Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-23 / 45. szám, csütörtök

f6j ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. február 449. Tisztelt Szerkesztőség! A Vöröskereszt pozsonyeperjesi helyi szervezete évzáró taggyűlést tartott. A megjelent véradókat és tagokat szép versekkel köszöntötték az iskolások és a Kis Duna vegyes kar. Külön köszöntötték az aranyérmes véradókat Hakszer Józsefet, Hrabál Pált, Kaprinai Lajost és Molnár Miklóst. A falu véradói közül lien ezüst- és ugyancsak 11-en bronzérmet kaptak már. A község megbecsüli a véradókat - adókedvezményben részesülnek, vagy pénzbeli jutalmat kapnak. GYŐRI ILONA Pozsonyeperjes ... Hosszabb idő után végre feltűnt üzleteinkben a krumpli. Az örömbe azonban üröm is vegyült. A mi üzletünkben a burgonyát ugyanis ötkoronás, vissza nem váltható hálóban árulták, sőt megkövetelték, hogy az árának megfelelő összegben más árut is vegyünk. Félelem tölt el. Romlófélben van a porszívóm, mi lesz, ha csak akkor vehetek újat, ha valamit veszek melléje, mondjuk egy kávédarálót?. HOVÁN MÁRIA Zselíz Olvasva, hallgatva a szlovák sajtót, rádiót és tévét rájövök, milyen jogokat szánnak honfitársaink a magyaroknak. Táblák eltávolítása, bemázolása (Egegen nyomdafestéket nem tűrő kifejezést írtak rá), az alternatív oktatás programja... Néztem a legutóbbi parlamenti ülést, még az ellenzék sem szavazott a magyar javaslatok mellett. Pesszimista vagyok a magyar-szlovák alapszerződést illetően is... CSONTOS ERIKA Gyügy Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásóval, rövidítve Jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. HOZZASZOLAS IGEN. DÖNTÉS NEM, UJ SZO. 1995. 2. 9. Akkor én mi vagyok? A kormány tanácsadói szervkéntjóváhagyott nemzetiségi tanácsának első üléséről szóló tudósítást olvasva bizonyára mások is felkapták a fejüket a Matica slovenská képviselőinek javaslatán, hogy a statútumban a nemzetiségileg vegyes terület megnevezés helyett a nyelvileg vegyes terület meghatározás szerepeljen. Úgy nézem, a Matica előrelátó. Ugyanis ez a javaslata jól illeszkedik az alternatív oktatás bevezetéséhez a magyar iskolákban. Mert ha ez, ne adj Isten, széles körben „bejönne", akkor néhány év múlva talán jogos, de mindenesetre találó lenne ez a megnevezés. Hiszen az alternatív oktatás lényege gyökereink elvágása, kötődésünk elhomályosítása az anyanyelv silány tudásának megtartása mellett. Mert így aztán valóban csak egy nyelvet beszélő csoport maradna a szlovákiai magyarság most felnövő nemzedékéből. A Csemadok elnöke azt is elmondta, hogy Ivan Hudec kulturális miniszter megismételte, hogy a szlovákiai magyaroknak legalább a fele magyarul beszélő cigány, és ezért a cigánykérdéssel kellene foglalkozni. A miniszter úr eme, ránk, szlovákiai magyarokra nézve nem éppen szívderítő kijelentésére csak azért térek ki, mert ha nem ismernénk a történelmünket, még el is hihetnénk, hogy itt, Dél-Szlovákiában tényleg nem is léteztek magyarok, hiszen egy részük magyarul beszélő cigány, másik részük elmagyarosított szlovák. (Gondolom, a cigányok tőlük tanulnak meg magyarul.) Ha sem cigány, sem elmagyarosított szlovák nem vagyok, akkor én mi vagy ki vagyok? Még jó, hogy tudom - egy a több mint 600 ezer szlovákiai magyar közül. BODZSÁR GYULA Nagykürtös Innoválunk... Az új biztosítási rendszer beindításának viszontagságos mivoltát ismerjük, amit magával hozott, az szinte lavinaként sodorja magával a szegény, szerencsétlen beteget. Vegyünk egy konkrét példát. Az ember fia felkeresi nyavalyájával a szakorvost. Esetünkben mondjuk a körzeti szemész rendelőjét. Időben megy, de sejti, nem ő lesz az egyedüli a váróban. Három napilap és egy képes hetilap átolvasásáig tart a várakozás a szakvizsgálatra. A diagnózis: emberünk látása megromlott, szeme világa érdekében szemüveget kell viselnie. Betegünk szomorú, ám ő még nem is kapisgálja, hogy kálváriája csupán most kezdődik igazán. A