Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-07 / 55. szám, kedd
12\ ÚJ SZÓ MOZAIK 1995. március 1. AZ ÖRÖK SZERELEM EMLEKMUVE Megóvják a Tádzs Mahalt A Tádzs Mahal megóvása érdekében intézkedéseket hoz az indiai kormány. Az észak-indiai Agra városában található, a mogul dinasztia építészete legszebb darabjának tartott mauzóleum jórészt fehér márványból készült, amely a súlyos légszennyezés hatására elszíneződött. A tervezett intézkedések sorában Agra körülbelül 10 ezer négyzetkilométeres körzetében a minimálisra fogják csökkenteni a légszennyezést. E lépés csak a kezdete lesz annak a tíz pontból álló programnak, amelynek keretében eredeti szépségében helyreállítják az épületet. A légszennyezést főleg a Ferozábád városban működő öntőművek és üvegipari üzemek okozzák, valamint a háztartásokban tüzelőanyagként elégetett fa, szén, petróleum, továbbá az olajfinomítók és a több százezer gépjármű által kibocsátott gázok. Palackos gázzal látják el a környék mintegy 230 ezer háztartását, hogy a lakosság helyettesíteni tudja az eddig használt különböző fajtájú tüzelőanyagokat. Az iparváros benzinkútjainál ólmozatlan benzint is árusítanak majd. Az Agra melletti olajfinomító okozta légszennyezés ellenőrzésére is vezetnek be intézkedéseket. A környezetvédők szerint ez az üzem a felelős a legnagyobb mértékben azért, hogy megsárgult a márvány felülete a műemlék épületen. A sírpalotát a XVII. században Seh Dzsehán mogul uralkodó építtette kedvenc felesége, Mumtáz Mahal iránt érzett örök szerelme emlékére. A feleség az uralkodó 14. gyermekének szülése közben meghalt. A Tádzs Mahal India leglátogatottabb turistalátványossága. Körülbelül 2000 külföldi és 20 ezer belföldi turista tekinti meg naponta. MN A spermiumok az „orruk" után mennek A spermiumok az orruk után mennek, a szagnyomokat követve navigálnak a megtermékenyítendő petesejthez - állapították meg amerikai kutatók. A spermiumokban két szaglómolekula-típus található, amelyek az orrban is jelen vannak. A John Hopkins egyetem kutatói antitesteket programoztak be a szagreceptorok megjelölésére. Ezek fluoreszkáló anyaggal festik meg a receptorokat, hogy megfigyelhető legyen felhalmozódásuk a spermiumokban - írja a Reuter. A felfedezés új elven működő férfi-fogamzásgátlók kifejlesztését is lehetővé teszi: ezek egyszerűen „eltompítanák" a spermiumok szaglóérzékét, így akadályozva meg, hogy eljussanak a petesejthez. Épül a világ legnagyobb vízerőműve Kínai régészek 1208 műemléket és történelmi ereklyét vettek lajstromba a Jangce folyó Hármas-szorosának környékén, azon a területen, amelyet a szorosba tervezett gigantikus vízerőmű tározója elnyel majd. A Kínai Nemzeti Történeti Múzeum, a Társadalomtudományi Akadémia és néhány egyetem régészei 441 történelmi épületét, hidat és 767 ősi sírhelyet jegyeztek fel közös terepszemléjükön. A Nemzeti Történeti Múzeum vezetője, Jü Vej-csao azt ígérte hét végi nyilatkozatában, hogy az év végéig elkészül egy nagyszabású leletmentési terv a duzzasztómű által fenyegetett kincsek megőrzésére - jelentette a pekingi rádió. A Kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) 1992 tavaszán hagyta jóvá az erőmű építésének tervét. A világ legnagyobb ilyen jellegű létesítményének 2009-ig kell felépülnie, és a tervek szerint 84 milliárd kilowatt villamos energiát kell termelnie évente. (MN) Kísértetkenguruk? Bár egyre több állatfaj és fajta pusztul ki a Földön, ám akad olyan is, amelyik újra