Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-15 / 62. szám, szerda
AJ ÚJ SZÓ MOZAIK - HIRDETÉS 1995. március 15. A karórától Renoirig MTI-hír A „Galatea" nevű karóra, amelyet 2100-ig nem kell igazítani, egyike a hollandiai Maastrichtben szombaton megnyílt Európai Szépművészeti Vásáron kiállított legértékesebb daraboknak. A 34 briliánssal ékesített „Galatea" a világ első ródium-karórája. Ára egymillió dollár. Az évente megrendezésre kerülő maastrichti vásár elsősorban arról ismert, hogy gazdag választékot kínál XVII. századi holland és flamand mesterek festményeiből - emlékeztet a DPA jelentése. Az idén például megvételre kínálják az ifjabb Pieter Brueghel (15641637) egy parasztlakodalmat ábrázoló képét. Az előző évekhez képest idén nagyobb mértékben kaptak képviseletet a vásáron a modern mesterek. Megvásárolható például Auguste Renoirnak 1903-ban hétéves fiáról, Jeanról festett képe, amely - a fiúról készült korábbi festményekkel ellen-, tétben - rövid hajjal ábrázolja Jeant, akinek az iskola kedvéért „rendes frizurával" kellett járnia. A március 19-ig nyitva tartó maastrichti vásáron 160 európai és amerikai műkereskedő állítja ki tárgyait. Külön kiállításon mutatnak be a holland városban svájci műkincseket. A kiállítás címe „Bázeli kincsek 2500 év svájci kultúrtörténete". Tavaly kereken 60 000 látogatója volta maastrichti Európai Szépművészeti Vásárnak. MOSZKVA: Több mint száz fagyhalott Az elmúlt hetek tavaszias időjárása után hirtelen visszatért kemény moszkvai fagyok újabb öt halálos áldozatot követeltek az elmúlt napokban. Ezzel az idei tél halálos áldozatainak száma meghaladta a százat. Az összesen 101 áldozat többsége ittas állapotban fagyott meg az orosz főváros utcáin. A viszonylag enyhe időjárás után a hét végén már ismét mínusz tíz fok alatti hidegeket mértek Moszkvában. A mostani tél mélypontja azonban tavaly decemberben volt, amikor mínusz harminc fok körüli hőmérsékleteket mutattak a hőmérők. Drágább a sírhely, mint a lakás MTI-hír Kairóban egy sírhely ára meghaladja a lakásét - számolt be egyiptomi lapjelentésekre hivatkozva az AFP. A főváros régi temetői megteltek, az újonnan létesített sírkertben pedig csillagászati összeget kérnek egy sírhelyért - megközelítően annyit, mint egy 120 négyzetméteres lakásért valamelyik átlagos lakónegyedben. A legolcsóbb sírhely ára is eléri az évi átlagkereset három és félszeresét. Mint a kairói lapok megjegyzik, a főváros lakosságának gyors növekedése mellett az is hozzájárul az áldatlan helyezthez, hogy a temetők nagy része néhány száz család tulajdonában van. Farmeres „Mefistofele" a Scalában MTI-hír Füttykoncerttel „jutalmazta" a közönség vasárnap este a milánói Scalában Arrigo Boito „Mefistofele" című operájának első felvonását, amelyben a kórus tagjai farmerben és pulóverben jelentek meg a színpadon. A világhírű operaház szóvivőjét idézve jelentette a Reuter, hogy a kóristák így akartak kifejezést adni elégedetlenségüknek a munkaszerződésekkel és a biztonsági berendezésekkel. Hozzátette, hogy a második felvonástól nagy siker volt a felújított Boito opera. A XIX. századi opera első felvonásában a kórus tagjai rendes körülmények közt színpompás kosztümökben lépnek színpadra. ENDORSEGI HIREL Hétfőn Szlovákia területén 160 betörést jelentettek. A keletkezett együttes kár 3,1 millió korona. Ugyanazon a napon az ország közútjain 117 közlekedési baleset történt; egy személy súlyosan, 13 pedig könnyebben megsebesült. Az