Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-14 / 37. szám, kedd

8 j ÚJ SZÓ KALEIDOSZKÓP 1995. február 14. tájékoztatók Felsőoktatási kérdőjelekkel A szlovákiai felsőoktatási intézmények tanulmányi lehetőségeit ismertető első hivatalos tájékoztatások még 1994. november végén vagy decemberben Jelentek meg a napi sajtóban (pl. Smena 1994.11. 30., Új Szó 1994. 12. 16,19; 28.). Évről évre immár krónikussá váló hiányossága e tájékoztatásoknak, hogy a szülők és diákok csak a legalapvetőbb információkat kapják meg, és nehezen tudnak hozzájutni az őket érdeklő, további részletesebb információkhoz. Ilyenek közé tartozik, hogy egy diák hány főiskolára, egy főiskolán belül hány szakra jelentkezhet, és ettől függően hány jelentkezőlapot kell beadnia. A szülők és diákok azonban szeretnék tudni azt is, milyenek a felvételi feltételek, milyen középiskolai tanulmányi eredmények esetén lehet az egyes karokra felvételi vizsgák nélkül bejutni, milyen szabályok szerint történik a felvételi vizsga értékelése, a diákok rangsorolása. A leggyakrabban visszatérő kérdések azonban a főiskolára való bejutási esélyekkel kapcsolatban hangzanak el. Az egyenlő esélyek megteremtésének szempontjából nagyon lényeges az is, hogy minden diák legkésőbb a középiskola utolsó évfolyamának kezdetén megismerkedhessen a felvételi vizsgák követelményeivel, részletes tartalmával, formájával, az értékelés módszereivel. A szlovákiai magyar nemzeti közösség szempontjából a felsőoktatási intézmények tájékoztatóinak van még egy lényeges része, amely a magyar anyanyelvű pedagógusképzésre vonatkozik. Azonnal szembetűnik, hogy sehol sem találkozunk a magyar nyelvű oktatásra és a magyar nyelven folyó felvételi vizsgákra történő utalással. Ez különösen meglepő a Nyitrai Pedagógiai Főiskola esetében. Tavaly először lépett fel nagyon ellentmondásos formában az, hogy a diákok nem voltak egyértelműen tájékoztatva, milyen nyelven folynak az egyes tantárgyakból a felvételi vizsgák (Magyarul vagy szlovákul?, Új Szó, 1994. június 22.). Amint látható az idei tájékoztatásokból, megint a tavalyi hiányosságok megismétlődésének vagyunk szenvedő alanyai, annak ellenére, hogy a nyitrai főiskola dékánjai még a múlt évi felvételi vizsgák előtt megígérték, a felvételi vizsgára szóló meghívóban jelzik a diákoknak, milyen nyelven felvételizhetnek, és a következő években a felvételi tájékoztatókban ugyanezt az érdeklődők tudomására hozzák. A nyitrai főiskola tájékoztatóiban (Smena, 1994. 11. 30., Új Szó 1994. 12. 16.) kiemelten szerepel a jogilag nem létező „magyar tagozat" megnevezés. A tényeket nem ismerőkjoggal tételezik fel, hogy a magyar tagozaton a felvételizés és az oktatás magyar nyelven folyik. A tantárgyak nagy részénél azonban ez nincs így. Elismerést kiváltó tény, hogy a nyitrai főiskola egyes karai (Pedagógiai Kar, Új Szó 1994. 12. 19., Természettudományi Kar, Új Szó 1994. 12. 28.) külön „felhívásban" tájékoztatják az érdeklődőket a szakok nyitásáról. Miért maradt el a harmadik kar felhívása? Amint az később kiderült, az említett karok dékánjai nevében közreadott, aláírás nélküli felhívásokról a dékánoknak nem volt tudomásuk. A legfeltűnőbb viszont az, hogy ezen felhívásokból már azt sem lehet megtudni, hogy az ott hirdetett szakok a magyar pedagógusképzésre, a magyar tagozatra vonatkoznake, mivel a magyar tagozat megnevezés is hiányzik belőlük. Ezen túl a Természettudományi Kar felhívásában közreadott szakok kisebb-nagyobb eltérést mutatnak a korábbi tájékoztatásoktól. Kívánatos volna, hogy az illetékesek a felvételi tájékoztatásokban