Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-22 / 44. szám, szerda

F6J ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. február 22. Tisztelt szerkesztőség! ... A Nánába és Párkányba ve­zető út kereszteződésében egy 1890-ben állított kereszt áll. Na­ponta rengeteg ember megy el előtte. Van, aki fejet hajt, van, aki fohászt sóhajt előtte, de van, aki megrongálja és megcsúfítja. Ez a feszület kiállta az idők próbáját. A két világháború sem tette tönkre, sőt a közeli volt orosz kaszárnya la­kói sem bántották. Éppen csak most, a demokráciában nem tud­nak vele valakik megbékélni. Nem akarok gyanúsítgatni, de az oro­szok helyét a mi hadseregünk tag­jai foglalták el, és ők naponta a fe­szület előtt közlekednek... HAJTMAN KORNÉLIA Nána ... Számomra a legfontosabb az ember szeretete. Rohanó, borza­lommal teli világunkban ebből van a legkevesebb. Zűrzavar van nem­csak a lelkünkben, hanem körülöt­tünk is. Ha körülnézünk, sok min­dent látunk, csak a szeretet hiányzik. Sajnáljuk az árvízkárosul­takat, a háborúban szenvedőket, a földrengés áldozatait, de vala­hogy messze esnek tőlünk. Lehet, hogy egy pillanatra valami meg­mozdul bennünk, de a következő pillanat már a hétköznapoké. Új­ból meg kellene tanulnunk örülni a nap sugarainak, a gyermekek örömteli csacsogásának, a szom­széd köszönésének, az ismeretlen félénk mosolyának, yagy csak egy­szerűen annak, hogy élünk. Itt élünk, ahol nem kell bújkálnunk a bombák, fegyverek elől, nincs föld­rengés, és szerencsére árvíz is már nagyon régen volt. Tudom, hogy mindezeken kívül is van sok minden, ami megkeseríti minden­napi életünket, de azért próbál­junk meg mégis szeretettel gon­dolni az életre, ha mégoly nehéz is. Gondolkozzunk csak el egy kicsit, biztos van benne valami, amiért szeretni lehet. VÁGÁSI ZSUZSA Ágcsernő Az olvasói leveleket, ben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A néze­tek sokrétűsége érdeké­ben olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasó­ink bizalmát, és várjuk további leveleiket. SOK ITT A BAJ, HOL KEZDJEM EL..., ÚJ SZÓ, 1995. 2. 13. Adalékok a rozsnyói magyar gimnáziumhoz Nyilván nagyon fontos a messziről jövő újságíró, illetve lapja szempontjából, hogy kí­vülálló idegenként közelíthet egy-egy témához. Mindennek azonban megvannak a bukta­tói is. Amelyeket - az egyéb­ként nagyon jó tollú és tájéko­zott - Vojtek Katalinnak sem sikerült elkerülnie a rozsnyói gimnáziummal foglalkozó írá­sában. Mondanám: sajnos, ám ez a leírtak után alig ér vala­mit. Bosszant, ami gondosabb odafigyeléssel és átéléssel el­kerülhető lett volna. Mert: nem a való, ami kimondatott, misze­rint még állandó magyar sza­kos pedagógusa sincs az isko­lának. Van. S bizony nemcsak a magyart és történelmet tanít­ják itt magyarul. Az tény, hogy egy ideje nem megoldott a rozsnyói gimnázium magyar ta­gozatán a teljes magyar nyelvű képzés. Ám ennek legtöbbször komoly objektív okai voltak az elmúlt években. De - hosszú ideje figyelve az iskola sorsát ­mindent egybevetve sem ne­vezném alternatívnak a rozs­nyói magyar gimnáziumi okta­tást, mely a távoli, szegény vi­dék keserves állapotában küszködik mindennapi kihívá­saival. Nem magyarázni kívánom a bizonyítványt, de a kép, ame­lyet Vojtek Katalin írása tükröz, nagyon sötét. S igaztalanul az. Ez az iskola, szerencsére, a ki­lencvenes években megerősö­dött. Szinte