Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-10 / 7. szám, kedd

1995. január 14. HÍREK - VELEMENYEK ÚJ SZ

Ó 9 \ KÖNYWEL A SZLOVÁKIÁI MAGYAR KULTURAERT ÖTVEN EVE HUNYT EL SZABÓ DEZSŐ Egy falu - egy könyv A Lilium Aururrf Könyvkiadó mint a szlovákiai magyar könyvkiadók egyike, több éves kiadói és könyvterjesztői tapasztalatából eredően tisztában van azzal, milyen nehézségeknek és akadályoknak van kitéve a szlovákiai magyar könyvkiadás és terjesztés. Magyarán szólva, kiadóink elsődleges gondja, hogy miként juttassák el a szlovákiai magyar írók, művészek, néprajzkutatók, szociológusok és más társadalomtudósok műveit a címzetthez, a szlovákiai ma-, gyar olvasóhoz. E gondok enyhítése érdekében a Lilium Aurum Kft. felhívással fordul a dél-szlovákiai falvak és városok önkormányzataihoz, hogy karolják fel az alábbiakban felvázolt kezdeményezésünket. Elképzelésünk lényege a következő: a magyarlakta falvak és városok könyvtárai számára az önkormányzatok könyvtárfejlesztésre szánt pénzforrásuk egy részét ajánlják fel a szlovákiai magyar szerzők műveinek megvásárlására. Ezáltal sikerülne elérnünk, hogy íróink, tudósaink munkái valamennyi magyarlakta faluban és városban - ha egy-két példányban is - hozzáférhetővé váljanak a szlovákiai magyar társadalom múltja, jelene és jövője iránt érdeklődő polgárok számára. A Lilium Aurum Kft. a kezdeményezésünkhöz csatlakozó önkormányzatok könyvtárai számára biztosítja valamennyi szlovákiai magyar könyvkiadó könyveinek folyamatos eljuttatását. HODOSSY GYULA igazgató Az Egy falu - egy könyv kezdeményezéshez csatlakozó falvak és városok önkormányzatainak támogató nyilatkozatát, illetve megrendelését a Lilium Aurum Kft. az alábbi címre várja: LILIUM AURUM nám. 1. mája, 6 929 01 Dunajská Streda Tel: 0709 - 529028 KALLIGRAM BIBLIOTÉKA Filozófia a periférián Talán azt kéne tisztázni végre, van-e magyar filozófia? Filozófia a szó szorosan vett értelmében. A kérdést aztán lehetne tovább bontani: helytálló-e Mészáros András állítása a reformkori magyar filozófiáról, miszerint „az akkori filozófia többségében »ísk.olai bölcsészed tehát iskolákban tanított tárgy, azaz »átvevő« filozófia) volt, az érdemi és / vagy háttérviták publicisztikai mezben jelentkeztek." Vagy izgalmas lenne társadalmi hátterét keresni annak is, hogy „a magyar filozófia belső hierarchiája döntő módon nem az egyes bölcsészek originalitására, teljesítőképességére és szakmai tekintélyére épült, hanem bizonyos heteronóm behatásoknak engedelmeskedve alakult ki". Vagy hogy az „uralkodó eszmék" mennyiben kényszerítették önfeladásra a független gondolkodást? A reformkorban csakúgy, mint' a vele párhuzamba vonható jelenben, mely, ha lehet, legalább oly beteg, mint a pozitivista (nemzeti?, homogén?, utánzó?) előjellel ellátott múlt századi, „fősodra" a magyar filozófiának (ha volt ilyen). Mészáros András harmadik kötetében, A marginalitás szelíd bájában, mely a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban, éppen erről van szó. A szerző olyan filozófusokkal foglalkozik (

Vandrák András, Czente István, Petőcz Mihály, Csaplovics János), akik „nem fértek bele" a korabeli közgondolkodás fősodrába. A könyvet, mely valószínűleg visszhangot vált ki, nevezhetnénk akár magyar szellemi önvizsgálatnak is, mert közvetve arról szól, hogyan szorulhat a perifériára a független gondolkodás, s hogyan veszíthet a kor (korok) mérhetetlenül (mert nem mérhető a kategória) sokat, legyen szó bár a heroizált reformkorról. Veszteségeinket számba venni Is nyereség. Már-már egzakt pontossággal, hogy a botrány ne ismétlődhessen meg. Amely nevezhető akár ránk tehénkedő, bénító korszellemnek is. (k-y) Mint a búvópatak Halálának emberöltőnyi távolsága napjainkban már lehetővé teszi a higgadt mérlegelést. Az erények és vétkek szenvedélyektől mentes számbavételét. Szabó Dezső sokáig azok közé a magyar írók közé tartozott, kiknek főként a nevét emlegették, és kevésbé olvasták