Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-06 / 45. szám

I/Bsarnap 1994. november 6. GYERMEKVILÁG V olt eg yszer egy szegény ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott. A fiúk úgy egyeztek meg, hogy mind a hárman építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé legyen. No, építenek is: a két nagyobbik olyan cifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik - az egy kicsit bolondos volt - hitvány nyírfavesszőből font egyet. Eleresztik a bikát, s hát egyenesen a vesszőpajtába futott. A két nagyobb legény eleget bosszankodott, de ők akarták így, oda kellett engedni a bikát a bolondnak. A fiú egyszeribe kötelet vet a bika fejére, s annál fogva vezeti a vásárra. Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni, mint a csíki szekér. „Hm - gondolja magában a bolondos legény -, ez bizonyo­san meg akaija venni a bikát.” Odakiált a fűzfának:- Mit adsz érte, hé? De a fűzfa csak nyikorgóit, nyikorgott. „Ehe - gondolja a legény -, ennek, látom úgy kell, ha mind ^■ Reich Károly rajza a két szarvát leütöm.” - Kapja magát, s a bikának mind a két szar­vát leüti egy szempillantásra. Hanem a fűzfa csak nyikorgott.- Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse! Majd eljö­vök a jövő héten. Azzal megköti a bikát a fűzfához, ő meg elindul hazafelé. Kérdik otthon a bátyjai:- No, te bolond, eladtad-e a bikát?- Meghiszem azt - felelte a bolondos legény.- Kinek adtad el, te bolond? Mert tudom, hogy istenesen meg­csaltak - kötekedik vele a legnagyobb testvér.- De hiszen jó helyen van az, hékám! Eladtam egy hor­gas fűzfának negyven forin­tért.- Hát a pénz hol van?- Megadja majd a jövő hé­ten, ha arra járok. Kacagni kezd a két le­gény.- No, te világ bolondja! Azt ugyan jól eladtad, majd megkapod az árát borjúnyú­zó nagypénteken. A bolondos legény nem is hederített a bátyjaira. Elmegy egy hét múlva a fűzfához, kéri tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá!- Úgy-e? - mondja a legény. - Hát ez a becsület? Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta! Azt mondja a fűzfának a legény:- No, hallod-é, ebből már elviszem a tartozásodat, a többit meg elviszem kamatnak. Úgy, amint volt, kiemelte az üstöt, belehúzta a fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig meg sem állott. Amikor megérkezik, meglátja a két másik legény a tenger pénzt, összesúgnak-búgnak, hogy az a pénz jobb volna nekik, mint annak a bolondnak. Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról éjjel, s reggel egyene­sen a királyhoz ment panaszra. Ennek a királynak olyan lánya volt, hogy soha emberi lélek meg nem tudta kacagtatni, úgy búnak ereszkedett. Mikor a bolondos legény elmondotta a panaszát, olyan hegye­sen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé. Azt mondja erre a király:- No, te legény! Én megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is másítom meg a szava­mat. Neked adom a lányomat, s fele királyságomat, a testvérei­det pedig elkergetem az országból.- Fölséges királyom! Ne kergesd el szegényeket, majd jók lesznek az udvarban béreseknek.- Jól van, teljék kedved - mondta a király. aptak aztán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap és hét éjjel még a ló is bort ivott. Azután a szerelmespár felült egy tojáshéjba, letutajozott a Kü- küllőn, s ha kiszállnak, legyenek a vendégeitek! Hányféle a bohóc? Napjainkban leginkább háromféle. Az egyik a sápadtra és komor képűre festett, jellemében is szigorú, mégis költői fehér ruhás bohóc, akit arca és öltözete hókasága miatt röviden csak fehérbohócnak neveznek. A másik a nevetségességével ható, ormótlan csó­nakcipőben kacsázó, akinek piros krumpliorra