Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
l/BSärnap 1994. december 25. KARÁCSONY’94 Mi t hozott a Jézuska? A LEGSOVÁNYABB TEHÉN ESZTENDEJE... Karácsonykor örülni illik, elandalodni, hogy elég a jóság, a szeretet, s a család boldog lesz; hogy csak rajtunk múlik, a mi szorgalmunkon, a mi önfeláldozásunkon, a mi emberségünkön, a mi erkölcsi tartásunkon, a mi tehetségünkön. Ezt sugallja a keresztényi szellem, a tapasztalatokon edzett magyar sors irodalomba vetített bölcsessége: „szegény ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri...” És a magunk kicsiny birodalmában szerényen, nagy-nagy iparkodással megteremtjük a magunk karácsonyi idilljét. Legalább e néhány napra megpróbáljuk kizárni otthonunkból a hétköznapokat. Az ünnepi könnyedség „majdcsak lesz valahogy” hangulatát, a karácsony időzített boldogságát azonban az ajtó előtt sorakozó gondok hamar szétfoszlatják. Családév - kevés támogatással Nemzetközi családév volt az idei esztendő'. A volt szocialista országok, köztük a Szlovák Köztársaság helyzetében, a határainkhoz közel dúló háború tudatában csaknem olyan ez, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Különféle rendezvényeknek kellett (volna) hangsúlyossá tenni a tényt: voltak előadás-sorozatok, hangversenyek, tehetségkutató versenyek, nagycsaládosok találkozói (ilyen-olyan ajándékokkal), készültek felmérések a családok helyzetéről, sőt kiadványok, tájékoztató és ismeretterjesztő jelleggel. Voltak szemináriumok előadók, újságírók részére. De mindez alig juthatott túl a szándék, s a formalitás határán. Nemzetközi kutatóműhelyek, fiókintézetek költöztek Pozsonyba, s némely alapítvány néminemű támogatást is nyújtott (vagy nyújtani akar) a rászorulóknak, például a fiatal családoknak. Azonban mindez csupán néhány csepp a tengernyi gondhoz, problémához mérten, amely ma a szlovákiai családok többségét fenyegeti vagy nyomasztja. A gazdaság mélypontján milyen is lehet a családok helyzete? A bibliai „hét szűk esztendőre” utalva Sándor Kálmán 1930-ban írta meg A legsoványabb tehén esztendeje című könyvét, amely a munkanélküliség sújtotta Magyarország döbbenetes dokumentuma. A cél: a túlélés A Szlovák Köztársaságban 1994. június 30-án 14,1 %-ot ért el a munkanélküliség, vagyis 360 ezer munkaképes korú ember nem dolgozhatott. Ami az arányokat illeti, Dél- Szlovákia járásaiban (Rimaszombat, Rozsnyó) a munkanélküliség elérte a 22-25 százalékot is. Ebben a fejlett kapitalista országok időnként felfelugró munkanélküliségi arányaihoz viszonyítva nem maga a magas munkanélküliségi arányszám a legrosszabb, hanem a munkanélküliség időtartama, amely az 1993-as évi 227 napról 1994. június 30-ig 267 napra emelkedett. Mindez nem csupán az egyén létminimumra kényszerülését vonja maga után, hanem a családok helyzetének elbizonytalanodását, romlását. Még az erkölcsileg kiegyensúlyozott családokat is megviseli a tartós létminimumra kényszerülés. A cél: a túlélés, nem pedig a család szellemi, fizikai értékeinek fejlesztése, kibontása. Már 1992-ben a meghatározott létminimum alatt élt a szlovákiai családok 12,6 %-a. Azóta a helyzet tovább romlott, sőt túlzás nélkül mondhatjuk, hogy súlyossá vált. A létfenntartás költségei 1993-ban 22,3 százalékkal nőttek. 