Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-14 / 37. szám, kedd

14 1 O J szó KÜLFÖLD 1995. február 10. PETER SHI LTON ISMÉT KESZTYŰT HÚZOTT A nagy visszatáró' A brit sajtó mindeddig Gary Linekert illette ezzel a hangzatos becenév­vel, ám pénteken újabb letűnt csillag jelenkezett, aki legalább annyi­ra rászolgál a „nagy visszatérő" megszólításra, mint a mexikói vb gól­királya. Peter Shilton közölte a lehető legtermészetesebb stílusban, hogy ismét belép az aktív labdarúgók táborába, és azon melegében szerződést is kötött az első osztályú Wimbledon csapatával. A döntés elsősorban azért meglepő, mert az angol válogatottsági rekorder las­sacskán 45 éves lesz, ráadásul másfél esztendeje is elmúlt már annak, hogy tét­mérkőzésen utoljára háló elé állt. „A bará­taim óvtak attól, hogy ismét felhúzzam a kesztyűt, mivel szerintük ezzel csak le­égethetem magam. Ők úgy gondolják, hogy így, kissé megöregedve könnyen el­veszíthetem a presztízsemet, s a szurko­lók végül ugyanolyan kegyetlenül bánnak majd velem, mint bármelyik másik ligafut­ballistával. Én azonban nem félek ettől, men tudom, a nézők megértően viseltet­nek majd velem szemben, 25 éves profi pályafutásomra emlékezve elnézik majd esetleges megingásaimat" - mondta a szerződés aláírásakor Shilton. Valljuk meg, a nyilatkozat egy kissé bu­gyutának hangzik, hiszen a futballtörté­nelem megannyiszor bizonyította már, hogy az elégedetlen drukkerek idővel még a legnagyobb egyéniségeket is ki­kezdik. A nagyérdemű (hogy csak né­hány klasszist említsünk) Diego Marado­náról, Gerd Müllerről, Kalle Rummenig­gerőI, de még magáról Peléről is leszedte a keresztvizet, amikor pályafutása alko­nyán már többet botladozott, körülmé­nyeskedett, mint a fény éveiben. Nem ki­zárt tehát, hogy Peter Shiltonra is hason­ló sors vár. Kölönösen azért nem, mert a Wimbledon a bajnokság egyik leggyen­gébb csapata, amelynek hálóját őrizve könnyebb leégni, minta Manchester Uni­ted kapuja előtt. „Trevor Brooking azon­nal felhívott, amint meghallotta a hírt a rádióban. Nem tudom miért, de ő is félt, mivel - ahogy mondta - nem a korszak legsikeresebb egyesületét választottam" - ismerte el Peter Shilton, aki 1971 és 1990 között 125 alkalommal öltötte ma­gára az angol válogatott mezét. A kapusmatuzsálem visszatérése va­lószínűleg jövő vasárnapig várat majd magára, amikor a Wimbledon FA Kupa­találkozót vív a Liverpool együttesével. „Addig még rengeteg időm van arra, hogy utolérjem magamat. Az erőnlétem­mel aligha lesz baj, hiszen végig edzés­ben maradtam, legfeljebb a meccsrutint kell majd pótolnom" - közölte magabiz­tosan a veterán hálóőr. Az angol profiliga