Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-07 / 55. szám, kedd

1995. március 7. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó f 3 l NYILATKOZAT Pedagógusok aggodalmai A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom március 2-5. között találkozót rendezett a szlovákiai magyar gimnáziu­mok és szakközépiskolák igazgatói számára. A találkozó részvevői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek kö­zött megállapítják, hogy az 1989-es változások óta az okta­tásügy helyzete folyamatosan rosszabbodik. U] Szó-hír Jövőbe mutató koncepció hiá­nya, szakszerűtlen vezetés jel­lemzi a tárcát. A pedagógusok anyagi és erkölcsi elismerés te­kintetében is a társadalom peri­fériájára kerültek. Nyugtalansá­gukat fejezik ki, hogy a magyar kisebbség oktatási és kulturális helyzete romlik, „demokratikus" kormányaink az eltelt öt esz­tendőben nem a meglévő iskola­hálózatunk továbbfejlesztését tűzték ki célul, hanem éppen el­lenkezőleg, annak elsorvasztá­sát. A részvevők felkérik a ma­gyar szülőket, pedagógusokat, önkormányzati képviselőket, szervezeteket, politikai pártokat és egyházakat, hogy tegyenek határozott lépéseket iskoláink és kultúránk megmentése érde­kében. Megállapítják: az alternatív oktatás fogalma, amely Nyugat­Európában ismert,.és az iskolán belüli tantárgyválasztás szabad lehetőségét jelenti, nálunk a magyar iskolák fokozatos elszlo­vákosítását leplezi. Felhívják a figyelmet, hogy az alternatív ok­tatás bevezetése ellentétben áll az alkotmány 34. cikkelyével. Követelik a Dunaszerdahelyi Gé­pészeti Szakmunkásképző Inté­zet igazgatója önkényes, antide­mokratikus rendeletének azon­nali visszavonását. Végezetül ja­vasolják, az SZMPSZ, Csema­dok és politikai pártjaink teremt­sék meg a feltételeit annak, hogy a magyar közösség az ed­digieknél még nagyobb nyoma­tékkal és erővel fejthesse ki: kész megvédeni anyanyelvét és kultúráját. FELHÍVÁS A szlovákiai magyarság parlamenti képviselői 1994-ben el­határozták, hogy Esterházy János példás politikai magatartása emlékére minden év május 15-én az arra legérdemesebb szlo­vákiai magyar közéleti személyiségnek vagy közösségnek a „Helytállásért" - „Pro probitate" kitüntetést adományozzák. Ezért a Magyar Koalíció 17 parlamenti képviselője az 1995-ös évben is várja a társadalmi, kulturális és politikai szervezetek javaslatait. Határidő: 1995. március 30. Javaslataikat a következő címre kérjük: Klub poslancov NR SR za maďarskú koalíciu, a Magyar Koalíció parlamenti frakci­ója, Mudroňova I., 812 80 Bratislava. SALIMA, PIVEX, VINEX Drágább belépők úl Szó-hír Nem hömpölyög sűrű emberá­radat a brünni vásárváros pavi­lonjai között, ennek ellenére a ki­állításon részt vevő cégek nem panaszkodnak a látogatók hiá­nyára. Tegnap óta ugyanis a szer­vezők 100 koronára emelték a belépők árát, s így főleg azok vál­tottak jegyet, akik üzleti tárgya­lásra, illetve partnerkapcsolatok keresésére érkeztek a morva fővárosba. Az élelmiszer-ipari ter­mékek gazdag kínálata láttán biztosnak látszik, hogy e térséget nem fenyegeti az élelmiszerhiány veszélye. Az árakat vizsgálva azonban kiderült, hogy inkább a vastagabb pénztárcájú fogyasz­tók zsebét célozták meg. Az élei miszer-ipari termékek között hangsúlyos szerepet kaptak a mélyhűtött, illetve tartósított ter­mékek. A borpiacon itt is feszült a helyzet, hiszen a csehországi termelőket hasonló gondok szo­rongatják, mint szlovákiai partne­reiket. A vasárnap esti borver­senyben egyébként a szeredi Hu­bert pezsgőgyár félédes terméke első helyet szerzett. (tszl) Megjelent a NOTEX1995 Új Szó-tudósítás Immár ötödik esztendeje jelentkezik a pozsonyi Maxin ügynökség háromkötetes