teljes egészében változóban van a szellemisége. Ami jó. Ami, sajnos, a riportban sehol sincs jelen. S ebben a fo­lyamatban a rozsnyói magyar gimnazista hazai és külföldi ve­télkedőkön, versenyeken, talál­kozókon és a város kulturális életébe bekapcsolódva gazda­gítja önmagát s másokat. Tehát amit nagyon hiányol­tam: egy árnyaltabb, a közvéle­ményt érzékenyebben tájékoz­tató kép Rozsnyóról, az itteni magyarságról, s persze a gim­náziumról is. AMBRUS FERENC Rozsnyó Kérdőív - kérdőjelekkel Keserű szájízzel olvasom a pedagógusok hely­zetéről nyilatkozó és őket megszólaltató riporto­kat, hiszen jómagam is tanító vagyok. Halomnyi cikk jelenik meg az „alternatív oktatásról" is. Őszintén szólva nem nagy figyelmet szenteltem a magyar iskolahálózatunkat leépítő törekvésnek, mivel eleinte túlontúl általánosnak és megfélem­lítő fenyegetésnek tartottam pedagógiában járat­lan kormánypárti politikusaink részéről. Sőt a klasszikus értelemben vett kifejezés: al­ternatív oktatás, a hagyományos módszerektől el­térő új pedagógiai elvek, frissítőleg hatnának kon­zervatív szellemű iskolarendszerünkben. Magam is híve vagyok a kísérletező pedagógiának, amely­ben a tanító a megmerevedett osztályzatokkal va­ló „jutalmazás" helyett inkább játékosan, az alko­tó, felfedező örömelv előtérbe kerülésével „hono­rálja" diákjai teljesítményét. Persze kezdhetném a sort a Waldorf-iskola módszereivel, melyeket már az óvodáskorú gyermekeknél alkalmaznak, a Dal­ton-módszerrel, mely a nyugati országokban, főleg a tengerentúlon terjedt el. Mennyire más lenne, ha az alternatív oktatáson a Tolnai-módszert kel­lene értenünk! Más a helyzet szűk régiónkban. Sajnos, a rém­kép, amely magyar iskoláinkat fenyegeti, nem so­rolható a tanulók szellemi fejlődését elősegítő módszerek egyikéhez sem. Annál is inkább, mert a tanítás folyamatáról mit sem sejtő politikusok, gyakorlatlan pedagógusok kívánják létrehozni. Tudom, szlovák honfitársaink azt szeretnék, hogy „tökéletesen" beszéljük nyelvüket, de azt is tudnunk kell, hogy anyanyelvünk kellő ismerete nélkül gyökértelenné válnának az „alternatív isko­lába" íratott gyermekeink. Szükségünk van a nemcsak világnyelveket beszélő, szlovákul is kitűnően tudó, hanem a népe történelmét anya­nyelvi szinten ismerő tanulóinkra is. Ez az, amit nem kapnának meg gyermekeink az alternatív is­kolától. Egy neves szlovák gyermekíró járt Érsekújvá­rott. A szlovák gyermekirodalom főbb vonulatairól, a legújabban megjelenő gyermekkönyvekről kel­lett volna tájékoztatnia a tanítóhallgatóságot. Erről egy szó nem esett. Nemzetbuzdításba kez­dett. Ahelyett, hogy összegző, rendhagyó irodalom­órát tartott volna, politikai célzatú magyarellenes eszmefuttatásait, helyenként kirohanásait juttat­ta kifejezésre. Hangsúlyozom: gyermekíró! Február 8-án pedig az Érsekújvári Magyar Taní­tási Nyelvű Alapiskolát bizonyos ankét céljából az Inspekciós Központ osztályvezetője látogatta meg. Szülői értekezletet indítványozott egy hatodi­kos, illetve hetedikes osztályban. Kérdőíveket szeretett volna kiosztani a szülők között, teljes ti­toktartás mellett, névtelenül. A szülők testületileg elutasították ezt, mivel jelenlegi politikai helyze­tünk számtalan példával igazolja, hogy az ilyen papírhalmaz mennyire kiforgatható, megmásítha­tó, esetlegesen más célokra felhasználható. Az illetékes kiküldött azzal