Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-11 / 35. szám, szombat

1995. február 9. MINDENNAPI BUNUGYEINK új sz ó í 9 \ KAMERUNI FUTBALLISTAVAL ERŐSÍTETT A II. LIGÁS ARTMEDIA PETRŽALKA Segít az edzőcsere a ligetieken? A bajnokság előtt a ligetfalui vezetők nem titkolták, céljuk a feljutás. Jól is kezdték a pontvadászatot, ám később megtorpantak, így a harmadik helyről vár­ják a márciusi folytatást. Január elején Szikora György edzőt, korábbi segítője, Jozef Prochotský váltotta fel. Az előkészületi meccseken jobbára alacsonyabb osztályú csapatokkal találkoztak, a ne­heze csak ezután következik. A 43 esztendős Jozef Pro­chotský két évtizeddel ezelőtt makacs sérülés miatt búcsút in tett a zöld gyepnek. Azóta szisz­tematikusan készült a tréneri pályára, a Devín, a Doprastav és a Hlohovec együttesét irányítot­ta. Tavalytól a ligetben tevé­kenykedik. A labdarúgók már túl vannak a trencsénteplici edzőtáborozáson. Jelenleg két­fázisos gyakorlásokat tartanak, délelőtt a technikai elemeket sulykolják, délután a futás domi­nál. Új szerzeménynek a 24 éves jolsvai, Boda és a 25 esztendős kameruni Ondua számít. Az afri­kai csatár korábban Blšanyban is próbálkozott, /van Žiga bevo­nult, mivel Pozsonyban szolgál, továbbra is a szakvezetés ren­delkezésére áll. „Tavasszal nagy tülekedés várható a feljutásért, legtöbben a nyitraiakról, a lévai­akról és rólunk beszélnek. Sze­rintem nagyon oda kell figyelni a bősi és a trencséni csapatra, mindkét gárda jelentő s játék­erőt képvisel. Sok függ majd a sportdiplomáciától ... Tetszetős támadófutballt akarunk játsza­ni! Peter Pavlovičcsal azon mun­kálkodunk, hogy a labdarúgók végre megértsék, nemcsak jo gaik, hanem kötelességeik is vannak" - mondta Jozef Pro­chotský. Tehát egy év után elvált a Szi­kora-Prochotský kettős útja. „Gyurit kiváló szakembernek tartom, a sportág a kisujjában van. Nem hittem, hogy ilyen kö­rülmények között kerül sor a szakításra. Bízom benne, egész­ségileg hamarosan rendbe jön". A magyarbéli születésű Ka­káié kapus (Slovan) is a többiek­kel készül, mint ismeretes a já­tékvezető inzultálása miatt félé­ves eltiltást kapott. „Nem ponto­san úgy tönént a dolog, ahogy a sajtóban megjelent. Szabályta­lanság előzte meg az ellenfél gólját, ekkor elvesztettem a fe­jem, s meglöktem a bírót. Az pe­dig nem tétovázott: lefújta a ta­lálkozót. Másnap a lapokban alaposan lehúzták rólam a vizes lepedőt, azt írták megütöttem a játékvezetőt... Büntetése m fele letelt, kérvényeztem eltiltásom rövidítését. Belátom, nagyot hi­báztam, korábban sosem volt problémám a fekete mezesek­kel. Szívesen maradnék a liget­ben, elég volt a Slovan csere­padját koptatni! Marián Masný négy gólt lőtt a tőketerebesieknek, ám ezután 21 éves csatár nem nagyon je­leskedett. „A találkozó után kü­lönösebb indoklás nélkül leg­többször a tartalékok között kaptam helyet, csak epizódsze­rephez jutottam. A cserepadról nem lehet a hálóba találni. Nagy lelki teher számomra, hogy a szurkolók mindjárt édes­apámhoz hasonlítanak. Ő 73­Amikor még együtt ültek az edzői kispadon. Balról Prochotský, mellet­te Szikora szoros csehszlovák válogatott volt..." A Nagymácsédről származó Tóth Imre már régóta vezetőségi tag, s 36 éves kora ellenére Ausztriában játékosedzőként te­vékenykedik a kerületi bajnok­ságban szereplő Prellenkirchen­ben. „Az élvonalban