Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1995-02-14 / 37. szám, kedd
1995. február 9. MINDENNAPI BUNUGYEINK ÚJ SZ Ó í 9 \ DÉLSZLÁV VALSAG Ujabb szerb fenyegetés Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető kijelentette: amennyiben az UNPROFOR távozása után Horvátország megtámadja Krajinát, a boszniai szerb csapatok egyesülnek a krajinai erőkkel, és Tudjman katonáinak egyesült fronton kell majd felvenniük a harcot a szerbekkel. A brit Sky televíziónak adott nyilatkozatában Karadzsics ehhez hozzáfűzte, a hadseregek egyesítése lesz az első konkrét lépés a két nyugati szerb állam egyesülése felé. mánok támadást indítottak Szarajevónál is, továbbá a Száva melléki szerb korridor mentén, Velika Kladusánál pedig a muzulmán-muzulmán összetűzések folytatódtak. Ilyen helyzetben esedékes a nemzetközi összekötő csoport újabb értekezlete. Moszkvai forrásokból az a hír kelt szárnyra, hogy az értekezletre e héten kerül sor. Franciaország minden áron szeretné megnyerni az összekötőket anÚjvidékí munkatársunktól Az észak-boszniai Samac városkában egyébként tegnap kezdődött meg a boszniai szerb parlament ülése. A katonapolitikai helyzetet vitatják, de napirendre kerül a Boszniában mostanában felkapott téma, a tanácsnokok legitimitásának kérdése is. A boszniai szerb parlament képviselői még az összbosnyák többpárti parlamentből „örökölték" mandátumukat, amely már rég lejárt. A vezetőség azonban hallani sem akar arról, hogy választásokat írjanak ki, amíg a háború tart. A Belgrád támogatását élvező ellenzék a választásokat szorgalmazza, alighanem belgrádi sugallatra, ez lenne a Karadzsics-féle vezetés megbuktatásának a legjárhatóbb útja. Karadzsicséknak tehát a választások elodázására is kapóra jön a harcok fellángolása. Bihacnál a hétvégén az utóbbi hetek leghevesebb összecsapásai zajlottak le. ENSZ-szóvivők szerint a muzulBenzincsempész szamarak Szerb csempészek még szamarakat is felhasználnak arra, hogy tiltott módon benzint juttassanak az ENSZ olajembargója által sújtott Jugoszláviába a szomszédos országokból - közölte hétfőn a szerb pénzügyőrség. A DPA jelenté se szerint az üzemanyagcsempészek idomított szamarakat alkalmaznak, amelyek benzinnel teli kannákkal felmálházva teljesen egyedül lépik át a jugoszláv hátán valahol az úttalan hegyvidéken. A betanított csempészszamarak ezután elballagnak a megszokott helyre, ahol gazdáik már várják a külföldön jóval olcsóbb benzinrakományt. A szamarakat a csempészáru megérkezése után visszaküldik a határon túlra. MTI Amíg Brazíliában a Riói Jegyzőkönyv négy garantáló országa - Argentína, Brazília, Chile és az Egyesült Államok arról tanácskozik a perui és az ecuadori külügyminiszter-helyettessel, miként lehetne békés úton megoldani az őserdei határkonfliktust, a két háborúzó ország újabb csapatokat vezényel a térségbe. Felvételünkön• a perui hadsereg katonái. CSERNOBIL Be kell zárni Leonyid Kucsma ukrán elnök tegnapi kijevi sajtóértekezletén kijelentette: a csernobili atomerőművet be kell zárni, de ezt csak más intézkedésekkel egyidejűleg lehet megtenni. Az ITAR-TASZSZ szerint az államfő elsősorban azt sorolta a bezárás feltételei közé, hogy megtalálják az alternatív energiaforrásokat. Szükség van arra is, hogy az erőműben dolgozó szakembereknek új munkahelyeket teremtsenek, a térségben fejlesszék az infrastruktúrát. Kiemelte még: gyorsítani kell a már meglevő hőerőművek korszerűsítési munkálatait. MTI Leértékelték a forintot A budapesti kormány a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértve 2 százalékkal leértékelte a forintot. A valutakosárral szemben az intézkedést a kormány saját hatáskörben hozta meg. A forintleértékelés mai hatállyal lép érvénybe - közölte a bank alelnöke. MTI Walesa visszakozik nak az elképzelésnek, hogy a jugoszláv válság globális megoldását egy hármas találkozó és egy nemzetközi konferencia nyélbeütésével közelítsék meg, ennek érdekében a franciák valószínűleg a szerb tábort érintő szankciók teljes és végleges feloldását fogják indítványozni. Persze e kérdésben kemény amerikai ellenállásra számíthatnak. GYARMATI JÓZSEF A késő délutáni jelentések szerint a boszniai szerbek parlamentje tegnap ismét elutasította a nemzetközi összekötő csoport