Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-31 / 31. szám
1994. július 31. MŰVÉSZVILÁG Vi lágnagyságok. Bármilyen filmet adnak is a mozinak, szellemi értéke vitathatatlan. Július első hetében Karlovy Varyban jártak mind a hárman. John Schlesinger Londonból, Agnieszka Holland Varsóból, Andrej Mihalkov Koncsalovszkij Moszkvából érkezett a 29. nemzetközi filmfesztiválra. Európaiak, akiket Amerika is a keblére ölelt. Schlesingert az Éjféli cowboy]&l, Agnieszka Hollandot a Titkok kertjével, Koncsalovszkijt a Mária szerelmeivel. T ömzsi, hófehér körszakállas öregúr bölcs mosollyal, mackós mozdulatokkal. John Schlesinger, egy aranyszívű hímringyó (Jón Voight) és egy tüdőbeteg nyomorék (Dustin Hoffman) „atyja” a londoni Hampsteadből. Az Éjféli cowboy Oscar-díjas rendezője hatvannyolc évesen. Szingapúrban volt katona, Oxfordban egyetemista, New Yorkban fényképész. Az ötvenes évek első felében színész. Epizodista. 1961- ben Arany Oroszlánt kap Velencében, de már mint rendező. Dokumentumfil- met forgat a londoni Waterloo pályaudvarról, Nyugat-Európa lüktető szívéről. Egy évvel később már játékfilmen dolgozik Ez is szerelem címmel. A hazudós Billy, Darling, Távol a tébolyult tömegtől, Vasárnap, átkozott vasárnap, A sáska napja, A maratonfutó, Fekete mágia, Az ártatlan - melodrámák, kém- és romantikus történetek, HÁROM RENDEZŐVEL KARLOVY VARYBAN horrorfilmek és thrillerek. „Engem mindig is a vesztesek érdekeltek. A kudarc, a bukás anatómiája sokkal izgalmasabb számomra, mint a győzelem, a siker lélektana” - mondja, majd hozzáteszi: azokat a forgatókönyveket szereti, amelyekben a fantázia is főszerepet játszik, nemcsak a valóság. • Huszonöt évvel ezelőtt forgatott filmje, az Éjféli cowboy rendezői példányát európai közönség most láthatta először, Karlovy Varyban. Kinek az ötlete volt, hogy az 1969-ben kihagyott képsorokat ennyi év után visszaadják a filmnek?- A producerek kaptak észbe. Úgy gondolták, az Éjféli cowboy huszonötödik születésnapját felújított bemutatóval kell megünnepelni, s hogy dupla ajándékot kapjanak a nézők: előkeresték a megőrzött kockákat és „bevágták” a helyükre. Tavasszal mutattuk be az „új” filmet Los Angelesben és New Yorkban, majd Ausztrália is megvette, és túlzás nélkül mondhatom, mindenütt hatalmas sikere van. Amerikában meg is kérdezték tőlem: miért nem készülnek mostanában ilyen vagy hasonló filmek az United Artistnál? • És mit felelt?- Hogy ilyen filmre aligha adnának pénzt a producerek. Huszonöt év rettenetesen nagy idő az amerikai moziban. Mára minden radikálisan megváltozott. A nézők ízlése ugyanúgy, mint a forgalmazók elvárása. Amerikának pénzre van szüksége, nem művészetre. Hollywood producerei már az első forgatási nap előtt pontosan tudni akarják, mekkora összeg üti a markukat, amikor a filmet bemutatják. Ma már nem is lehet sztárok nélkül dolgozni. Schlesinger, a cowboy „atyja” Jón Voight, amikor elkezdtük a forgatást, még csak jó színész hírében állt és Dustin Hoffmannak sem volt olyan magas az árfolyama, mint azóta. Olcsó színészek voltak mind a ketten, szinte zsebből meg lehetett fizetni őket. S ha a sztorit nézzük: ki adna ma pénzt egy ilyen hétköznapi történetre? Senki. Legutóbbi filmem, Az ártatlan 1955-ben játszódik