szeretnénk kezdeni az új bajnoki évet, de ak­kor sem esünk kétségbe, ha nem sikerül. Úgy érzem az edzővál­tást követően nyugodtabb a lég­kör a csapat háza táján. Annak idején örömmel jártak a drukke­rek a vasárnap délelőtti ligeti mérkőzéseinkre, most is egyik célunk, hogy tetszetős játékkal visszacsalogassuk őket Nehéz tavasz előtt állunk, de miért ne kerülhetnénk ki győztesen.a csa­tározásokból?" SZABÓ ZOLTÁN Legyőzik a listavezetőt? Vérbeli rangadó lesz ma a női I. kézilabdaligában: Nyárasdon 18 órakor a listavezető és örök rivális Duslo Šaľa vendégszerepel. Ebben az idény­ben a csallóközi faluban még senkinek nem termett babér, ellenfelük vi­szont csak egyszer (Nyitrán) kapott ki idegenben. Vágsellyén 30:17-re a hazaiak nyertek. Németh Pál, a vendéglátók edzője is az éllovast tartja esé­lyesebbnek, de csapata egész héten úgy készült, hogy otthon maradja­nak a pontok. Játékosaimnak minden poszton felül kell múlniuk ellenlá­basukat. Döntőnek ígérkezik, hogy védelmünk miképpen állja majd a Duslo rohamait." Kovács László, a mátyusföldiek titkára: „Tartok a mérkőzéstől, de azért két-háromgólos győzelmet várok. Persze, ha játéko­saink tudásuknak megfelelő játékkal rukkolnak ki." Ma lesznek a 15. forduló további találkozói is. Csallóközaranyos­ra a Prešov látogat (18.00). B. Bystrica-lnter, Nitra-Danubius (18.00), Michalovce-Partizánske. Idegenben lép pályára a Ferrolux DAC férficsapata: az I. liga 17. fordulójában a bajnokaspiráns tapol­Csániaknál vendégeskedik (vasárnap 10.30). (j. mészáros) Teljes erőbedobással a cél felé. Madridban a brit Colin Jackson (5l-es rajtszámmal) 60 gáton kikapott az amerikai Alien Johnsontól. Shilton a cserepadon! Szenzáció a javából! Pénteken egy hétre (!) érvényes szerződést kötött a Wimbledonnal Peter Shil­ton. Az angol válogatott volt futballkapusa 45 éves, utoljára 18 hónapja lépett pályára. Azóta - mint az tudott - már visszavonult. Szakvezetői ténykedése nem sikerült túl fényesen, hiszen a második ligában szereplő Plymouth a minap menesztette őt az edzői munkakörből. - A Wimbledonnak kapusgondjai vannak, hirtelen nincs tartaléka a cserepadon különféle sérülések miatt - mondta Shilton. - Felhívtak telefonon, és persze azonnal igent mondtam. Nincs ezen mit csodálkozni, mert rendszeresen edzek, és hitem szerint jó formában is vagyok. Ha a Liverpool elleni F.A. Kupa-mérkőzésen vala­mi előre nem látható dolog történik, azaz úgy alakul a helyzet, hogy „be kell szállnom", hát vállalom! (MTI) SPORTHÍRADÓ • Világcsúcsot futott az orosz Irina Privalova a madridi atlétikai viadalon. A 60 m-es síkfutás táv­ja közben (6,92-vel beállította a világcsúcsot) az 50 m-t 5,96 má­sodperc alatt teljesítette. • Lemondta a FIFA a márciu­si nigériai junior labdarúgó világ­bajnokságot, mivel az afrikai or­szágban fertőző betegségek ter­jednek. • Négy vendéggyőzelmet hoz­tak a jégkorong NHL legutóbbi mérkőzései: NY Islanders-Pitts­burgh 2:5, New Yersey-NY Ran gers 4:1, Boston-Quibec 3:4, Phi­ladelphia-Florida 0:3, St. Lou is-Chicago 0:5, Calgary-Anaheim 5:1, Vancouver-Winnipeg 5:1. VÍZILABDA KEK-NEGYEDDONTO Sikerül a bravúr? Elfogadható eredményt ért el a Slávia UK Bratislava vízilab­dacsapata a barcelonai KEK-negyeddöntő első találkozó­ján: a nagy esélyes Medlterrani otthonában csupán 10:7 arányú vereséget szenvedett. A biztató eredmény ellenére Pavol