Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-24 / 70. szám, péntek
ÍJJ ÚJ szó BELFOLD - KULFOLO 1995. március 24. Mečiar-Stoiber találkozó TA SR- és TXT-hír Franciaországi és németországi látogatását befejezve tegnap hazaérkezett a szlovák kormányküldöttség élén Vladimír Mečiarral. A miniszterelnök tegnap Münchenben találkozott bajor kollégájával, Edmund Soiberrei, akivel mindenekelőtt az európai integrációval kapcsolatos kérdéseket tekintette át. Müncheni tartózkodása során a szlovák kormányfő átvette a bajor Peutinger kollégium díját, majd a helyi parlamentben a törvényhozás elnöke fogadta. A Johann Böhmmel folytatott megbeszéléseken a parlament CSU frakciója küldöttségének szlovákiai látogatását készétették elő. Mečiar ez alkalommal is megismételte: Szlovákiának érdeke, hogy mielőbb a NATO és az Európai Unió tagjává válhasson. Röviddel elutazása előtt a küldöttség a Siemens elnökségének tagjaival találkozott. Jutalom Vavroušek megtalálójának TA SR-hír Már negyedik napja folytatódik az eltűnt Josef Vavroušek és leányának keresése, mindeddig sikertelenül. A keresésben a hegyimentők 44 tagja vett részt, átvizsgálták a Nyugati-Tátra déli és északi részét egyaránt, az Alacsony- és Magas-Tátrát. Hasonló kutatást végeztek a lengyel hegyimentők tagjai is. „A tegnapi egész napos havazás nehezítette a keresést, a látási viszonyok rendkívül gyengék voltak, a maximális látási távolság mindössze 7 méter volt. A völgyekben számos lavina gördült alá, megkárttéve a növényzetben is" jelentette ki Ján Dzuroška, a Nyugati-Tátra-Dél Hegyi Mentőszolgálat parancsnoka. A szlovák környezetvédők 10 000 koronás jutalmat ígérnek annak, aki a március 17-én és 18án találkozott az eltűnt személyekkel, és segít a nyomravezetésükben. A környezetvédők kérik, hogy aki látta az 50 év körüli, megközelítőleg 180 centiméter magas, testesebb, sötét, hullámos és rövidre nyírt hajú, világoszöld szemű, dús szemöldökű férfit és 19 éves, az édesapjánál alacsonyabb, sötét hajú lányát, jelentse a Greenpeace pozsonyi szervezetének a következő számokon: 07/313 968 vagy 07/311794. lapzárta: 22.00 N AG YG YU LES A SZOLASSZABADSAGERT Szlovákia és a 83 tengerész Az esős, hűvös idő ellenére tegnap mintegy tízezer ember gyűlt össze immár másodízben a pozsonyi Sznf téren, hogy jelenlétével tüntessen a szólásszabadság korlátozása ellen. A míting szervezői és támogatói az Apropó tévé, a Halušky és Milan Markovič-est engedélyezéséért, és a szabad véleménynyilvánítás biztosításáért szálltak síkra. Tegnap Július Satinský és Stano Dančiak vett részt a tiltakozó nagygyűlésen. Satinský Szlovákiát 83 tengerész kormányozta hajóhoz hasonlította, amely csak úgy hánykolódik a vízen, mivel a tengerészek egyik része nem tudja, merre van észak, másik része nincs tisztában saját feladatával, s hiába van a hajón iránytű, mivel azzal egyik sem tud bánni. Amikor megkérdezik a tengerészektől, merre halad a hajó, rávágják: előre. Senki sem tudja azonban, hogy ez az előre merre van. Stano Dančiak figyelmeztetett: a hatalom szólásszabadság korlátozására irányuló erőfeszítései őt a normalizáció időszakára, konkrétan a Divadlo na korze bezárására emlékeztetik. Miután a színház működését a hetvenes évek elején lehetetlenné tették, négy évig nem léphetett kamerák elé. Óvott attól, hogy a közvélemény abban bízzon: ami történik, nem komoly, idővel minden rendbe jön. - Ez valaminek a kezdetét jelenti. Azt a valamit pedig normalizációnak hívják - szögezte le. Ján Šušel, a munkások széles rétegeire hivatkozva elhatárolta magát Ján Ĺuptáktól, s felhívta a figyelmet arra, hogy a Munkásszövetség vezére nem képviseli az egész szlovákiai munkásságot. Jozef Pecháň az egészségügyi dolgozók problémáit vázolta fel, Michal Kovačič, a Szlovákiai Pedagógusok Fórumának elnöke pedig figyelmeztetett: amennyiben a kormány továbbra sem tesz lépéseket a pedagógusok áldatlan helyzetének megoldása érdekében, felkészülhet arra, hogy képzett, nagy tudású pedagógusok kényszerülnek feladni hivatásukat. A nagygyűlés