Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-07 / 31. szám, kedd

[Š] ÚJ szó PUBLICISZTIKA 1995. február 7. Elvonultak a viharfelhők Oroszka felöl? A puskapor akkor robban, ha meggyújtják - súgta egy mellettem ülő lakos Oroszkán, a helyi képviselő-testület második nyilvános ülésén. A levegő eléggé puskaporos volt, végül robbant Is, merthogy volt, aki meggyújtsa... De ne vágjunk az események elébe, a probléma korábban kezdődött... Demokrácia? Diktatúra? Január ötödikéi számunkban Veszélyben a demokrácia... címmel közöltük egyik oroszkai olvasónk levelét. A helyi képviselőiem tület tagia leírta: miután a helyhatósági választásokon független jelöltet választottak a polgármesteri tisztségbe, az Együttélés és az MKDM helyi vezetői elégedetlenek a választások eredményével, egymás ellen heccelik a népet, olyannyira, hogy a képviselő-testület december nyolcadikán tartott alakuló ülése a személyeskedések miatt kudarcba fulladt. Annak ellenére, hogy a levelet csak kivonatosan, az „erősebb" részek kihagyásával közöltük, a cikk megjelenése nagy felháborodást keltett a faluban. Legalábbis erre enged következtetni egy másik levél, amelyet az MKDM oroszkai helyi szervezetétől kaptunk, kilenc képviselő aláírásával. Ebben a levélírók határozottan elutasítják a vádat, hogy ők bármilyen formában is kinyilvánították volna felháborodásukat a választások eredmő nyével kapcsolatban. Azt írják: Oroszkán nem a demokrácia van veszélyben, hanem diktatórikus módszerrel akarják irányítani a falut Leírják, hogy az alakuló ülést a polgármesternő a saját forgatókönyve szerint szerette volna irányítani, egyetlen személyt javasolt polgámester-helyettesnek, amivel a képviselők nem értettek egyet, és a j^űlés azután fulladt kudarcba, miután az ülésvezető az Együttélés képviselőjének nem adott lehetőséget az őt ért személyes támadások megválaszolására. Mindkét levélben komoly vádakat vetettek papírra, ezért úgy döntöttünk, ahelyett, hogy a válaszlevelet közölnénk, a helyszínen próbálunk objektív képet szerezni a helyzetről. Mihály Irén, a független jelöltként megválasztott polgármester egyáltalán nem örült, amikor tele fonon felkerestem. A személyes találkozó elől azzal tért ki, hogy nagyon elfoglalt át kell adnia eddigi funkcióját - a községi hivatal könyvelőjeként tevékenykedett -, s azzal érvelt, reméli hamarosan lecsil lapodnak a kedélyek, s ha majd megállapodik a helyzet Oroszkán, szívesen áll rendelkezésemre. A másik féllel pedig többszöri próbálkozásra sem sikerült kapcsolatot teremtenünk. Amikor megtudtam, hogy január utolsó napján nyilvános képviselőtestületi ülés lesz, úgy döntöttem, saját szememmel győződöm meg a demokrácia vagy a diktatúra oroszkai létéről. Csekély érdeklődés Miután az előbbi levelekből és telefonbeszélgetésből úgy értesültem, hogy az alakuló gyűlésen a lakosok alig fértek be az ülésterembe, meglepett, hogy kedden néhány perccel a meghirdetett időpont előtt alig egy tucat embert találtam a teremben. Úgy tűnik, a múltkori kudarctól megcsömörlöt tek a helyiek, mert később sem jöttek össze sokan, a 16 képviselőn kívül - a 17-tagú testületből egy képviselő nem jelent meg - a mintegy ezernégyszáz lakosú községből mindössze huszonegynéhányan voltak kíváncsiak, milyen lesz az önkormányzatuk. Az ülés fő pontjai az önkormányzati tanács és a bizottságok, illetve a bizottsági elnökök és az alpolgármester megválasztása volt. A szavazás simán lefolyt. Meglepetésemre az egyik levélben kifogásolt múltkori programpont, az alpolgár mester megválasztása is zavartalanul lezajlott. A polgármesternő ezúttal Mészáros Sándor nyugdíjas gyermekorvost javasolta helyettesének. A jelenlevők titkos szavazással az összes képviselő névsorából választhattak. Az eredmény a polgármesternő javaslatát igazolta: a tizenhat szavazatból tízet Mészáros