mentegetőzött, hogy csak a tanulók jogainak betartását kívánják felül­vizsgálni felettes szerveink. Jogos felháborodá­suknak adtak hangot a szülők, miért csak a ma­gyarlakta területek kiválasztott iskoláiban teszik ezt. Az osztályvezető „tapintatosságára" vall, hogy tolmácsot is felajánlott az esetleges félreértések elkerülése végett. A jelen lévő szülők kifogástalan szlováknyelv-tudásukkal válaszolva felháborodot­tan közölték a tanfelügyelővel, hogy nincs szüksé­gük tolmácsra, aztán nemtetszésüket kifejezve és bizalmatlanságukat megerősítve egységesen ki­vonultak a teremből. A minap én is „kérdőíveket" osztottam ki tanu­lóimnak a tantárgyakhoz való vonzódásukat il­letően. Névtelenül. Az eredményen magam is meglepődtem. A testnevelés után a szlovák nyelv és irodalom került a második helyre. Állítom és vallom: meg lehet szerettetni tanulóinkkal a szlo­vák nyelvet az alternatív oktatás bevezetése nél­kül is. Ne feledjük: gyökér nélkül nincs termés. HAJTMAN BÉLA Baracska Egy a jelszónk... Manapság az újságokat ol­vasva gyakran .eszembe jut az a jelszó, amely számos munka­hely, irodahelyiség falán díszel­gett, szinte egyszerre igazolva és gúnyolva a szocialista terv­gazdálkodás kaotikus állapotát: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodára három napot várni kell! A kormány álljt parancsolt ki­lenc járásunknak a Kárpátok Eurorégióhoz való csatlakozás­ban. Megrökönyödve olvasom Mečiar úr nyilatkozatát egy len­gyel lapnak: optimista hangon ecsetelte az integrációs folya­matok fontosságát, hasznossá­gát... Az ilyen és ehhez hasonló előjáték után már azon se cso­dálkoznék, ha szegény Max van der Stoel maga sem tudná, hogy szlovákiai látogatása során tu­lajdonképpen mit is nyilatkozott az alternatív iskolákkal kapcso­latban. Apropó, alternatív iskola. Fi­gyelmesen elolvastam azt a kérdőívet, amelyet az Inspek­ciós Központ dolgozott ki a szülők, valamint a pedagógu­sok részére. Nem egyszer, nem kétszer, hanem többször. Akárhogy is: az egész úgy rossz és félrevezető, ahogyan van! A kérdések zömére egész egyszerűen nem tudok vála­szolni. No, nem azért, mert e téma talán nem érdekel, ha­nem mert olyan válaszokat igyekeznek a számba adni, amelyekkel én nem értek, ért­hetek egyet. Az érdekli a kér­dezőket, vajon tájékozódva vagyok-e a kisebbségek jogai­ról és kötelességeiről a művelődésben, és azokat ki­elégítőnek tartom-e. Elnézést kérek, de ez nálam két kér­dés. Épp ezért enyhén szólva felelőtlenség egy választ fel­tüntetni! Ráadásul olyan kom­binációban, mint ahogy azt a kérdőív összeállítói tették. Bármit válaszoljak, ellenem fogják felhasználni! Ezen a ponton már világos­sá vált számomra, hogy a sta­tisztikai felmérés csupán egy célt szolgálhat: papíron bizo­nyítani, hogy a szlovákiai ma­gyarság - ellentétben politikai reprezentánsaival - igenis igényli az alternatív oktatás bevezetését. No comment! A hivatásos nagypolitika nap mint nap produkálja a le­hetetlennél lehetetlenebb dol­gokat. A nemzetiségi iskolák­nak pedig üzenem, tartsák magukat a jó öreg jelszóhoz: várjanak három napot... CSEPREGIZOLTÁN Párkány Nyelvi gulyás A Szlovák Rádió jól átgon­dolt műsorterv alapján majd minden napra tartogat valami meglepetést hallgatói számá­ra. így volt ez a mai nap is, amikor a Jó reggelt című műsorban a bemondó azon fá­radozott, hogy meggyőzze hallgatóit, milyen fontos az