harmadik vonalába tartozó Plymouth vezetősége - mint ahogy arról már beszámoltunk - koráb­ban azért menesztette a menedzserként működő Shiltont, mert 100 ezer fontos adósságot halmozott fel a klubbal szem­ben. Akkor mindenki azt hitte, hogy „Pe­ter papa" eltűnik a süllyesztőben, ám ő egy váratlan húzással ismét a közép­pontba állította magát. A szakma nagyjai örömmel fogadják Shilton visszatérését, mivel úgy látják, hogy ezzel is csak tovább színesedik az angol bajnokság. „Örülni kell az angol fut­ballnak, hogy olyan csodálatos egyénisé­gei vannak, mint Peter Shilton. Nem tu­dom, hogy az öreg hány mérkőzésen vé­di majd a Wimbledon kapuját, de abban már most biztos vagyok, ezek az alkal­mak nemcsak a londoni klubnak, hanem az egész brit labdarúgásnak szép emlé­kei lesznek" - véli Kevin Keegan, aki ma már csak menedzserként tevékenykedik a Newcastle United gárdájánál. Arra egyébként még maga Peter Shil­ton sem tud pontos választ adni, hogy meddig szolgálja a Wimbledont, hiszen ez - ahogy ő fogalmazott - nagyban függ az első találkozó sikerétől. „Hivatalosan csak a Liverpool elleni meccsre állapod­tunk meg, ám a szerződésben azt is rög­zítettük, hogy ha mindkét fél elégedett lesz, akkor kiterjesztjük a megállapo­dást. Akár egészen az idény végéig" - kö­zölte Shilton. A matuzsálem wimbledoni fogadtatá­sa mindenesetre már most szerződés­hosszabbítást sejtet, hiszen a csapat leg­utóbbi edzésére nem kevesebb, mint 4000 rajongó látogatott ki, hogy közelről is megszemlélje az angol labdarúgás (egyik) legendás alakját. „Megvallom őszintén, nálunk a mérkőzéseken szok tak ennyien lenni, nem pedig az edzése­ken. Alig hittem a szememnek, amikor megláttam ezt a temérdek embert, akik mindnyájan azért jöttek, hogy Peterrel szót váltsanak, és köszöntsék őt, mint a Wimbledon legújabb szerzeményét. Most értettem csak meg, hogy kit is iga­zoltunk le: a futballtörténelem egyik óriá­sát, aki nevével pillanatok alatt tömege­ket vonzott a pályánkra" - mondta a „te niszezők" menedzsere. Hasonlóképp, legfeljebb kicsit szelleme­sebben fogta meg a dolgot a Sky News sportriportere, aki az edzésről jelentkezve a következőket mondta:,, Peter Shilton már az első edzésre négyezres nézőt csábított. Lehet, hogy Shilton wimbledoni bemutat­kozásakor, a Liverpool elleni meccsen vég­re megérik a klub vezetői, hogy telt ház lesz a stadionban?..." (B. A.) Cantona, a botrányhős fenegyerek ^JlPPELMNEj^^ A NIKÉ-ben a következő mérkőzé­sekre tippelhetünk... KEDD, február 14. • Jégkorong NHL: 1. New York Islan­ders-Quebec 2,1-4,5­1,9; 2. Tampa Bay-Philadelphia 1,9­4,8-2,0; 3. Pitts­burgh-Boston 1,7-4,8-2,3. • Góltotó a