Berlinben. Szerelmi románc kémtörténettel és fekete komédiával fűszerezve. Enélkül le sem forgathattam volna. Hiába akarok én úgynevezett európai filmet készíteni, Amerika akkor áll csak mellém, ha őt is kiszolgálom. Olyan ez, mintha két szeretőm lenne. Ki kell elégítenem az egyiket, hogy eljussak a másikhoz is. • Huszonöt év alatt nemcsak a filmgyártás, az élet is hatalmasat változott Amerikában. Hajléktalanokból, csavargókból, lecsúszott egzisztenciákból, „éjféli cowboyokból” és pénztelen senkikből manapság sokkal többet látni az utcákon, mint a film első bemutatója idején.- Ezért időszerű a történet. 1969- ben a 42. utcában még feltűnést keltett, ha az utcán aludt valaki. Ma az 5. Avenue-n emberek százai töltik dobozokban fekve az éjszakát. Ami negyed századdal ezelőtt bizarr látványnak tűnt, mára sajnos megszokottá vált. • Robert Altman Hollywood-ké- péről, amelyet A játékosban mutatott meg, mi a véleménye?- Igaz a kép, valósághű. Szeretem is nagyon A játékost. Altmanban pedig azt tisztelem, hogy volt. ereje hátat fordítani Amerikának, és Párizsba ment hosszú évekre, hogy ott forgassa le azokat a filmeket, amelyek neki voltak fontosak. Aztán visszament Amerikába és elkészítette A játékost. Tizes találat a film. Ennél pontosabban nem is lőhetett volna vele. • Spielberg mozijában hogyan érzi magát? '- Manipuláltnak. A Schindler listája például minden kockájával amerikai film. Hiába fekete-fehér, akkor is túlszínezett. A valóság, mint mondják, sokkal kegyetlenebb volt, Spielberg azonban pontosan tudja, mennyit bír elviselni az amerikai néző és egyetlen grammal sem ad többet neki. Hollywood legutolsó bástyáját is bevette már. Azt csinál, amit akar, mert a producerek biztosra veszik: akármihez nyúl is, az biztosan milliókat hajt majd a zsebükbe. Kiváltságos helyzetben van és meg is érdemli, mert igazán tehetséges fickó, de ha emberi történetekre vagyok kíváncsi, akkor mégsem az ő filmjeit nézem. • Legutóbbi játékfilmjét, Az ártatlant Anthony Hopkins és Isabella Rossellini főszereplésével készítette 1993-ban. Most min dolgozik?- Tévéfilmet forgatok Londonban, a BBC-nek. Nem érzem fáradtnak magam. Ha zseniális forgatókönyveket kapnék, talán még meg is fiatalodnék. H ét film a Szovjetunióban, nyolc Amerikában, köztük Az első tanító, a Szerelmesek románca, a Szibé- riáda, a Szökevényvonat, a Szégyellős emberek és a Legbelsőbb körök. Andrej Mihalkov Koncsalovszkij 1993-tól ismét Moszkvában él. Legfrissebb alkotása, a Drága Rjaba színtiszta orosz film, s az 1967-ben forgatott (és hosszú éveken át dobozban tartott) Sánta Ászja szabad folytatása. Mindkét történet hősei egyszerű falusi emberek. Csak amíg 1960-ban boldogan élnek és bíznak az ország jövőjében, addig 1993-ban már a saját szemüknek sem hisznek. Ászja, aki egyszem tyúkjával él távol a világ zajától, reggeltől estig a demokráciát szidja, és a brezsnyevi éveket sírja vissza, amikor mindenkinek egyformán jutott, vagy egyformán nem. így volt igazságos, mondja, és népes tábora kíséretében gyűlölködve fordul a falu egyetlen nagyvállalkozója ellen, aki már tej- ben-vajban fürdik, mert kemény munkával ugyan, de elérte, amire mindig is vágyott. • Nem lehet most túlságosan népszerű a hazájában. Kemény, őszinte helyzetjelentésével nagyon sok ellenséget szerezhetett. Valóban ilyen a helyzet Oroszországban, ennyire visszasírják Brezsnyevet?