1994-ben (lassabban ugyan, de) további 14,7 százalékkal lettek magasabbak. A bérnövekedés lassan megindult, azonban vészesen nagyok a különbségek az egyes ágazatokban. Például a pénzintézetekben az átlagos havi fizetés eléri a 13 113 koronát, míg az iskolaügyben csupán 4972 korona, az egészségügyben 5268 korona és a mezőgazdaságban 4892 korona. Ezek óriási aránytalanságok, s ma még felmérhetetlen feszültségek, sőt szociális elégedetlenségek, sztrájkok forrásai lehetnek. A bevétel aránytalansága még tovább fokozódhat. Az egyik oldalon az ún. sikerszakmákban növekedhetnek a bérek és bevételek, míg az ún. humanitárius hivatások továbbra is az állam, a kormányzat által lebecsült, szinte megbénított helyzetben vegetálnak. Ezen túl a munkanélküli tömegek - mivel lassú az új munkahelyek kialakításának folyamata, nem megfelelőek és hatékonyak az átképző tanfolyamok - tovább demoralizálódnak. Nő az alkoholisták, a kábítószer-élvezők, a bűnözők száma. Felbomlanak a családok, s nincs a gyermekek szociális ellátására, védelmére, e széthulló, csonkán maradt családok fenntartására, megvédésére megfelelő védőháló. Nincsenek szociális gondozóink, akik a lelki támasz, az adminisztrátor, az ügyintéző szerepét magukra vállalhatnák. Nem tudjuk (tudja) őket az állam megfizetni... És még nem beszéltünk az öregekről. A kórházakban a gyógyítás ideje lerövidül. A lábadozók ápolása a családra hárul. A család azonban mai körülményeit tekintve alig-alig győzi a gyermekek nevelését, ellátását. Szociális intézményrendszerünk felbomlóban (átalakulóban?). Egyre több a korai öregségében megbetegedő, elesetté váló idősebb ember. A nyugdíj ugyanis alig elég a létfenntartáshoz. Vitaminokra, egészségesebb táplálkozásra nemigen futja belőle. Gyógyszertárakban megfigyelhető, hogy hány nyugdíjas hagyja benn^a szervezete megóvásához, egészsége fenntartásához szükséges gyógyszert, mert nem tud „ráfizetni” száz, kétszáz koronát. De miből is tudná megfizetni? Az átlagos nyugdíjak Szlovákiában az 1994. június 30-i adatok szerint 1292-2859 korona között mozognak. Kell ehhez ma külön kommentár? „Hatékony” megvonások és leépítések „A pénz és a tehetség együvé tartozik” hirdetik a reklámok, amelyekben éppen annyi a demagógia, mint a pártállam egyenlőséget hirdető transzparenseiben. Mert ma nálunk sok pénz nem a „tehetség”, hanem az „ügyesség” eredménye, de ki tudja, ha már megvan, melyik pénz volt tiszta, s melyik piszkos? De legyen csak gazdagodó, sok pénzzel H. MÉSZÁROS ERZSÉBET rendelkező vállalkozói réteg! Azonban a tehetségben szerényebb, lehetőségekben hátrányosabb helyzetben lévők, a csak mások utasítására dolgozni tudók megélhetését - munkából való megélhetését - is biztosítani kell! Egy ország gazdasági izmosodását csupán a hatékony termelés teheti lehetővé, nem pedig a családi pótlék elvonása a gyermekek bizonyos százalékától. És egyáltalán nem a napközik megszüntetése, az iskolaügy támogatásának megvonása, az egészségügy leépítése. Ez éppen a legrászorulóbbakat, a legtehetetlenebbeket sújtja, a gyermekeket és az öregeket. Ha ez így van országos viszonylatban, méginkább így lesz a délszlovákiai járásokban. Különösen most, amikor a Jézuska a felnőtt lakosság örömére meghozta az új kormányt is, a már ismert összetételben. Nemzetiségi jogaink megnyirbálása nemcsak a tábla- és nyelvtörvényekben vihető végbe, hanem a már említett módon is. Azzal, hogy régióink kapják például a legkisebb szociális támogatást, itt a leglassúbb az új munkahelyek létesítése, itt a legmagasabb a munka- nélküliség, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Ezek a különbségek nem új keletűek, visszanyúlnak az elmúlt évtizedekbe, amikor még nem lehetett erről beszélni. Most elég lesz, ha