kiadványával, a NOTEX-szel. Pozsony és Nyugat-Szlo­vákia, Közép-Szlovákia, valamint Kelet-Szlovákia vállalatainak, vállal­kozóinak név- és címjegyzéke segítségével egyszerűbbé válik a kap­csolatteremtés mintegy 36 ezer céggel. E hasznos adattárat minda­zok ingyen megkapják, akik hirdetést rendeltek valamelyik kiadvány­ban, az érdeklődők pedig az ügynökségnél vagy pedig a terjesztőnél a pozsonyi - nyugat-szlovákiai kötetet 48, a közép-és kelet-szlováki­ai kötetet pedig 40-40 koronáért vásárolhatják meg. D. T. Világraszóló íírsiker Az Endeavour űrrepülőgép személyzete bepillantott abba, amit a tudósok „láthatatlan univerzumnak" neveznek. Ti­zenhat napos missziójuk ne­gyedik napján az asztronauták és az űrhajóról érkező képeket vevő három egyetem tudósai kitörő örömmel fogadták az ibolyántúli teleszkópok telje­sítményét. Megfigyelhettünk egy vul­kánkitörést egy másik világ­ban és azt az anyagot, amely a csillagok közötti űrt kitölti ­mondta Robert Stachnik, az Amerikai Űrkutatási Hivatal munkatársa a Reuter iroda tu­dósítójának. Az észlelések kiterjednek az eddig megfigyelt univerzum kvazárjára és a Jupiter egyik holdjának, az lónak vulkani­kus tevékenységére. Az Endeavour ibolyántúli ob­szervatóriumának teleszkópja­it a Földről a csillagközi porra irányították. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket az űrtudomány még legkevésbé ismer. A tudósok hatszáz fel­adatot adtak az Endeavour személyzetének. Minden cél­pont az ibolyántúli mezőben ta­lálható. Ezeket nem lehet látni földi teleszkóp segítségével. Az Endeavour 195 millió dol­láros obszervatóriumát három ibolyántúli teleszkóppal szerel­ték fel. Feladatuk az, hogy olyan jelenségeket is megfi­gyelhetővé tegyenek, amelyek magyarázatot adhatnak az univerzum keletkezésére. Az Endeavour visszatérése után a tudósok nagy jelentőségű új felfedezésekre számítanak. (MTI-Panoráma) BAGDAD Francia gesztus Franciaország tegnap hi­vatalosan megnyitotta diplo­máciai érdekképviseletét Bagdadban. A volt francia nagykövetség épületében megtartott ceremónián Jean-Francois Nodinot fran­cia diplomata az iraki külügy­miniszter illetékes helyette­sét fogadta - írta a Reuter. Franciaország 1990-ben, Kuvait iraki lerohanása után szakította meg a diplomáci­ai kapcsolatot Bagdaddal. A francia diplomata há­rom munkatársa segítségé­vel látja el teendőit. Az ér­dekképviselet a román nagykövetség égisze alatt működik, s ennek megfe­lelően az ünnepségen jelen volt Constatin Stanca ro­mán nagykövet is. (MTI) ÉSZTORSZÁGI VALASZTASOK Kelet-európai mintára Tegnap reggelre ismertté váltak az Észtországban vasár­nap megtartott parlamenti vá­lasztások előzetes eredmé­nyei. Ezek szerint súlyos vere­séget szenvedett az eddig kor­mányon levő Haza (Isamaa) el­nevezésű liberális-keresztény­demokrata pártszövetség, hi­szen mindössze hét százalékot szerzett. A 101 tagú parla­mentbe a legtöbb képviselőt (41-et) a Koalíciós Párt és az Észt Falusi Szövetség alkotta pártkettős küldheti. A Liberális Demokraták Párt­ja, amely a radikális gazdasági reformok híve, 17 százalékot szerzett. Bejutotta parlamentbe az orosz kisebbség érdekeit védő pártblokk, amely megha­ladva az ötszázalékos alsó kü­szöböt, 6 képviselőt delegálhat a törvényhozásba. (MTI) Parlamenti barikádok Dél-Koreában az ellenzéki parlamenti képviselők tegnap elbari­kádozták magukat a törvényhozás épületében, hogy meghiúsítsák a kormánypártnak a júniusi helyhatósági választások előtt a válasz­tási törvény módosítására irányuló tervét. A Demokrata Párt, a leg­nagyobb ellenzéki párt törvényhozói egyúttal megakadályozták, hogy a nemzetgyűlés elnöke és alelnöke elhagyja lakását, s a