Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-23 / 43. szám
ilasúrnap 1994. október 23. RIPORT MITŐL F ÉL A HÓHÉR? Kötelezem magam a halálos ítélet, mint megbízott munka végrehajtására; az ezzel kapcsolatos ismereteket szigorú titokban tartom, és semmilyen körülmények között nem árulom el. (Részlet a hóhérfogadalomból) Lengyelországban - a törvény nevében - utoljára 1988. április 21-én öltek meg embert. 1955-1969 között 113, 1970-1988 között 178 embert akasztottak fel. Jerzy Andrekczak újságíró egy varsói kávéházban találkozott Zig- munt W. 64 éves hóhérral. A beszélgetés így zajlott le: • Hogyan lesz valakiből hóhér?- Véletlenül. A kötelező katonai szolgálatteljesítés alatt parancsot kaptam: beosztottak a kivégzőosztagba. Néhány nappal később egy tiszten hajtottam végre az ítéletet. Akkor kellett megölnöm az első embert. A katonaság után hosszú évekig börtönben dolgoztam. Tízegynéhány évvel az első kivégzés után valakiknek eszébe jutottam, és hóhér lettem. Még csak nem is tiltakozhattam. • Ön volt az egyedüli hóhér Lengyelországban ?- Nem. Ketten voltunk, együtt dolgoztunk. • Ismerte az elődjét is?- Igen. • Ő miért hagyta abba a gyilkolást?- Nem bírta pszichikaiig. Alkoholista lett. • Ön hány embernek vette el az életét, a törvény nevében?- Nem számoltam. Nem tudom a pontos számot. • Állítólag több mint nyolcvan ember élete terheli a lelkiismeretét...- Lehetséges. • Hány évig hóhérkodott?- Több mint tizenhárom évig. • Mikor hajtotta végre az utolsó halálos ítéletet?- Nyolcvannyolcban. • Nőket is kivégzett? _ Igen. • Emlékezik az áldozatok nevére?- Néhányukra. A legveszedelmesebb bűnözőkére, akikről az újságok is írtak. • Melyik kivégzés vésődött az emlékezetébe?- Az első... • Ki volt az áldozat?- Egy ismert bűnöző. Azzal lepett meg, hogy az ítélet végrehajtásakor nyugodtan és méltóságteljesen viselkedett. És ez meghatott. • Van a hóhérnak szíve?- Sajnos van. • Hogyan viselkedett az akasztófa alatt a többi áldozat?- Különbözőképpen. Az ember, kötéllel a nyakán, mindenre képes. • Mennyi időt vett igénybe a halálos ítélet végrehajtása?- Körülbelül egy órát. • Milyen kötelességei voltak?- Minden kivégzésnél két hóhér volt jelen. Az egyik fekete kendővel bekötötte az elítélt szemét, a másik elmozdította az emelőkart... • Mi volt a további teendő?- Húsz percet vártunk, amíg az orvos megállapította a halál beálltát. Azután a halottról levettük a fekete kendőt, és a bilincset. A tetemet betettük az előre elkészített koporsóba. • A hóhérokon kívül ki volt még jelen a kivégzésnél?- Annak a börtönnek a felügyelője, ahol az ítéletet végrehajtották, az ügyész, az orvos, a börtönszolgálat funkcionáriusai és gyakran a pap. • Mik voltak az elítéltek utolsó kívánságai?- Gyónás, cigaretta, nyugtató tabletta, levélírás, étel... Ilyen helyzetben az elítélt képzelőereje meglehetősen korlátolt. A félelem, az idegei... • És ha például a pápával akarna találkozni?- Az utolsó kívánság legföljebb egy órával odázhatja el a kivégzést. És a kívánságok is korlátozottak - erkölcsi szempontokból... • Az elítéltnek józannak kell lennie? És a szexre sem gondolhat?- Nem. • Emlékezik az áldozatok arcára?- Tízegynéhányra. • Álmában szokta őket látni?- Nem. • Biztos volt benne, hogy az elítélt valóban bűnös, és megérdemli a kegyetlen büntetést?- Minden kivégzés előtt megismerkedtem az ítélet indoklásával. • De a bíróság is tévedhet!