Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-21 / 67. szám, kedd

[ 8 I ÚJ SZÓ KULTÚRA 1995. március 21. A SZKABELA-UGY REJTELYEI Illegalitásba kényszerült szlovákoktatás Mottóként legszívesebben a harmincas évekből származó zsi­dóviccet idézném, azt, amelyben Kohn elutazása előtt olyan hosszasan készülődik, csomagol, hogy végül késve érkezik az állomásra. Amikor a peronra rohanva megpillantja a távolodó vonatot, keserűen felsóhajt „No tessék! Itt is antiszemitizmus!" Lehet, hogy csak a kisebbsé­gekre jellemző túlérzékenység tünteti fel olyan színben a követ­kező ügyet, mintha nemcsak a véletlenek különös összejátszá­sáról volna szó. Oknyomozó ri­port aligha írható róla, mivel ne­héz visszapergetni az eseménye­ket ott, ahol mindenki túl óvatos, és kétszer is meggondolja, mit mond, ha kérdezek. Az oktatási minisztérium egyik illetékese, amikor telefonon először ér­deklődtem nála az ügyben, pilla­natokig nem válaszolt. A vonal túlsó végén hirtelen beállt csönd miatt azt hittem, szétkapcsoltak. „Kérem, hall engem?" - kérdez­tem. Nehéz sóhaj után jött a vá­lasz: „Igen, hallom." Banális ügy Ami - ki tudja, miért - sóhajra késztette a minisztérium munka­társát, egy egészen egyszerű ügy. Az Ipolybalogi Magyar Okta­tási Nyelvű Alapiskola pedagógu­sa, Szkabela Rozália a Tolnai­módszerből kiindulva olyan új szlovák- nyelv-oktatási módszert dolgozott ki a magyar alapisko­lák alsó tagozatának első két osztálya számára, amely dr. An­ton Hupka, a Nagykürtösi Okta­tásügyi Hivatal igazgatója szerint „új korszakot nyit a szlovák nyelv oktatásában". Az eddig haszná­latos módszerrel szemben, amely, alábecsülve a tanulók ké­pességét, kizárólag a verbális ki­fejezésre összpontosított, és fi­gyelmen kívül hagyta az írást és olvasást, Szkabeláné módszere a gyerekek önállóságvágyát, kre­ativitását és kezdemé­nyezőkészségét célozza meg, s ezeket fejlesztve sajátíttatja el velük szinte játszva a beszédet, az írást és olvasást. A módszert - az oktatási minisztérium hiva­talos jóváhagyása nélkül - már két éve sikerrel alkalmazzák a Nagykürtösi, a Rimaszombati, a Lévai, az Érsekújvári, a Komáro­mi és a Dunaszerdahelyi járás több iskolájában. Az oktatási minisztérium hallgat A tavalyi tanév vége felé dr. Hupka, aki akkor még a mód­szertani osztályon dolgozott, az oktatási minisztérium írásos uta­sítására jelentésben ismertette a járás iskoláiban használatos alternatív módszereket, köztük Szkabelánéét is. Az illetékesek tehát tudomást szereztek a módszer létezéséről és sikeres alkalmazásáról, de nem tanúsí­tottak iránta érdeklődést, sem­miféle formában nem reagáltak rá. Az ügynek mégis lett folytatá­sa. Amikor 1994. november 23­án az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ki­sebbségi főbiztosának szakem­berei Nagykürtösön jártak, dr. Hupka említést tett nekik Szka­beláné nyelvoktatási módsze­réről. A külügyminisztérium egyik munkatársnője felfigyelt a dolog­ra, és meghívta őt magukhoz, a minisztériumba, hogy ismertes­se részletesen a módszert. Hup­ka úr Szkabelánéval együtt ele­get tett a meghívásnak, és dr. Peter Procházka, a külügymi­nisztérium kisebbségi és ember­jogi osztálya munkatársának személyében olyan emberre ta­lált, aki fantáziát látott az egész­ben. „Ahogy hallgattam dr. Hup­kát - emlékezett vissza dr. Pro­cházka -, eszembe jutott, hogy az Európai Stabilitási Egyezmény keretében a hat társult ország tervezeteket nyújthat be, s ame­nyiben azok elősegítik a kapcso­latokjavítását, az Európai Bizott­ság hajlandó finanszírozni meg­valósításukat. A szóban forgó nyelvoktatási módszer megfelelt ennek a kritériumnak, de figyel­meztettem, hogy addig nem nyújtható be, amíg nem bírálja felül az oktatási minisztérium. Az utóbbi illetékesei türelmet kér­tek, hogy alaposan áttanulmá­nyozhassák a módszert, mert, mint közölték, nincsenek infor­mációik annak hatékonyságáról. Ellátogattak az