Sándor szerzett meg. Még az olyan rázós kérdés, mint a polgármester fizetésének megszavazása, is zökkenőmentes volt. A költségvetési javaslat kisebb vitákkal szintén átment a szavazáson. Az egyedüli problémás pont a községi statútum javaslata volt, de megegyeztek abban, hogy jogászokkal való konzultáció után ezt a kérdést a következő ülésen vitatják meg. Mégsem minden rózsaszínű Már kezdtem azt hinni, hogy tévedésről van szó, mert az ülésen jelét sem láttam a levelekben ecsetelt ellenségeskedésnek. Sőt, amikor utolsó programpontként a polgármesternő megnyitotta a vitát, hirtelen mély csönd ütt a teremre, mintha senkinek senki címére nem lenne mondanivalója. Ám amikor a hosszas csönd után a polgármesterasszony felállt, hogy lezárja a meg sem kezdett vi tát, hirtelen szót kért egy szlovákul beszélő fiatalember a lakosok soraiból. Milan Babec felemlítette, az előző önkormányzat tavaly márciusban jóváhagyta, hogy a faluban emléktáblát emeljenek a faluból elhurcolt magyarok, illetve zsidók emlékének. Hadd ne idézzem itt a felháborodott fiatalember gondosan, írásban előkészített felszólalását, mert nem szeretnék ezzel valamiféle nemzetiségi viszályt szítani. Már csak azért sem, mert mint a későbbi beszélgetésekből kitűnt Oroszkán ilyen viszály eddig nem létezett. Ezt akár az is bizonyíthatja, ho©* annak ellenére, hogy a falu lakosainak több, mint 65 százaléka magyar nemzetiségű, Oroszkán csak szlovák alap iskola van. Ez azonban csak első hallásra furcsa, ugyanis a szomszéd faluban, Csatán pedig csak magyar iskola van, így a gyerekek „cserélődnek". A teljes igazság érdekében azonban azt Sem szabad elhallgatni, hogy Oroszkán állítólag nyithattak volna magyar kisiskolát de a szülők nem igényelték. Az oroszkai szlovák lakosok most állítólag rossz néven veszik, hogy a képviselőtestületben nincs egyetlen szlovák sem, pedig erről csak ők tehetnek, hiszen a választása kon a 33 jelölt közül 11 szlovák nemzetiségű volt. Szóval az érzelmektől, sőt sértegetésektől sem mentes felszólalás után azt vártam, most kezdődik majd a haddelhadd, de megint tévedtem. A képviselők egyáltalán nem reagál tak, a polgármesternő pedig megígérte, írásban ad választ a neki címzett kérdésekre. Utána a szlovák iskola igazgatónője szólalt fel, aki nagyon értelmesen azt indítványozta, ne a személyes sérelmekről és ne a múltról vitatkozzanak, hanem arról, miért nincs a fa luban fodrászat, miért nem cserélik ki a megrongálódott szemeteskukákat, vagy, hogy mi lesz a bevásárlóközpont sorsa. Egy önkormányzati testületnek valóban ilyen kérdésekkel kellene foglalkoznia, nem pedig olyanokkal, amilyenekről a következő felszólaló beszéltRobbant a puskapor Az indulatok első levélírónk, Máčaj Júlia felszólalása alatt szabadultak el. Most már leírhatom a nevét, mert igaz, nem kívánta, hogy az Új Szőba küldött levelét a nevével közöljük, a nyilvános gyűlésen büszkén beismerte, hogy ő a szerzője. Máčaj né pátosszal felolvasott beszédében főleg egyéni sérelmeit sorolta, és a személyeskedéstől sem tartotta vissza magát. Amikor azt kezdte sorolni, hogy Gerő tanár úr, az Együttélés helyi elnöke a múltkori gyűlésen hogyan támadta őt és sok más képviselőt, Gerö János és több képviselőtársa nem bírta tovább hallgatni a sérelmeket, és kivonultak a teremből. Ekkor rob bant a puskapor, amiről a bevezetőben tettem említést. Tapasztalataim alapján csak azt állapíthatom meg, hogy az oroszkai puskaporos hordó gyűjtő zsinórja éppen levélírónk kezében volt Személyes sérelmek ismételgetésével ugyanis aligha lehet konstruktív együttműködést elérni a testületben, éppen ellekezőleg... A képviselők kivonulásakor a többiek egymást túlkiabálva fejezték ki véleményüket, s csak ekkor mutatkozott meg igazán, hogy a képviselőtestület valóban két tá borra oszlik. De, hogy melyikük oldalán van az