megjelenik, mondhatni, feltámad. Már 126 évvel ezelőtt kihaltnak nyilvánított a világ egy ausztrál kengurufajtát, nevezetesen a Gilbert-féle nyúlkengurut. Az állat gúnynevét a mérete miatt kapta, mivel alig nagyobb egy rágcsálónál. Egy ausztrál biológusnőnek ugyanakkor nemrégiben két példányhoz is volt szerencséje. Az AP jelentése szerint az állatoknak viszont nem volt szerencséjük, mivel belesétáltak Elizabeth Sinclair amúgy nem a számukra felállított - csapdájába. A hölgy először, kis túlzással, azt hitte, kengurukísérteteket lát, mivel a szakirodalom szerint legutóbb és egyben utoljára 1869-ben találkozott össze ember és nyúlkenguru. Elizabeth a leggyönyörűbb állatoknak mondja őket, hosszú orruk és hihetetlenül finom bundájuk miatt. Egyelőre nem tudni, elég népes-e a nyúlkenguru-populáció ahhoz, hogy hosszabb távon is fennmaradjon. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 7995. március 7-én Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási árfolyam 1 Középegységre Vételi i, koronában Eladási KözépAngol font 48,113 48,597 48,355 46,79 49,93 49,36 Francig frank5,882 5,942 5,912 5,75 6,07 5,91 Kanadai dollár 20,624 20,832 20,728 19,95 21,51 20,73 Német márka 20,834 21,044 20,939 20,48 21,40 20,94 Olasz líra (1000) 17,509 17,685 17,597 16.88 18,32 17,60 Osztrák schilling 2,960 2,990 2,975 2,92 3,04 2,98 Svájci frank 24,839 25,089 24,964 24,43 25,49 24,96 USA-dollár 29,112 29,404 29,258 28,56 29,96 29,26 ECU, EU 38,445 38,831 -38.638 ECU, CSK 40,570 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 25,00 30,00 Általános Hitelbank 22,00 27,00 NAPTÁR Kedd, 1995. március 7. Az év 66. napja. Névnapjukon szeretettel köszöntjük Tamás - Tomáš nevű kedves olvasóinkat. A NAP kel 06.24 - nyugszik 17.43 órakor. A HOLD kel 09.00 - nyugszik órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 315, apad; Medve: 210, apad; Komárom: 260, apad; Párkány: 250, árad • 1870-ben született THURY Zoltán író, újságíró (t 1906) • 1875-ben született Maurice RAVEL francia zeneszerző, a francia zenei impresszionizmus egyik fő képviselője (t 1937). IDŐJÁRÁS Vastag felhőzet, szórványosan eső, a hegyekben havazás. A nap folyamán nyugat felől csökken a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. Előrejelzés szerdára és csütörtökre Felhős idő, reggel és a délelőtti órákban az alacsonyabban fekvő területeken ködfoltok. A nap folyamán nyugat felől megnő a felhőzet, helyenként eső, a hegyekben havazás. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok, a nappali 4 és 8 fok között várható. Orvosmeteorológia Nyugat-Szlovákiában enyhülnek az időjárás okozta panaszok. Javul a teljesítőképesség és a reagálókészség. A többi területen fokozott megterhelés éri a szívet és érrendszert, a légző- és az emésztőszerveket. Fokozódnak a reumatikus fájdalmak, fejfájás és fantomfájdalmak jelentkezhetnek. Enyhén csökken a teljesítőképesség és a koncentrálókészség. Gyakoribb lesz a nyugtalanság, idegesség, fáradékonyság és depresszió. Nő a balesetveszély, ezért legyünk fokozottan óvatosak, főleg a közlekedésben. Z. C. NAPI VICC K A felháborodott vendég a pincért hívja: - Ezt meri erős kávénak nevezni? - Természetesen, uram. Hisz csak egy kortyot ivott, és máris hogy felajzotta az idegeit! Jó ÉTVÁGYAT! Kínai paradicsomleves Hozzávalók: 1 liter rostos paradicsomlé, 1 kis fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 kiskanál cukor, 1 evőkanál szójamártás, 1 evőkanál Worcester-mártás, 2 dl vörösbor, só, őrölt bors; betétnek 2 evőkanál rizs. