Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám, csütörtök

fel ÚJ szó OLVASÓINK OLDALA 1995. március 30. Párizst látni és... Tisztelt szerkesztőség! Marcelháza önkormányzata 1995. március 20-án érdemben foglalkozott Viola Pál ideggyógyász főorvos úrnak az Új Szóban 1995. március 14én közzétett írásával. A község önkormányzata az alábbi állásfoglalás leközlésére jogosítja fel az Új Szó szerkesztőségét: Marcelháza önkormányzata nagyra értékeli dr. Viola Pálnak a CT beszerzésével kapcsolatos igyekezetét, ugyanakkor csodálkozásának ad hangot, hogy a főorvos úr az ügy érdekében nem átall megalapozatlan, torz és sértő információkat terjeszteni Marcelháza önkormányzatáról. Az önkormányzat továbbra is hatályosnak tartja azt a határozatot, amelyben kötelezi a polgármestert 100 ezer korona átutalására a Medicoop számlájára, ugyanakkor javasolja az összeg visszatartását mindaddig, amíg a CT megvásárlásához szükséges teljes dokumentációt betekintésre meg nem kapja. Marcelháza 22 önkormányzati képviselője A történelmi március 15-ével kapcsolatosan szeretnék egy érdekességgel szolgálni, amely az 1848-as szabadságharc egyik főalakja, Táncsics Mihály nevéhez fűződik. A politikus-költő eredeti neve Sztancsics, és talán kevesen tudják, miért változtatta meg a vezetéknevét. Kislánya, aki 2 éves korában meghalt, bemutatkozáskor nem tudta kimondani a Sztancsics nevet, hanem Táncsicsra egyszerűsítette. Később a gyermeke emlékére írott verseit Táncsics névvel írta alá, majd hivatalosan is átváltoztatta. Ezt a hiteles információt Táncsics egyetlen leszármazottja, a 93 éves Sittáné Sztancsics Katalintól tudom. HOSTINA IRÉN Komárom Koday Berta megbotránkozik azon, hogy a papok nem akarják megkeresztelni azoknak a gyermekét, akik nincsenek megkeresztelve, nem kötöttek pap előtt házaságot, nem hívők, nem járnak templomba, nem fizetnek egyházi adót, avagy a keresztszülőknek valók elváltak. „Nem akartam hinni a fülemnek - írja -, amikor beszámoltak megpróbáltatásaikról, megaláztatásaikról." Igaza van-e a cikkírónak? Abban igaza van, hogy a papok az egyházi előírásoknak megfelelően megkívánják, hogy a szülőkkel kapcsolatban „megalapozott remény legyen a katolikus vallásban való nevelésre" (Egyházi Törvénykönyv, 868. kánon). Ha a szülő nem hisz, ha nincs megkeresztelve, ha nem kötöttek egyházi házasságot, ha nem járnak templomba, hogyan fogják gyermeküket a katolikus vallásra nevelni? Abban igaza van, hogy a papok nem engedik meg, hogy aki nem él szentségi házasságban, aki elvált hitvestársától ... közömbösnek lenni. Párizsi kirándulásunk úgy kezdődött, hogy reggei hét óra helyett nyolckor indultunk. Nem, senki sem késett, csupán az autóbusz hibásodott meg már az első 50 méteren. Teljes sebességgel robogtunk Franciaország fővárosa felé - egészen Breclavig, ott „fárasztó" utunk folyamán először tartottunk „rövid" pihenőt. Nem 10-15 perceset, hanem kereken másfél órát álltunk, míg mindenki vette azt a fáradságot, és beszállt a buszba. Végre folytattuk utunkat. A többi, meglehetősen időigényes megállóink részletezésétől megkímélem a kedves Olvasót, noha volt belőlük egynéhány. Este hét óra körül lehetett, amikor átléptük a cseh-német országhatárt. Ott aztán uzsgyi! Idegen ország, más emberek, minek is nézné, tapasztalná azt a csallóközi ember? Reggel hét órakor már Párizs tövében keresztszülő legyen. Ezzel kapcsolatban is követik az Egyházi Törvénykönyv előírását, amely kimondja, hogy a keresztszülő „katolikus, megbérmált és a legszentebb oltáriszentséget magához vett személy legyen, s éljen a hithez és a vállalandó tisztességhez méltó életet" (874. kánon). Abban azonban nincs igaza, hogy ezek az előírások, illetőleg a rájuk való hivatkozás megaláztatást jelent. Ha a banknak joga van arra, hogy utánanézzen, kinek lehet hitelt nyújtani, kinek nem - akkor az Egyháznak nincs joga garanciát kérni ahhoz, hogy a megkeresztelt gyermek katolikus nevelése biztosítva legyen? Az a bankhivatalnok, aki kérdéseket