igazság, azt kívülállóként nem ítélhetem meg. Az bizo nyos, hogy sokan támadták Máčajnét, mások viszont a kivo nuló képviselőkről állították, hogy ők az ellentét okozói, mivel nem képesek elviselni a vereséget. Néhányuk állítólag mindig is vezetői, igazgatói funkcióban volt, s most is azt szerették volna, ha olyan embert választanak polgármes ternek, akit majd a maguk módja szerint irányítgathatnak. A jelenlegi polgármester személyével szemben nem hallottam kifogást, Máčajné felszólalását pedig csak néhány idős asszony dicsérte, de a képviselők közül még azok sem helyeselték fellépésének módját, akiknek érdekében felszólalt. A másik fél véleményét is szerettem volna meghallgatni, nehogy egyoldalúan tájékoztassak. Mivel ők kivonultak, s az ülés után sem találkozhattam velük, másnap telefonon kerestem meg Gerő Jánost, akit a legtöbb támadás ért. A tanár úr sajnos nem kívánta véleményét a nyilvános ság elé tárni. A kivonuló képviselők közt volt, aki kijelentette: soha többé nem ül be ebbe a testületbe, de akadtak, akik nem hagyták el a termet, csak éppen a képviselők asztalától átültek a többi lakos közé. Egyikük, ha jól emlékszem Adamčok képviselő, kijelentette: majd ha a falu érdekeiről lesz szó, visszaülnek a helyükre, de amíg csak az egymás elleni gyalázkodás folyik, abban nem hajlandók részt venni. Végül is az ülés határozati javaslatát a bennmaradt képviselők megszavazták, így a kudarcba fulladt előzővel szemben az ülés befejezettnek tekinthető. - Prohlé ma mindenhol van, de azt hiszem, a mai nappal Oroszkán véget vetettünk a problémáknak - jelentette ki az egyik képviselő az ülés utáni beszélgetésen. Hogy őszinte legyek, én nem éreztem úgy, mint ha minden rendeződött volna... GAÁL LÁSZLÓ Krumplisirató Nyáron még csak sejteni lehetett, de ősszel már biztosan tudtuk: kevés lesz a krumpli. Ha szerencséje volt az embernek, a karácsonyiszilveszteri asztalra még került a becses csemegéből. Ugyanis hetek óta nem kapható kemény valutáért sem. Magyarázattal szolgálnak az illetékesek krumplival nem. Tavalyelőtt annyi termett, hogy nem tudták eladni, mondják, ezért tavaly a termelők hatezer hektárral kevesebbet ültettek. A szárazság miatt a hatezer hektár is rosszul termett. Nyilatkozott a földművelési miniszter: 1994 év utolsó negyedében lehetőséget biztosítottak a kereskedőknek százezer tonna burgonya behozatalára, de ennek a mennyiségnek csak az egyharmadát hozták be. Mert ez az üzlet nem jó üzlet. A forgalmazók ugyanis kb. 10 koronáért veszik és 12-ért adnák - mert a burgonya árát maximálták. A hiedelemmel ellentétben a Szlovákiában termelt burgonya nem a legjobb minőségű - ezt is a miniszter úr árulta el -, össze sem hasonlítható a cseh „bramboryval". Éveken át mégis védték (sikerrel) a szlovák piacot az olcsó és jó cseh krumplitól. Az idén Csehországban is kevesebb termett, de Lengyelországban, Hollandiában, Romániában nem okozott gondot a „krumplikérdés". Szlovákiában tavaly nem termett elég burgonya - gabonából viszont félmillió tonna feleslegünk van. Jó volna krumplira cserélni. Hiszen nem ehetünk mindig csak rizst ahogy illetékes asszony javasolta a tévében. Mégis rákényszerülünk. Mivelhogy abból a krumpliból, amit beígértek - még senki sem evett. (kopasz) Miért vagyunk bizalmatlanok? A kutya is bizalmatlan a gazdájához, ha az egyszer simogatja, máskor meg ok nélkül belerúg. Valahogy így vagyunk mi is, nemzeti kisebbség a hatalom birtokosaival; bármily tetszetős is a felénk nyújtott szellemi mő csing, csak oldalgunk, nehogy véletlenül horpaszon találjon bennünket a kiszámíthatatlan láb. Mert azért annyira értelmetlenek nem vagyunk, hogy ne tudnánk különbséget tenni az együtt játszás, a nevelés és az idomítás között, hiszen mindháromnak mások a szabályai és különböző eszközökkel szokás végezni őket. Az utóbbit általában