Sirotný edző elégedetlen volt a teljesítménnyel, mert védencei félénken pólóztak... A visszavágóra ma 18 órai kezdettel a pasienkyi fedett uszodában kerül sor. Mint min­dig, ezúttal is bizakodnak a főis­kolások. Karol Schmuck szak­osztályelnök: „A találkozóra a szolnokiakkal együtt készül­tünk, a magyarok alaposan pró­bára tették a fiúkat. Ha vala­mennyien hozzák formájukat si­kerülhet a párját ritkító bravúr, KOSÁRLABDA. Szombat, női I. liga, rájátszás a kiesés elkerülé­séért: Šamorín-Prievidza (17.00). ÖKÖLVÍVÁS. Szombat, csa­patbajnokság, 2. forduló: ŠKP Bratislava-BK Komárno (19.00). KARATE. Szombat és vasár­nap: junior és kadét Európa-baj­nokság (Pozsony, pasienkyi sportcsarnok). VÍVÁS. Női párbajtőr Világ Ku­pa-viadal (Pozsony, Mladosť sportcsarnok, szombat, 12.00 ­selejtezők; vasárnap, 9.00: se lejtezők, 15.00 Istropolis: döntő). AZ ÚJ SZÓ IS OTT LESZ Teremfutball Galántán Kiss Sándor vállalkozóba ga­lántai Spartacus asztalitenisz­csapat tulajdonosának kezde­ményezésére ma pontban déli 12-kor hagyományteremtő te­remtorna kezdődik a városi sportcsarnokban. A Nový čas, a Šport és az Új Szó szerkesztői is beszállnak a „buliba", persze megerősítve soraikat egy-egy volt kiváló futballistával. Mi pél­dául pályázatot hirdettünk, s a tíz jelentkező közül a DAC egy­kori gólvágóját, Tóth Lacit tartot­tuk a legtehetségesebbnek, őt választottuk, a Šport Ladislav Kunát, a Nový čas titkolózik. A hazaiakat a vállalkozók (Vími Ro­land asztaliteniszező is köztük lesz) és az önkormámnyzati kép­viselők együttese képviseli. Állí tólag még a torna utolsó helye­zettje is kap egy több ezer koro­nát érő kupát. Hogy a meccsek közötti rövid szünetekben ne unatkozzon a nagyérdemű, az észak-amerikai profi jégkorongli­ga mintájára zenebetétek lesz nek, amelyekről a híres M etalin­da együttes gondoskodik. (tv) TIPPVERSENY n SPORTHOTEL TJ Szállás, étkezés kellemes környezetben Štúrovo, Športová 3 Tel.: 0810/2080 Bochum-Bayern : ( : ) Német bajnoki labdarúgó­mérkőzés. Kedd estig postázzák a szelvényt szerkesztőségünk cí­mére: Redakcia Új Szó, Pribino­va 25,81915 Bratislava. UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József («32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza ("210^456) Miklósi Péter (w210-4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 3^45-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Kassa 095/6228-639 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató tr 210-4460, fax: 2104467 Hirdetőiroda: « 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, vala­mint a Mediaprint-Kapa. Külföldi meg­rendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava ­Pošta 12,1993. december lOén. Engedélyszáma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kézirato­kat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 Sanyarú sors az oroszoké? Köztudott, hogy az egykori Szovjetunió felbomlása után nehéz helyzetbe került az orosz sport. Rengeteg remek versenyző és sport­létesítmény került elérhetetlen távolságra, azaz külföldre. A felkészü­lési lehetőségek romlása és a rossz gazdasági helyzet ellenére Oroszország megőrizte vezető helyét Európa és a világ sportelitjé­ben. A sikeres olimpiai szereplés minden ország legfőbb célja. így vannak ezzel az oroszok is. Az 1994-es lillehammeri téli ötkarikás játékokon csapatuk először bizonyíthatta