nem volt zavartalan. A kormány híveinek egy csoportja hangos bekiabálásokkal próbálta megzavarni a felszólalókat, két férfi pedig hajbakapott egymással. A rendőrség gyors közbelépésének köszönhetően rendbontás nem történt. Ladislav Šutý, a betiltott szórakoztató műsorok felújítását szorgalmazó petíciós bizottság szóvivője bejelentette: hasonló nagygyűlésekre készülnek Szlovákia más városaiban is. A következő időpontja még nem, színhelye azonban már ismert: Kassa. Michal Kováč tegnap saját kérésére fogadta Jozef Darmót, a televízió igazgatóját, aki tájékoztatta a köztársasági elnököt, a televízió teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit. Darmo szerint nem nevezhető betiltásnak a szóban forgó műsorok szüneteltetése. (horváth) Pénzadomány Sípos Karcsikának Kettős adomány átadására került sor tegnap Dunaszerdahelyen, a mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumának színháztermében. A TOP 12 önsegélyező szervezet, amely iskolák, kórházak, intézetek és közösségek karitatív támogatását tekinti elsőrendű céljának, ezúttal kivételt tett, és kuratóriumának döntése alapján személyre szóló pénzösszeget szavazott meg Sípos Karcsikának, a csonka lábakkal született csallóközcsütörtöki kisfiúnak. A szervezet 70 000 koronával járul hozzá Karcsika kurgani gyógykezeléséhez. Ugyanakkor 20 000 koronát adományozott a mezőgazdasági szakközépiskola diákotthonának. Mint megtudtuk, az otthon lakói, akik távol eső lakhelyük miatt bentlakásra kényszerülnek, szabad idejük tartalmas eltöltését szeretnék elérni a kapott összeg segítségével; elsősorban könyveket, folyóiratokat, videokazettákat szeretnének vásárolni a diákotthon részére. Az ünnepélyes adományátadást a diákotthon lakóinak ötletes műsora egészítette ki. A TOP 12 önsegélyező szervezetek Karl-Heinz Gütz alapította 1986-ban Németországban és ma már 14 országban működik eredményesen. Alapítója ugyan megígérte részvételét a dunaszerdahelyi ünnepségen, de egészségi okokból kénytelen volt eltekinteni az utazástól. -vtKLIRING: Három javaslat A Csehország és Szlovákia közötti fizetési kapcsolatok klíringelszámolásának három megoldási változatát készíti elő a szlovák pénzügyminisztérium. A három alapdokumentumot a két kormányfő tervezett áprilisi találkozója előtt kívánják befejezni. Az első változat szerint hatályban maradna a két ország közötti fizetési egyemény, azzal, hogy a régi blokkot megszüntetnék, a második változat a közteshitel módosítására vonatkozna, a harmadik pedig a fizetési egyezmény hatályon kívül helyezésével számol. Életének 67. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt dr. CSIZMADIA DEZSŐ kandidátus, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola nyugalmazott tanára. Temetése ma, 14 órakor lesz a hetényi református temetőben. VS-319 Stabilizálódott a korona TA SR-hír A szlovák korona nemzetközi helyzetéről és a szlovák központi bank pénzügyi politikájáról volt szó a Nemzetközi Klub tegnapi összejövetelén, melyen Marián Juskóval, a jegybank alelnökével folytattak eszmecserét. A bank alelnöke a szlovák koronáról kijelentette, hogy fokozatosan kellene elérnie a teljes átválthatóságot. Kifejtette továbbá, hogy a tavalyi intézkedések alapján a szlovák koronát sikerült stabilizálni, és a külföldi pénzpiacokon is fokozatosan emelkedik az árfolyama. Űj boszniai rendezési terv (Folytatás az 1. oldalról) ják. Annyi biztos, hogy az összekötők megkísérlik „összeszedni" magukat és felújítani a békefolyamatot, mert a boszniai helyzet - Owen értékelése szerint rendkívül aggasztó. Washington is tisztában van ezzel, a Stats Departemant hivatalos szóvivője ugyanis a tűzszünet tiszteletben tartására szólította fel a hadban álló feleket. A helyzet nem ígér semmi jót, közölte Christine Shelley a szokásos sajtókonferencián, de elkerülte azt, hogy a mostani hadműveletek kezdeményezésével a muzulmánokat vádolja. A hétfő reggel óta tartó muzulmán offenzíva egyre hevesebb. A majevicai fronton, Tuzlától északkeletre totális háború dúl. Radovan