tesz föl a hitelt kérővel kapcsolatban, talán megalázza, voltunk, ahol rögvest megismerkedtünk a részletes programmal. Lássuk a medvét! Fél tízkor találkozó a Louvre előtt a francia idegenvezetővel, Richard-ral. Richard rajongott Párizsért, szinte mindent tudott a „szép ámulások szent városáról". Szeretett volna mindent megmutatni, elmesélni. Igen, csak szeretett volna, mert útitársaim nem voltak különösebben kíváncsiak. A Notre Dame-ot még türelmesen végignézték, a Concorde tér megtekintése előtt azonban már némi noszogatásra is szükség volt, hogy kiszálljanak az autóbuszból, és megnézzék a nyaktiló helyét, ahol XVI. Lajost és feleségét, Marie Antoinette-et kivégezték. Az Operánál, ott ahol egykoron a híres Bastille állt, elhangzottak az első nyugtalankodó mondatok: „Minek mutogatnak nekünk ilyen épületeket? sértegeti az illetőt? Miért kell ugyanezt feltételezni a papról, aki csak kötelességét teljesíti? K. B. azt írja, hogy „nem emlékszem Krisztus egyetlen tanítására sem, amely feltételekhez kötné a keresztség szentségének feladását." Rosszul emlékszik, vagy csak felületesen ismeri Jézus tanítását. Jézus igenis követel valamit a keresztséggel kapcsolatban, mégpedig HITET. Hit nélkül nem szabad senkit sem megkeresztelni. A cikkíró vádolja az egyház szolgáit, hogy amikor nem fogadják el az előírás szerint nem megfelelő (azaz a gyermek vallásos nevelését nem biztosító) szülők gyermekeit a keresztségre, az ártatlanokat büntetik, „kitaszítják őket a mennyek országából". Ha isInkább azt mondhatnák meg, hogy hol lehet a legolcsóbban vásárolni. A szomszédasszony is annyi mindent vett..." Richard tovább próbálkozott. Beszélt, beszélt, elénekelte a Marseillaise-t, lelkesedett, mutogatott. De hiába. Végül kénytelen volt belátni, hogy az aznapra tervezett további programunk a nagyfokú közöny és érdektelenség miatt megvalósíthatatlan. Ezek után sokak kérésére elárulta az olcsó áruk boltjának nevét: Tati. Ez a hely lett aztán párizsi kirándulásunk kellemes hangulatának beárnyékolója. Másnap Verseilles-ba a Napkirály birodalmába látogattunk. Csodálatos a kastély parkja, tavakkal, szökőkutakkal, szobrokkal tarkítva. Elbeszélések alapján tudom, hogy a környéken található Trianon, ahol a sokat emlegetett magyar békeszerződést aláírták. Honi idemerné a Bibliát, akkor tudná, hogy éppen Jézus- mondta: „A mennyek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt." Ez a Jézus hirdette „erőszak" azt jelenti, hogy aki be akar jutni a mennyek országába, aki Isten országának a polgára akar lenni, annak mindent meg kell próbálnia, hogy a bűnt, a bűnös életet elkerülje, és az erények és jó cselekedetek gyakorlását erős akarattal kell véghezvigye. Ez az akarat, jóakarat elsősorban a szülőket kötelezi. Nekik tudniuk kell, hogy a keresztség nem olyan, mint egy cserkészavatás vagy belépés valamilyen pártba, hanem „új életre születés Krisztusban. A keresztség által az ember az Atya fogadott fia, Krisztus tagja és a Szentlélek genvezetőnk óva intett annak felkutatásától, mondván, hogy messze van. így aztán megkíméltük magunkat a kastély látványától. Visszatérve Párizsba néhány útitársamat sikerült rábírnom, hogy a turkálós Tati helyett tartson velem az Eiffel-toronyhoz. Egyórányi időnkbe csak annyi fért, hogy felrohantunk, körülnéztünk, majd lefutottunk. Következő, azaz utolsó párizsi napunk programjában a Louvre múzeum megtekintése szerepelt. Már előre elterveztem, hogy 5-6 órát a képtárban töltök, utána pedig méltóságteljes búcsúként végigsétálok a Champs-Élysées-n. Ez volt a terv, ám a valóság ennél jóval ridegebbre sikeredett. Igen, jól sejtik, délelőtt 11 óráig újra a Tati volt programon. Csak dél körül értünk a Louvre elé. Ott idegenvezetőnk délután 3 órára javasolta az indulást haza, mire a kirándulók körében nagy moraj támadt. Csodálkozva kaptam fel a fejem. Mit történt? Kezdetben nagyon megörültem, rriert azt hittem, útitársaim a Louvre megtekintésére kevesellik temploma lesz". (Kat. Egyház