műveit. Igaz, könyveihez hozzájutni sem könnyű. Halála óta csak szerény terjedelemben és példányszámban láttak napvilágot művei, a korábbi kiadások pedig nagyobbrészt még a könyvtárakból is eltűntek. Ugyanakkor a szellem jelenségei, az irodalom iránt érdeklődőknek mindenképpen találkozni kell nevével, művei hatásával. Szabó Dezső századunk egyik leginkább ellentmondásos írója, gondolkodója. Felfogása, gondolkodásmódja a múlt század végének irracionális filozófiai eszmeáramlataiban gyökerezik. Az a magyar társadalom, amelyben élt és alkotott, - akkori szerkezetében - már nem létezik. Megdőltek azok a hatalmak is, melyek ellen mindent kockára tevő bátorsággal harcolt. Igényeinek java - az önálló magyar történelmi alkotóműhely - a nemzet igénye napjainkban is. Modora, szemlélete a mai olvasó számára már távolinak tűnő. Alkotásai, írásművei, eszmei ismeretanyaga azonban nélkülözhetetlenek a mi korunkat megelőző világ megértéséhez, értékeléséhez. Szabó Dezső hol a bal-, hol a jobboldal felől tekintve mindig ellenségnek tűnhetett. Mégis megmutatta, hogy erős lélekkel vívmányt lehet létrehozni még kényszerhelyzetből is. Szavaiban egy kis nép életigénye küzd a reá zúdult különleges körülmények túlerejével. Tettei, művei számunkra fontosabbak, mint egyes - sokszor elkülönített - nézeteinek jelenkori érvénye vagy érvénytelensége. • •• írói működésében, az őt ösztökélő szenvedélyek közt a politika volt a leglényegesebb. Érdeklődése kalandozásait ez hangolja eggyé. Szépírói, közírói, esszéista és kritikai alkotótevékenysége ennek fényében válik szerves egésszé. Pályafutása' során

R programjaiban összetartozik a nemzeti s a szociális kérdés, de kifejezésre jutott a parasztság és a magyarság azonosságának eszméje is, melyek révén előfutárává vált a hazai népi mozgalomnak. Kétségtelenül - Ady Endre és Móricz Zsigmond mellett - a korszak legnagyobb hatású közírója, alkotó művészévé vált. Amit manapság talán elavultnak érezhetünk benne, az többnyire a benne tovább élő, írói magatartásba fölvett 19. századi, a romantikus végletességre való hajlam, az arányérzék gyakori elhagyásai, zseniskedései. Kortársai leginkább azt látták benne, ami közben elavult. Tiszteletre kényszerít azonban gondolkodásának ereje, bátorsága: ahogy széttekintett a korabeli helyzet vigasztalan tényei közt, ahogyan - igazmondó szenvedélyével - szinte berontott a magyar közgondolkodásba: a tabuk, a téveszmék és a félelmetes hatalmasságok életvitelébe. Irodalomtörténészek újabban aláhúzzák, hogy szellemisége még Adyra és Móriczra is befolyást gyakorolt. De a két író óriást követő nemzedék sem vonhatta ki magát hatása alól. Szabó Dezső munkáiból bizonyos indíttatást, ösztönzést kaphatott Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Tamási Áron ugyanúgy, miként Darvas József vagy Erdei Ferenc. 1958-ban Erdei Sándor visszaemlékezésében ezt írta: „Hiszen Szabó Dezső is nevelt minket. Mi is számadással tartoztunk és tartozunk mindarról, amihez Szabó Dezső révén jutottunk. Történelmi multunk, a népi mozgalom kitörölhetetlen részévé vált - az olykor tévutakon haladó, de mindig a jobbat kereső - írásművészete. Hatása elő-elő tör, mint búvópatak: napjainkban is." Szabó Dezső kistisztviselői családból származik. Édesapja - aki gyermekfejjel vett részt a szabadságharcban - városi hivatalnok volt. Tizenhárom gyerek közül ő a tizedik. Iskoláit az 1899-i érettségiig, mindvégig a kolozsvári, református kollégiumban végzi: kitűnő eredménnyel. Jenő bátyja (1867-1934) költő, író: élete egyik nagy élménye volt. Csak 1944-ben, a háború végén jelent meg önéletrajzának első része, A bölcsőtől Budapestig, melyben így elevenítette a kis Szabó Dezsőt körülvevő világot: „Az egyik legmélyebb megilletést az a környezet jelentette, melyben felnőttem és éltem. A Felsőszénutca vidéke, kevés kivétellel a szegényemberek világa volt: kőmivesek, foltozó csizmadiák, kis asztalosok, kis boltosok, altisztek, apró