ipolybalogi isko­lába, hogy szemé-lyesen nézzék végig Szkabeláné szlovákóráját. Közben telt az idő, s a tervezetet akkor kaptuk meg, amikor már tudtuk, az utolsó kerekasztal-be­szélgetésen, február 21-én nem nyújthatunk be több tervezetet, mivel az egyéves program, amely erre lehetőséget adott, márciusban befejeződik. Ez annyit jelent, hogy Szkabeláné tervezetét nem fogják finanszí­rozni. Azonban semmi sincs veszve, mert az oktatási minisz­térium pályázatot szándékszik kiírni, s amennyiben Szkabeláné módszere nyeri meg, az oktatási minisztérium a saját pénzéből kell, hogy finanszírozza. A költsé­geket előzetesen 1 300 000 ko­ronára becsülték." Ha nyerne is a pályázaton, ez még nem jelenti a módszer be­vezetésének engedélyezését. Az oktatási minisztérium szerint eh­hez arra lenne szükség, hogy az alapiskola egész alsó tagozatára ki legyen dolgozva, tehát ne csak az első és második, hanem a harmadik és negyedik osztály számára is. Ha nyáron, amikor dr. Hupkáék jelezték a módszer létezését és sikeres alkalmazá­sát, idejében reagáltak volna az illetékesek, akkor a módszert to­vább lehetett volna fejleszteni, il­letve bővíteni. Szándékosan történt? Amikor fenti gondolataimat el­mondtam dr. Procházkának, meg­kérdezte: „Gondolja, hogy szándé­kosság történt?" Ezt nem állítha­tom, de nem tartom kizártnak ­mondtam. Dr. Procházkának más volt a véleménye: „Nem hiszem, hogy az oktatási minisztériumnak oka volna elzárkózni egy ilyen ter­vezet elől, elvégre az ún. alternatív oktatás és a szlováknyelv-oktatás javítása nem zárja ki egymást, ha­nem kiegészíti. Megértem a mi­nisztérium álláspontját is, hogy mi­vel olyasmivel találta magát szem­ben, ami még nem volta gyakorlat­ban kipróbálva, és teljesen isme­retlen számára, alaposan át kellett tanulmányoznia, és a helyszínen is meg kellett vizsgálnia." Az ún. alternatív oktatás sincs nálunk kipróbálva, az is teljesen új és ismeretlen, a minisztérium mégis be szándékozik vezetni. Va­jon annál is ilyen körültekintő, lelki­ismeretes és alapos lesz, mint Szkabeláné módszere esetében? Erre az ellenvetésemre dr. Pro­cházka figyelemreméltó dolgot mondott: „Meglehet, hogy az alter­natív iskolák kérdésében az élet spontaneitása dönt. Amennyiben nem lesz irántuk megfelelő ér­deklődés, nem lesznek képesek működni." Érdekes, hogy míg a külügymi­Két évig csak képeskönyvből „olvasnak" a szlovákórán a gyerekek. Fotó: archív nisztérium munkatársa maga ajánlotta fel, hogy látogassam meg munkahelyén, az oktatási mi­nisztériumban négy emberrel kel­lett beszélnem, amíg megkaptam az engedélyt az interjúra. Eredeti­leg csak rövid telefoninterjút sze­rettem volna készíteni Zita Végho­vával, az alapiskolák osztályának vezetőjével és Katarína Ond­rášovával, a nemzetiségi iskolák osztályának referensével, akik vé­gignézték Szkabeláné óráját. „Mindössze a személyes benyo­másaikra vagyok kíváncsi" ­erősködtem a telefonba. Udvarias, de kitérő választ kaptam: amennyiben Viera Zacharová főosztályvezető beleegyezik, talál­kozhatunk a minisztériumban. Papírról olvasva... A külügyminisztériumi beszélge­tés kötetlen atmoszférája után kis­sé meghökkentett az a hivatalos merevség, amelyet az oktatási mi­nisztériumban tapasztaltam. Vég­hová asszony nem saját szavaival mondta el, hanem papírról olvasta fel ipolybalogi tapasztalatainak összegzését. Feltételezhetően a szöveget felettesei közül már vala­ki előzetesen jóváhagyta. „Mód szertani és nyelvi szempontból egyaránt nagyon pozitívan értéke­lem Szkabeláné szlovákóráját. A tanulók a szlovák nyelvet játékos formában sajátítják el, anélkül, hogy tudatosítanák, tanítás, felel­tetés folyik. A tanítónő és a tanulók közti kommunikáció nagyon spon­tán volt, elégedett voltam a kiejté­sükkel is. Kiemelten fontosnak tar­tok egy momentumot: hogy a gye­rekek akarjanak szlovákul tanulni. És ez a tanulási kedv érezhető volt Szkabeláné óráján." A szöveg