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon aranysárgára pirítjuk. Ezután a vörösborral meg a paradicsomlével felengedjük, a zúzott fokhagymával, csipetnyi sóval, őrölt borssal, a cukorral, a szója- meg a Worcester-mártással ízesítjük, és felforraljuk. Az alaposan megtisztított, megmosott rizst beleszórjuk, és amikor megfőtt, azon melegében tálaljuk. Halál a hólavinában MTI-hír Egy tízéves kisfiú és huszonhét éves síoktatója vesztette életét vasárnap az olasz Alpokban egy hólavinában. Mindketten olaszok voltak. Az olasz hatóságok korábban már figyelmeztették a síelőket arra, hogy a tavaszi olvadás közeledtével nagy tömegű hó lezúdulására kell számítani a hegyvidéki lejtőkön. í Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Junior (am.) 13.30, 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: A legiobb férfi (ném.) 15, 17.30, 20 • OBZOR: Playgirls 1 (cseh) 16, 18, 20.30 • MIER: Az éj színe (am.) 17, 19.30 • MLADOSŤ: Vasisten gyermekei (magy.) 17.30 • Priváthorváth és Wolframbaráth (magy.) 20 • CHARLIE CENTRUM: Szenvedélyes csók (szlbv.-cseh) 17, 20.30 21 • Junior (am.) 15, 16.30, 18.30 • Quiz show (am.) 17, 19 • Nyomozás egy nő után (ol.) 19 • A kocsi ötödik kereke (cseh) 19.30 • TATRA: Bronxi mese (arn.) 16, 18.30, 21 • YMCA: Interjú a vámpírral (am.) 15.30, 18, 20.30 • ISTROPOLIS: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Interjú a vámpírral (am.) 15.30, 18. 20.15 • TATRA: A természet gyermekei (izl.) 15.30,17,45 • A holló (am.) 20 • SLOVAN: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15.30, 18, 20.00 • USMEV: Junior (am.) 16,18,20 • CAPITOL: Időzsaru (am.) 15.45, 18, 20.15 • IMPULZ: Tízenegyedik parancsolat (am.) 16.15,18.15, 20.15 • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Bockerer (19) • KIS SZÍNPAD: ÚJ SZÍNPAD: Grand Hotel (19) • ISTROPOLIS: Színházi est (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Tosca (19) : ' :: : : x POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Angolnyelv-tanfolyam (ism.) 14.20 Népdalok, népi muzsika. 14.30 Hazai tájakon (ism.) 15.00 Hírek. 15.05 PAVILON. BWIffPPIIPiliWll Címszavakban a mai Pavilon témáiról: 145 éve született T. G. Masaryk; évfordulója van M. Ravelnek; a Pharmavit a szlovák piacon; bemutatkozott a Magyarországon tanuló kisebbségi magyarok lapja, a Tiszavirág; rádióbörze a játék utáni percekben, kb. 17.154ŐI a Napi krónikáig. Telefonszámaink: 314511 és 491-444. Szeretettel várom a hallgatókat a készülékek mellé: Szabó Mária. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV1 8.30 Francianyelv-tanfolyam (23.) 9.00 Óvodások műsora 9.35 Sport Billy. Monacói animációs sorozat, 26/3 10.00 Sünné változtatott királylány. Mesejáték (ism.) 11.10 G. Figueiredo: Róka meg a szőlő. Tévéjáték (ism.) 12.20 Top 20 Slovakia (ism.) 13.00 Videóstop. Klipösszeállítás 13.40 Történelmi naptár 13.55 Autósok-motorosok magazinja 14.35 Háborúk a békében. Különleges katonai alakulat. Angol dokumen tumfilm 15.15 Az időzónán túl. Ausztrál ifjúsági sci-fi-sorozat, 10/4 15.35 MacGyver. Amerikai kalandfilmsorozat, 15/12 16.25 Kontaktus Stúdió, ifjúsági magazin 17.25 Hírek 17.30 Made in Slovakia. Vállalkozók magazinja 18.00 Pugwall. Ausztrál filmsorozat, 42/14 18.30 Kredit. Gazdaság/' magazin 19.00 Esti mese 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.10 Matlock. Amerikai filmsorozat, 23/15 21.00 Chopin-keringők 21.55 Egy nap a napvilágban 22.05 A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire. Magyar filmvígjáték (feliratos!) © SZTV 2 17.30 Francianyelv-tanfolyam (23.) 