hivatalnokok és a még szegényebbek és kitagadottabbak világa. Voltaképpen igazán nem volt rossz nép ez és hibái nem az ő hibái voltak." Ő túlnőtt ezen a rétegen szellemileg és ambíciókban, de el nem szakadt tőlük; bár családjával örökre szakított. Végeredményben mégis, végig e rétegösztöneivel látta a világot, és ezek vágyait és indulatait szellemi igényességgel tudta tolmácsolni. Az érettségi után a budapesti egyetemen kitűnő eredménnyel végzi a magyar-francia szakot. Nyelvésznek készül. Barátságot köt Horváth Jánossal, Szekfű Gyulával, Kodály Zoltánnal. Még egyetemista korában feltűnést keltő nyelvészeti dolgozatot ír. 1905-ben ösztöndíjjal kijut Párizsba, de ott - szemben Adyval - inkább a konzervatív, antiliberális gondolkodók voltak rá hatással. Hazatérte után, 1906ban Székesfehérváron nevezték ki tanárnak, és itt kezdte publicisztikai tevékenységét. Indulásakor a művelt, a főbb európai nyelveken olvasó, világirodalmi tájékozottságú tanulmányíróként és harcos közéleti íróként tűnt fel. A huszadik századi magyar irodalmi nyelv nagy hatású megújítójává válik. Kiemelkedett képalkotó ereje és expresszív írásmódja. Gondolkodása a kor fontos szellemi áramlatait tükröMunkássága alakulását 1919-től a politika teszi meghatározóvá. Ebben az évben látott napvilágot főműve: Az elsodort falu című regénye. Sok részletében hiteles, a korszak legtöbb problémáját érintő társadalmiközéleti alkotás, mely a háborús esztendők bomló magyar társadalmáról szól. Fő kérdése a polgárosodás, melyhez a magyar parasztságból kinevelt új középosztályt kellene a társadalom meghatározó erejévé emelni. Szabó Dezső a Nyugat és a Huszadik Század munkatársává vált. Kritikai füzetek (1929) és a Ludas Mátyás füzetek (1934-42) kiadásaiban is publikálta műveit. • •• Egyedül élt. 1938 őszén Budáról átköltözött Pestre. Nagy könyvtára volt, több mint tízezer kötettel. Szenvedélyesen gyűjtötte a régi és első kiadású könyveket. Napjait pontos időbeosztásban élte. Könnyen dolgozott. Kéziratain alig volt javítás. Mindent tökéletesnek tartott, amit csinált. Egész életében nagy sétáló volt; délutánokat töltött barangolással a Duna-parton, a budai hegyekben vagy valamelyik temetőben. Kedvenc sétatere volt a Múzeum körút. Meg-megállt a könyvesboltok előtt. Örült, ha járókelők fölismerték és utána fordultak. Főként, ha fiatal hölgyek részesítették ebben a figyelemben. Egyébként emberek közé nem járt, de azokkal érintkezett, kik megfelelő tisztelettel elzarándokoltak hozzá. Haláláig a tízes évek divatjának megfelelően öltözködött. Nem túl igényesen, de adott a külsejére. Mellényes öltönyöket viselt, kemény gallért, nyakkendőt. Mindenkit önözött, vagy úrnak szólított. Szívesen vette, ha őt mesternek hívják. 1945. január 13án, Budapest ostroma idején, életkedvét vesztve halt meg. Nem véletlen, hogy Szabó Dezső A bölcsőtől Budapestigben már többször fájdalmasan felkiált: „Jaj a magyar sorsok könyvét nem így írták. Itt a régi végzetek és új kényszerek közt semmisem juthat elrendeltetett tiszta, teljes kifejezésre!" DOMONKOS JÁNOS Taslím Naszrin ügyvédei a vád elejtését kérik Taslim Naszrin ügyvédei a bangladesi legfelsőbb bírósághoz fordultak kérelmükkel, hogy ejtsék el az írónő elleni vádat, aki mint ismeretes, „megsértette a muzulmán vallási érzületet". Naszrin azzal hergelte fel az iszlám fundamentalistákat, hogy az indiai The Statesman című lapban közreadott cikkében állítólag a Korán „alapos revíziójának szükségéről" nyilatkozott. Az írónő viszont kijelentette, hogy szavaittévesen értelmezték, s ő nem ezt állította szó szerint Az írónő júniustól augusztusig Bangladesben bujkált, hogy elkerülje a börtönbüntetést, majd , miután az ország legfelsőbb bírósága óvadék ellenében lehetővé tette, hogy szabadlábon maradjon, szeptember 10-én Svédországba távozott. Naszrin nemrégiben kijelentette, hajlandó bíróság elé állni, amennyiben a bangladesi hivatalok szavatolják a testi épségét. „A szülőföld