fel­olvasása után sajnálatát fejezte ki, hogy a karácsony előtt érkezett külügyminisztériumi ajánlatra nem reagálhattak azonnal. „Az tör­tént - magyarázta Ondrášová asszony -, hogy egyik napról a má­sikra válaszolnunk kellett, miköz­ben mi egyáltalán nem tudtunk a tervezetről. így aztán nem sikerült idejében angolra lefordíttatnunk, és már nem kerülhetett a benyúj­tott tervezetek közé. Mindeneset­re otthagytuk a külügyminisztéri­umban, a kísérőlevelünkkel együtt, ha akadna rá külföldi finan­szírozó. De van egy másik le­hetőség is. Márciusban pályázatot írunk ki, amelyen Szkabeláné is részt vehet, amennyiben program­ját az alapfok másik két osztályára is kibővíti. Ha megnyerné a pályá­zatot, a költségeket a minisztéri­um állná." Kérdésemre, mikor vezetik be az iskolákban Szkabeláné mód­szerét, ezt a választ kaptam Zita Véghovától: „A pályázat kiírása után 60 nap áll a pályázók rendel­kezésére. Ha sikerül addig kidol­gozni az egész programot, akkor szeptemberben." Látszólag minden rend­ben Látszólag tehát minden a legna­gyobb rendben van. A módszert senki sem gáncsolja, sőt dicséri, noha az oktatási minisztérium, amelynek kutyakötelessége volna a finanszírozása, a legszívesebben valamilyen nemzetközi külföldi szervezetre hárítaná azt. Még a bevezetésétől sem zárkózik el, csupán olyan feltételt szab, amely józan ésszel mérlegelve teljesíthe­tetlen. Nem egész hatvan nap alatt (a pályázat március 9-én je­lent meg az Učiteľské novinyban, és a benyújtási határidő április 30.) aligha bővíthető ki a program, és ezt minden bizonnyal az illeté­kesek is nagyon jól tudják. S ha va­lami égi csoda folytán mégis elké­szülne, még mindig akadhat kift> gás. Az például, hogy mivel a har madik és negyedik osztályban még nem került kipróbálásra, nem tudható, valóban hatékony-e. És így tovább, körbekörbe, karikába. Ki dramatizál? Egy oktatásügyi illetékes, kinek jó szándékában nincs okom kétel­kedni, azt tanácsolta, hagyjam nyugton a Szkabela-ügyet, nem szül jó vért, ha a sajtó hasábjain fö­löslegesen dramatizálják, többet árthat ez, mint használhat. Nos, nem tudom, ki dramatizálja itt a dolgokat. Azt hiszem, azok, akik évek óta masszív kampányt foly­tatnak magyar iskoláink ellen, amelyek, úgymond, nem tanítják meg rendesen a magyar gyereke­ket szlovákul, de amikor végre len­ne erre lehetőség, mindent meg­tesznek, hogy gyerekeink ne élhes­senek vele. Ezt az állításomat, azf hiszem, nem kell külön bizonyíta­ni, de hogy fogalmunk legyen arról, hogyan viszonyul a magyar kisebb­ség szlovák nyelvoktatásához az oktatási minisztérium, amely fen­nállása óta nem volt képes egy ha­tékonynyelv-oktatási módszer ki­dolgozására, íme, egy adalék. A szóban forgó pályázatnak eredeti­leg három újságban, az Učiteľské novinyban, a Národná obrodában és az Új Szóban kellett volna meg­jelennie. Lýdia Benčová, a nemze­tiségileg vegyes területek iskolái­ért felelős osztály vezetője, a ma­gyar iskolák alternativizálásának buzgó szószólója kihúzta a listáról az Uj Szót, és helyette a Slovenská Republikában jelentette mega pá­lyázatot március lOén és 11-én. Ehhez már, azt hiszem, nem kell kommentár. VOJTEK KATALIN í HÍRVIRÁGOK Sohasem késő. Békéscsabán megnyílt a 84 éves Szlancsik István naiv festő első tárlata. A békési megyeszék­hely tanyavilágában élő, szobafestőből lett idős bolgárkertész 56 éves korában - egy szanatóriumi kényszerpihenő alkalmá­val - kezdett el festeni, és az azóta alkotott több száz csend­életből, tájképből és bibliai jelenetből látható most válogatás. Mint a csabai naiv festő egy interjúban elmondta: a színekkel és a színkeverés tudományával az ipari tanonciskolában is­merkedett meg, legelső festményeit szobafestőinas korában készítette. Mitterrand ajándékainak múzeuma, A fran cia államfő szölővárosában felavatta a hivatali működése alatt kapott ajándékok múzeumát. A hatalmas termekben mintegy száz emléktárgy (régi