összesített anyagi kár 1,562 millió korona. Három, a második világháborúból származó tüzérségi gránátra bukkantak hétfőn Barton (Érsekújvári járás). A tűzszerészek ártalmatlanná tették a lövedékeket. Három magyarországi állampolgár hétfőn éjjel betört Ságon (Lévai járás) az Eva pénzváltó helyiségbe, és elvitték a páncélszekrényt, benne szlovák és külföldi fizetőeszközökkel. A rendőrség elfogta a tetteseket, ennek köszönhetően az anyagi kár csak 6600 korona. TASR DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1995. március 15-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási KözépVételi Eladási Középárfolyam 1 egységre ,koronában Angol font 46,476 46,944 46,710 45,14 48,28 46,71 Francia frank 5,823 5,881 5,852 5,69 6,01 5,85 Kanadai dollár 20,662 20,870 20,766 19,99 21,55 20,77 Német márka 20,749 20,957 20,853 20,39 21,31 20,85 Olasz líra [1000] 17,294 17,468 17,381 16,66 18,10 17,38 Osztrák schilling 2,947 2,977 2,962 2,90 3,02 2,96 Svájci frank 24,872 25,122 24,997 24,47 25,53 25,00 USA-dollár 29,262 29,556 29,409 28,71 30,11 29,41 ECU, EU 37,917 38,299 38,108 ECU, CSK 40,013 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 24,00 29,00 Általános Hitelbank 23,00 28,00 NAPTÁR Szerda, 1995. március 15. Az év 74. napja. Névnapjukon szeretettel köszöntjük Kristóf - Svetlana nevű kedves olvasóinkat. A NAP kel 06.08 - nyugszik 17.55 órakor. A HOLD kel 16.25 - nyugszik 04.55 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 290, árad; Medve: 175, árad; Komárom: 200, változatlan, Párkány: 180, apad. • Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete • 1825-ben született Camllo CASTEL BRANCO portugál író (f 1890). 1 IDŐJÁRÁS I Marad a felhős idő, helyenként hózáporokra számíthatunk. Az éjszakai fagyok után napközben a legmagasabb hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Gyenge erejű délkeleti szél. Előrejelzés csütörtökre és péntekre Csütörtökön folytatódik a felhős, sőt borult idő, országszerte szórványos esőzés, a hegyekben pedig havazás. Pénteken részben felszakadozik az összefüggő felhőtakaró, bár a délutáni órákban Nyugat-Szlovákiában újra beborul, és helyenként esővel is számolhatunk. Az éjszakai hőmérséklet 0 és 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul, pénteken a déli országrészben 12 fokra is emelkedhet a hőmérő higanyszála. Orvosmeteorológia Az időjárás hatása kedvezőtlen lesz a meteoroszenzitív szemé 1 lyekre. Romlik a közérzet, csökken a koncentrálóképesség, növekszik az ingerlékenység és az idegesség valószínűsége. A fizikai és a szellemi munkavégzés során hamarább jelentkeznek a fáradság, kimerültség jelei. Különösen az alacsony vérnyomásúak körében jelentkeznek a kedvezőtlen hatások. Megnövekszik a balesetveszély, ezért fokozott óvatosságra van szükség a közlekedésben. NAPI VICC Két részeg megy a sínek között, az egyik megszólal: - Haj, koma, de hosszú ez a lépcső! - Az semmi, de milyen alacsonyan van a korlát! - Sebaj, hallom, hogy jön a lift! Jó ÉTVÁGYAT! Rántott gomba rizzsel Hozzávalók: 40 dkg gomba, só; a bundázáshoz tojás, liszt, zsemlemorzsa; a sütéshez olaj; a körethez 25 dkg rizs, 1 evőkanál olaj, só, őrölt bors, majoranna, ételízesítő-por A megtisztított, megmosott gombákat besózzuk, kb. fél óráig állni hagyjuk, majd lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatva bő, forró olajban kisütjük. A folyó vízben jól megmosott, lecsepegtetett rizst kevés forró olajban kissé megpirítjuk, megsózzuk, őrölt