Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-12-18 / 51. szám

l/BSärnep 1994. december 18. MŰVÉSZVILÁG

• L

átom, nem nagyon kell nyújtóznia reggel. Elég, ha csak megfordul az ágyban...- ...igen, a gitár... mindig ott van. De a reggel a gyerekeké. Hétkor felkelünk és kilencig senki sem zavarhat bennünket. Olyankor családozunk. Nálunk reggel és este van csúcsforgalom. Püntyögni csak lefektetés után szoktam.

• Mit csinálni?- Püntyögni. A gitáron.

• Ez hát a szülőszoba?- Végső formáját minden dal itt nyeri el, elkezdődni azonban bárhol elkezdődhet. Én nem úgy komponálok, hogy nekiülök és ott, helyben be is fejezem. Van bennem egy homályos gondolatfoszlány, amely szép lassan besűrűsödik, és akkor kialakul valami. Vagyis inkább festem a dalokat. Van valami vázlat, egy nem egészen világos kép bennem, és mindig azt a részét javítgatom, amellyel a legkevésbé vagyok elégedett. Most, hogy az összes dalszövegem megjelent egy kötetben, komoly gondjaim voltak a kronológiával. Gyakran előfordult ugyanis, hogy a dal születése és felvétele között évek teltek el. Vagy azért, mert sokáig nem tudtam, kinek adjam, vagy pedig nem engedték, hogy megszólaltassam. A dátum tehát azt az évet jelöli, amikor a dal forgalomba került. Ha így veszem: iparművészettel foglalkozom én is. Zenei-irodalmi iparművészettel. A szövegek rendszerezésekor meg is állapítottam nemrég: ezek nem olyan igazi versek. Dalszövegek. Zene nélkül nem élnek teljes életet.

• önálló estjén Mens áros László mégis elmondott közülük egyet.-A Ne szólj, szám!-nak nem árt meg, ha muzsika nélkül hangzik el, a többi szövegem azonban nagyon is megkívánja.

• Bán Miklós képe egyenesen ide készült, a szobája falára?- Nem nekem festette, pedig majdnem olyan, mintha végig rám gondolt volna. Gitársziget úszik a végtelen óceánon, s ott ül rajta egy tűnődő, szemlélődő, magányos figura. Megláttam a képet egy kiállításon, és beleszerettem. Amerikai retussal készült, de mondom: eszébe sem jutottam a srácnak, amikor ezen dolgozott.

• Bródy, a magányos dalnok?- A szó fizikai értelmében nem érzem magányosnak magam. írni viszont csak olyankor tudok, ha egyedül vagyok. Az utóbbi időben elég kevés dalt szereztem. Nem is írok - írogatok.

• Ennek ellenére mégis úgy tűnik: termékeny szerző, hiszen folyamatosan jelen van.- Ez annak köszönhető, hogy 1978 óta én magam is előadó vagyok. Azelőtt zenekari tag voltam, és kevesebben ismertek. Egyébként villamosmérnök vagyok, 1969-ben végeztem el a Műszaki Egyetemet. Ha nem ragadt volna magával az akkori idők zenéje és szellemisége, akkor most valószínűleg komputeres lennék, vagy valami hasonlóféle, s azzal talán kevesebb gondom lenne. Így viszont mindig valami olyat kell keresni, amivel a fiatalok különbözhetnek a korábbi nemzedékektől. Ez ilyen műfaj. Egy régi zenész tájékozódási pont lehet, de azonosulási már nem. Tizennyolc éves voltam, amikor bekerültem az Illés zenekarba, ennek pontosan harminc éve. Ott kezdtem el szövegeket írni, amelyeknek az értékét azok tudatosították bennem, akik nem nagyon örültek nekik. És ahogy Goethe mondja: korlátok közt valahogy elvált a mester. Lassan kiderült, hogy ezekkel a szövegekkel sok mindent ki lehet fejezni. S miután a mondanivalóm jelentős hányadát megpróbálták korlátok közé szorítani, kénytelen voltam a stílusomon finomítani. Amikor aztán felbomlott az Illés és elhomályosult a Fonográf együttes is, felkértek egy önálló estre, amelyen azokat a dalokat is elénekeltem, amelyeket sem a zenekar, sem

Koncz Zsuzsa nem tartott igazán alkalmasnak az előadásra. És így alakult ki valami furcsa, személyhez fűződő előadásforma, amely aztán igazán ismertté tett engem.

• Mit gondol, meddig fognak élni ezek a dalok?- Nem hiszem, hogy örökér- vényűek. Abban a műfajban, amelyet én képviselek, maradandóbbak sok másnál, de ez is inkább elszomorít. Nem hittem volna, hogy ennyi idő után még mindig időszerűek lesznek, hogy a tartalmuk még ma is érvényes lesz. A társadalmi átalakulások szerencsétlen folyamata élteti a régi

dalaimat.