metszetek, japán kerámiák, ezüsttár­gyak) kaptak helyet. Mindez csak a franciaországi vagy külföl­di útjain adott ajándékok egy részét jelenti, hiszen például a türkmenisztáni látogatás során kapott lovat- amelyet jelenleg a francia Köztársasági Gárda egyik istállójában őriznek - még­sem lehetett kiállítani. A múzeumavatás is jelzi, hogy Mitter­rand immár elnöksége utolsó hónapjait éli. Megnősült egy 102 éves veterán, AZ agg ha dastyán, George Brumwell Jameson a Reuter beszámolója sze­rint háborús történeteivel hódította meg 53 éves menyasszo­nya szívét. Az első világháborús veterán, akit a hadszíntéren tanúsított bátorságáért érdemrenddel tüntettek ki, egy té­véműsor meghívottjaként mesélt háborús kalandjairól. Az 53 éves Julie Robinson nyugdíjas tanárnő látta Brumwellt a televí­zióban, s levette őt lábáról az idős harcfi magával ragadó előadása. - Nagyon szeretjük egymást a korkülönbség ellen­ére. Nem érdekel, mit gondolnak az emberek - jelentette ki Brumwell. Robinson pedig hozzátette: - Ő a legszórakozta­tóbb, a legkedvesebb és legérdekesebb ember, akit valaha is­mertem. - Az újdonsült házasok jelenleg a délnyugat-angliai Sidmouth-ban élnek. Babonás brazilok. Brazíliavárosban gyorsan terjed a New Age szekta, egyre többen lelkesednek az ufókért, és nö­vekszik a hallucinációt előidéző teák rendszeres fogyasztói­nak száma. Az ország földrajzi fekvése, létrejötte és a jövőjét felvázoló jóslatok táplálta miszticizmus - a Reuter jelentése szerint - elérte már a földkerekség ötödik legnagyobb orszá­gának minisztériumait és katonai parancsnokságait is. Latin­Amerikában példa nélküli légkört kölcsönöz Brazília fővárosá­nak, hogy a szó szoros értelmében házról házra járnak a kris­tálygömböt áruló emberek, és a taxisofőrök nagy szakértelem­mel vitatják meg utasaikkal a csillagászat különböző problé­máit. Jósé Jorge de Carvalho professzor, Brazíliaváros egyete­mének antropológusa szerint több százra tehető a különböző szekták száma az országban. A korrupt társadalom kópéja. Pikareszk regény történéseihez hasonlította a spanyolországi El Pais című lap cikkírója a spanyol rendőrség volt igazgatójának, Luis Roldán­nak viselt dolgait. A pikareszk regény, vagyis kópéregény a spanyol irodalom fénykorának, az „aranyszázad"-nak nevezett 17. század egyik tipikusan spanyol műfaja. A főhős, a „kópé" kalandjain keresztül a szerző éles szatírával mutatja be a ko­rabeli korrupt társadalmat. A „picaro" szó mint melléknév annyit jelent, hogy álnok, aljas, becstelen, csalárd. Főnévként jelentése csavargó, kópé, illetve a kópéregény hőse. Roldán hihetetlenül meggazdagodott a posztján. Majd tíz hónapon át menekült több ország rendőrsége és az Interpol elől. Nemrég végre előkerült, de a kormány adatokat titkolt el ennek körül­ményeire vonatkozóan. A hazudozás - mi több, a siker megna­gyobbítása érdekében - ugyancsak párhuzamokra csábította az újságírókat. Vége az angol Uborka-szezonnak, A magyar Uborka című, szatirikus célzatú sorozat brit elődje - és felte­hetően ihletforrása - a Spitting Image, azaz a „Kiköpött Képmá­sok" hajdanán, népszerűsége csúcsán 15 millió fős nézőközön­ségnek örvendett, mostanra azonban feleannyian sem kíváncsi­ak e műsorra. A Reuter jelentése szerint a Central Television, a sorozat készítője továbbra sem mond le a bábműsorról, de más formában képzeli el azt. A kritika is elégedetlen volt az utóbbi időben az angol Uborkával, a bírálók szerint elvesztette fullánk­ját, „uborkásabban" fogalmazva: megposhadt. Amúgy a műsor elsősorban a benne szereplő bábok „életmásainak" jelentett a legtöbbet, ugyanis státusszimbólumnak számított a Spitting Image-ben szerepelni. Meglehet, a búcsúepizódban ismét fel­bukkan majd II. Erzsébet, ám - ahogy korábban is - királynői ru ha helyett háziasszonyi otthonkában, és még az is előfordulhat, hogy éppen uborkát tesz el - örökre.

Next

/
Thumbnails
Contents