18.00 Közép-szlovákiai regionális műsor 18.30 Esti mese 18.45 Egészségügyi magazin 18.55 Gazdit keresünk. Elha gyott állatok börzéje 19.05 Žihlavai fesztivál. Dokumentumfilm 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 Volt egyszer egy opera, 13/4 20.20 Pál mester és Sándor mester. Párhuzam a múlt és jelen között 21.00 900 másodperc könyvekről 21.15 Ki jön utánunk, ha nem a vízözön... 21.30 Híradó' 21.50 Sporthírek 22.00 Anton Hlinka legújabb könyvéről Kassán 22.30 Stopperóra (60.) 22.50 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Kandúrfalvi ház. Rajzfilm 19.15 Tarzan. Amerikai kalandfilmsorozat, 26/11 19.45 Gól ide, gól oda. Szórakoztató vetélkedő 20.05 Lányok a szomszédból. Francia filmsorozat, 65/37 20.35 Az apunál lakom. Ausztrál film 22.10 Gazdasági magazin MAGYAR TELEVÍZIÓ © TV1 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Határváros. Francia-kanadai filmsorozat 9.30 Tízórai. Szolgáltató magazin Szegedről 12.00 Hírek 12.05 Üzlet délidőben. Gazdasági híradó 12.55 Prága város panoptikuma 15.00 Sorstársak. Rehabilitációs magazin 15.15 Segítség! 15.30 Repeta. Fizika - nem csák felvételizőknek 16.05 Verselemzés 16.25 A kisasszony. Brazil té véfilmsorozat 17.00 Kalendárium 1995. Ismeretterjesztő magazin 17.40 Telis-televideó '95 17.45 Teleszák. Horgászok műsora Katolikus krónika üzlet. Gazdasági hiradó Zsákbamacska Esti mese 17.55 18.15 18.30 19.00 19.10 19.30 20.08 20.20 21.10 22.00 23.25 © TV 2 Múzsa. Kulturális hírműsor Híradó Telesport Miért éppen Alaszka? Amerikai tévéfilmsorozat, 29/20 Stúdió '95 Az új olasz film néhány egyénisége. Az állomás. Olasz film BBC-híradó 16.35 16.45 17.05 17.50 18.00 18.13 18.45 19.20 20.15 21.00 21.25 22.00 22.40 Közvetítés a Parlament üléséről Gyerekeknek Tárgyalás Az ifjú Indiana Jones kalandjai. Amerikai- francia - német-olasz-osztrák tévéfilmsorozat Csízió Körzeti híradók Körzeti magazinok Tranzit. Közép-Európa világa Magnum. Amerikai bűnügyi filmmágazin Közhang Politikai show Mizujs? Mindent vagy semmit! Objektív TS - Sportvarázs zin 15.00 Tom és Jerry 15.20 Életünket és vérünket a győzelemért Angol sporttörténeti sorozat, XIV/4 15.45 Nagy-Britannia 16.15 A II. világháború. Angol dokumentumfiim-sorozat 17.05 Regölés. Magyar animációs film 17.10 Észak állatvilágában. Finn természetfilm-sorozat 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.15 Egy jámbor lélek. Olasz film 20.00 Gazdakör. Magazinműsor gazdálkodók nak 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Ármány és szőke. Amerika/ kalandfilm 23.00 Vers CST1 13.10 Keresztény magazin 13.50 A filmgyártás száz éve. Erotikon. Ünnepi műsor a prágai Nemzeti Színházból, felv. 15.35 Csodás évek. A. sors. Amerikai vígjátéksoro zat Hírek Sportissimo 16.00 16.05 17.00 18.05 18.20 19.10 19.30 20.00 21.40 22.25 22.35 23.50 1.40 NOVA DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Váltó. Gazdasági maga14.40 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat (160.) 15.05 így múlik az idő (223.) 15.50 Nyugtalan ifjúság. Amerikai filmsorozat (16.) 16.30 Helén fiúi. Francia filmsorozat (18.) 16.55 Találd ki, ki jött reggeli' re! 17.05 Dallas. Amerikai filmsorozat, 74/13 18.00 Mindent vagy semmit! 1S.25 Tim mester. Amerikai vígjátéksorozat (57.) 18.50 Dinoszauruszok. Amerikai sorozat (57.) 