béketervét. A terv jelenlegi formájában tárgyalási alapul szolgálhat, de semmi esetre sem fogadható el végleges megoldásként - mondotta a palei parlament elnöke. MTI MTI-hír Lech Walesa lengyel elnök korábbi álláspontját feladva elismerte, hogy az alkotmány nem teszi lehetővé számára a parlament feloszlatását. Az államfő televíziós beszédében jelentette ki, hogy „a legjobb megoldás a szejm feloszlatása lenne, de ehhez nincs meg g jogi lehetőség". Javasolta, hogy a parlament oszlassa fel önmagát, ezután előrehozott törvényhozási választásokat tartanának, az elnökválasztást pedig őszre halasztanák el. Walesa már bejelentette, hogy újra indul az államfői posztért. Az elnökválasztás elhalasztását azzal indokolta, hogy nem jutna elegendő idő a kampányra, ha közben előrehozott parlamenti választásokat rendeznének. Az államfő korábban a parlament feloszlatásával fenyegetőzött, ha a törvényhozás nem meneszti Waldemar Pawlak kormányát. Noha az elnöki fenyegetés törvényességét erős kétely övezte, a kormányzó baloldali koalíció mégis beleegyezett a kabinet felváltásába. Mint ismeretes, már folynak a tárgyalások az új kormány megalakításáról, de egyelőre nem sok sikerrel. A baloldali kormánytöbbség miniszterelnök-jelöltje, a parasztpárti Josef Oleksy visszafogottan nyilatkozott kormányalakítási esélyeiről. Oleksy csütörtökön jelenti be, hogy vállalja-e a megbízatást. A lengyel alaptörvény értelmében az elnök feloszlathatja a parlamentet, ha nem fogadja el időben az állami költségvetést. Ezt a szejm még a határidő előtt megszavazta, az államfő hivatala viszont azzal érvelt, hogy Lengyelországnak nincs költségvetése, mivel hiányzik róla az elnök aláírása. Balladur választási programja MTI-hír Csaknem egy hónappal elnökjelöltségének bejelentése után Edouard Balladur francia kormányfő végre nyilvánosságra hozta választási programját. Tegnapi sajtóértekezletén számos reformtervvel állt a közönség elé: így például bejelentette, hogy megválasztása esetén kezdeményezni fogja az államfő újraválasztásának tilalmát, a népszavazások hatáskörének kibővítését, illetve ígéretet tett egy átfogó pénzügyi reform elindítására. Egyben több intézkedést helyezett kilátásba a legfőbb gazdasági probléma, a munkanélküliség csökkentése érdekében A kormányfő cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint kabinetje elodázza a szükséges reformokat. Ugyanakkor - mint mondotta - „ha az országot az állampolgárok meggyőzése nélkül vagy egyenesen azok ellenére akarjuk átalakítani, akkor az a legbiztosabb út a tekintélyelvűség vagy a mozdulatlanság felé." Ausztria lavinát indíthat el MTI-hír Ausztria esetleges távozása az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tagjai közül lavinát indíthat útjára - írta a The Times. A vezető brit napilap véleménye szerint más országok is elgondolkodhatnak a kelet-európai fejlesztési programok mellett elkötelezett - ám öncélú luxusköltekezése miatt korábban sokszor bírált - bank további támogatásán, ha a bécsi parlamentben megfogalmazott kilépési szándékot tett követi az osztrák kormány részéről. Ausztria a szlovákiai Mohiban épülő, veszélyesnek tartott atomerőmű tervezett EBRD-finanszírozása okán vette fontolóra a londoni intézmény elhagyását - tájékoztatott a lap. A továbbiakban megállapította: az osztrák kormány eddig meglehetősen hallgatag volt a nemzetközi porondon, ám újkeletű EUtagsága „felbátorította Bécset olyan követelések megfogalmazására, amelyeket az EBRD más tagjai egy idegen ország belügyeibe való illetéktelen beavatkozásként énekelnek". B orisz Jelcin orosz elnök tegnap leváltotta tisztségéből Borisz Gromovot, a védelmi miniszter helyettesét, aki bíráló álláspontra helyezkedett a csecsen intervencióval kapcsolatban. Gromov elnöki rendelet alapján a külügyminisztérium vezető katonai szakértője lesz. K ét személy meghalt vasárnap este a lengyelországi Lublin belvárosában a gépkocsijukban elhelyezett bomba felrobbanásakor - jelentette az ITAR-TASZSZ. A szétroncsolódott áldozatokat még nem sikerült azonosítani. Lengyelországban ez volt az első ilyen típusú merénylet, az alvilág tagjai eddig főleg üzlethelyiségeket robbantottak, ügyelve, hogy ne legyenek halálos áldozatok. H áromnapos sztrájksorozat kezdődött