és felhívásokban előforduló hiányosságokat, ellentmondásokat kiküszöböljék, és még a jelentkezések leadási határideje előtt közöljék az érdeklődőkkel, mely tantárgyakból felvételizhetnek Nyitrán a diákok magyarul, melyekből nem, miért nem, azon kívül milyen módon kívánják a magyar anyanyelvű képzés siralmas állapotát megjavítani. Annyit talán szabad előrebocsátani, hogy az alsó tagozatos tanítói szakon és a Természettudományi Kar magyar tanárképző szakjain a felvételi vizsgák eddig magyar nyelven folytak. Az 1994. évi felvételi feltételek között először szerepelt a Humán Tudományok Karán (HTK) és a Pedagógiai Karon (PK) a szabad szakválasztás. A HTK-n a magyar tanárképzőbe jelentkezők 12 szakból (tantárgyból) választhattak, és végül is 33 különböző szakpárosításra volt jelentkező, amelyekre 256 diák adta bejelentkezését. Ezekből 10 volt az olyan szakpárok száma, amelyekre egyenként egy diák jelentkezett (10 szakpár - 1 diákkal). Ennek megfelelően a további számadatok így alakultak: 4-2, 2-3, 5-4, 1-6. 1-7, 1-8, 1-9, 1-12, 1-13, 1-17, 2-20, 1-28, 1-29, 1-43. Tehát csak nyolc (8) szakpárra jelentkezett a HTK-n több mint tíz diák, s ezek a következők: magyar-etika (12), történelem.-filozófia (13), magyar-esztétika (17), magya r-filozófia (20), magyar-német (20), szlovák-magyar (28), magyar-angol (29), magyar-történelem (43). Ne essünk azonban tévedésbe, nem a szabadon választott, tehát meghirdetett szakpárok nyitásáról van szó, vagyis n,em arról, hogy ha valamely szakpárra akár egy diák is jelentkezik és megfelel, akkor már fel is veszik, vagyis megnyitják a szakot. Itt most az egyes szakpárokat alkotó szakokból vizsgázott diákok rangsorolása történik szakonként, majd a szakok tanszékei által limitált diákszámok alapján alakul ki végül is, mely diákok nyertek felvételt, és csak ezután válik el, milyen szakpárok nyilnak meg. Történetesen azon tíz szakpár közül, amelyekre szakonként egy diák jelentkezett, végezetül egyetlen szakpár sem nyílt meg a beiratkozás alkalmával, annak ellenére, hogy a felvételin közülük egy szakpárra egy diákot felvettek. Bizonyára érdeklődésre tarthat számot, hogy végül is a 33 szakpárból hány nyílt meg a beiratkozáskor a HTK-n a magyar tanárképzőbe, és hány diákkal. Zárójelben az illető szakpárra jelentkezők száma olvasható. íme, a végeredmény: magyar-néprajz 1 (2), magyar-történelem 4 (43), magyar-angol 4 (29), magyar-filozófia 8 (20), magyar-szlovák 7 (28), magyar-esztétika 6 (17) angol-filozófia 1 (4), etika-pszichológia 1 (?), történelem-esztétika 2 (6), történelem-filozófia 2 (13), történelem-etika 2 (9), angol-történelem 2 (8), angol-német 1 (3), szlovák-német 1 (4), szlovák-filozófia 1 (2). A HTK-ra tehát 43 diák iratkozott be. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a magyar iskolákban az etikával, esztétikával, pszichológiával, filozófiával, néprajzzal párosított szakos tanároknak lesz-e elég órájuk, akkor joggal kérdezhetjük, nem képezünk-e ismét olyan tanárokat, akik végül más szakot fognak tanítani, képesítés nélkül. Ilyen megközelítésből a magyar iskolák számára szükséges, hasznos szakpárra 19 diákot vettek fel a HTK-n. Az egyes szakok szerint a diákok száma így alakult: magyar 30, szlovák 9, angol 8, német 2, történelem 12, filozófia 12, esztétika 8, etika 3, pszichológia 1, néprajz 1. Szembetűnő az olyan nagyon szükséges idegen nyelvet tanuló tanárjelöltek alacsony száma. Ugyanezt elmondhatjuk a PK-n 1994-ben lezajlott felvételi vizsgákkal kapcsolatban is. Sőt a magyar iskolák szempontjából még értelmetlenebb szakpárok nyitásának