parla­mentben levezesse az aznapi ülést. Az ellenzék kilátásba helyezte: egészen szerdáig, a mostani ülésszak zárónapjáig megszállva tart­ja az épületet. (MTI) A NYUGAT A SZLOVÁK-MAGYAR ALAPSZERZŐDÉS MEGKOTESEERT EU-kormányfők levele Mečiarhoz Vladimír Mečiar kormányfő tegnap fogadta Michel Perrin francia nagykövetet, Antonio F. Mazarambrozo spanyol ügyvivőt, Ulrike Knotzot, a német nagykövetség tanácsosát és Giorgio Ficarellit, az Európa Bizottság képviselőjét. A diplomaták átadták neki azt a levelet, amelyet Franciaor­szág, Németország, Spanyolország minisztérelnöke, vala­mint Jacques Santer, az Európa Bizottság elnöke írt alá. Ha­sonló levelet adtak át Magyarország és Románia kor­mányfőinek is. ta SR-hír gondolkodjanak kölcsönös kap­csolataik fölött, és kifejezzék azt a szándékukat, hogy jószomszédi kapcsolataikat tovább akarják ja­vítani. A levél kiemeli a március 20-21-én Párizsban megkötendő európai stabilitási paktum je­lentőségét. A másfél éve megkez­dett előkészítési folyamat igazolta a preventív diplomácia létjogosult­ságát. Lehetővé tette a rész­vevőknek, elsősorban a közép-ke­let-európai országoknak, hogy el­Az Európai Unió a partnereket olyan szerződések megkötésére ösztönözte, amelyek a paktum ré­szét képeznék, s megkönnyítenék a partnerek közeledését. Ez a tö­rekvés és az intenzív diplomáciai tárgyalások fontosak a közép- és kelet-európai országok - különö­sen Szlovákia - Európai Unióhoz való csatlakozása szempontjából. Az üzenetet arra az időpontra időzítették, amikor Szlovákia és Magyarország a jószomszédi kap­csolatokról szóló szerződés meg­kötéséről tárgyal. A levél aláírói ki­fejezik reményüket, hogy a szerződést még a párizsi konfe­rencia előtt sikerül megkötni, és Szlovákia ezzel bekapcsolódik a stabilitás és Európa építésének közös művébe. Vladimír Mečiar köszönetet mondott a levélért, és biztosította az átadókat, hogy Szlovákia min­dent megtesz a szerződés aláírá­sáért Magyarországgal. KOPPENHAGA Világértekezlet a társadalmi fejlődésről MTI-hír Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár a társadalmi igazságtalanság, a ki­rekesztés és a szegénység elleni harcban való világos kötelezett­ségvállalást sürgetett, amikor tegnap megnyitotta a világszer­vezet koppenhágai világértekez­letét a társadalmi fejlődésről ­jelentették a hírügynökségek. Az egyhetes konferencián 184 állam képviselteti magát. A világ­értekezlet vasárnapi zárónapján az állam- és kormányfők tízpon­tos nyilatkozatot és akcióprogra­mot írnak alá annak érdekében, hogy felszámolják a szegénység legsúlyosabb formáit, harcolja­nak a munkanélküliség ellen, és elősegítsék az emberek társadal­mi beilleszkedését. A világszervezet főtitkára sze­rint halaszthatatlanul szükség van egy világméretű társadalmi, megállapodásra. Az a világgazda­sági berendezkedés, amelyben élünk, számos veszélyt hordoz magában, többek között az egyé­nek közti hagyományos szolidari­tási kapocs eltűnését, a Föld egyes országainak - mi több, egész régióinak a peremre szoru­lását -, valamint a gazdag és szegény országok közötti szaka­dék további mélyülését - fejtette ki beszédében Butrosz Gáli. Mint mondotta, 1,3 milliárd ember - az emberiség több mint egynegyede - szegénységben él, és a föld másfél milliárd lakója nem jut hozzá az alapvető egész­ségügyi ellátáshoz sem. 1960 óta a szegények és gazdagok közti szakadék mélysége kétsze­resére nőtt. A világ szegényeinek több mint kétharmada a nők kö­zül kerül ki - rajzolta meg a képet Butrosz Gáli. • •• Szlovákia hivatalos küldöttsé­gének vezetőjét, Jozef Kalman miniszterelnök-helyettest meg­választották a tanácskozás 27 alelnöke egyikévé. Ez azt jelenti, hogy a