Pittsburgh-Boston NHL-es mérkőzés­re: 4.0-5 gól esik 2,5; 5.6-7 gól esik 2,5; 6.8 vagy több gól esik 2,8. • Cseh jégko­rong Extraliga: 7. Vítkovice-Č. Budéjovi­ce 1,9-4,5-2,1; 8. Vsetín-Kladno 2,0­4,5-2,0; 9. Slavia-Plzeň 1,9-4,5-2,1; 10. Pardubice-Sparta 2,0-4,5-2,0; 11. Olo­mouc-Zlín 1,8-4,2-2,3; 12. Litvínov-Jih­lava 1,4-3,8-3,6. • Svéd jégkorongbaj­nokság: 13. Lulea-Leksand 1,7-4,8­2,3; 14. AIK Stockholm-HV-71 1,8-4,8­2,1; 15. MoDo-Djurgaarden 2,2-4,5­1,8; 16. Brynás-Fárjestad 1,7-4,8-2,3; 17. Vásteras-Malmö 2,1-4,5-1,9. • Né­met jégkorongbajnokság (play off-so­rozat): 18. Preussen-Ratingen 1,1-7,0­7,0; 19. Landshut-Sachsen 1,1-7,0-7,0; 20. Mannheim-Hannover 1,1-7,0-7,0; 21. Krefeld-Augsburg 1,1-7,0-7,0; 22. Düsseldorf-Nürnberg 1,1-7,0-7,0; 23. Köln-Kaufbeuren 1,3-5,0-4,0; 24. Kas­sel-Frankfurt 1,5-4,8-3,2; 25. Rosenhe­im-Schwenningen 1,6-4,8-2,6. • Skót futballdivízió: 26. Partick Th.-Dundee Utd. 2,6-2,6-2,6. • Francia Labdarúgó Kupa: 27. Bastia-Guingamp 1,6-2,8­4,5; 28. Chateauroux-Le Havre 2,7-2,6­2,5. • Spanyol Labdarúgó Kupa: 29. Atl. Madrid-Barcelona 2,4-2,8-2,6. • Belga Labdarúgó Kupa: 30. Séraing Lié ge-FC Bruges 2,8-2,8-2,2. • Nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzés: 31. Izra­el-Luxemburg 1,1-5,0-10,0. • Szuper ajánlat (Francia Labdarúgó Kupa): 32. Paris St. Germain-Toulouse 1,3-4,0­13,0. • Nemzetközi tenisztorna, Milá­nó: 301. Becker-Manta 1,1-5,0; 302. Volkov-Stoltenberg 1,8-1,8; 303. Zoec­ke-Karbonel 1,5-2,2; 304. Kafelnyi­kov-Nováček 1,4-2,5; 305. Korda-Da­vids 1,2-3,5; 306. Stich-Pozzi 1,2-3,5; 307. Delaitre-Corretja 1,4-2,5; 308. Furlan-Costa 1,7-1,9; 309. Pioli­ne-Sanchez 1,6-2,0; 310. Ivanise­viő-Vacek 1,5-2,2. • Nemzetközi te­nisztorna, Memphis: 331. Göllner-Rao­ux 1,7-1,9; 332. Rikl-Rehmann 1,8-1,8; 333. Stark-O'Brien 1,6-2,0; 334. Járryd-Pereira 1,8-1,8; 335. Grabb-Pet­chey 1,5-2,2. SZERDA, február 15. • Jégkorong NHL: 33. Hart­ford-Montreal 2,0-4,8-1,9; 34. Buffa­lo-New York Rangers 1,9-4,5-2,1; 35. Florida-Ottawa 1,5-4,8-3,2; 36. New Jersey-Washington 1,7-4,8-2,3; 37. To­ronto-Edmonton 1,7-4,8-2,3; 38. Dal­las-Los Angeles 1,9-4,8-2,0; 39. Winni­peg-Detroit 2,0-4,5-2,0; 40. San Jo­se-Vancouver 1,8-4,5-2,1. • Holland labdarúgó-bajnokság: 41. Ajax-Kerkra­de 1,4-3,0-6,0; 42. Feyenoord-Heeren­veen 1,4-3,0-6,0; 43. Maastricht-Gro­ningen 1,8-2,8-3,4; 44. Breda-Utrecht 1,9-2,8-3,2; 45. Eindhoven-Sp. Rotter­dam 1,2-4,0-9,0; 46. Waalwijk-Deven­ter 1,6-2,8-4,5; 47. Twente-Nijmegen 1,3-3,5-8,5; 48. Arnheim-Dordrecht Amikor Eric Cantona Angliába szerződött, azt nyilatkozta:. Itt a kö­zönség nagyon közel ül a pályához, s ez arra ösztökéli az embert, hogy fut­ballozzon. 