katekizmus 1279). A keresztség szentsége ennek az életnek a magját veti el a megkereszteltben. Az igaz - amire a cikkíró hivatkozik -, hogy az írástudatlan szülő nevelhet esetleg orvost, tudóst, tanítót, de csak akkor, ha mindent megtesz, hogy gyermeke olyan kezekbe kerüljön, ahol a szükséges tudnivalókat megszerzi. De - kérdem - az olyan szülő, aki. hitetlen, aki vallását nem becsüli, keres és talál-e alkalmat arra, hogy gyermekének megtalálja azokat, akik helyette megadják a hitet, a vallási ismereteket és Isten országához való ragaszkodást? Erre sajnos - a múlt rendszerben kevés példa adódott, és a jelenben is a vallási közömbösség ütötte fel a fejét. S ha ez az alig három órát. Legyünk hát ott tovább - javasoltam. Bárcsak ne tettem volna, mert hamarosan megkaptam érte a magamét. Vagyis a felháborodás nem az idő rövidsége miatt volt, hanem éppen ellenkezőleg. Társaim ugyanis párizsi bevásárlóútjuk után szerették volna mielőbb a családi fészekben érezni magukat. így az elhúzódott vita után már csak arra futotta az időnkből, hogy szélvészként suhanjunk el egy-egy Rembrandtvagy Delacroix-alkotás előt. Nagy kár... Újabb száguldás következett, immáron hazafelé. Egészen Csehországig, mert ott folytatódott az, ami a Párizs felé vezető úton elkezdődött. Vagyis jöttek a hosszú pihenők, melyek alatt bőségesen volt idő a párizsi élmények felelevenítésére. Remélem, hogy ha néhány év múlva visszapörgetem az emlékezetemben a Párizsban eltöltött napokat, már csak a kellemes élmények fognak élni bennem. Remélem... PAWLOWICZ RENÁTA Somorja-Csölösztő így van, ki fogja a vallásukat nem becsülő szülők helyett a gyermeket a mennyek országa felé irányítani? Még egy fontos dolog: Az egyházi előírások értelmében a valláshoz nem hűséges szülők gyermekeinek megkeresztelését nem megtagadni, hanem CSAK ELHALASZTANI KELL. Ha a körülmények megváltoznak, ha akad valaki, aki vállalja a katolikus nevelést, vagy netán halálveszély fenyegeti a kisdedet - azonnal meg lehet keresztelni. Mindebből nyilvánvaló, hogy az egyház senkit sem akar „kitaszítani a mennyek országából". Befejezésül nagyon szükséges tudni, hogy nálunk nincs egyházi adó, tehát nincs igaza a levélírónak, amikor azt állítja, hogy azért nem kereszteljük meg valakinek a gyermekét, mert a szülők nem fizetnek egyházi adót. A keresztség nem pénz kérdése, hanem becsületes keresztény hité és magatartásé. KOLLER GYULA, a Remény főszerkesztője Az olvasó: levelekel, m o n danivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ert teljes mertekben egyet. Köszönjük olvasolnk bizalmát, és várjuk további leveleiket. Kis területen sok fajta Vajon hogyan lehet kis területen sokfajta gyümölcsöt termeszteni? Valahol nemrégiben olvastam, hogy egy német kertészkedő az egyik almafáján 50 fajta almát termeszt. Talán ez a válasz a kérdésre. Engem is elkapott az ihlet, és Guszti szomszédommal (ő az oltás mestere nálunk) nekivágtunk a kísérletezésnek. Két körtefámba már be van oltva 15 fajta körte, négy almafámba pedig több mint 20 fajta alma van beoltva, amelyek tán már az idén gyümölcsöt is hoznak. A szakirodalom azt mondja, hogy egy gyümölcsfán több fajta nagyon előnyös lehet, mert így a termékenyítő beporzás tökéletesebbé válhat. Terméketlen évben is az ellenállóbb fajta megterem, és az sem mellékes, hogy a különböző fajta gyümölcs különböző időben érik be, így folyamatosan szedhető. Ha a parcella területe kicsi, de az igények nagyok, akkor így kell a talányos helyzetet orvosolni. IVÁN SÁNDOR Kassa Pontatlanul fogalmazott (?) Nem szükségeltetik statisztikai kimutatás annak megállapításához, hogy a nemzetiségileg vegyes házasságokban leggyakrabban a magyar házastárs veszít és ad fel többet nemzeti öntudatából, anyanyelvéből. Ezt tapasztaltam annál a kedves házaspárnál - a feleség szlovák, a férj magyar - is, akiknél a minap vendégeskedtem. Társalgásunknál jelen volt a házaspár tízéves kislánya. Alkalmas pillanatban megkérdeztem tőle, tud-e magyarul? A