engedtek teret, a magyar iskolák által igényelt szakpárok rovására. A PK-n hat (6) szakból, tantárgyból válogathattak az érdeklődők (pszichológia, zene, rajz, torna, technika, etika), és 16 szakpárra jelentkeztek, amelyek közül a következő szakpárokat nyitották meg: pszichológia-rajz 2 (17), pszichológia-zene 4 (9), pszichológia-torna 7 (32), pszichológia-etika 1 (9), zene-technika 1 (1), torna-rajz 1 (5), torna-technika 7 (20), torna-etika 1 (9), népművelés-zene 2 (3), népművelés-történelem 4 (10). (Az első szám a felvett diákok számát, a zárójelben levő szám a jelentkezett diákok számát jelöli.) A Természettudományi Karon 1994-ben az érdeklődők rögzített szakpárokra jelentkezhettek. Sajnos, csak három szakpárt hirdetett meg a kar, ezeken a következő eredmények születtek: matematika-fizika 11 (13, 20), matematika-informatika 10 (17, 21), biológia-kémia 14 (31, 51). (Az első szám a felvett diákok számát jelöli, a zárójelbe a felvételi vizsgán részt vett és a felvételi vizsgára bejelentkezett diákok számát írtuk. Nem a szabad szakválasztással van a fő gond, mert végül is az igazgató dönti el, milyen szakpárral rendelkező tanárt alkalmaz. A baj ott van, hogy a magyar iskolák számára leginkább megfelelő szakpárokat egyrészt nem nyit a főiskola, másrészt ha nyit is, kis számú diákkal nyitja meg. Az iskolák által kért szakpárok esetében vissza kellene térni a rögzített szakpárok meghirdetéséhez is, előre megadott diákszámmal együtt. Az alacsony óraszámban oktatott tantárgyak esetében szakbővítéssel, harmadik szak felvételével lehetne kiegyensúlyozott helyzetet teremteni az iskoláinkban. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak a Nyitrai Pedagógiai Főiskola egyes karain továbbtanulni szándékozók, hanem a magyar tanító- és tanárképzés helyzete miatt aggódok számára is hasznos tájékoztatást nyújthat a következő összefoglaló táblázat. A csillaggal jelölt adatok csupán becslések. Az 1994. évi utolsó előtti oszlopban a hiányzó számadattal nem rendelkezünk, és becslése félrevezető lehetett volna. Jelölések: B a bejelentkezett, R a részt vett, M a megfelelt és F a felvett diákok számát jelöli. LÁSZLÓ BÉLA 1992 (1-4-es szak) B R M F 79 59 36 35 PK 73 62 35 17 HTK 269 194 76 52 TTK 112 80 70 12 533 395 217 146 1993 (1-4-es szak) B R M F 99 78 42 42 PK 86 61 24 20 HTK 302 177 39 52 TTK 129 79 62 35 616 395 167 149 1994 (1-4-es szak) B R M F 63 55* 43 43 PK 189 120* 43 40 HTK 256 180* 43 TTK 92 60 49 31 600 415 157 EGY AMERIKAI SZLOVÁKIÁBAN Kié a családi ház? A lassan negyedszázada amerikában élő Lesták Pál a hatvannyolcas események után emigrált Szlovákiából. Alig huszonöt évesen, minden biztosíték nélkül hagyta el az országot, hogy máshol próbáljon szerencsét. Építészmérnöki diplomával a zsebében volt kifutófiú és pincér, házalt mosószerekkel és volt ingatlanügynök. Saját tervezőirodát alapított Clevelandben, szép otthona van, családja, barátai, üzleti sikerei, szóval - ahogy mondani szokták - megcsinálta a szerencséjét. Hazájába csupán néhány éve, a rendszerváltást követően látogatott el újra. Boldogan, nagy izgalommal készült a viszontlátásra, legnyomasztóbb álmaiban sem gondolta volna., hogy Gogol Holt lelkek című regényének újkori változatát fogja átélni. Lesták Pál története minden paradoxonéval egyetemben kitűnően példázza, hol Is tart Szlovákia a demokratikus Jogállammá fejlődés útján. - 1969 augusztusában hagytam el az országot - kezd bele a történetbe Lesták úr. - Jugoszlávián keresztül menekültem Ausztriába. Másfél hónapig a traiskircheni menekülttáborban tartottak, borzalmas körülmények között. Onnan Bécsbe kerültem, de nem akartam Ausztriában maradni, mindenképpen ki akartam jutni Amerikába, a korlátlan lehetőségek és a demokrácia hazájába, és egyúttal minél messzebb Csehszlovákiától. 