ál­lamnyelv elsajátítása, és oda kell hatni, hogy csakis állam­nyelven lehessen érintkezni a hivatalokkal. Példának hozta fel Franciaországot, ahol állí­tólag minden polgár beszéli az államnyelvet, és az ország tör­vényei előírják, hogy csakis az államnyelven érintkezhetnek a hivatalos szervekkel. Nem úgy, mint nálunk - tette hozzá, ahol „egyesek" azon igyekez­nek, hogy e kis hazában más nyelvet is lehessen használni a hivatalos kapcsolatokban, és ha ezt megengedjük, akkor „nyelvi gulyás" keletkezik. Hm. Nem mondom, érdekes eszmefuttatás. Csak az a baj, hogy egyáltalán nem fedi a va­lóságot, hiszen az említett Franciaországban is több nemzetiség él, és azok is használhatják és használják anyanyelvüket! Ezen eszmefuttatáson már csak Eva Garajová tett túl, amikor a múltkor az éter hul­lámain győzködte a hallgató­kat: oda kell hatni, hogy a Ma­tica slovenská ne politizáljon, hanem a nemzeti öntudatot kell erősítenie minden telepü­lésen, de főleg az iskolákban. A tanítóknak minden órán fog­lalkozniuk kell a nemzeti öntu­dattal, nemcsak a szlovák nyelv és irodalmi órákon, ha­nem a fizika, sőt a testnevelé­si órákon is. Hogy egyes szlo­vák nyelvészek ezt már meg­kezdték, arról a január 11-i adásban is meggyőződhet­tem, amikor a Szlovák Rádió is megemlékezett Jedlik Ányos fizikusról, váltig állítva, hogy ízig-vérig szlovák ember volt. Érdekes volt hallgatni az erőlködését, de minduntalan kilógott a lóláb, mert kényte­len-kelletlen be kellett valla­nia, hogy minden találmányát Magyarországon fejlesztette ki. Azt már csak én teszem hozzá, hogy több mint kétezer magyar műszaki kifejezést al­kotott. Akkor hogyan lehet olyan nagy szlovák? NAGY ANDRÁS Szimő KOMCSIZÁS - REGGEL FÉL NYOLCKOR, ÚJ SZÓ, 1995. 2. 9. Én másként is látom Tóth Mihály azon kevés újságírók közé tarto­zik, akiknek minden cikkét elolvasom a lapban. Szeretem az írásait, ami még nem jelenti azt, hogy mindig és mindenben egyetértek megál­lapításaival vagy meglátásaival. Mint ahogyan a jelzett jegyzetében leírtak mindegyikével sem tudok azonosulni. Mellesleg: ebből az írásából is kiviláglik, hogy Tóth Mihály, finoman fogal­mazva, nem szereti az MDF-et, miként az előző magyar kormányt sem igazán szívlelte. De nem emiatt kívánok reagálni a jegyzeté­re. Nem tudni, mit hoz a remélhetőleg hamaro­san aláírásra kerülő szlovák-magyar alap­szerződés. Különösebben nagy reményeket a cikkíró sem fűz hozzá, de ahogyan megjegyzi, Hornék legalább elmozdultak a holtpontról, megpróbálják enyhíteni a két ország közötti fe­szültséget. Ebből, a sorok között olvasva, arra lehet következtetni, hogy az Antall-kormány a feszültség fenntartását kívánta volna konzer­válni. A jegyzetben az is ott van, csak úgy a so­rok között, hogy a tavalyi választásokon az MDF vereségéhez a határon túli kisebbségek­kel kapcsolatos politikája is hozzájárult. A cikk végén az MDF-es honatya, Csóti György fanyal­gásán morfondírozva jut eszébe Tóthnak: „Tet­szettek volna megnyerni a választásokat". Tény, hogy az előző magyar kormánynak vol­tak vitathatatlan tévedései, melléfogásai. (De melyik volt, jelenlegi vagy jövendő kormánynak nem voltak, nincsenek vagy nem lesznek hibái, téves döntései?!) Kétségtelen, hogy ezek is közrejátszottak a választók tavalyi döntésé­ben. De azt is igaznak érzem, amit az egyik ma­gyarországi lapban olvastam, hogy Magyaror­szágon