logika azt diktálná, hogy a körzeti szakorvos által kiírt vénnyel a kezében elmegy a legközelebbi optikushoz, és ott megkapja a neki megfelelő szemüveget. De lássuk az innovált valóságot! A szakorvos által kiírt vény csupán egy darab papír, míg azt egy ellenőrző orvos az egészségügyi biztosító részéről, kézjegyével el nem látja. És beindul a gépezet. Betegünk a következő napon utazhat is a járási székhelyre, s ha szerencséje van, már ott is a receptjén a mindent eldöntő aláírás. Betegünk bizonytalan. Hát semmi vizsgálat?! Talán a beteg nem hisz szakorvosának, netán a biztosító nem bízik a szakorvosban, vagy csupán már megint valamit elrontottunk...? A beteg meg csak utazzon, várakozzon, intézkedjen, addig sem töri a fejét következő nyavalyáján... CSEPREGI ZOLTÁN Párkány Termelők és felvásárlók Nagyon sok szó esik azokról a hiányosságokról, amiket a piacgazdaság hozott magával. Látjuk ezt a tejnél, a burgonyánál, a húsnál és más termékeknél. Feltehetjük a kérdést, mi okozza a hiányt, illetve az emelkedő árakat? A bársonyos forradalom után egyes vezetők úgy gondolták, hogy elegendő kimondani: a piaci termelés fogja irányítani az egész nemzetgazdaságot, anélkül, hogy az alapját megteremtenék. Sajnos, kissé tévedtek, mert ki hajlandó olyan terméket termelni a piacra, amire ráfizet? Ezért már látszik az áruhiány az üzletekben. Nem beszélve az árak emelkedéséről. Sajnos, az üzletekben emelkednek az árak, de a felvásárlási árak alig lettek magasabbak. Igy aztán csökken egyes terményfajták vetésterülete, főképp azoké, amelyek igényesek a növényvédelemre, a növényápolásra, a kézi munkára, ahol a termelési költségek nagyon megemelkedtek. Igy aztán a termelő csökkenti a területeket, hogy valahogy megélhessen, vagy olyan termékkel kísérletezik, ami nem igényli a nagy ráfordításokat, nem törődve azzal, hogy van-e vagy lesz-e a piacon megfelelő kínálat. így aztán emelkednek az árak, ezt pedig a fogyasztónak kell megfizetnie, ha van miből. A Bodrogközben az utóbbi 3-4 évben a szőlők területei becslésem szerint legalább 200-250 hektárral csökkentek és ez a folyamat folytatódik. Arról nem is beszélve, hogy a szőlőültetvények is egyre öregebbek, mert új szőlőt senki sem telepít. Hogy miért? Mert egyelőre nem látják értelmét. Hasonló tendencia érvényesül a zöldségtermelésben. Miért is csökkennek a termelési területek, úgy a nagytermelőknél, mint a kistermelőknél? Legelsősorban a felvásárlási ár miatt. Például 1993-ban jó őszibaracktermés volt. Királyhelmecen járva a zöldségesbolt kirakatában 25 koronás áron láttam őszibarackot. Betérve az üzletbe felkínáltam a barackomat, és nagy meglepetésemre 12 koronát kínáltak érte. Hasonló a helyzet a többi zöldségnél, gyümölcsnél és a szőlőnél is. A korai szőlőt tavaly 10-12 koronáért vásárolták fel, de Kassán már 25-28 koronáért adták el. A borszőlőt ősszel 8 koronáért vették meg, ha első osztályú volt. Ha csak 6 deci mustot vagy bort számolunk egy kiló szőlőből, akkor láthatjuk, mit kapott a termelő az árujáért. Arról nem is beszélve, hogy az októberben felvásárolt szőlőt még most, januárban sem fizették ki. A királyhelmeci borfeldolgozó 5 millió koronáért vásárolt szőlőt a Bodrogközből, de még nem fizette ki, a kamatok már szép összeget tehetnek ki. A termelő termeljen, fedezze a kiadásokat, és aztán nyugodtan várjon a pénzére. Többek között ezek a hiányosságok okozzák az áruhiányt a piacon. Pedig a helyzet tovább fog romlani. A nagyüzemeknek most már az alapvető beruházásokra sincs pénzük, pedig például az új ültetésű szőlő 4-5 év múlva hoz termést. Ezeket a gondokat csak a központi szervek oldhatják meg. Stabilizálni kellene az árakat, és olyan törvényt kellene hozni, amely a felvásárlókat késedelmi kamat kifizetésére kötelezné, ha nem fizetnek a termelőnek. Ezzel ha nem is növelni, de szinten tartani lehetne a termelést, és a termelőkre is serkentően hatna. . PARAJOS LÁSZLÓ Szenteske