Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-06 / 30. szám, hétfő

1995. február 5. KALEIDOSZKÓP ÚJ SZ

Ó JU Kelet-Közép-Európa Hamburgja lesz? (Folytatás az 1. oldalról) Kassa gyakori találkozóhelye a nyugat és kelet-európai üzletembereknek, az észak- és dél-európai vállalkozóknak, s szép számban megfordulnak itt más földrészek szakemberei, menedzserei is. A város vezetése már a múltban rájött, Jiogy a település geográfiai adottságait jobban is lehetne kamatoztatni, s újból elérhető az a rang, amely a régmúltban, a XIV. és XV. században megillette a nemzetközi kereskedelemben. Most, amikor Nyugat-Európa igyekszik a KGST felbomlásával nyíltabbá vált kelet-európai piacot minél sűrűbben behálózni, ez a régebbi eredetű kassai terv is egyre időszerűbbé válik, s talán megvalósítható lesz. Ha az olaszok állják szavukat Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi napokban a városatyák a közeljövő legnagyobb helyi beruházásai között gyakran emlegetik az Interportot, azaz a „szárazföldi kikötőt". Rudolf Schuster főpolgármester ezt a minapi sajtótájékoztatón is emlegette. A részletes tanulmánytervet a városi főépítészi hivatal és a kohóipari tervezőiroda rövidesen a helyi önkormányzat elé terjeszti. A városnak állítólag nem kerülne sok pénzébe a 150 millió dolláros beruházás, mert a „kikötő" létrehozásába igen aktívan bekapcsolódna a nemzetközi tapasztalatokkal bőven rendelkező IBG olasz kereskedelmi társaság. Amint azt Peter Murko, Kassa főépítésze megerősítette, az olasz cég a Páduában és Bolognában üzemeltetett, hasonlójellegű kereskedelmi bázisainak sikerei alapján tanúsít nagy érdeklődést Kassa iránt. A most készülő tanulmányterv szerint a kassai „kikötő" a Kelet-szlovákiai Vasmű és Bócsárd falu közötti ipari zónában lenne, mintegy 500 hektárnyi területen. - Ha figyelembe vesszük, hogy az ukrán széles nyomtávú vasútnak az említett térségben van a szlovákiai végállomása, illetve ott találkozik a szlovák vasútvonallal, valamint azt is, hogy közel van a nemzetközi teherforgalom igényeinek is megfelelő kassai repülőtér, s ebben a térségben keresztezik egymást az Ungvár és Rozsnyó, valamint a Miskolc és Krakkó közötti nemzetközi közutak is, akkor a terv valóban igen ésszerűnek mutatkozik. További jó kiindulópotnak számít az is, hogy Bócsárd határában már jelenleg is több nagy kapacitású raktárcsarnok üzemel. Természetesen további épületekre, objektumokra van ott szükség, valamint az infrastruktúra korszerűsítése és bővítése is napirendre kerülne - nyilatkozta a főépítész. Nem szorulna háttérbe A nemzetközi árukereskedelem kassai bázisa az üzembehelyezés után körülbelül 1200 embernek ad majd munkalehetőséget. Ha a tervek megvalósítása a jelenlegi elképzelések szerint halad, akkor már 4-5 év múlva. Addig pedig az építők tucatjainak. Tudniillik a tervezők a kivitelezési tervet gyorsított ütemben, ez év végéig képesek lennének elkészíteni, az építkezés pedig három évet venne igénybe. A tiszacsernői vasúti átrakóállomás, azaz jelenlegi legnagyobb „szárazföldi kikötőnk" dolgozóit bizonyára érdekli, hogy a kassai nem veszi-e majd el a kenyerüket. Nos, a tervezők nevében Kassa fiatal főépítésze azt nyilatkozta lapunknak, hogy a bócsárdi „kikötő" a tiszacsernőit nem terelné sem mellék-, sem holtvágányra. Figyelemre méltó terve a fő beruházóként számításba jövő olasz IBG társaságnak, valamint Kassának és a kassai vasgyárnak az is, hogy a beruházáshoz és későbbi üzemeltetéshez további cégek társulását várják - a részvények 25 százalékát kitevő arányban akár Észak-Magyarországról és Dél-Lengyelországból is. GAZDAG JÓZSEF í VISSZHANG ií A nagyérdemu mindenekelőtt Az Új Szó 1995. február 2-i számában Kiss Péntek József ismerteti a Kassai Thália Színház nyugat-szlovákiai körútjának tervét. Tájékoztatását köszönöm. Külön elismerést érdemel a komáromi Városi Művelődési Központ, amely, ahogy a múltban nem egyszer, most is otthont ad „Kávéházi menü'