- Nem vagyok politikus, és nem is akarok politizálni. Csak tudom, amit tudok, látom, amit látok, és ezt adom most tovább, hadd lássák mások is. Nincs mit hozzátennem a filmhez, és elnézést sem fogok kérni miatta soha, senkitől. Mindenki úgy értékeli, ahogy akaija, s hogy forradalmár-e az illető vagy sem, nekem teljesen mindegy. Persze, hogy nagyon sokan haragszanak most rám. Vannak, akik képesek lennének megölni, annyira gyűlölnek. Azt mondják: elárultam őket. Én nem árultam el senkit, csak megmutattam, milyenek vagyunk. Oroszország sohasem volt Európa, és nem lesz az a jövőben sem. Nagy Péter is Európát akart csinálni belőle, de nem sikerült neki. A paraszt akkor is paraszt marad, ha fehér kötényt vesz. Aztán jöttek a marxisták, és ugyanezt akarták. Európára változtatni Oroszországot. Nekik sem ment. Illúziókat kergettek. Oroszországból sohasem lesz Svájc vagy Hollandia, de még csak Csehország vagy Magyarország sem. Az oroszok gondolkodása és érzelmi világa annyira sajátos, hogy értelmetlen és fölösleges más nép öntudatával, lelkűidével összehasonlítani. Egy indiai vagy egy török felfogásán senki sem csodálkozik. Azt olyannak fogadják el, amilyen. Az orosz meg orosz, és úgy gondolkozik, úgy érez, ahogy. Ilyen film után természetesen Koncsalovszkij a Királyi út előtt áligha istenítik az embert. De én nem is akarom, hogy istenítsenek. Sokkal jobban fájna, ha hazugságokkal vádolnának. Az megviselne. De hogy elfordulnak tőlem...! Hogy is mondja Bergman? A művész mindig ugyanarra vágyik. Kimenni a színpadra, leköpni a közönséget, és a színfalak mögött már fel is akarja akasztani magát. Otthoni kollégáim nem is nagyon forgatnak mostanában. Igaz, hogy pénzre várnak, de félnek is nagyon. Attól tartanak, bármilyen filmmel állnak is elő, bukás vár rájuk. Figyelmeztettek engem is sokan. Elolvasták a Drága Rjaba forgatókönyvét, és azt mondták: megutál a közönség, merényletnek veszi majd a filmet. És igazuk lett, de nem érdekel. Ha véleménye van az embernek, ne hallgassa el. • Korábbi filmje, a Sánta Ászja története és a Drága Rjaba több pontban is kötődik egymáshoz. Hasonlóak a jellemek, hasonló a két film stílusa, ebből is, abból is hiányzik a romantika...- Nemcsak a romantikát hagytam ki belőlük. A cinizmust is. Nem szoktam gúnyolódni. Szeressük azt, ami van. Otthoni kritikusaim azt is a szememre vetik, hogy hiányzik a filmből a szeretet. Hogy Ászja csak a tyúkját imádja, de rajta kívül aztán senkit. Hogy azért marad magára, mert kérges a szíve. Nem igaz. Tudna még szeretni a nő, de ott, ahol él, abban a környezetben nem talál magához való férfit. Régi barátjától, aki fafeldolgozó üzemet működtet, azért fordul el, mert túlontúl sikeresnek tartja. Ez is az orosz jellem sajátja. Oroszországban még mindig nem kedvelik a sikeres embereket. Nincs belőlük olyan nagyon sok, de azoktól is inkább elfordulnak. Nálunk mindig a sikertelenek voltak a hősök. Komédiába illő a dolog, kétségtelen, csakhogy én nem akarok komédiát forgatni. A komédiába sok kell a szépből, miközben tudjuk: ami szép a vásznon, az valójában hazugság. Csak a félelem, a fájdalom, a halál tud igaznak látszani. Én abban sem hiszek, hogy a művészet meg tudja változtatni a világot. Badarság! A művészetnek az a feladata, hogy hasson ránk és felvilágosítson. Többre nem képes, mást nem várhatunk tőle. • Következő filmje miről fog szólni?