Horogra akadtam! Az utóbbi időben megcsapott a szerencse szele. Nem, nem arról van szó, hogy százezreket nyerek, hiszen amióta kísértem a szerencsét, csupán kétszáz koronát nyertem. Ez egy másfajta szerencse. Olyan „reklámszerencse"-féleség. Történt ugyanis, hogy jó egy éve hirdetés útján egy bazini székhelyű csomagküldő szolgálattól két pár cipőt rendeltünk. Az eltelt idő alatt négy alkalommal jött értesítés, melyben közölték: Az Ön neve és címe azok közé tartozik, akiket számítógépünk a több mint százezer név és cím közül kiválasztott az országos reklámkampány során. Kedvezményes áron vásárolhat a katalógusunkban szereplő termékek közül. Amennyiben két vagy annál több terméket választ, ingyenesen küldünk Önnek egy szép karórát. A legelső értesítéskor a családi kupaktanács ki is választott ezt-azt, s már másnap vitte is a posta a megrendelést. Később kiderült, hogy másokat szintén hasonló „szerencse" ért. Amikor pedig jöttek az újabb értesítések, tudtam, hogy tőlem a szerencse is csak pénzt akar, s hagytam veszni a szerencsémet. Pár hete ismét levelet hozott a pos1,a. A feladó ismerős. A tartalom viszont más. Amennyiben 21 napon belül visszaküldöm részvételi szándékomat, 30 millió(l) koronát nyerhetek az 1999-es évi sorsoláson. Pontosabban évi 750 000 koronát negyven éven keresztül. Hát igen! Immár sokadszor húzott ki a számítógép. Csak félő, hog/ a döntő pillanatban cserben hagy, ha viszont nyerek, hová is tegyem ezt a tömérdek pénzt? Még van négy év, addig gondolkodhatok. KOVÁCS SÁNDOR Mad Öröm helyett bánat Őszintén megvallom, már alig várom, hogy szombat- és vasárnaponként a déli hírek után a Szlovák Rádió magyar adásában felhangozzék a Köszöntő ismert szignálja. Az első felköszöntő szavak után azonnal tollat és papírt ragadok. Mivel nem veszek részt semmilyen számsorsjátékban, így élem ki tippelési hajlamom, vajon eltalálom-e, hogy egy-egy lejátszandó szám előtt hány ünnepelt neve hangzik fel. Mert ugye, a magyar adásban bevett szokás: a lehető legtöbb személynek ugyanazt a zeneszámot lejátszani. Hogy sok ünnepeltnek ezzel mély szomorúságot okoznak, azzal vajmi keveset törődnek! A felköszöntöttek sokszor bosszús kézlegyintéssel reagálnak, mondván, nem is biztos, hogy nekik játszották, hiszen annyi más nevet is felolvastak. Akadnak néha tragikomikus esetek is. Megtörtént, hogy egy hölgynek bizonyos jubileuma alkalmából gyerekei gratuláltak az éteren keresztül. Ezt inkább amolyan porhintésnek szánták a falu szemébe, hiszen sosem törődött velük, a munkát messziről kerülte, sőt utálta! S erre mi történik? A bemondó szajkózza az untig ismételt szöveget: dolgos, munkában elfáradt kezeit milliószor csókolják gyerekei és unokái! Nevetett az egész falu! Az egészben az a legszomorúbb, hogy minden egyes ünnepeltért a rádiósok előre bezsebelik a pénzt (egy kerek százassal többet, mint szlovák kollégáik), és sokszor számtalan jubilánsnak csak egyetlen dalt játszanak le. Igaz viszont, hogy a köszöntő végén figyelmeztetik a lutrizókat (mármint a dalok küldőit), hogy a szerkesztőség úgy a szövegszerkesztés, mint a dal kiválasztásánakjogát fenntartja magának. Tehát nem csalás, nem ámítás: előre kimondják, hogy akinek van feleslegesen kidobandó pénze, az nyugodtan küldje a rádió számlájára. NAGYANDRÁS Szimő NEM SOK EGY KICSIT? ÚJ SZÓ, 1995. 2. 9. Én is ellenzem Teljesen igazat adok azoknak, akik ellenzik a lévai egyházi gimnázium létesítését. Szerintem egyházi gimnáziumba csak akkor érdemes a gyerekeket beíratni, ha ott magasan képzett papok és apácák tanítanak (vegyük példának a bencés rendi iskolákat). Léván a terv megvalósulása esetében két magyar gimnázium vetekedne egymással, és sajnos, nem a színvonalat illetően, hanem abban, hogy elég tanulójuk legyen. Ez természetesen a színvonal csökkenéséhez vezet, és azok a szülők, akik nem csak a bizonyítvány miatt íratják gyereküket gimnáziumba, hanem elsősorban a tudás miatt, végül