1 című előadásunknak. Az elismerő szavakat talán személyesen is / elmondhattam volna, de tollat kellett ragadnom, mert az említett írás néhány sora kapcsán a kedves olvasóban az a benyomás alakulhat ki, hogy komáromi és kássai színházunk között valamilyen kibékíthetetlen ellentét feszül. Természetesen ez nincs így! Az igen, hogy viszonylag kevesebbet játszunk egymás színpadán, mint azt a néhai Magyar Területi Színház két társulatától megszoktuk. Ennek oka azonban műszaki és anyagi természetű. A két intézmény színházi feltételei teljesen eltérőek. A Jókai Színház kőszínházi jellegű, míg a Thália „tájoló kamaraszínházként" működik. Ennek következtében a Jókai Színház díszleteinek nagy része nem fér etaz apró kassai színpadon, a kassai díszletek viszont szinte eltűnnek a jóval nagyobb komáromi játéktérben. Ez a tény eleve korlátozza az előadások cserelehetőségét. Az anyagi tényezők között elsősorban a termek befogadóképességéből eredő bevételek különbözősége a meghatározó. A jóval nagyobb kapacitású VMK kifizetődőbben képes vendégelőadások fogadására - főleg, ha ez a megszokott jó közönségszervezéssel párosul. Úgy gondolom, a nagyérdemű szemszögéből nézve a lényeg az, hogy mit és hogyan és nem az, hogy hol játszunk. A kassai közönség is minden bizonnyal örömmel venné a nagysikerű komáromi zenés produkciók előadását, annak ellenére, hogy erre csak a Szlovák Állami Színházban kerülhet sor, a már említett okok miatt. Szeretném megnyugtatni mind a kassai, mind a komáromi publikumot, hogy színházaink között a fentiekben említett „üzemeltetési" nehézségeken kívül semmiféle egyéb zavaró tényező nem volt és most sincs. Ennek bizonyítéka, hogy a komáromi társulat március 20-21-én vendégszerepel Kassán, a Thália Színházban, a Nem félünk a farkastól című produkcióval, míg a Tháliások április 21. és 30-a között több előadásban mutatják be a Jókai Színház színpadán Shakespeare Makrancos hölgyét és Kiss-Devecsery-Szabados: Az aranyoroszlán titka című zenés mesejátékát. KOLÁR PÉTER VÁLASZ OLVASÓINKNAK Örökösödési viták G. S.: Az édesapánk öt évvel ezelőtt halt meg. A nővéremmel megállapodtam, hogy az édesanyánkról gondoskodni fog, és én ennek fejében lemondok a saját örökrészemről. A nővérem így lett a szülői ház, valamint a hozzá tartozó telek tulajdonosa - legalábbis fele részében. Ő azonban a megállapodásunkat nem tartotta meg. A vagyont átvette, de még fél év sem telt el, máris elköltözködött a városba, és az édesanyánkat magára hagyta (sőt, azóta meg sem látogatta). Ezt látva költöztem haza a járási székhelyen levő lakásból, és mivel a fiam két hét múlva nősül, szeretnék egynéhány dologra rákérdezni. Elsősorban az érdekelne, hogyan lehet kitagadni a nővéremet abból a fél ház> ból, amelyet azért örökölt, hogy az édesanyánkat gondozza. A második kérdésem: ha a nővéremet esetleg nem lehet kitagadni ebből a vagyonból, akkor megvásároihatome az ő házrészét, és ha megvásárolhatom, milyen árat kell fizetnem? Elegendő lenne-e, ha az öt évvel ezelőtti szakértői vélemény szerinti árat fizetném, avagy újra fel kell becsültetnünk az ingatlant? Ha lehetőségünk lenne rá, azt kérdeznénk meg öntől, hogy a nővérével