borssal, majorannával, ételízesítővel megszórjuk, majd kétszeres mennyiségű vízzel felengedve, lefedve, takaréklángon puhára főzzük. Azonnal tálaljuk, és majonézt kínálunk hozzá. A világ legnagyobb hóembere MTI-hír Valószínűleg a világ legnagyobb hóemberét sikerült összegyúrniuk az észak-japáni Okúra falu lakosainak. Tíznapos munkájuk eredményeként egy 29,43 méter magas hószobor készült el. A munkához több tonna havat használtak fel jelentete a Kyodo hírügynökség. A hóemberkészítés nem is volt eredménytelen: 1,56 méterrel túlszárnyalták az eddigi svájci csúcstartót. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Csillagkapu (am.) 15.30,18,20.30 • SLOVAN: A legjobb férfi (ném.) 15,17.30,20 • OBZOR: Playgirls (cseh) 16, 18, 20.30 • MIER: Junior (am.) 15,17.30, 20 • MLADOSŤ: Bronxi mese (am.) 15,17.30, 20 • TATRA: Csillagkapu (am.) 16, 18.30, 21 • CHARLIE CENTRUM: Szenvedélyes csók (szlov.cseh) 17, 20.30, 21 • Junior (am.) 15,16.30,18.30 • Quiz show (am.) 17, 19 • A rend (cseh) 17.30 • Máté evangéliuma (ol.) 19 • A Barnabáš Kos eset (szlov.) 19.30 • ISTROPOLIS: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: A legjobb férfi (am.) 15.30,17.45, 20 • TATRA: Playgirls (cseh) 15.30, 17.45, 20 • SLOVAN: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15.30,17.45. 20 • ÚSMEV: A maszk (am.) 16,18, 20 • CAPITOL: Csillagkapu (am.) 15.45, 18, 20.15 • IMPULZ: A tizenegyedik parancsolat (am.) 16.15,18.15, 20.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Lammermoori Lucia (19) • KIS SZÍNPAD: karate Billy visszatér (19) • ÚJ SZÍNPAD: Mária evangéliuma (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: A velencei kalmár (19.30) • ISTROPOLIS: Az Afrodité szalonzenekar műsora (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Külvárosi Cyrano (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn (Komárom 10) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Anyanyelvünk (ism.) 14.15 Rock and roll. 14.30 Segítsünk (ism.) 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.30 Spotlight English. Angolnyelv-tanfolyam (10-11. lecke) 9.00 Óvodások műsora 9.15 Kisiskolások műsora (ism.) 10.00 Matlock (ism.) 10.50 Kredit. Gazdasági magazin (ism.) 11.25 Főszereplők. Amerikai dokumentumsorozat 11.50 Vállalkozók magazinja (ism.) . 12.20 Beszélgetés Bystrík Režuch karmesterrel (ism.) 13.00 Press Club (ism.) 14.00 Álmok óceánja. Tuvalu. Dán dokumentumsorozat 14.30 Szubjektív (ism.) 15.40 A Guinness-rekordok szenzációs világa (47.) 16.00 Gyermekműsor 16.25 Pocsolyakirályság. Tévéjáték 16.55 Hírek 17.00 Rozmaring Klub. Ifjúsági műsor 17.30 Gyermeknyomozó-ügynökség. Svéd ifjúsági filmsorozat 18.00 Invest story. Tévésorozat, 39/11 18.30 Szerencsekerék. Szórakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... /. Hüttnerová főzőleckéje 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.10 A horizonton túl 20.40 Teleantikvárium 20.45 900 másodperc könyvekről 21.05 Paris St. Germain - FC Barcelona Bajnokok Ligája labdarúgómérkőzés 23.05 Egy nap a nagyvilágban 23.15 P. Ševčovič: Ballada az elismerésről. Tévéjáték © SZTV 2 16.45 Szépségápolás. Kozmetika/' tanácsok 16.50 Az egészséges életmódért 17.05 Was? Németnyelv-tanfolyam (26-27. lecke) 17.30 Spotlight English. Angolnyelv-tanfolyam (10-11. lecke) 18.00 Nyugat-szlovákiai regionális magazin 18.30 Esti mese 18.40 Jégkorongmagazin 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 A park csillaga. Oiasz