'Tudjuk, nemrég egészen másra ösztökélte. Páros lábbal szállt bele az őt pocskondiázó nézőbe (ezt tette egy tévériporterrel is, aki kérdé­seivel zavarni merészelte tengerparti üdülése közben), hogy a talaj felé huII­tában még néhányszor orrbavágja az illetőt. Egészen elképesztő tett egy olyan futballistától, aki szabadidejé­ben fest, verseket költ, filozófiai mély­ségű életrajzi regényt ír. A gall sportúj­ságírók már régen cikkeznek a „le pa­radox Cantona"-rói. Ez nagyjából ab­ban áll, hogy egy művészlélekkel meg­áldott futballzseni időről időre aljas és mocskos tettekre ragadtatja ma­gát. A franciáknak már nem volt újdon­ság legutóbbi cselekedete, Galliában Cantonának jó két és fél éve betelt a pohár, épp ezért focizik a csatorna másik oldalán. Honfitársai csak azon 1,2-4,0-9,0. • Olasz labdarúgó A-liga: 49. Genoa-AC Milan 2,9-2,6-2,3. • An­gol labdarúgó Premier League: 50. Q. P. R.­Norwich 1,9-2,8-3,2. • Angol II. labdarúgó-divízió: 51. Swindon-Bristol C. 1,8-2,8-3,4. • Francia Labdarúgó Ku­pa: 52. Montpellier-Monacö 2,5-2,6­2.7. • Angol Labdarúgó Liga Kupa (elődöntő): 53. Liverpool-Cr. Palace 1.7 2,8-3,8. • Spanyol Labdarúgó Ku­pa: 54. La Coruna-Lerida 1,3-3,5-8,5; 55. Badajoz-Gijon 2,5-2,8-2,5; 56. Be­tis Sevilla-Atl. Bilbao 1,8-2,8-3,4; 57. Mallorca-Toledo 1,7-2,8-3,8; 58. Valle­cano-Palamos 1,4-3,0-6,0; 59. Zarago­za-Albacete 1,5-3,0-5,0. • Belga Lab­darúgó Kupa: 60. Anderlecht-Meche len 1,3-3,5-8,5; 61. Aalst-Antwerp 1,9­2,8-3,2; 62. Beveren-Ekeren 2,2-2,8­2.8. • Nemzetek közötti labdarúgó­mérkőzés: 63. Törökország-Románia 2.5-2,8-2,5; 64. Írország-Anglia 2,6-2,7­2,5. • Góltotó az ír-angol összecsapás­ra: 65. 0-1 gól esik 2,3; 66. 2-3 gól esik 2,3; 67. 4 vagy több gól esik 3,2. CSÜTÖRTÖK, február 16. • Jégkorong NHL: 68. Pitts burgh-Hartford 1,3-5,0-4,0; 69. New York Rangers-Montreal 1,8-4,8-2,1; 70. Philadelphia-Quebec 2,0-4,5-2,0; 71. Chicago-Calgary 1,7-4,8-2,3. • Finn jég­korongliga: Hämmenlinna-ÍFK Helsinki 2,0-4,8-1,9; 78. lives Tampere-Kuopio 2,0-4,5-2,0; 79. Jokerit-K-Espoo 1,3­5,0-4,0; 80. Jyväskylä-Tappara Tampe­re 1,5-4,8-3,2; 81. TPS Turku-Lukko Ra­uma 1,8-4,5-2,2; 82. Ässät Pori-T. Tur­ku 1,3-5,0-4,0. • Spanyol Labdarúgó Kupa: 83. Valencia-Real Madrid 2,5­2.8 2,5. • Góltotó a Valencia-Real fut­ballmeccsre: 84. 0-1 gól esik 2,6; 85. 2­3 gól esik 2,3; 86. 4 vagy több gól esik 2.9. PÉNTEK, február 17. • Német labdarúgó Bundesliga: 108. Freiburg-Karlsruhe 2,2-2,7-2,9; 109. Duisburg-Uerdingen 1,9-2,8-3,2; 110. Köln-Frankfurt 2,3-2,7-2,8. • Gól­totó a Köln-Frankfurt bajnoki mérkőzésre: 111. 0-1 gól esik 2,7; 112. 2-3 gól esik 2,5; 113. 