a '90-es választásokkor a választók tu­lajdonképpen nem a rendszerváltoztatásra szavaztak, „hanem arra, amit - egyszerűen szólva - a bécsi kirakatokban láttak, és amit mögötte nem láttak! A kapitalizmus és a szoci­alizmus »előnyeit« azonban lehetetlen egyesíte­ni úgy, hogy az mindkettő »hátrányait« kiküszö­bölve működjön." És ez a megállapítás a szlovákiai választó­polgárok többségére is érvényes. Vagy mi talán a rendszerváltoztatásra szavaztunk 90-ben, 92-ben vagy 94-ben? BODZSÁR GYULA Nagykürtös A tanulók szemszögéből Bizonyára nem vagyok egyedül, aki antipátiával emlékszik vissza a pártál­lami polgári nevelési órák kötelező új­ságbeszámolóira. Most, hogy húszé­ves pedagógusi pályafutásom alatt első alkalommal úgy hozta a sors, hogy polgári nevelést is tanítok, az óra egy részét annak szentelem, hogy igyekszem a tanulókat az újságolva­sásra ösztönözni. Ennek hasznossá­gát több szempontból próbálom han­goztatni, pl. tájékozódnak a világ dol­gairól, legalább néha-néha az olvasást is gyakorolják, hisz a mai videós-számí­tógépes világban, sajnos, az olvasás egyre jobban háttérbe szorul. Az sem elhanyagolható, hogy az elolvasott hírt saját szavaikkal kell visszaadniuk osz­tálytársaik előtt. Az egyik újsághír ismertetését Dezső valahogy így kezdi: „Vladimír Mečiar és társai be akarják zárni a ma­gyar iskolákat...". Erre természetesen reagálnom kell: ez így nem igaz, legfel­jebb nem zárható ki, hogy ez a hátsó szándék. Ennek kapcsán rákérdezek az alternatív iskolák lényegére, ki mit hallott-olvasott ezzel kapcsolatban. A gyerekek elmondják, hogy több tantár­gyat szlovák nyelven szeretnének taní­tani. Ezt én kiegészítem azzal, hogy például nálunk, Nagyfödémesen is megnyílna a magyar és szlovák tan­nyelvű iskola mellett egy harmadik (al­ternatív) iskola, ahol a fő tantárgyakat szlovákul tanulnák az oda járó gyere­kek. Erre Tamás, aki eddig nem sokat hallott erről, megszólal: „Ez mire jó, hisz aki szlovákul akar tanulni, az jár­hat a szlovák iskolába." Én magam­ban őszintén meglepődöm Tamás logi­kus észjárásán, de játszva a megdöb­bentet, visszakérdezek: „S ezt honnan veszed, mi alapján mondod?" Tibor próbálja őt megvédeni: „Hisz a szülő el­döntheti, hogy milyen iskolába akarja járatni gyermekét, magyarba-e vagy szlovákba." Igen, igazuk van. S ezt meg is mon­dom nekik, s hozzáteszem: „Igen, ez ilyen egyszerű. Ti most kimondtátok azt, amivel (többek közt) politikusaink­képviselőink érvelnek az alternatív is­kolák bevezetése ellen." Még megem­lítem a nemzetiek által hangoztatott ál­lítólagos előnyöket, hogy így a magyar gyerek jobban elsajátítja az államnyel­vet, hogy könnyebben érvényesülhet egész Szlovákia területén. Hallgatva a tanulók véleményét, őszintén örültem, hogy következetes észjárással milyen egyszerű megoldás­ra jutottak. Az sem közömbös, hogy a kérdéssel kapcsolatban milyen pozitív hozzáállás alakult ki bennük. Közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a magyar nemzetiségű polgártársaink mindegyike (itt, Nagyfödémesen is) ha­sonlóan gondolkodna! Akkor talán nem kellene rettegnünk attól, hogy olyan sorsra jutunk, mint néhány dél-szlová­kiai nagyközség annak következtében, hogy pár évtizeddel ezelőtt bezárták a magyar tannyelvű iskolát. Sajnos, ezekben a falvakban egyre kevesebb a magyar szó! BARICZA GYŐZŐ Nagyfödémes

Next

/
Thumbnails
Contents