Today 15.20 Repeta. Matek némcsak felvételizőknek 16.05Beszédművelés, Xll/l: Hangképzés 16.30 Bozótbébik. Angol do kumentumfilm (ism.) 17.00 Szamárfül 17.15 Meselánc 17.30 hANGOLka. Zenés angolnyelv-lecke 17.45 Nyugodtan mondjatok nemet. Kanadai rajzfilmsorozat 18.00 „Engedjétek hozzám!..." A hitről gyerekeknek 18.05 Válaszolunk a nézők telefonjaira 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet. Gazdasági hiradó 18.30 Szerencsekerék 19.00 Gyereksarok 19.10 Múzsa. Kulturális hírműsor 19.30 Híradó 20.10 Öt perc próza 20.20 Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin 21.10 Panoráma 21.45 A Kutyaházi. Olasz -német-francia filmsorozat, m/1 23.05 Korkép. Magyaror szág jelen időben 0.00 BBC-híradó @ TV 2 14.00 Parlamenti Napló. Riportműsor 15.00 Közvetítés a Parlament ülésérőr 17.05 Örvény. Kolumbiai tévéfilmsorozat, VIII/4 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarország ma 18.45 Telesport 19.00 UTE-Novabau - Ferencváros bajnoki labda rúgó-mérkőzés 21.00 Olimpiai arcképcsarnok. Székely Éva 21.10 Musica Historica. Régi magyar táncok 21.25 Mindent vagy semmit! 22.00 Objektív 22.40 Kékpercek 22.45 Régi beszélgetés Danilo Kissel DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-12.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.20 Első szerelem. Norvég ifjúsági film 12.45 Kobold kópék. Amerikai animációs film 13.05 Egy magyar nábob. Magyar film 14.45 Pufóka kalandjai 15.00 Gazdakör. Magazin gazdálkodóknak 15.45 A törzsfőnök paradicsoma. Szenegál Badji, a tiszta, XIII/3 16.10 Aprók tánca. Sárközi táncok - Öcsény 16.30 Cimbora - Tallózó 17.20 Dini. a kis dinoszaurusz. Amerikai animációs film 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.15 Melba. Ausztrál filmsorozat 19.00 Amerikai magyar életsorsok. Dr. Ladányi Ferenc és felesége. Riportfilm 20.00 Ritmus '95 21.00 Híradó 21.15 „Apáink arcán". Farkas Árpád vallomása 21.55 Már szlovákok voltunk... Magyar dokumentumfilm 23.10 Az emberiség ka landja. Egy szalma kalapos férfi, Xlll/l (ism.) 23.50 Vers CST 1 13.45 Kulturális magazin 14.05 Századunk. Francia dokumentumsorozat. Szolídarnoscs (1980-1990) 15.00 Családi magazin 15.30 Csodás évek. Amerikai filmsorozat 16.00 Hírek 16.05 Gyökerek. Amerikai filmsorozat, 26/13 16.55 Hírek 17.00 Meseműsor 17.40 Sport plusz-mínusz 18.00 Hírek 18.10 Sportvisszhangok 18.50 Ne add fel! 19.10 Esti mese 19.30 .Híradó 20.00 Az emberekről és állatokról. Cseh filmsorozat, 13/5 20.50 Lapidárium 21.10 A cseh nemzet nagyjai 21.30 S-Magazin 22.05 Jegyzet 22.35 Hírek 22.45 Kinobox '95 23.20 Prága város panoptikuma. Cseh bűnügyi filmsorozat, 10/4 0.30 Juncal. Spanyol filmsorozat, 7/6 1.25 A művészét útjai. Hollandia. Német dokumentumfilm ' 2.10 „21" NOV A 14.05 Beverly Hills, 90210. Amerikai sorozat (31.) 14.50 így múlik az idő (242.) 15.35 NOVA-slágerlista 16.35 Helén fiúi. Francia filmsorozat 17.10 Penalta. Labdarúgómagazin 18.00 Mindent vagy semmit! 18.25 Tenten kalandjai. Francia rajzfilmsorozat 18.50 Tarzan II. Amerikai kalandfilmsorozat 19.30 Híradó 20.00 Amy Fischer története. Amerikai film 21.35 Hírek 21.40 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat 22.25 Trópusi hőség. Amerikai kalandfilmsorozat 23.15 Hívják az igazgatót 23.40 Barangolás Európa bortermelő vidékein. Ausztria OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.35 Knight Rider 10.20 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.10 Az ördög jobb és bal keze. Olasz western (ism.) 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.25 Knight Rider 17.10 Egy rém rendes család 17.35 Csendes kis otthonunk 18.05 Tanárunk, dr Specht 18.55 Mesterszakácso'k főzőcskéznek 19.00 Bili Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Önkéntesek. Amerikai vígiáték 22.00 Chato földje. Amerikai western 23.45 Kegyetlen fegyverek. Brit-spanyol western 1.05 Egy rém rendes család 1.30 Schiejok 2.30 Isten hozta Ausztriában! @ ORF 2 9.05 Természetfilm 10.05 Isten hozta Ausztriá,ban! (ism.) 12.00 Nylon Blues (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Univerzum 13.55 Tájékozódás (ism.) 14.25 A szenvedély hatalma 15.10 Gyilkosság a hobbija 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztriában! 18.55 Mesterszakácsok főzőcskéznek 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.15 A hegyi orvos 21.10 Téma 22.00 Híradó 22.30 Kulturális magazin 23.05 Műtársak 23.35 A Pont-Neuf szerelmesei. Francia film 1.40 Videóéjszaka PRO 7 8.45 Petrocelli 9.45 Roseanne (ism.) 10.15 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi sorozat 12.00 Kemény, de szívélyes 13.00 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi sorozat 14.00 Arabela Kiesbauershow 14.55 Waltonok 15.55 L. A. Law 17.00 Rajzfilmsorozatok 18.25 Most mind együtt 18.50 Roseanne 19.25 Alf 20.15 Véres angyal. Amerikai film 22.15 Testközelben 23.25 Gumibot. Amerikai krimi 1.15 L. A. Law (ism.) 2.20 Superman (ism.) 3.10 Vipera SAT 1 9.30 Érezze jól magát! 10.00 Nők 10.45 Szuperlabda 11.00 A pénztárhoz, drágám! 11.30 A szerelem útjai 12.00 Szomszédok 12.25 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Szerelmen kívül mindent 14.55 Time Trax 15.55 MacGyver 17.00 Kockáztass! 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.15 Sporthírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén 21.15 Kérlek, jelentkezz! 22.10 Akta 95/14. Riporterek felderítésen 23.00 Hírek és sztorik 23.50 4. csatorna 0.50 A. S. (ism.) 1.45 MacGyver (Ism.) 3.25 Falcon Crest (ism.) 4.15 Egy bajor Rügen szigetén RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.00 Megéri az árát 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30-Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyilkosság a hobbija 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat! 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Vigyázat, robban! - távirat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Otto. Német vígjáték 20.45 Ottifántok 21.15 Sonntag és Társa 22.15 EXTRA. Magazin 23.00 Kulturális magazin 23.30 Gottschalk-show 0.00 Híradó 0.30 Thomas Koschwitzshow 1.30 Kojak. Amerikai bűnügyi sorozat 2.20 Gyilkosság a hobbija 3.10 Ilona Christen (Ism.) 4.00 Hans Meiser (ism.) 4.55 Vigyázat. robban! (ism.) 5.15 Vigyázat, robban! - távirat (ism.) (Műsorváltozás lehetséges!)