felkészültségét önálló küldöttséggel. Ismert, az 1992-es albertville-i és barcelonai olimpi­án még Független Államok Közössége néven, az egykori szovjet tag államokkal közösen vett részt Oroszország a küzdelmekben. Az 1996-os atlantai nyári olimpián való sikeres szereplés érdekében nemrég államfői garanciát is kapott az Orosz Olimpiai Bizottság. Borisz Jelcin nyilatkozatban biztosította a leendő olimpikonokat, hogy mintegy 10 millió dolláros keretből segítik felkészülésüket és szereplésüket. - Két évvel ezelőtt 3,3 millió dolláros támogatásban részesültek sportolóink. Ez hatott, segített, Lillehammerben igen jól szerepel­tünk. Amúgy nagy szükségünk van a további anyagi támogatásra. Rengeteg létesítményt elveszítettünk a Szovjetunió felbomlásával - nyilatkozta Viktor Mamatov, az 1998-as téli olimpiai felkészítést koordináló bizottság elnöke. Vitalij Szmirnov, az olimpiai bizottság elnöke elárulta: Atlantából 40 aranyérmet szeretnének hazavinni az orosz versenyzők. Ösztön­zésképpen pedig már be is jelentették, hogy minden első helyezett érmenként 120 000 dolláros jutalomban részesül, amint arról ko­rábban az Itar-TASSZ is beszámolt. (MTI) RADVANYI IRÁNT BEENHAKKER IS ERDEKLODÖTT „Nem tragikus a helyzet" A napokban a szlovák sajtóiroda Jelentése szerint az anya­gi csőd szélén áll a német Bundesliga ll-ben szereplő FC Sa­arbrücken labdarúgócsapata, és az együttes két exduna­szerdahelyi vendégmunkása, Tomáš és Radványi való­színűleg hazatér. Ez ügyben érdeklődtem RADVÁNYI MIKI (felvételünkön) franciaországi lakásán. • Igazak a híresztelések? - Már többen is hívtak, na­gyon meglepődtem. Nem tragi­kus a helyzet. Arról szó sincs, hogy a klubtól megvonnák a működési engedélyt. Az azon­ban igaz, hogy 4 millió márka az egyesület tartozása. Itt ezt nem tarják annyira jelentős összeg­nek...Egyébként a Bild tegnap azt írta, a bankok 6 milliós hitelt nyújtanak a nagy hagyományok­kal rendelkező csapatunknak. • A játékosok is megérzik az anyagi gondokat? - Egyáltalán nem. Mindig naprakészen kapjuk a fizetést, multimilliomos főszponzor két évre előre letétbe helyezte a fut­ballisták bérét, természetesen a prémiumokkal együtt. Más kér­dés, hogy Florida helyett Török­országban alapoztunk... • Tehát egyelőre nincs szó a hazajöveteledről. - Rainer Hollmann edző kije­lentette: feltétlenül számít rám a második felvonásban. Egyéb­ként Németországban január huszadikán zárult az átigazolási időszak. Menedzseremtől tu­dom, hogy a mexikói America csapatánál dolgozó holland Leo Beenhakker érdeklődött utá­nam, de a vezetők a féléves ven­dégjátékért horribilis összeget kértek. így minden maradt a ré­giben. Az viszont elképzelhető, hogy a nyáron továbbállok... • Hogyan megy a játék az edzőmeccseken? - Nem panaszkodhatom, az utóbbi négy összecsapáson 6 gólt szereztem. Remélem, nem lőttem el idő előtt a puskaporom. A tavaszi idényt február huszadi­kán Düsseldorfban kezdjük, a DSF egyenes adásban közvetíti a találkozót. Ott akarok lenni a kezdőcsapatban! (szabó) ugyanis szlovák csapat még egyszer sem jutott az elődöntőbe. Remélem, most megtörik a jég." Ugyancsak ma este száll víz­be a Vasas, mégpedig az Olimpi­akosz Pireusz otthonában. A pi­ros kékek háromgólos előnnyel utaztak az athéni visszavágóra. Somossy József edző: „Három góllal nyerünk!" (zsigárdi)

Next

/
Thumbnails
Contents