bottal és ostorral. Persze, nagyokat is kell hozzá kurjantani, hogy látványos legyen az eredmény. így aztán vő gül is kemény munka árán összeáll a látványos produkció. A tigris átugrik a lángoló karikán, a medve biciklizik, a kutyák meg elugathatnak igényes zeneműveket is a kéjesen vigyorgó publikum megelégedésére. Az idomárt senki sem kárhoztatja, a cirkuszban csupán az attrakció a fontos - a győ nyörködtető végeredmény. Vannak nagy, világhírű nemzeti cirkuszok, melyek ki sem mozdulnak kőarénájukból, mégis bűvöletben tartják a világot, de olykor megérik a pénzt a kisnemzetek vidéki porondján felnőtt mókamesterek is, akik amolyan „ucsilistye"-félében tanulták a szakmát. Azok, akik bármivé át tudják alakítani a gondjaikra bízott nevelteket. Legyen például olyan, mint az a szlovákiai magyar, aki a pesti boltban akar a gyerekének „riflét" meg „vetrovkát" venni, s mikor a furcsa szavak hallatán a tágra nyílt szemű ottani „predavacska" nem érti, mit kérnek tőle, csodálkozva megkérdezi: „Hát magukná nem így hQják?" Most kéne a majomnak vízbe ugornia, hogy a „szídliszkói csinzsákban" nevelkedett atyánkfia észhez térjen, a nyelv, amelyet beszél, vajmi kevés az érvényesüléshez, mert a szűkebb pátriáján kívül a kutya sem érti. Hát persze, hogy ő mást képzel érvényesülés alatt: fehér köpenyt meg diplomát, csak látja-e már, milyen kevés lett azoknak is a becsülete hirtelen? A politikus pedig csak fújja a maga nótáját, és szemforgatva olvassa fejünkre, micsoda sztupid nép vagyunk, hogy nem vesszük észre a hatalmas lehetőségeket, melyek gyermekeinkre várnak garmadával, szüleiktől csupán pár száz kilométerrel odébb. Hát nem tudom. Tényleg olyan ostobák vagyunk, hogy nem látjuk a puszta valő ságot? S vajon azt felfogjuk-e végre, hogy a hibridnyelvű iskola kínálata maszlag. Hiszen ezt azelőtt eszi nem eszi alapon tálalták. S hogy mi kifogásunk van az ellen, ha a szlovák iskolában magyarul is meg akarják tanítani a szlovák gyerekeket? Semmi. Sőt, azt is mondhatnánk, számunkra ez megtiszteltetés, nem is annyira a hangoztatott szándék miatt, mint inkább azért, hogy végre megértettek valamit abból is, amit mi már évtizedek óta mondogatunk; ahol a lakosság keverve él, erkölcsi kötelessége mindenkinek megtanulni a másik nemzet nyelvét, s ha ez megvalósul, akkor tán kevesebb konfliktus terem köztünk a rengeteg nem értem miatt. Csakhát nem erről van szó, uraim! Az a pár órányi magyar nyelv a szlovák iskolákban nem e célt szolgálná ám! Pusztán arra lenne jó, hogy a megtévesztett, sőt becsapott magyar szülők lelkiismeretét megnyugtassák vele, lám mégis milyen helyesen választottak, amikor gyermeküket szlovák iskolába íratták, hiszen ott megtanítják őt magyarul is. Persze hogy meg. Olyan szinten, amilyenen megtanultak a szülei annak idején oroszul, vagy most sebtében megtanul boldog-boldogtalan németül és angolul. A magyar iskolákban, annak ellenére, hogy a szlovák nyelvtant és irodalmat több óraszámban tanítják, mint a magyart, a többi tantárgyat is szlovák nyelven kellene oktatni. Hogy miért? Erre a legfrappánsabb választ Vasil Bil'ak adta meg oktatásügyi megbízott korában, valamikor az ötvenes évek közepén, mondván: „Mi arra törekszünk, hogy mire a szocialista országokat egymástól elválasztó határok feloldódnak, Dél-Szlovákiának szlovák jelleget adjunk". Ezért kell a mi anyanyelvünket ha erőszakkal nem megy, fondorlattal elsorvasztani. Mégiscsak jó ideológus volt Bil'ak, ha a programjával még azok is azonosulnak, akik az általa képviselt eszméktől úgy irtóznak, mint ördög a tömjéntől. Aztán meg milyen jó ez a buli. Van miről csámcsogni országszerte. Ne adj Úristen, hogy az igazi gondok feltáruljanak, mert cirkusz ugyan van bőven, csak a kenyér fogy rohamosan, kedves honatyák, s a türelemhez tán még arra is szükség lehet. CSICSAY ALAJOS