4 vagy több gól esik 2,6. • Német labdarúgó Bundesli­ga II: 114. Mannheim-Nürnberg 1,8­2.6-3,6. • Belga labdarúgó-bajnokság: 115. Molenbeek-St. Liége 2,8-2,8-2,2. • Francia Labdarúgó Kupa: 116. Le Havre-Paris St. Germain 2,6-2,6-2,6. • Férfi óriásműlesiklás, Furano (Japán): 117. Tómba 1,8-1,3-1,2; 118. Kosir 4,0­1,8-1,3; 119. Strand-Nielsen 5,0-2,a 1,4; 120. Kálin 15,0-5,0-2,5; 121. von Grüningen 15,0-5,0-2,5; 122. Mayer 15,0-5,0-2,1; 123. Salzgeber 15,0-5,0­2,5; 124. Aamodt 15,0-5,0-2,5; 125. Vogt 15,0-5,0-2,5; 126. Girardelli 15,0­5,0-2,5; 127. Mader 15,0-5,0-2,5; 128. Kjus 15,0-5,0-2,5; 129. Reiter 15,0-5,0­2,5; 130. Kunc 15,0-5,0-2,5; 131. Nyberg 15,0-5,0-2,5; 132. többiek 15,0­2,5-1,7. SZOMBAT, február 18. • Német labdarúgó Bundesliga: 148. Bremen-Dresden 1,3-3,5-8,5; 149. Bochum-Bayern München 2,9 2.8-2,1; 150. Mönchengladbach-Schal­ke 1,7-2,8-3,8; 151. Hamburg-Stuttgart 1.9-2,8-3,2; 152. 1860 München-Dort­mund 3,4-2,8-1,8; 153. Kaiserslau­tern-Leverkusen 1,9-2,8-3,2. • Német labdarúgó Bundesliga II: 154. Wolfs burg-St. Pauli 1,9-2,7-3,3; 155. Ros­csodálkoznak, hogy bírták cérnával eddig a britek? Mert Cantonának két. esztendő alatt annyi afférja volt a szi­getországban, hogy emiatt egy har­madannyira konzervatív országban is kitelt volna a becsülete. Ám a francia csatárnak minduntalan megbocsátot­tak - mostanáig. Ennek oka nagy­részt a sikerekben keresendő. Amió­ta Eric a ködös Albionba költözött, mindig az a csapat nyeri a bajnoksá­got, ahol játszik. 1992-ben a Leeds vette meg, hogy aztán vezérletével meg se álljon a győzelemig. Nem időzött Leedsben sokáig, mert nem ettek egymás tenyeréből Wilkinson menedzserrel. Átment az egyik legősibb riválishoz, a MU-hoz, ame­lyik 1967 óta reménytelenül hajszol­ta a hőn óhajtott bajnoki aranyat. A franciával sikerült. A második után megkapta a Profi Futballisták Szövet­ségének díját, amelyik az idény leg­jobbjának dukál. Anglia elfogadta, szerette és ajná­rozta. Az első néhány ballépést megbo­tock-Hertha 1,9-2,7-3,3; 156. Leip­zig-Wattenscheid 2,2-2,7-2,9; 157. Chemnitz-Fortuna Köln 2,0-2,7-3,2. • Belga labdarúgó-bajnokság: 158. Gent-St. Truiden 2,2-2,8-2,9; 159. Lier­se-Séraing Liége 2,3-2,8-2,7; 160. Lömmel-FC Bruges 3,8-2,8-1,7. • Hol­land labdarúgóliga: 161. Kerkra­de-Breda 1,3-3,5-8,5. • Angol labdarú­gó Premier League: 162. Co­ventry-West Ham 2,0-2,8-3,1; 163. Sheffield W.-Aston Villa 2,2-2,8-2,8. • Angol II. labdarúgó-divízió: 164. Bol­ton-Barnsley 1,6-2,8-4,5; 165. Bristol C.