tegnap az Alitalia olasz légitársaságnál. A munkabeszüntetések oka az a szerződés, amelynek értelmében az Alitalia fél évre személyzettel együtt vett bérbe repülőgépeket két tengerentúli járatra az Ansett ausztrál légitársaságtól. A pilóták emellett azért is sztrájkolnak, mert a cég vezetése mereven elzárkózik béremelési követelésük elől. S zaúd-Arábia a közelmúltban több mint 100 ezer olyan külföldit utasított ki, akik illegálisan tartózkodtak az országban - közölte tegnap a szaúdi belügyminiszter. Pontosan nem jelölte meg, milyen hosszú idő alatt hajtotta végre a minisztérium a kiutasításokat, az AFP hírügynökség szerint hat hétnyi időszakról lehet szó. TA SR és MTI-hírek Hazug hírért korbácsolás MTI-hír 74 korbácsütésre ítéltek és három évre eltiltottak foglalkozásától egy iráni újságírót, mert a példányszám növelése érdekében egy kitalált történetet közölt - jelentette tegnap a teheráni sajtó alapján az AFP francia hírügynökség. Az újságíró néhány hónapja írt egy asszonyról, aki egy kurdlsztánl faluban megölte hat gyerekét. Mint később bevallotta, a történetből egy szó sem Igaz, csak azért találta ki, hogy leBécs-Budapest-Pozsony háromszög? Ausztria, Magyarország és Szlovákia hosszú időre visszanyúló hagyományokkal, közös történelmi múlttal rendelkezik. Ez valóban szinte magától értetődően kínálja a háromszögű együttműködés lehetőségeit. Ez nem kimódolt, hanem természetes esély lenne valamennyiünk számára, és még csak nem is kellene a nulláról indulni, hiszen már eddig is számos előfeltétel létrejött - nyilatkozta többek közt dr. Maximilian Pammer, Ausztria szlovákiai nagykövete a Népszabadságnak adott nyilatkozatában. A Bécs-Pozsony-Budapest háromszög gazdasági kapcsolatainak fejlesztésével összefüggésben mutatott rá: működik a Duna menti országok munkaközössége, a közép-európai közlekedési miniszterek konferenciája, s természetesen itt említhetjük meg a Közép-európai Kezdeményezést - mindezek több államot átfognak ugyan, de mi hárman, már elhelyezkedésünk okán is, valódi központot képezhetünk, s ez feltétlenül sokat ígérő, kihasználandó lehetőség. A nagykövet emlékeztetett Franz Vranitzky kancellár Pozsonyban tett látogatásáról, amikor szóba hozta kezdeményezését, amelyet két nappal korábban Bécsben együtt indított útjára Horn Gyula magyar miniszterelnökkel. Ennek célja: Ausztria szerepvállalásának erősítésével előmozdítani a szomszédos országok gazdasági fejlődését. Mint emlékezetes, ez az osztrák és a nyugat-európai vállalkozói körök közreműködését szorgalmazza, és segíti is a rendelkezésre álló eszközökkel. A szövetségi kancellár már akkor leszögezte, hogy a terv nem kerüli meg Szlovákiát sem, és ő személy szerint komoly esélyeket lát háromoldalú bővítésében. Itt főleg - mondotta a nagykövet - a vasúti szállítás fejlesztésére gondolunk, a Pozsonytól Magyarország felé építendő autópálya ausztriai leágazását egyelőre gyorsforgalmi úttal folytatnánk Bécs felé, bár nem zárjuk ki ennek későbbi „sztrádásítását" sem. Sorolhatnám tovább is az együttműködés már meglévő példáit. Ilyen a nemzetközi rendőrakadémia, amely éppen hármunk között segítette elő a még eredményesebb kapcsolatok kifejlesztését. De szívesen emlékezem a kulturális cserék adta élményeimre is, s meggyőződésem, hogy a sport területén még egyáltalán nem tudatosítottuk a háromoldalúságból fakadó lehetőségeket. Az eredményeket összegezve azt mondanám: mindez nem babér, amelyen pihenhetünk, hanem inkább biztatás a triatelális együttműködés mind tökéletesebb kiaknázására, elmélyítésére - szögezte le a diplomata. Arra a kérdésre, hogy Ausztria mily módon járulhatna hozzá Magyarország és Szlovákia kapcsolatainak további kedvező alakításához, a következőket válaszolta: A legkomolyabb érdekünk fűződik ahhoz, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok javuljanak, s ezen belül megnyugtatóan rendeződjék a nemzetiségi kérdés is. Valószínűleg lehetetlen egy kisebbséget maradéktalanul elégedetté varázsolni, ám az erre irányuló, a probléma megoldását kereső törekvésekhez fel tudjuk ajánlani tapasztalatainkat. Azt pedig valóban csak üdvözölni tudjuk, ha két ilyen fontos szomszédunk között egyfajta megbékélési folyamat indul el, hiszen ez valamennyiünk érdeke.