A hat- vanas évek szemlélete nemcsak 1956 után volt nagyon fontos - ma is az. Nem legyőzni kell a környezetünket, hanem meg kell próbálni együtt élni vele.

Tehát nem a győzelmet kell keresni a világban, hanem a harmóniát.

A harc mindig a harmónia felbontását jelenti. Én a legutóbbi választásokat úgy értékelem, hogy a magyar társadalom, némi történelmi késéssel szakított i két világháború közötti ideológiával, s amit mos baloldali győzelemnek neveznek, abban nagyon sok a jobboldali elem. A magyar társadalom az utóbbi negyven, hetven, nem tudom én hány száz évben akarata ellenére alá volt rendelve mindenféle hatalmi rendszernek, s leginkább az alkalmazkodási készségét fejlesztette ki, nem pedig a szabad választáshoz szükséges önismeretét. Az ilyen infantilis állapotban lévő társadalom nagyon lassan tud felnőtté válni és úgy dönteni a saját sorsa felett, hogy annak a következményeit is előre érezze. A múltjával már kezd tisztában lenni, a jövőjét azonban még mindig homályosan látja.

• Ha a jobb és a bal oldal határai elmosódnak, eltolódnak, melyik oldalán jár akkor az utcának?- Legutóbbi lemezem jelszava szerint a másik oldalán. Ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy a túlsó oldalon ellenkező irányba igyekeznek az emberek. Az egyoldalúságot és az előítéleteket sohasem szerettem. Végül is egy utcában élünk, amely nem igazán tiszta, néha szűkösnek tűnik, máskor pedig hirtelen kanyarodik. Akik zsákutcának látták, azok búcsú nélkül hagyták el, de mi, akik erősebb szállal kötődünk egymáshoz, a legnagyobb valószínűséggel csak ebben az utcában találkozunk.

• Milyen ez az utca mostanában?- Útfelbontást látok benne, a földkupacok mögött pedig egy szélesebb járdát, de hogy az merre vezet, azt én sem tudom pontosan. Egy nagy tér alakult ki a szemem előtt, ahol nincsenek stoptáblák. Harmonikus rendezetlenség uralkodik itt is, ott is, az emberek meglehetősen szabadon közlekednek. Nem kell erőszabályzó rendszer, hogy a vágyainknak határt húzzanak. Tudjuk mi magunktól is, hol, mivel kor- 1 á badságát. Olyan egyensúlyhelyzet ez, amelyet sokáig kell gyakorolnunk, hogy meg tudjuk őrizni.

• Higgadtsága mögött füstjét sem érzem már a régi tüzeknek. A mai Bródy már nem akar világmegváltó lenni.- Én nem tartottam magam soha küldetéses világmegváltónak. A világot nem is lehet megváltani, de szorgalmas és tisztességes munkával még elég sokáig fenntarthatjuk. Szeretni lehet azokat, akik az igazságot keresik, de nem szabad hinni azoknak, akik azt hirdetik: megtalálták. A nagybetűs igazság olyan lehet, mint a boldogság kék madara. Állandó kétségbeesés nélkül csak úgy élhetünk, ha a létezésünkben elérhető boldogságot önmagunk fontosságában látjuk. Fontosak lehetünk egy transzcendens lénynek és fontosak egymás számára. A dalaim is arról szólnak, hogy ne legyünk közömbösek egymás iránt, hogy fontosnak tartsuk a másik létezését, és próbáljunk védekezni mindazon hatás ellen, amely ezt a létezést egyéni, nemzeti vagy társadalmi szinten kétségbe akarja vonni. Minden embernek, kisközösségnek,

tí" A nemJ zeti, büszkeségbeli határok sajnos még mindig vannak, s ezek valóban megnehezítik az életünket. Szent és sérthetetlennek tekintett nézetekből akarjuk kiolvasni, hogy a másik fél igazából mire gondol. Be vagyunk gubóz- va a saját kultúránkba és annak előítéleteibe. Ezeket a határokat kellene szétfeszíteni. Keresnünk kell azokat a kifejezési formákat, amelyekkel azt is képesek leszünk megjeleníteni, amiről a rendszer esetleg nem akar tudomást venni. Én a hétköznapi jelenségekről szeretek írni és énekelni, mert a mindennapi életünkben minden benne van, csak ki kell bontani, láthatóvá kell tenni. S erre a dal nagyon is alkalmas kommunikációs eszköz. Valahogy úgy képzelem: az ének, a ritmusos szöveg az egyik leghatásosabb információhordozó.