Karadzsics szerb vezető közölte, hogy a szerbek még tiszteletben tartják a tűzszünetet, nem adtak ki parancsot az ellentámadásra, de ha a világközösség továbbra is szemet húny, a szerbek válasza nem marad el. A Biztonsági Tanácsban a krajinai szerbek nem lehetnek jelen, amikor a békeerők horvátországi mandátumáról lesz szó, jelentette ki Fred Eckhardt ENSZ-szóvivő. Ezzel a BT elutasította Milan Martics knini elnök erre vonatkozó kérelmét, indok lásul Eckhardt azt hozta fel, hogy ehhez Krajina olyan fokú nemzetközi elismerésére lenne szükség, amilyennel Knin nem rendelkezik. Horvát követelésre az Interpol ismét körözőlevelet adott ki Zseljko Razsnatovics Árkán, a közelmúltban nősült szerb nemzeti hős ellen. Az eszéki körzeti bíróság azt állítja hogy Arkan az 1991-es háborúban legalább 19 esetben vett részt népirtásban. Arkant eddig Svédország, Hollandia és Németország követelése alapján körözték. GYARMATI JÓZSEF A májusi moszkvai orosz-amerikai csúcstalálkozó előkészítéséről tárgyalt tegnap Genfben Warren Christopher és Andrej Kozirev. Az orosz külügyminiszter elismeréssel méltatta, hogy Clinton elnök igent mondott a moszkvai meghívásra, amelyet a fasizmus felett aratott győzelem 50. évforduljának ünnepségei alkalmából szervezett csúcstalálkozóra kapott. Ez is jelzi, hogy mennyire tisztelik egymást a második világháborús szövetségesek - mondta. Az orosz politikus szerint a genfi orosz-amerikai megbeszéléseken fontos helyet kapott Oroszország és a NATO viszonyának kérdése. „Nem érintettük a NATO kibővítésének ügyét, számunkra az elfogadhatatlan, ellenezzük a sietséget e kérdésben" - mondta orosz újságíróknak. Az újabb boszniai rendezési tervről nem árult el részleteket az orosz külügyminiszter, akit ma Budapestre várnak. Párizs cáfol A párizsi miniszterelnöki hivatal tegnap cáfolta, hogy Franciaország az elmúlt két évben bármiféle rakétát szállított volna akár Algériának, akár Iránnak. Ugyanakkor elismerte, hogy egy korábbi kötelezettségvállalás alapján tavaly októberben valóban küldtek Ciprus számára 6 darab MM40es rakétát. Kikötötték azonban, hogy a fegyvert tilos továbbadni. Az egész ügyet a L'Express című hetilap robbantota ki, azt állítva, hogy a francia belügyminisztérium szervezésében tavaly októberben fegyvereket küldtek Iránba, ezzel „vásárolva" meg Teherán jóindulatát egy akkor kezdődő, s Iránt igen kínosan érintő per előtt. A lap szerint a rakétákat algériai gép juttatta Ciprusra, ahol átrakták egy iráni repülőgépbe, s az szállította az eszközöket rendeltetési helyükre. MTI Csak halasztás (Folytatás az 1. oldalról) február 20-a óta az atomerőművel kapcsolatos közmeghallgatási folyamatban beérkezett kérdések megválaszolásán. A forróvonalat 346 polgár vette igénybe, az atomerőművel kapcsolatos lakossági fórumokon elhangzott kérdésekre 57-en kaptak írásban választ, és a szakemberek 177 levelet is megválaszoltak. *** Közvéleménykutatást végeztek a Lévai járásban az atomerőmű befejezésének kérdésében. Az 1037 megkérdezett személy 61 százaléka szerint az erőművet be kell fejezni. Az Európai Bizottság, amely tagja a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatótanácsának legkésőbb március 29-ig dönt arról, milyen álláspontra helyezkedik a mohi atomerőmű befejezéséhez szükséges hitel ügyében - tájékoztatott tegnap a bizottság szóvivője. A testületnek már szerdán kellett volna foglalkoznia e kérdéssel, de mivel a bank április közepére halasztotta döntését, az Európai Bizottság is kihasználja az időt arra, hogy alaposabban áttanulmányozza a tervet. MÁJUSTÓL: Keressétek az Ifi Magazint! - Eldőlt a Heti IFi sorsa, ezentúl havonta jelenik meg a lap - tudtuk meg tegnap, közvetlenül a döntés után Patasi Ferenctől, a kiadó Tashy Agrotrade tulajdonosától. Elmondta, az első szám 48 oldalon, 16 színes oldallal május első hetében jelenik meg, magazinszerű tartalommal, miközben megpróbálják átmenteni a Heti Ifi legkedveltebb elemeit. Elképzeléseik szerint a későbbiekben növelik az oldalszámot és jobb minőségű papírra nyomják a lapot. Változások történtek a szerkesztőség személyi összetételében is, április elsejétől egyelőre csak két főállású alkalmazottja maradt az Ifi-nek, D. Kovács József és Bárány János. Rajtuk kívül külső munkatársként Zalaba Zsuzsa, Kmotrik Péter és Klein Melinda viszi tovább a megszokott rovatát. A lap számára egyébként az első negyedévre a művelődési minisztérium kétszázezer korona támogatást ígért, de ebből egyelőre semmit sem kaptak meg, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a kiadó már nem bírta tovább a hetilap megjelentetésének anyagi terheit. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden előfizetőt külön levélben értesítenek, akik eldönthetik, visszakérike a pénzüket, vagy pedig kitartanak a havilap mellett. D. Kovács Józseftől, az Ifi Magazin főszerkesztőjétől megtudtuk, hogy az új koncepción még dolgoznak, de mindenképpen rendhagyó lapot szeretnének az olvasók kezébe adni. Nagy változás előtt áll a Hajrá is. Ezzel kapcsolatban Patasi Ferenc egyelőre csak annyit árult el, hogy továbbra is sporthetilapként fog megjelenni, de terjedelmesebb lesz, és az olvasók meglepő dolgokat találnak majd benne. (tuba) ANŰSZ is tiltakozik TA SR-hír A Nemzetközi Újságírószövetség (NÚSZ), a világ legnagyobb újságírószervezete, amely több mint 400 ezer tagot számlál, aggodalmát fejezte ki, amikor tudomást szerzett arról, hogy a miniszterek nem vesznek részt a szlovák kormány sajtótájékoztatóin. Kifejtették, hogy információik szerint ez az intézkedés válasz a Szlovákiai Újságírók Szindikátusa és a szlovák kiadók közös nyilatkozatára, amelyben elítélték a külföldi tőkerészesedésű lapok hozzáadottérték-adójának tervezett emelését. A fenti tartalmú állásfoglalás szövegét a Nemzetközi Újságírószövetség tegnap küldte meg Vladimír Mečiar szlovák kormányfőnek. Az állásfoglalásban kérik a kormányfőt, hogy ismételten fontolja meg az említett döntést; a minisztereknek vissza kellene térniük a sajtótájékoztatóra, hogy szavatolják a információk sajtó felé történő továbbítását. Még csak a Takarékpénztár lépett (Folytatás az 1. oldalról) kentésével kapcsolatos döntését. Általános vélemény szerint a kamatcsökkentés hatásai leghamarabb áprilisban lesznek érzékelhetők. Hozzá kell azonban tenni, hogy a hitelkamatok csökkentése után, amely vélhetően a vállalkozások fejlesztését hivatott támogatni, a kereskedelmi bankok rá lesznek kényszerítve arra is, hogy a betéti kamatokat csökkentsék. Ne legyenek kétségeink, az ezt célzó intézkedéseket a pénzintézetekben már lázas ütemben tervezik, (t. szilvássy) PSIPS Botrány a közgyűlésen CTK-és TA SR-hír Pontosan délben kezdődött az eperjesi sportcsarnokban a PSIPS befektetési alap közgyűlése, azé az alapé, amelytől a pénzügyminisztérium e héten megvonta működési engedélyét. Az alap képviselői szerint azonban nem jelent meg elegendő részvényes, a gyűlés kezdetét 13.30 ra halasztották, és erre föl a megjelentek viharos tiltakozásban törtek ki. A felbolydult tömeg áttörte a civilvédelmi szolgálat gyűrűjét, és betódult a terembe, ahol követelte, hogy találkozhassanak az alap képviselőivel, akik elbújtak a részvényesek elől. A sportcsarnok gondnoka kénytelen volt a rendőrséghez segítségért fordulni. A közjegyzőt akinek nem sikerült elbújnia - tettlegesen bántalmazták. A rendkívüli közgyűlés fő napirendi pontja a társaság részvényesekkel szembeni kötelezettsége teljesítése megoldásának a megvitatása volt. Az alap ugyanis nem tartotta meg ígéretét, miszerint több mint 74 ezer részvényesnek 1995. március &áig 20 000 koronát fizet ki a rájuk bízott ezer befektetési pont fejében. A működési engedély megvonásával a pénzügyminisztérium valószínűleg abban akarja megakadályozni az alap vezetőségét, hogy csökkentse az alap vagyonát. Az alap tehát továbbra is létezik majd, de nem folytathatja tevékenységét. A közgyűlés felforrósodott hangulatban, 16.00 óra után vette kezdetét. A jelenlevő 342 részvényes 654 806 részvényt képviselt, vagyis a társaság alapvagyonának a 17,41 százalékát.