-Oldham 2,3-2,8-2,7; 166. Burn­ley-Grimsby 2,4-2,8-2,6; 167. Lu­ton-Swindon 2,0-2,8-3,1; 168. Midd­lesbrough-Charlton 1,6-2,8-4,5; 169. Southend-Sheffield U. 2,5-2,8-2,5; 170. Sunderland-Portsmouth 1,9-2,8­3,2; 171. Tranmere-Reading 1,9-2,8­3,2; 172. West Bromwich-Notts C. 1,8­2,8-3,4. • Spanyol futballbajnokság: 173. Oviedo-Zaragoza 2,1-2,8-2,9. • Olasz labdarúgó B-iiga: 174. Anco­na-Venezia 2,1-2,2-3,5. • Francia Lab­darúgó Kupa: 175. Montpellier-Metz 2,1-2,6-3,1; 176. Auxerre-Bordeaux 1,8-2,6-3,6; 177. Bastia-Nancy 1,6-2,8­4,5; 178. St. Leu-Strasbourg 6,0-2,8­1,4; 179. Marseille-Beauvais 1,3-3,0­9,0; 180. Mulhouse-Angers 1,6-2,8­4,5; 181. Chateauroux-Poitiers 1,3-3,0­9,0. • Angol labdarúgó FA Kupa: 182. Wolverhampton-Leicester 2,0-2,8-3,1; 183. Q. P. R.-Millwall 1,6-2,8-4,5; 184. Watford-C. Palace 2,5-2,8-2,5; 185. Tottenham-Soputhampton 1,8-2,8-3,4; 186. Everton-Norwich 2,0-2,8-3,1. • Skót Labdarúgó Kupa: 187. Hiberni­an-Motherwell 2,2-2,7-2,9; 188. He­arts-Rangers 2,8-2,6-2,4; 189. Aird­rie-Dunfermline 1,9-2,8-3,2; 190. Sten­housemuir-Aberdeen 4,5-2,8-1,6; 191. FC Dundee-Raith Rowers 1,8-2,8-3,4; 192. Kilmarnock-East Fife 1,3-3,5-8,5; 193. Meadowbank-Celtic 5,5-3,0-1,4. • Chilei labdarúgó-bajnokság: 194. La Serena-Univ. de Chile 3,8-2,8-1,7; 195. Espanola-Coquimbo 2,0-2,8-3,1; 196. Colo Colo-Palestino 1,7-2,8-3,8; 197. Everton-Higgins 2,6-2,6-2,6; 198. Hua­chipato-Temuco 2,6-2,6-2,6; 199. Osor­no-Concepcion 1,7-2,8-3,8; 200. Ataca­ma-Cobreloa 2,6-2,6-2,6; 201. Antofa­gasta-Univ. Catolica 3,0-2,6-2,2. • Férfi műlesikló Világ Kupa-viadal, Furano: 202. Tómba 1,6-1,3-1,2; 203. Kosir 4,0­2,0-1,6; 204. von Grüningen 4,0-2,0­1,6; 205. Tritscher 8,0-3,5-2,0; 206. Sykora 8,0-3,5-2,0; 207. Girardelli 10,0­4,0-2,2; 208. Furuseth 10,0-4,0-2,2; 209. Reiter 15,0-6,0-3,0; 210. Amiez 15,0-6,0-3,0; 211. Stangasinger 15,0­6,0-3,0; 212. Dimier 20,0-8,0-5,0; 213. Gstrein 20,0-8,0-5,0; 214. Aamodt 20,0-8,0-5,0; 215. Jagge 20,0-8,0-5,0; 216. többiek 20,0-4,0-2,0. VASÁRNAP, február 19. • Belga labdarúgó-bajnokság: 238. Ostende-Charleroi 2,6-2,8-2,4; 239. Aalst-Beveren 1,7-2,8-3,8; 240. Eke­ren-Antwerp 1,8-2,8-3,4; 241. C. Bru­ges-Mechelen 2,2-2,7-2,9; 249. FC Lié­ge-Anderlecht 5,0-3,0-1,5. • Holland fut­ball-liga: 243. Groningen-Volendam 2,0­2,8-3,1; 244. Nijmegen-Waalwijk 1,9­2,8-3,2; 245. Sp. Rotterdam-Arnheim 2,5-2,8-2,5; 246. Utrecht-Maastricht 2,0­2,8-3,1; 247. Dordrecht-Ajax 8,5-3,5-1,3; 248. Deventer-Eindhoven 5,0-3,3-1,4; 249. Tilburg-Feyenoord 2,5-2,8 2,5. csátották, annál is inkább, mert Fer­gus on, a nagy tekintélyű menedzser a királynőnél is jobban óvta kedvencét. Amikor megtaposta egyik ellenfelét, Ferguson nem volt hajlandó elítélni: „Szerethetik vagy utálhatják Ericet, mi örülünk, hogy nálunk játszik." És az or­szág bólintott, s joviálisán