• Azóta, hogy nem tiltják, nem cenzúrázzák, iróniája és kemény szarkazmusa szabadon szárnyalhat, könnyebben írja dalait?- Ma már nem annyira fontos, hogy miről szól a dal. Én legalábbis ezt tapasztalom. Ettől függetlenül én továbbra is az emberi kapcsolatokról írok, amelyekben nagyon sok a szerepjátszás, a csalás, a hazugság. Szövegeim azokat az általánosítható tanulságokat hordozzák, amelyek a harmonikus egymás mellett élést akadályozzák. Tehát továbbra sem könnyű dalokat írni. Én nem vagyok sem felfedező, sem eredeti gondolatokat kutató, nagy felismeréseket nyilvánosságra hozó művész vagy filozófus, hanem az eddig felhalmozott élettapasztalatokat próbálom újra meg újra tudatosítani és forgalomba hozni. Nem valami isteni sugallatra száll meg a szentlélek, és találom ki ezeket a gondolatokat, hanem használható emberi formát adok nekik, hogy hasznosan működhessenek. Egyébként nem is biztos, hogy egy dalba belefér, amit mondani szeretnék. Például nagy bölcsen... de nem... mondjuk inkább azt, hogy frappánsan megfogalmazódott bennem: a boldogság csak átmeneti állapot a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás között. Ez így remekül hangzik, de a Véletlen találkozás című dalba csupán annyi fért belőle, hogy a boldogság csak egy álom a remény és a csalódás között. Ami ugye, meglehetősen leegyszerűsített változata az eredeti gondolatnak. És az a furcsa, hogy még így is azt mondják rá: ezt a megfogalmazást még sohasem hallották. Pedig filozófiában és nagyregényben sokan kifejtették már ugyanezt.

• Csak nem így, nem ebben a fo- mában.

Szabó G. László

(Oláh Csaba felvétele)

népcsoportnak, vallásnak rendkívül rosszul esik, ha azt érzékeli a környezetétől, hogy az legszívesebben nemlé- tezőnek tekintené. Ami pedig a régi tüzeket illeti: azokban az igazságokban, amelyekre Közép-Kelet-Európában társadalmakat építettek, kételkedem. A nagy eszmékkel és a történelmi indulatokkal nekem csak az az elakadásom, hogy a más vallásúakkal, a más nemzetiségűekkel, a más gondolkodásúak- kal szemben keresik a maguk igazságát. A művészet, mint tömény információhordozó, ember és ember között a kommunikációt segíti elő, ami azért is fontos, mert lényeges dolgokat tudunk közölni egymással.

• A közlések határvonalai azonban még mindig észlel- hetőek.- Politikai, eszmei, erkölcsi,- Azoknak a társadalmaknak, amelyek már megtalálták belső egyensúlyukat, úgy tűnik, már nincs is igazán szükségük ilyen általános, üzenetekbe fogható rövid és tömör információkra, mint az én dalaim. A kelet-európai társadalmak azonban nehezen találják meg egyensúlyi helyzetüket, tehát a daloknak itt még hosszú ideig fontos szerepük lehet.

• Francia, német vagy angol nyelven ugyanúgy szólnának, mint magyarul? Megpróbálta már valaki lefordítani őket?- Szerintem lefordíthatatlanok.

Hasonlókat lehet írni, de más nyelvre átültetni... ez a mi kultúránk terméke, amely itt, ebben a közegben tud csak igazán hatni. Nyelvész az öcsém, generatív nyelvelmélettel foglalkozik. Tőle tudom, hogyan viszonyul a nyelv a kifejezhető gondolatokhoz, mennyiben tükröződik a nyelvben a gondolkodás. Még a néhány száz szavas primitív nyelvek is ki tudják fejezni a teljes valóságot, de a szavakat lefordí- \ tani nagyon nehéz. Lehet, J hogy egy adott helyzetben ugyanazt jelentik, de az asszociációs körük egészen más.

• Évtizedek múlva, túl az ezredfordulón úgy fognak majd szólni, mint valami zenés történelmi leckék.- Ha jól működnek, akkor meglehet. De még egyszer hangsúlyozom, nem új az én mondanivalóm. A magyar nemzet már 1848-ban megfogalmazta, mit kíván. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Ily módon a hagyományok követőjének tekintem magam. Az a feladatom, hogy tartalmas gondolatokat és mély érzelmeket keltsek szép zenével és érthető szöveggel. Mi, akik ma élünk, nem a példaértékű hőseinknek, hanem a mellettünk dolgozó-alkotó megalkuvóknak vagyunk a leszármazottai, és ez olyan tapasztalat, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az Ady-versekből is mi derül ki? Mintha nem lennének olyan eszményeink, amelyek hosszú időn keresztül követhető életformát sugároznának. Én olyan egyensúly elérésére törekszem, amelyből nem hiányoznak a legszebb hagyományaink és a tiszteletre méltó tulajdonságaink. József Attila írja, hogy „a költő ajkán csörömpöl a szó, de ő az adott világ varázsainak mérnöke, a tudatos jövőbe lát és megteremti magában, mint ti majd kint, a harmóniát”. Mérnök vagyok én is - a harmonikus elégedetlenség állapotában.

t o z - nánk mások sza-