filmsorozat, 13/7 21.00 Párbeszéd a függőségről. Neves cseh és szlovák szakemberek a kábító szerfüggőségről 21.35 Híradó 21.55 Sporthírek 22.05 Rendőrségi tájékoztató 22.10 Az 5 a 40-ből számsorsjáték nyerőszámai 22.15 Téma. Vitaműsor a kábítószerfüggőségről 23.25 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Dita a fronton. Rajzfilm 19.15 Tarzan. Amerikai kalandfilmsorozat 19.45 Karakoram Highway I. Útifilm 20.05 Lányok a szomszédból. Francia filmsorozat 20.35 Atlantisz elveszett kincsei. Amerikai film 22.10 Magazinműsor MAGYAR TELEVÍZIÓ © TVl 6.00-9.00 Nap-kelte 8.00 Gyerekeknek 9.30Március 15. Ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren 10.00 Legenda és valóság. Izland, a titokzatos sziget 11.00 Március. Történelmi megemlékezés 12.02 Zenés esték a Festetics kastélyban 13.00 Március 15. Megemlékezés a Petőfi-szobornál 13.35 Rab ember fiai. Tévéjáték 15.10 Vízipók-csodapók. Magyar rajzfilm 16.30 Zsákbamacska 17.00 Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei 17.45 Mozivarázs 18.00 Cimbora 18.30 Március 15. A Széchenyi- és Kossuth-díjak ünnepélyes átadása 19.00 Esti mese 19.10 Múzsa 19.30 Híradó 20.10 A nép nevében. Olasz film 22.05 Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei 22.55 1000-szer, Júlia 23.35 BBC-híradó © TV 2 8.00 John McLaughlin és Paco de Lucia koncertje 8.55 A fák dicsérete. Amerikai ismeretterjesztő film 9.50 A fantomlovasok. Ausztrál tévéfilm 11.35 Jelfák. Természetfilm-publicisztika 17.10 Budapesti képeslapok 17.25 Mindent vagy semmit! 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarország ma. Hol sírjaink domborulnak..." 18.45 Kékpercek 18.50 Március 15. Fejezetek a nemzeti szabadságünnep hányatott történetéből. Dokumentumműsor 19.25 Szeretném bejárni a Földet... Zenés utazás a világ körül 19.45 Lelket keresek. Inke Lászlóemlékműsor 20.20 Bartók Béla: Húsz magyar népdal 21.00 Telesport 21.10 SL Benfica-AC Milan Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés DUNA TELEVÍZIÓ 9.30 Zászlófelvonás a Kossuth-téren 9.50 Ünnepi megemlékezés. Közvetítés a magyar református egyház budapesti Ráday kollégiumi díszterméből 10.20 Határon túli történészek a forradalomról és előzményeiről 11.00 Ünnepi megemlékezés. Közvetítés a Múzeum-kertből 13.00 Koszorúzás a Petőfiszobornál 14.45 Egy magyar nábob. Magyar film 16.20 Kárpáthy Zoltán. Ma gyar film 17.40 Mese 18.00 Híradó 19.30 Liszt: Történelmi arcképek 20.00 Szirmok, virágok, koszorúk. Magyar film 21.45 Tudósítások a nap eseményeiről - határon innen és túl CST l 13.05 Videofashion (10.) 13.30 A világ sportolói 13.45 Kincs a Déli-sarkon 14.35 Slágerlista 15.05 Okavango. Amerikai filmsorozat 16.00 Hírek 16.05 Gyökerek. Amerikai film, 26/8 16.55 Dalok 17.00 Magion 18.00 Hírek 18.05 Receptek nemcsak vasárnapra 18.45 Paradicsom a világ végén. Ausztrál filmsom zat, 16/3 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Csodás évek. Amerikai filmsorozat 20.25 Nézőpont 20.45 A tettes ismeretlen 21.10 SL Benfica-AC Milano vagy a Paris St. Germain-FC Barcelona (a nézők kérése szerint!) Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 23.10 A Los Angeles-i igazság III. Amerikai filmsorozat, 19/5 0.00 Aranyháromszög Európa szívében. Dokumentumműsor 0.35 „21" 1.05 OK POP NOVA 14.55 Így múlik az idő (ism.) 15.40 Nyugtalan ifjúság. Amerikai filmsorozat (20.) 16.25 Helén fiúi. Francia filmsorozat (22.) 17.05 Dallas. Amerikai filmsorozat (16.) 18.00 Mindent vagy semmit! 