19.30 Híradó 20.00 Saját felelősségre. Showműsor 20.55 Superman. Amerikai filmsorozat, 20/4 21.45 Hírek 21.50 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat (161.) 22.15 Trópusi hőség. Amerikai kalandfilmsorozat (52.) 23.05 Miért? 23.25 Aranyalbum OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.40 Knight Rider (ism.) 10.30 Az Enterprise űrhajó 11.15 Flodderék. Holland vigjáték 13.00 Confetti-tévé 13.25 Wickie és az erős emberek 13.50 Aslumpfok 14.15 Am Dam Des 14.35 Tom és Jerry 15.00 Confetti-tévé 15.25 Gyermekhíradó 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.25 Knight Rider 17.00 Egy rém rendes család 17.35 Csendes kis otthonunk 18.05 Életre szóló barátság 19.00 Cosby-show 19.30 Hiradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 A jaguár nyomában 21.05 Selfman 21.15 Chicago Hope 22.00 Öreg gringó. Amerikai film 23.55 Kincsecském. Amerikai film 1.20 Egy rém rendes család 1.45 Schiejok naponta 2.45 Isten hozta Ausztriá1 ban! © ORF 2 9.05 Schiejok naponta (ism.) 10.05 Isten hozta Ausztriában! (ism.) 12.10 Idősek klubja 12.50 Téma 14.00 Joga szerelemre 14.25 A szenvedély hatalma 15.10 Gyilkossága hobbija 16.00 Schiejok naponta (ism.) 17.05 Isten hozta Ausztriában! (ism.) 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.15 Az X-dossziék. Krimisorozat 21.10 A riport (ism.) 22.00 Híradó 22.30 A hét riportja 23.00 Műtárgyak 0.00 Rövidfilm a szerelemről. Lengyel film 1.25 Ezer mestermű 1.35 Videóéjszaka PRO 7 60S Okavango. Amerikai filmsorozat Esti mese Híradó 1 Ecce homo Homolka. Cseh filmvígjáték Aréna Hírek Jégkorong Extraliga ' Bankárok. Angol bűnügyi vígjáték „21" 8.30 9.30 10.00 11.55 13.00 14.00 15.00 15.55 16.55 18.25 18.55 19.25 20.15 22.10 23.10 0.05 1.10 2.20 3.35 4.30 Petrocelli Roseanne (ism.) Brattigan zsákutcája. Amerikai krimi Kemény, de szívélyes Charlie angyalai Arabela Kiesbauershow A Colby család L. A. Law Rajzfilmsorozatok Most mind együtt Roseanne Alf Gyilkosságon kívül minden. Német krimisorozat Riporterek Kung-fu Világok háborúja L. A. Law (ism.) Testközelben (ism.) A Palm Beach-i duó (ism.) Most mind együtt (ism.) SAT1 9.15 Szomszédok 10.15 Érezze jól magát! 10.45 Nők. Életmódtanácsok 11.45 Németország ma délben 12.00 A szerelem útjai 12.25 Kalifornia napja, alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Fehér Agyar „ 14.55 Az ifjú Indiana Jones kalandjai 15.55 MacGyver 17.00 Kockáztass! 17.30 Tartományi hírek 18.00 Menj az egészre! 19.00 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A. S. A Ciceroügy 21.15 Chicago Hope 22.15 Emberek a címsorok között 23.00 Der Spiegel 23.35 Minden szerelem... vagy mi? 0.05 A várbörtön. Amerikai horrorfilm 1.50 MacGyver (ism.) 2.45 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 3.35 Falcon Crest (ism.) 4.25 Fehér Agyar (ism.) 5.05 Érezze jól magát! RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.00 Megéri az árát 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyilkosság a hobbija 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Vigyázat, robban! - távirat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Hanks nyomozó. Ame rikai bűnügyi filmvígjáték 22.05 Quincy 23.05 Gottschalk-show 0.00 Hírmagazin 0.30 Thomas Koschwitzshow 1.30 Kojak. Amerikai bűnügyi filmsorozat 2.20 Gyilkosság a hobbija 3.10 Ilona Christen (ism.) 4.05 Hans Meiser (ism.) 4.55 Vigyázat, robban! 5.15 Vigyázat, robban! - távirat (Műsorváltozás lehetséges!)