politikus némely tanács­kozásokon elnökölni is fog. Tegnap a plenáris ülésen mondott beszédében Kalman szólt arról, hogy az ország tár­sadalmának egy része a politi­kai és gazdasági átalakulás kö­vetkezményeként eddig nem tapasztalt negatív jelenségek­kel találta magát szemben. Csökkent az életszínvonal, nö­vekedett a munkanélküliség, a szociáis bizonytalanság. Na­gyon sokan a megélhetési ha­tárra kerültek. Ám Kalman sze­rint az új szlovák kormány meg van győződve arról, hogy a tár­sadalomnak van elég ereje a je­lenlegi nehézségek leküzdésé­re, minden állampolgárnak biz­tosítani tudja a tisztes megél­hetést. (TASR) ZSIRINOVSZKIJ INDIABAN Vodka ajándékba India, Pakisztán és Banglades újraegyesítését tartja kívánatos­nak Vlagyimir Zsirinovszkij. Az orosz nacionalista pártvezér vasár­nap érkezett háromnapos látoga­tásra Újdelhibe, s az AFP jelentése szerint hétfőn találkozott meghívó­jával, Vaszant Szathéval, a Kultu­rális Kapcsolatok Tanácsa nevű félhivatalos szervezet vezetőjével. - Ellenzem egy ország bármifé­le mesterséges • megosztását. 1946-ban, amikor születtem, nem volt külön India és Pakisztán. Még halálom előtt szeretném látni, ha India visszaváltozna azzá, ami volt - jelentette ki Zsirinovszkij, aki ajándékként egy üveg róla elneve­zett s fényképével ellátott vodkát adott át tárgyalópartnerének. Az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője helytelenítette és „súlyos hibának" nevezte, hogy Moszkva és Újdelhi között meg­lazultak a kapcsolatok. (MTI) LEJÁR A KÉKSISAKOSOK MANDATUMA Figyelmeztetések Zágráb címére A floridai Key Westben véget ért az amerikai, brit, francia és német védelmi miniszter há­romnapos nem hivatalos talál­kozója, amelyen elsősorban a volt Jugoszláviában állomáso­zó ENSZ-békefenntartó erők esetleges kivonásáról, a NATO bővítéséről és a szervezet ru­galmasabbá tételének kérdé­seiről tárgyaltak. Volker Rühe német védelmi miniszter remé­nyét fejezte ki, hogy a Horvát­országban állomásozó ENSZ­erők ügyében sikerül politikai megoldást találni, s a csapa­toknak nem'kell kivonulniuk. Az ENSZ Biztonsági Taná­csának a jelen pillanatban nem áll szándékában megvál­toztatni a Horvátországban, il­letve a boszniai védett öveze­tekben állomásozó ENSZ-erők mandátumát - jelentette ki Michael Williams, az ENSZ­erők (UNPROFOR) zágrábi szó­vivője. A horvát televíziónak adott nyilatkozatában az ENSZ-ille­tékes elmondta: a BT-tagálla­mok azt sem támogatják, hogy a Horvátországban állomáso­zó kéksisakosokat más nem­zetközi szervezetek fegyvere­sei váltsák fel. „A NATO-csapa­tok horvátországi szerepe is csak arra korlátozódna, hogy segítséget nyújtsanak az ENSZ-erők kivonulásához. Az észak-atlanti szövetség erői a kéksisakosok távozása után nem maradnának a térség­ben" - mondta Williams. Zágrábi jelentések szerint Horvátország azt szeretné el­érni, hogy az ENSZ-erők távo­zása után a NATO vagy a Nyu­gat-európai Unió erői ellenőriz­zék az ország nemzetközi ha­tárait, de olyan elképzelés is „forgalomban van ", hogy a két említett szervezet az EBESZ­szel karöltve gyakoroljon el­lenőrzést. Belgrádi értesülések szerint a világ országai egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Horvát­országra annak érdekében, hogy Zágráb vonja vissza az ENSZ-erők mandátumának fel­mondásáról hozott döntését. Németország - Horvátország' egyik fő szövetségese - is fi­gyelmeztette Zágrábot, hogy egy esetleges, krajinák elleni támadás esetén nem számít­hat a nemzetközi közösség tá­mogatására. Nem hivatalos ér­tesülések szerint Bonn azt is Zágráb tudomására hozta, hogy a krajinák ügyét nem te­kinti teljes egészében horvát belügynek.

Next

/
Thumbnails
Contents