18.25 Jump Street. Amerikai bűnügyi filmsorozat (2.) 19.30 Híradó 20.00 Menekülés a Majmok bolygójáról. Amerikai kalandfilm 21.40 Hírek 21.45 Nyitott szemmel 22.20 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat (166.) 22.45 Trópusi hőség. Amerikai kalandfilmsorozat (57.) 23.35 A gyógyítás művészete. A BBC dokumentumsorozata OSZTRÁK TELEVÍZIÓ @ ORF 1 9.00 Gyilkosság a hobbija (ism.) 9.50 Knight Rider (ism.) 10.35 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.25 Waltonék. Amerikai film 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.25 Knight Rider 17.15 Egy rém rendes család 17.40 Csendes kis otthonunk 18.05 Életre szóló barátság 19.00 Bili Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Kétségbeesett igazságkeresés. Amerikai tévéfilm 21.50 Tetthely. Német bűnügy filmsorozat 23.30 A nagybácsi. Olasz film 1.10 Egy rém rendes család (ism.) 1.35 Schiejok naponta (ism.) 2.35 Isten hozta Ausztriában! @ ORF 2 9.05 Északi sí-vb. Összefoglaló 10.30 Isten hozta Ausztriában (ism.) 12.25 Sport. Északi sí-vb. Férfi lesiklás 13.35 Baddlands nem „rossz föld" (ism.) 14.25 A szenvedély hatalma 15.10 Gyilkosság a hobbija 16.00 Schiejok naponta 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 A tartományok ma 20.15 Összefoglaló Az IFK Göteborg-Bayern München és az Axaj-Hajduk Split Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzésről 22.00 Híradó, sport 1.00 Monty Python Repülő Cirkusza 1.30 Videóéjszaka PRO 7 8.35 Petrocelli 9.35 Roseanne (ism.) 10.05 Minden gyilkos megérkezett. Amerikai krimikomédia 12.00 Kemény, de szívélyes 13.00 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi filmsorozat 14.00 Arabela Kiesbauershow 14.55 A Colby család 15.55 L. A. Law 16.55 Rajzfilmsorozatok 18.25 Most mind együtt 18.55 Roseanne 19.25 Alf 20.15 Criss Cross. Amerikai film 22.20 A szexualitás magazinja 23.10 Az erőszak városa. Francia-olasz akciófilm 1.20 L. A. Law (ism.) 2.30 Kung-fu - A sárkány jegyében (ism.) 3.25 Kemény, de szívélyes (ism.) 4.25 Kettő kettővel szemben SAT 1 9.30 Szomszédok 10.15 Érezze jól magát! 10.45 Nők 11.45 Németország ma délben 12.00 A szerelem útjai 12.25 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Szerelmen kívül mindent 14.55 Az ifjú Indiana Jones kalandjai 15.55 MacGyver 17.00 Kockáztass! 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.15 Labdarúgás 19.30 Szerencsekerék 20.15 A hegyi orvos 21.15 Hunter 22.15 Riporterek felderítésen 23.00 A bátrak jutalma. Amerikai-japán háborús film 0.50 MacGyver (ism.) 1.45 Hunter (ism.) 2.35 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 3.15 Falcon Crest (ism.) 4.05 A hegyi orvos RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.00 Megéri az árát 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyilkosság a hobbija 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 IFK Göteborg-Bayern München Bajnokok Ligája labdarúgómérkőzés 20.45 Híradó 21.15 Összefoglaló a Bajnokok Ligája labdarúgómérkőzésekről 23.15 Gottschalk-show 0.00 Híradó 0.30 Thomas Koschwitzshow 1.30 Kojak. Amerikai bűnügyi filmsorozat 2.20 Gyilkossága hobbija 3.10 Ilona Christen (ism.) 4.05 Hans Meiser (ism.) 4.55 Vigyázat, robban! (ism.) 5.15 Vigyázat, robban! - távirat (Műsorváltozás lehetséges!) XXVI. CZUCZOR GERGELY IRODALMI ÉS KULTURÁLIS NAPOK - ÉRSEKÚJVÁR 18.00 - Czuczor Gergely szobrának megkoszorúzása. Fellép az Érsekújvári Gimnázium Magyar Tagozatának énekkara Szombathy Károly vezényletével