van, széles szájú maszkja és tulitarka ringy-rongyokban jár. Ő az, akivel a fehérbohóc állandóan kitol. Nagyobb múltja az elsőnek említett bohócnak, azaz a fehérnek van. A varázs- föveg ihlette, csúcsos bohócsipka is több­nyire az ő fején díszeleg. A piros orrú bo­hócmaszkot a múlt század elején találta fel egy Grimaldi nevű bohóc. A harmadik a zenebohóc, aki miközben a legkülönbözőbb hangszereken játszik, akrobatikus, egyensúlyozó, kötéltáncos vagy egyéb mutatványokat is végez, mindezt bohóctréfákba ágyazva. Alap­hangszerei a csörgők, csöngők, hegedűk, éneklő fűrészek, trombiták, de Uvegpoha- rakból is csodálatos dallamokat tud előcsalogatni. (Füles) A gaur A gaur a kambodzsai szürkemarha után valószínűleg a világ második legnagyobbra megnövő szarvasmarha-faja. A tehén barna, s jóval kisebb a koromfekete bikánál. A gaur Délkelet- Ázsiában él. Kisebb-nagyobb, legfeljebb negyven fős csopor­tokban kóborol. A gulyát mindig egy tapasztalt, erős bika veze­ti. Mindig is kedvelt vadászzsákmány volt. A gaurok állománya ezért is megcsappant. A másik oka fogyatkozásának, hogy felet­tébb érzékeny a szarvasmarha-fajtáktól megkapható betegségek­re. Csak kevés állatkertben látni gaurt. (ét) ZELK ZOLTÁN Csoda Oly ismerős e táj és fönn az égen a hold, mely most kél alkonyi fehéren, és faggatom magam: hol is, mikor is láttam? - s ujjongva felelek, amikor rálelek a válaszra: tegnap, egy iskolában... Ott dülöngéltek, s éppen így, az ágak, ott kanyargóit e cérnaszál patak, ott terelte haza a kecskenyájat egy kisfiú a fehér hold alatt, ott szálltak rá fűszálra és virágra aludni térő lepkék, bogarak. Egy tanítónő mutatta e tájat... Mint birodalmában, úgy vezetett a bányatelepi új iskolában - oly fiatal, még maga is gyerek, de arcán olyan kedves, szép komolyság, mint aki tudja, rábízva az ország, mert rá a gyerekek. Ő mutatta nékem tegnap a tájat: egy kislány rajzát a faliújságon... s mint a felnőttek mosolyával néztük, itt állok most az élő, zúgó tájon... Mert olyan szép és nagy csudát tehet ceruza és ecset egy kislány kezében, élő kertet ír, élő réteket és füvet és virágot ír a réten és tücsöknótát és alkonyatot ­és fehér holdat az alkonyi égen! GÁRDONYI GÉZA A legsötétebb napom Én afféle vézna, kis ideges gyermek voltam. Ritkán nevettem, s könnyen felingerló'dtem. Egyszer, ahogy beleülök ebéd után a padba, rámszói a vigyázó, hogy ne forduljak hátra.- Arra fordulok, amerre akarok - feleltem kedvetlenül.- De én azt parancsolom, hogy erre fordulj!- Nekem bizony nem parancsolsz!- No, majd parancsolok, meglátod!- Nekem bizony nem parancsol az Isten se! Ez az Isten se valahol útfélen ragadt rám. Parasztoktól hallottam gyakorta. Kicsúszott a számon, mint ahogy az ilyen szólások ellebben- nek az ember nyelvén néha akaratlanul. A szó ki volt mondva, s én magam is elré­mülve néztem magam elé. Persze, amint a taní­tó belépett, a vigyázó rögtön elmondta a szava­mat. A tanító csak a fejével intett. Én kimentem engedelmesen az iskola közepére. Ott lefeküd­tem a földre. A vigyázó kettőt vágott reám. Ez volt itt az első és utolsó vesszőbüntetésem, és én egész nap sírtam. Sajnáltam magamat. Gondolkodom, tehát. MEGFEJTÉS Az október 23-ai számunkban kö­zölt feladatok megfejtése: egy a megoldások közül (vízszintes so­rok) 39/18/43 * 23/25/9/7/36 * 50/10/3/13/24 * 27/5/8/20/40 * 21/62/17; Gárdonyi Géza. Nyertesek: Tuloki Attila, Bátor- keszi; Szabó Ildikó, Bátka; Ger­gely Attila, Gömör: Vaski Móni­ka, Perbenyik; Kistér Richárd, Pozsony. Szerkeszti: Tallósi Béla Akvárium Képünkön a halak többsége két-két példányban látható. Három halnak viszont nincsen párja. Melyek ezek?

Next

/
Thumbnails
Contents