meghúzo­gatta a francia üstökét. Aki persze mindig arra kérte a közvéleményt, nézzék el neki, hogy néha elveszti az önkontrollját s gyerekként viselkedik, de ez kell ahhoz, hogy a futball hullám­hosszára hangolódjon. Eleinte Franciaország is csodálta a provance-i fiatalembert, aki egészen egyedi, hegyi utonállókra emlékez­tető vonásait szardíniai és katalán nagyapáinak köszönheti. Hevessége azonban egyenes arányban állt nö­vekvő nagyságával. 1988-ban halla­tott magáról, amikor egy meccsen ne­mes egyszerűséggel leütötte saját csapata kapusát, mert az potyagólt kapott. 1988-ban egy évre kitiltották a válogatottból, miután „sac de mer­de"-nek (nyers-és műfordításban egy „zsák sz..." jelent) nevezte Henri Mi­chel szövetségi kapitányt. 1989 sem múltéi balhé nélkül. Marseille-ben le­cserélte edzője, mire a labdát a kö­zönség közé rúgta, mezét a bíróhoz vágta. A következő évben tíz napra el­tiltották, miután megtaposta ellenfe­lét, rá egy évre pedig minden addigit felülmúló borányt robbantott ki, ami­kor a labdával megdobta a bírót. Midőn a fegyelmi bizottság ezért egy hónapra eltiltotta, Eric az ítélet kihir­detését követően idiótáknak nevezte a grémiumot. Amikor arra kérték, is­mételje meg kijelentését, odament az asztalhoz, és minden egyes tag­nak külön a képébe mondta: „Idióta." Ezek után ott helyben két hónapra emelték a büntetését. Cantona nem­sokára kijelentette: befejezi pályfutá­sát. Piatini azonban mellé állt, beaján­lotta a Sheffield Wenesday-hez. Eric el is ment, ám amikor arra kérték, hosszabbítsák meg a próbajátékát, rájuk vágta az ajtót. A Leedsnek azonban ilyen előélettel is kellett, nem is bánta meg. Yorkshire-ben va­lóságos hős lett, himnusz is szüle­tett tiszteletére: „Óóóóó, aaaaa, Cantona!" Aztán jött Manchester, ahol néhány forduló után bemutatta, mit tud a foci mellett: leköpött egy Leeds-szurkolót. 93 őszén kiállítot­ták a Galatasaray elleni BEK­meccsen, s mivel ezért lecsalózta a bírót, négy kupameccsre elmeszel­ték. 1994 tavaszán négy nap alatt kétszer kapott piros lapot, másodjá­ra azért, mert rátaposott ellenfelére. Los Angelesben, a brazil-svéd vb­elődöntőn letartóztatták, mert he­veny lökdösődésbe keveredett a rendőrökkel, majd egy idény eleji ba­rátságoson ismét kiállították. Anglia mégis tűrt. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy Cantona teljesen beilleszkedett, mi több, anglomániá­jával tüntetett... Hogy hova megy most a tavaszi sze­zon végéig eltiltott fenegyerek? Barce­lonába, ahol a katalán vér pezsdülését talán újabb esztendőkre elnézik neki? Nem kizárt. Cruyff szereti az extrava­gáns focistákat. (tv)

Next

/
Thumbnails
Contents