kötött megállapodást írásba foglalták-e, esetleg létezik-e ilyen értelmű közjegyzői, jegyzőkönyv. Mert gyakran születnek ilyen megállapodások, amelyek utólag örökösi vitákra, pereskedésekre szolgáltatnak alkalmat. Amikor az édesapja meghalt, ajánlatos lett volna valamiféle eltartási szerződésben rögzíteni a nővére jogait és kötelességeit, akkor utólag nem merülhetne fel az az egyébként abszurd kérdés, hogy ki lehet-e tagadni a nővérét abból, amit már megörökölt, aminek már a tulajdonosa. A tulajdonost a tulajdonából kitagadni, a tulajdonától megfosztani nem lehet. A második kérdésére: igen, megveheti a nővére házrészét, de csak akkor, ha a nővére ezt hajlandó eladni. Az ezzel kapcsolatos további (a vételárat illető) kérdésére, sajnos, ismét csak nem adhatunk olyan választ, amely önnek tetszene. Az öt évvel ezelőtti szakértői vélemény szerinti ár már csak történelem. Mert ha ön 1995-ben akarja megvenni ezt az ingatlant (vagy annak a felét), akkor önnek az 1995-ben érvényes ingatlanpiaci árat kell megfizetnie. Ez pedig azt jelenti, hogy új ingatlanszakértői véleményt kell megrendelnie. dr. P. D. J ITTHON TÖRTÉNT-HÉT NAP ALATT Y KI VÉDI MEG A SAJTÓSZABADSÁGOT? Az állami rádiót és a televíziót könnyűszerrel, parlamenti többsége segítségével „konszolidálta" a kormánykoalíció. Új embereket neveztek ki a közszolgálatinak csúfolt elektronikus médiumok, illetve az SZK Sajtóirodája élére, és úgyszólván egy csapásra nézhetetlenné és hallgathatatlanná vált a tévé, illetve a rádió. A híreket szelektálják, a publicisztikából pedig (eredményesen) igyekeznek kiirtani azt a szikrát, ami publicisztikává teszi a leírt és kinyomtatott szöveget. A nyomtatott sajtó többsége viszont nem rendszabályozható meg ilyen egyszerűen, mert az újságok zöme már magántulajdonban van, így a lapok még megírják, hogy a kormány mi mindent elkövet a véleménynyilvánítás „államosítása" érdekében. A múlt hét folyamán Mečiar miniszterelnök „megnyugtatta" az ország népét, könnyen előfordulhat, hogy véget vetnek az ilyen liberalizmusnak. A kis Szlovákia - így a kormányfő nem tud eltartani 60 napilapot, így tenni kell annak érdekében, hogy legfeljebb csak három-négy maradjon meg belőlük. „Postafordultával" közölték vele, hogy mindössze 20 napilap van az országban, és ezek jelentős része is helyi érdekű esti újság. Mečiar azonban nem nagyon zavartatja magát a tények által. Igaz, feltételes módban, de meglehetősen egyértelműen kilátásba helyezte, hogy áz állam majd csavar néhányat az adóprésen, mégpedig úgy, hogy attól koldulnak a külföldi tőkerészesedéssel működő újságok. Mondani sem kell, hogy egy ilyen intézkedés a szlovákiai magyar sajtót is létében veszélyeztetné. REGIONALIZMUS - NEMZETI MÓDON. Kontinensünknek már számos országában tapasztalták, hogy a határ menti területek együttműködése gyorsítja a gazdasági fejlődést. E tényből kiindulva született meg néhány esztendeje a Kárpátok Eurorégió gondolata. Megvalósítása esetén lengyel, szlovák, magyar, ukrán és román vállalkozók számára növekednének meg a kapcsolatteremtési lehetőségek. Szlovákia kezdettől fogva gátolja az ország keleti részének bekapcsolódását e kezdeményezésbe, noha a Kassa környéki vállalkozók (és munkavállalók) alig várják, hogy kibontakozzék az együttműködés. A pozsonyi hivatalos körök azzal ellenérvelnek, hogy ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem nagymértékben politikai is. Igazuk van, valóban politikai kérdésről van szó, mert túlpolitizálják, mint általában mindent. Elsősorban arra hivatkozna^ a gondolat megvalósításának