mindig kéznél van" A tárlatlátogatáson legcsodálatosabb érzés a felismerés öröme: amikor egy-egy festményen felfedezzük az ismert tájat, házsort vagy épületet. Gyakran megfordultam kiállításokon, mégis az utóbbi években kevés ilyen örömben lehetett részem. Jacsmenyik József festményei szinte kivétel nélkül ismerős utcasort ábrázolnak. A hófehér falakon lógó képek olyan valósághűek, mintha nem is a festményben gyönyörködnék, hanem ablakon át csodálnám az elém táruló panorámát. - Jóska, te többnyire tájakat, házsorokat festesz. Miért? - Mert a munkámhoz szinte lehetetlenség olyan nyugodt körülményeket teremteni, hogy figurálisán kifejezhessem gondolataimat, de a szülőföld - képletesen mondva - mindig kéznél van. Pedig korábban festettem portrékat, a legemlékezetesebb és a legemlegetettebb alkotásom is portré volt. Ötéves lehettem, amikor nagyapám dohánydobozára, azzal a szenes fadarabbal, amellyel pipára gyújtott, megrajzoltam a portréját. Aztán egyre többet rajzoltam, tudatosan is többet foglalkoztattak a rajzzal. - Kitől örökölted a kézügyességedet? - Nagyapámtól. Ügyes kezű asztalos és fafaragó volt. - Korán megmutatkozott a tehetséged, és mégsem jelentkeztél képzőművészeti iskolába. - Jelentkeztem, csak közben több helyen eltörött a jobb kezem, és a tehetségvizsgára már nem mentem el. Mivel az elektrotechnika is érdekelt, Kassára, az ipari szakközépiskolába jelentkeztem. Amikor mozgatni tudtam a jobb kezemet, újra festettem. Egy napon Putanko Emil, egy általam nagyon tisztelt tanárom, aki észrevette a kínlódásomat, magához hívatott: „Ide figyeljen, Józsi - mondta, - elmegy maga a Lajos bácsihoz, aki biztosan nem fogja diákjának fogadni, mert ő nem tanít senkit, de lehet, hogy segít magának". így kerültem én Feld Lajos grafikushoz. Amikor a 60-70 rajzból álló karizblokkomat lapozgatta, és a figurális rajzokra került a sor, Lajos bácsi megszólalt: „Na, ezzel majd foglalkozunk", már tudtam, hogy elfogad tanítványának. Három és fél évig jártam hozzá, közben szinA füleki vár te valamennyi kassai művész műhelyében megfordultam. - Hallottam, hogy egy érdekes sztorid is fűződik Kassához. - Az úgy volt, hogy egyik napról a másikra kiköltöztettek az ideigle(A szerző fotoreprodukciója) nesen műteremnek berendezett helyiségből, és azt csak tanítás után tudtam meg. Szürkületben, hónom alatt a festményekkel, mentem az utcán, amikor két rendőr megállított. „Hol lopta a képeket?" - kérdezte az egyik. Amikor elmondtam, hogy azokat én festettem, még gyanúsabb lettem. Végül elvezettem őket haza, és megmutattam az összes festményemet. Összeismerkedtünk, ajándékoztam nekik egy-egy festményt. Cserébe meghívtak vacsorázni egy vendéglőbe. A műteremből elhoztam az ottmaradt képeket, beadtam a ruhatárba. A ruhatáros szétrakta és nézegette őket. Közben a kabátokért érkező vendégek kérdezgették, mennyibe kerülnek a festmények - ezeket a ruhatáros mesélte később. Amikor közölte, hogy ott vacsorázok a két rendőr között, már nem érdekelték őket a képek. „Mi azt hittünk, hogy híres művész, nem pedig bűnöző" - mondták és odébbálltak. - Régebben sok grafikád jelent meg a hazai lapokban, mostanában egyet sem láttam. A hetvenes évek elején rengeteg rajzomat közölte éppen az Új Szó és természetesen a járási lapok. A hetvenes éveknél maradva: szerettem volna főiskolán képezni magamat, legalább kilencszer felvételiztem valamelyik főiskolán, de nem vettek fel. Volt, ahonnan helyszűke miatt maradtam ki, volt, ahol tehetségtelennek tartottak. Egy „fekete felvételit" is tettem Budapesten, ott felvettek, de hadd ne részletezzem, miért nem sikerült kijutnom. - Egy ideig még Kassán dolgoztál. - Igen, azok csodálatos évek voltak. 1977-ben édesapám betegsége azonban hazaszólított, Fülekre. Azóta autodidakta módon fejlesztem vagy visszafejlesztem (?) magam. Egy ideig a Kovosmaltban dolgoztam, tavaly pedig, amikor a városban újra megnyílt a múzeum, annak a vezetője lettem. FARKAS OTTÓ