az új kormány a régi arányokhoz igazodik... Olga KeltoSová, az új kormány új munkaügyi minisztere szerint a Család Nemzetközi Éve csak negatív ajándékot hozott a családoknak. Nem valósult meg még az annyira szükséges szociális reform, a családi pótlékok és a nyugdíjak ún. „rendezése” tovább mélyítette a szociális igazságtalanságot. Következésképpen mind a jogi, mind a gazdasági, mind a szociális szférában szinte gyökeres változásokra van szükség ahhoz, hogy a család teljesíthesse társadalmi-erkölcsi küldetését. Hogy ezek a változások bekövetkeznek-e a most hatalomra jutott kormány jóvoltából? Hogy az ígéretekből megvalósul-e majd valami? Mire számíthat a kisebbség? Nem kell ahhoz jövendőmondónak, szociológusnak, tudományos kutatónak lenni, hogy ne várjunk túl sokat. Legalább azt volna jó hinni, hogy ez az idei év volt „a legsoványabb tehén esztendeje”, de sajnos, ez egyáltalán nem olyan biztos. Különösen, ami minket, „kisebbségeket” illet. Még a most leköszönt, ideiglenesnek mondott kormány némely hivatalnoka szerint is „a magyar járásokban vannak még tartalékok”, s szerintük a kimutatott munkanélküliség-arány sem reális. E kormányhivatalnokok szerint ugyanis az a felnőtt, munkaképes nő, aki háztartásbeliként él, nem számít munkanélkülinek, mivel „eddig sem dolgozott”. Csakhogy a statisztika (ha manipulálják is időnként) könyörtelen. Abból ugyanis kitűnik, hogy a gazdaságilag legsikeresebbnek tartott „szocialista évtizedekben” is sokkal kevesebb volt Dél-Szlovákiában a munkalehetőség, mint az ország más tájain (100 munkaképes nő közül itt 26 nem dolgozott, míg másutt csak 16 maradt háztartásbeli.) Egy folyamat része tehát a mai magas munkanélküliségi arány. És amíg más régiókban legalább a család egyik tagja (sokszor éppen a feleség) dolgozik, addig a dél-szlovákiai járásokban vannak családok, ahol minden munkaképes családtag kénytelen munka, munkahely nélkül vegetálni. Persze, azok a bizonyos „tartalékok” ideig-óráig segítenek. A kert, a háztáji, a fóliázással összegyűjtött pénzecske. Csakhogy ez a tényeken nem változtat, ha az életszínvonalromlás nem is olyan látványos, mint a városokban. A falu (még) segíti elesett, szegény lakosait, sokgyermekes családjait. De a szervezet belső ellenálló képessége csökken. Ami kell, az kell: a kenyér, a tej, a ruha, ha kevesebb is, ha megfontoltabban, körültekintőbben vásárolva is, mint azelőtt. De a szellemi „vér- szegénység” gyorsan, vészesen terjed: kevesebb kerül kultúrára. Könyvre, újságokra, színházra. S mivel az idő kell a munkára, munkakeresésre, a műkedvelő színjátszással, vers- mondással foglalkozók száma egyre apad. És ahonnan kiszorul a kultúra, ott helyet talál az unalom, a „pótszerek” fogyasztása, legyen az alkohol vagy játékautomata, kábítószer vagy a bűnözés. Ki védi meg a fiatalokat ezekkel a hatásokkal szemben? Milyen jótékony- sági intézmények, milyen egyesületek? Mit tehet az egyház, hogyan, mennyit segíthetnek az alapítványok? Nem, „nem sírom vissza” - ahogyan egy névtelen levél írója állította - a pártállam diktatúráját. Azonban a szociális intézményrendszerét, amelyet számos nyugati ország dicsér egészen mostanáig, érdemes a mai társadalmi viszonyok mellett is párhuzamba állítani azzal, aminek az építését ma tervezgetik. Hogy a következő esztendőkben a hívő embereknek ne kelljen koldusok sorfala között a templomba menniük, s a szegény családoknak a gazdagok asztalát lesniük ilyenkor, karácsony idején. (Illusztrációs felvétel: Prikler)