ellenzői, hogy Magyarország így szeretne túlsúlyra szert tenni. Azzal érvelnek, hogy a román hivatalos körök is tamáskodva szemlélik saját állampolgáraik (vállalkozók) törekvéseit. A Slovenská republika, Mečiarék szócsöve vezércikkben fejtette ki, hogy a szlovák regionalisták csatlakozása a Kárpátok Eurorégióhoz jogilag teljesen megalapozatlan. Ez az eset is fényesen bizonyítja, hogy a szlovák nemzeti erők mennyire gondolják komolyan a gazdaságirányítás decentralizálását. ALACSONY RAlsIGÚ SZLOVÁK DUÓ DAVOSBAN. Gazdasági körökben (főképp a magánvállalkozók között) komoly ellenérzéseket váltott ki, hogy a Davosi Gazdasági Világfórumon ismét alacsony szinten képviseltette magát Szlovákia. Ducký gazdasági miniszter utazott csak el egy külügyminisztériumi államtitkár társaságában, pedig a környező országokból általában államfők és miniszterelnökök vettek részt. Természetesen gyakorló gazdasági szakemberek társaságában. Jellemző: Davosból visszatérve Ducký azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „a gazdaságátalakítás nyugati modellje csődöt mondott". Ez jelzésértékű, még akkor is, ha közben elismerte, hogy a legfelsőbb szlovák vezetők távolmaradása nem vált az ország hasznára. Felmerül a kérdés, a miniszterelnök Davos iránti érdektelensége nem azt jelenti-e, hogy a szlovák nemzeti vezetők csak ímmelámmal közelednek a nyugati struktúrák felé? TÓTH MIHÁLY Féltek, hogy fizetniük kell? tette a mentőszolgálatot. Talán attól félt, hogy a keresésért fizetni kell, mert társaival együtt - egy egész autóbusznyi turistával - eltűnt. „Pedig ez a szolgáltatás ingyenes", mondta a mentők parancsnoka, aki szerint nem sajnálják az egynapos fölösleges keresést, de feltette a kérdést: mi lett volna, ha abban az időben valakinek tényleg szüksége lett volna a segítségnyújtásra? TA SR-hír A hegyi mentőszolgálat sok esetben életeket ment. Legutóbb azonban különleges eset történt Donovalyban, ahol egy 40 éves magyarországi síelő keresésére indultak, aki a sűrű ködben eltűnt. Hat mentő 24 óráig kereste az eltévedt személyt. Végül kiderült, hogy a férfi egyedül is rátalált az útra, csakhogy erről nem értesíM

egállít a ház előtt Marian M., akivel néhanapján színházról meg saját amatőr kisszínpadáról szokásunk beszélgetni. Meséli, hogy az egyik támogatójuk - a nevéből ítélve az olaj- és gáziparban érdekelt állami vállalat - szervezett nekik egy turnét a mostanság „szlovák Délnek" elkeresztelt országrész egyik keletebbre eső falujába. A helyszín másodlagos, meg amúgy is közel ezer kilométer hosszúságú az a sáv, ahol a szlovákiai magyarok élnek. Az a fontos, amit Marian M. mesél a többségében magyarok lakta faluról, ahová elmondása szerint, igencsak előítéletektől terhelten érkeztek meg. Azt megelőzően ezt erősítette meg bennük a polgármester is, aki miután meghallotta, hogy valami szlovák amatőr színházi előadásról lenne szó, reménytelen dolognak ítélte az egész kulturális vállalkozást: abban a faluban még a Thália Színház előadására sem mennek el. Nem tudhatta, hogy efféle dolgokban eléggé edzett csoportról van szó, megjárták ők már a Jókai Napokat, meg nem is a Matica slovenská pozsonyi csoportjainak aktivistái vezénylik Marian M.