a szlovák gimnáziumba küldik majd gyereküket. Ismerve a szlovák főpapok nemzeti öntudatát, talán ez is a cél. K. B. (Teljes név és cím a szerkesztőségben) 85 százalékos munkanélküliség Garamsallón, a Lévai járás egyik kis falujában december 31-én a munkanélküliség elérte a 85,54 százalékot. Hihetetlennek tűnik ez az adat, de ezt tartalmazza a Zselizi Körzeti Munkaügyi Hivatal statisztikai kimutatása. Minden 100 munkaképes ember közül csak 15 dolgozik. Nincs munkalehetőség a faluban. A földműves-szövetkezetben 35 állandó munkás dolgozik. Az állami szőlészetben régebben 50-60 ember dolgozott, most a tőkék kiszáradnak, belepi őket a gaz. Pedig ezt a szőlészetet nagyon jól ismerik felsőbb körökben is, nagyon sok hazai és külföldi vezető megfordult tükörtermében. Mi legyen a sok munkanélkülivel? Meddig bírja az állami költségvetés a szociális és munkanélküli-segélyeket? Biztosan van olyan termék, amelyet Szlovákia exportálni tudna. Olyan üzemeket kellene létesíteni, amelyek ilyeneket termelnének, új munkahelyeket biztosítani, önbizalmat adni az elszegényedett, lenézett munkanélkülieknek, szociális segélyen élőknek. Mert a munkanélküliek nem alamizsnát kérnek. Nem kell nekik ingyen leves, mások levetett ruhája. Emberhez méltón akarnak élni. A televízió is csupa gazdagokról szóló műsort sugároz. A sok szegény, elkeseredett embernek azt mutogatják, milyen jól élnek mások. A magyar pártok képviselői sem foglalkoznak komolyan a szociális kérdésekkel. PETRIJÓZSEFNÉ Garamsalló IDEJE ELFELEJTENI A SÉRELMEKET. ÚJ SZÓ, 1995. 2. 11. A válasz nyilvánvaló Köztársasági elnökünknek a szenei magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tett látogatásáról szól a tudósítás. Bennem a látogatás ecsetelésénél sokkal mélyebb benyomást keltett az írást követő rövid szerkesztői jegyzet, amely egy nagyon negatív jelenségre hívta fel figyelmünket. A jegyzetből kitűnik, hogy a köztársasági elnökünk azon kérdésére, miért ellenezzük az alternatív oktatás bevezetését, a jelen lévő gyakorló pedagógusok nem tudtak érdemleges választ adni. Ez bizony eléggé elkeserítő állapot. Kinek, ha nem a pedagógusnak kell leginkább tudnia a feleletet erre a kérdésre? Ne feledjük, ebben az esetben a pedagógus állásfoglalása mérvadó az egyszerű szülő számára. Az is elvitathatatlan tény azonban, hogy szóból ért az ember. Nem mindegy tehát, hogy hogyan tudunk érvelni nézetünk helyessége mellett. Különösen fontos ez pedagógusaink esetében, akiknek fel kell kelteniük tanítványaik lelkében az anyanyelv iránti hűséget, megbecsülést és szeretetet. Holnap ugyanezt kérdezhetik tőlük szülők, tanítványok, s nem mindegy, milyen választ kapnak. Esetleg ezen fog múlni döntésük gyermekeik oktatási nyelvét illetően. Kisebbségünk esetében pótolhatatlan jelentőséggel bír az anyanyelven történő oktatás. Hiszen iskolahálózatunkon kívül nincs más, legalább részben funkcionáló intézményrendszerünk. De még ha rendelkeznénk is vele, iskoláink abban az esetben is az egész rendszer alappillérei lennének. Nem adhatjuk tehát fel őket. Azonfelül, hogy identitásunk megőrzésének a magyar nyelvű iskola a legalapvetőbb feltétele, számtalan megcáfolhatatlan szakmai (gyermekpszichológiai, pedagógiai) érv szól az anyanyelvű oktatás mellett. Én most a teljesség igénye nélkül egy nagyon gyakorlatias szemléletről tanúskodó és alapvetően fontos indokra szeretném újból felhívni az olvasók - elsősorban a pedagógus olvasók - figyelmét. Idézek a szerkesztői jegyzetből: „Az a nyelv, amelyet alkalmatlannak minősítenek arra, hogy az élet minden területén - tehát a természettudományi tantárgyak iskolai oktatása során is - használják, először presztízsét, aztán létjogosultságát veszti, elsekélyesedik, elcsökevényesedik, végül csöndben kikopik a használatból. Nincs miért tanulni, ápolni, őrizni. Bekövetkezik a nyelvcsere és ami ezzel együtt jár: az identitástudat elvesztése..." EGYÜD LÁSZLÓ Feled