1972 márciusában végre megkaptam az amerikai tartózkodási engedélyt, azóta ott élek. Szlovákiához, az igazat megvallva, nem sok minden köt. A szüleim már nem élnek, apám 1970-ben halt meg, a temetésére se jöhettem haza, pedig csak pár kilométerre voltam, hiszen amint átlépem a határt, letartóztatnak. Édesanyám 1984-ben hunyt el. Sajnos, őt sem kísérhettem el az utolsó útjára, mert még akkor is „disszidensnek" minősültem. A problémáim, sajnos, mégis az ő halálával kezdődtek. Édesanyám halála után családunk egy régi barátját, egy ügyvédet bíztam meg a családi ügyek intézésével. Pár hónappal a temetés után ez az ismerősöm felhívott és tudatta velem, hogy a pőstyéni telkünket ismeretlen emberek megvételre kínálják. Ez a telek a városon kívül volt, csodálatos környezetben; emlékszem, gyerekkoromban a hétvégeket és a vakációk nagy részét ott töltöttem. A telekről az ügyvédem kiderítette, hogy az édesanyám állítólag a halála előtt egy hónappal a család, az ismerősök előtt teljesen idegen embereknek ajándékozta. Amit én egyszerűen nem tudtam elhinni róla, aki minden tulajdonához, még a legapróbb, legértéktelenebb kis emléktárgyhoz is szinte betegesen ragaszkodott. De édesanyám fizikailag sem volt már képes erre, mivel a kérdéses időben agyembóliával feküdt a pőstyéni kórházban, teljesen béna volt, a kezét sem tudta mozgatni, és beszélni sem tudott. Miután 1990-ben végre hazautazhattam, első utam a telekkönyvi hivatalba vezetett, ahol közölték velem, hogy a telek tulajdonlapja eltűnt. A mai napig nem került elő. Az ügyvédem által megszerzett „ajándékozási" szerződésen ugyan valóban az anyám neve szerepelt, ám az aláírás egy cseppet sem hasonlított az édesanyám írásához. Rögtön arra gyanakodtam, hogy hamisításról van szó, ezért írásszakértőhöz fordultunk. Az illető, aki mellesleg hiteles bírósági írásszakértő volt, elkérte az üggyel kapcsolatos iratok teljes aktáját, és még több írásmintát kért az összehasonlítás végett. Én gyanútlanul össze is gyűjtöttem édesanyám minden fellelhető írását, a nekem küldött leveleket is, és átadtam a szakértőnek. Meglepetésemre, mikor a következő alkalommal találkoztunk, az aktában átadott „szerződésen" már egy új aláírás szerepelt, amely az előzővel ellentétben kifejezetten hasonlított az édesanyám írására. Valószínűleg az általam kiszolgáltatott írásminták valamelyikének másolata. Miután erre figyelmeztettem, a szakértő közölte velem, hogy a perösszeg tíz százalékát kéri egy kedvező véleményért. Én természetesen elutasítottam az ajánlatát, és az illető ellen feljelentést tettem. Sajnos, eredménytelenül. Noha ezt az embert hasonló praktikái révén jól ismerték a bíróságon és a rendőrségen is. Ezt bizonyítja, hogy a rendőrtiszt, akinek a történetet elmeséltük, másodszorra nevén nevezte az illetőt. Gondoltam persze, hogy másik írásszakértőhöz fordulok, de ez az illető megnyugtatott, bármelyik kollégájához is fordulok, nem érek el semmit, mivel ők mind összetartanak és egymást nem szokták megcáfolni. Erről, sajnos, magam is meggyőződhettem. Azóta az ügy húzódik. Úgy tűnik, ebben az országban ezen a téren még nem történt meg a rendszerváltás. Ugyanazokkal a módszerekkel, sokszor ugyanazokkal az emberekkel folyik minden tovább. De akkor sem adom fel, elvégre nem tűrhetem, hogy a saját szülőhazámban csak egy tehetetlen áldozat legyek. S. FORGON SZILVIA