kislány a fejét ingatta, hogy nem. - Apu viszont jól beszél magyarul - jegyezte meg kérdezés nélkül. Kissé szíven ütött a gyermek megállapítása. Nem azt mondta, hogy az apu magyar, hanem azt, hogy jól beszél magyarul. Mert ugye, a kettő nem ugyanaz. Távozóban vendéglátóimtól azon tűnődtem, vajon a leányka csak pontatlanul fogalmazott, vagy tényleg nem tudja, hogy a papája magyar nemzetiségű. És hogy ez a gyermek nem tud magyarul, kinek róható fel? Az édesapjának? Én azt mondanám, a szüleinek. BODZSÁR GYULA Nagykürtös Van aki nyer, van aki fizet Ezeket - már mint a kisebb-nagyobb Bingókat, Bongókat, szeparékra osztott hatalmas játéktermeket, kaszinókat, vagy a cukrászdákban, vendéglőkben, éttermekben, presszókban, bárokban (esetleg) függöny mögé helyezett játékautomatákat - mindenütt megtalálhatjuk. Nemcsak Szlovákia fővárosában, de minden városában, sőt községében is. Cipőt, játékszert, ruhát, gombostűt, villanyégőt akar venni az ember, hiába keresi a régi boltot. Helyén biztosan játéktermettalál. A minap agyonfagyva szürcsöltem kávémat az egyik presszóban. Közben révülten szemléltem a „félkarú rablónak" becézett szerkentyűt rángató férfiakat és gyerekeket. Arcukról lerítt a nyereménysóvárgás, a hirtelen meggazdagodás csalfa reménye, a játékszenvedély kínja. Eszembe jutottak Dosztojevszkij regényhősei, a szenvedélyjátékosok. Azok a gyengejellemű egyének, akik nem tudtak ellenállni a sátáni kísértésnek, s a lelkükben lévő isteni és démoni hajlandóság közül mindig a démoninak engedtek, éppúgy, mint ahogy azt tette maga a játék rabságában vergődő író, és teszik ma sokan nálunk is. Egyre gyakrabban olvashatunk, hallhatunk szomorú eseteket, hogy a játékautomaták hogyan tettek tönkre sok embert, sok családot. Az ország több kórházának elmegyógyászati osztályán szenvedélybetegek kezelésére, gyógyítására hivatott részlegeket szerveztek. Itt főleg játékfüggőségükről szeretnék leszoktatni a megszállott betegeket. Szakemberek véleménye szerint igen csekély eredménnyel, mert nagyon sok a visszaeső, sokkal több mint az alkoholisták között. Szerettem volna megtudni, az átkozott masinák jövedelméből ki hogyan gazdagszik; a bevétel mekkora hányada az automata működtetőjéé és mennyi az államé. Vagyis érdekelne, kinek kifizetődőbb működtetni a rablókat. Nem találtam válaszadót. Még jó, hogy ép bőrrel megúsztam. De azért itt-ott arra engedtek következtetni, talán a jövedelem 4060 százaléka gyarapítja az államkasszát. Rendben. Hiszen minden értelmes állampolgár megérti; egyre több pénz kell a vígan burjánzó állami intézményekre, a bürokrata adminisztrációra, az újabb és újabb hivatalokra, funkciókra, minisztériumokra, pártokra, titkárnőkre, sofőrökre, újonnan berendezett irodákra, nyugati autókra stb. Az értelmes állampolgár tudja azt is, hogy a feneketlen államkasszában nyom talanul eltűnik a megemel adó, a dráguló gyógyszere kért fizetett összegek. Ezek kel együtt az is, amit a kor mány megtakarított azzal hogy nem épít lakásokat csökkentette a hadsereg létszámát és nem támogat ja a fejlődő országok fórra dalmait. Itt csak egy segít. Gyor san befoltozni az állam kassza fenekét, mert hí nem, hát a hazárdjátékoh révén az anyák, feleségek gyerekek keserű könnye árán szerzett milliók is el vesznek, s még „kijózanító kat" sem lesz miből létesí teni, melyekbep minden bi zonnyal ingyen gyógyítgat ják a hazárdjátékos szen vedélybetegeket is. Egy-egy kezelés öt hétig tart. Vajon mennyibe kerü az? És ki fizeti? Természe tesen, mi. Állampolgárok Ilyesmikre megy még e nyugdíjasoknak a temeté sükre összekuporgatoti bankbetéteik után járó ka mátok adója is. Ha a kor mány komolyan hozzálál majd a szenvedélybetegei* gyógyításához, vajor mennyi marad a csillogó-vil logó automaták jövedel méből a közbiztonságra, a; igazságszolgáltatásra, a; egészségügyre, az oktatás ügyre és a különböző beru házásokra? KODAY BERTA Pozsonv A MENNYEK ORSZÁGÁBÓL KITASZÍTVA? ÚJ SZÓ, 1995. 3. 16. A kereszténységhez hit kell