-éket. Semmi bakafántoskodás, kanyaríttattak egy színpadi előszót, melyet a művelődési házat A Matica és Puccini megtöltő gyerekseregnek magyarul is felolvasott az egyik pedagógus. Biztos, ami biztos, meséli Marian M. Aztán az előadás alatt kiderült, hogy semmi szükség nem volt rá. Fergeteges sikerük volt, s elmondása szerint annyira ráhangolódott a csoport a faluban élők hullámhosszára, hogy már az alkalmi találkozás is elég volt ahhoz, hogy lerázzák a szlovák sajtóbeli sárdobálásból rájuk ragadt előítéleteiket. Hamupipőke és a nem akármilyen szinten Pozsony legnagyobb művelődési központjában amatőrködő csoport átlépte a Rubicont. Mindez szinte valamennyi összetevőjében jól jellemzi a szlovák-magyar kapcsolatokat Szlovákián belül. Meg azt is, amit egymásról gondolunk. Mert nemcsak epétől túlcsorduló poharat nyújtanának felénk. Egyre többször és egyre többen ismerik fel, hogy a veszélyt a szlovákok számára is ugyanaz jelenti, mint á magyarok számára. Hallgatom a minap a Matica slovenská pozsonyi aktivistáinak gyűlését, ahol a szervezet sajtótitkára szerint azért voltak kevesen, mert a többség a HZDS nagygyűlésén tapsolt. Egy másik vezérnek. Van-e különbség a két helyszín között, ha Márkus úr szájából elhangzik, hogy igazából nincsenek megfelelő és megbízható egyéniségek, akiket a társadalom és a kultúra fontos posztjainak betöltésére ajánlhatnának? Azt hiszem, pontosan fogalmazott az MS elnöke: a megfelelők, a szakértők az ő számukra nem megbízhatók, mert azokat nem tudják manipulálni, a maguk szájíze szerint irányítani. Dőreség lenne azt gondolni, hogy ezzel a nagypolitikabeli és a délszlovákiai nyomulásnak vége szakad. Maradtak ugyanis az alkalmatlanok, de megbízhatóak. Ők aztán nyomulnak az államnyelv törvényjavaslatával, s annak a reményével, hogy minden posztot visszaszereznek a „szlovák Délen". Közöttük ülve érti meg igazán az ember, hogy nem arról van szó, amit hangoztatnak: a magyarok nem tudnak, nem akarnak megtanulni szlovákul. Hanem arról, amit idegengyűlöletnek és nemzeti felsőbbrendűségnek neveznek. A többségükben iskolázatlan romák szlovák nyelvtudása nem aggasztja őket. Ezek a lelkes aktivisták gyűléseiken nyíltan kimondják, szinte szószerint így fogalmazva: A Szlovák Nemzeti Színház nem nemzeti, mert az operatársulata Puccinit játszik, ahelyett, hogy a szlovák szerzők műveit mutatnák be sorozatban. Bezzeg a La Scala, ahol csak olasz operákat játszanak! Megtapsolták a Mestert, mert szlovák zenész volt az illető. Elnökük mondja, hoígy nem fejeződött be a harc a televízió, a rádió és a sajtó megszerzéséért. Titkáruk, Bajaník úr szerint a „szlovák Délen" vissza kell kapniuk az ott élő szlovákoknak azt a pénzt, amit a csehszlovák állam a Csemadok totális kultúrájára fordított. Államnyelvtörvénnyel akarják szabályozni mindazt, amit a demokráciában a szabad helyhatósági választások és a magánvállalkozás nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkinek lehetőségként kínálnak. Igaz ugyan, az állam még oszt tisztségeket, hivatalokat, még kinevez iskolaigazgatókat, gyárigazgatókat és rendőrparancsnokokat, s teheti mindezt a maga embereivel. De már nem lesznek liptói párttitkárok, komisszárként érkezettek és nemzeti bizottsági elnökökként negyven évig maradtak. J

ózan ésszel szemlélve ezt a nyomulást, azt kellene írnom', hogy nincs mitől tartanunk. Az a kulturális szervezet, amelynek tagjai leváltanák Puccinit, meg a Wagner hazájában sikert arató operájuk igazgatóját, s törvényben szabnák meg a televízió, a rádió, a mozik, a koncerttermek, a művelődési házak műsorában hány szlovák műalkotás szerepeljen, igen hamar széthullásra van ítélve. Csakhát ez az ország még nem Európa. Lakják ugyan európaiak, szlovákok, magyarok, romák, csehek, ukránok, de veszélyben érzik magukat, s legfeljebb csak a házak előtt, az esti lámpafények alatt egy-egy beszélgetés idejére érezhetik magukat európainak. DUSZA ISTVÁN