- Arról, hogy örökké ellenségeskedünk. Ezért a filmemért sem fognak szeretni otthon, de nem érdekel. Királyi út lesz a címe. André Malraux regényét ültetem át orosz viszonylatokba. N ői lélek férfias erővel, gyors gesztusok kitartó tekintetekkel. Agnieszka Holland. Első filmjét, az 1978-ban bemutatott Vidéki színészeket megelőzően Krzysztof Zanussi és Andrzej Wajda mellett dolgozik. Saját filmjeit (Vasárnapi szülők, Láz, Keserű aratás) indulatok és szenvedélyek feszítik. 1989-es rendezése, az Európa, Európa becsülettel festett második világháborús történelmi tabló. Olivier, Olivier című balladája egy jól szituált középosztálybeli francia család kilencéves fiáról szól, akit megöl egy elmebeteg fiatalember. Űj filmje, a Titkok kertje Frances Hodgson Bo- urnett híres ifjúsági regénye alapján készült. Főhőse egy tízéves kislány, akit szülei halála után yorkshire-i nagybátyja vesz magához, hogy társa legyen beteg fiának. • Lengyel rendezőnek érzi még magát? Mert 1980 óta, amikor Franciaországban telepedett le, nem forgatott lengyel filmet.- Német, francia, angol és amerikai megrendelésre dolgozom több mint tíz éve, a Titkok kertjét például Coppola San Franciscó-i stúdiójában fejeztem be. Lengyel rendező vagyok, igen, de nem akarok otthon dolgozni továbbra sem. Nem akarok kiszolgálni senkit és semmilyen rendszert, semmilyen hatalmat sem. Nálam minden a forgatókönyvön áll vagy bukik. Ha tetszik, leforgatom, ha nem, visszaküldöm. Már nincsenek vissza-visszatérő álmaim. Ha akarok valamit, akkor azt meg is tudom valósítani. • Ifjúsági filmet nagy rendezők ritkán forgatnak. A Titkok kertje igazi lányregény, Angliában a legolvasottabb könyvek egyike. Nem félt, hogy eltéved majd a bokrok sűrűjében?- Én csak egyvalamitől féltem. Hogy megtalálom-e a kertet, ahol forgatni fogok. Yorkshire-ban szerencsére gyönyörű helyszíneket láttam, de egy idő után rájöttem: az lesz a legjobb, ha én ezt a kertet hozzáértő szakemberek segítségével pontosan úgy rendezem be, ahogy a regény diktálja. A viktoriánus kor szecesszióját akartam látni a kert minden zugában, és Angliában, ahol száz újságból hatvan a virágos kertekről szól, ez sem okozott gondot. Aztán már csak a történetre kellett figyelnem. Büchner, Kafka, Kundera és Havel műveinek átültetésével, bármilyen furcsán hangzik is, sokkal könnyebb dolgom volt. Ott szabadnak éreztem magam. Azt csináltam szinte, amit akartam, csak a szöveghez kellett hűnek maradnom. A Titkok kertje nehezebb munka volt. Ott egy pontosan megrajzolt képhez kellett igazodnom. Magához a kerthez, amelyről mindenkinek, aki olvasta a regényt, megvan a maga elképzelése. Eddig három filmváltozat készült belőle, de az angol sajtó már hetek óta azt írja: az enyém a legjobb. Ennek azért is örülök, mert ilyen siker után újabb kapuk nyílnak meg előttem, s nem kell évekig vámom, hogy ismét forgathassak. Szabó G. László Agnieszka Holland „enyhítő körülményei” (Milos Fikejz felvételei) Európaiak, kerülő utón