- Az nem az én bűnöm. • Volt valamiféle kapcsolata az áldozatok családjával?- Sosem beszélgettem sem az elítélttel, sem a családjukkal. • Ki hívta a halálcellába?- Telefonon tájékoztattak a kivégzés helyéről és idejéről. • Lengyelország hány városában hajtott végre halálos ítéletet?- Hat fogházban, illetve börtönben: Varsóban, Wroclawban, Krakkóban, Poznanban, Lodzban és Gdanskban. • Milyen ruhát viselt az ítélet végrehajtásakor?- Az előírásnak megfelelően fekete öltönyt, fehér inget, fekete nyakkendőt, fehér kesztyűt. • Állítólag az akasztott ember ruhájának vagy kötelének darabja szerencsét hoz...- Meglehet, de ezt a szerencsét én nem tapasztaltam. • Mennyit kapott egy kivégzésért? Az utolsóért állítólag 1988-ban 25 ezer zlotyt...- Erre a kérdésre nem válaszolok. • Bizonyára havi fix fizetést és külön prémiumokat kapott.- Igen. • Mit csinált a kivégzés után?- Egyedül megittam egy nagy vodkát. • Az erkölcsi másnaposságát öblítette le?- Nem. Lazítottam... hogy visszatérjek a rendes kerékvágásba. • Mit érzett kivégzés közben?- Semmit. • Szívesen nézte a kötélen az elítélt haláltusáját?- Nem. A látvány nem kellemes. De aggályaim sem támadtak. Mindig arra kértem az Istent, hogy gyors halált adjon az áldozataimnak. Egyesek néhány pillanat alatt meghaltak, mások néhány percig is szenvedtek. • A kivégzéseknek sokféle módja létezik; akasztás, villamosszék, halálos fecskendő, gázkamra. Önmagának milyen halálnemet választana? Fotó: Méry Gábor- A leggyorsabb és legbiztosabb módszert, vagyis a halálos injekciót. Alighanem ez a legemberségesebb. • Létezik a bűnös számára a büntetésnek más formája is? Ami hatásosabb és etikusabb, mint a halálbüntetés?- Nem. Bár az ember akkor szenved a legjobban, amikor a cellájában az ítélet végrehajtását várja. • Ön hisz Istenben?- Igen. • Akkor viszont minden kivégzés után gyónnia kellett...-Nem... • Tudja, hogy szól a hatodik parancsolat?- Igen. Ne ölj... • Akkor hogyan igazolja önnönma- gát a lelkiismeretét terhelő halálos bűnök miatt?- A halálos ítélet végrehajtását munkának tekintettem. Valakinek ezt is el kellett végeznie. • Hogyan fogadta, amikor munka- nélkülivé vált? Amikor Lengyelországban megszüntették a halálbüntetést?- Megkönnyebbüléssel. • Jelenleg miből él?- Nyugdíjas vagyok. Kitanult autószerelő, van egy kis műhelyem. • Hány ember tudja, kicsoda ön voltaképpen?- Tízegynéhányan. • A felesége tudott róla, hogy embereket végez ki?- Igen. • És?- Amikor tudomást szerzett róla, hogy hóhér lettem, idegileg összeroppant. De aztán nem beszéltünk róla többet. • A gyerekei ismerik apjuk másik arcát?- Nincsenek gyerekeim. • Mit tett a fehér kesztyűvel és a többi kellékkel?- A fehér kesztyűt az előírásnak megfelelően a koporsóba tettem, a kivégzett mellére. A szolgálati öltönyt elégettem. • Ha Lengyelországban visszaállítanák a halálbüntetést, visszatérne?- Nem. • Mitől fél a hóhér?- A titok felfedésétől. (köp) MEDDIG TART MÉG A KOMÁROMI VlZIMOTOROSOK HÁBORÜJA? Komáromban 1956-ban alakították meg a vízimotoros szakosztályt, amely a Spartak sportegyesületéhez tartozott. Harmincegy évvel később teljesült a tagok álma: elkészült a Duna-parti sporttelep, valamint a modem csónakház. A rendszerváltást követően, 1992 végén feloszlott a Spartak, önállósultak a klubok; az összvagyont szétosztották a 14 szakosztály között. A vízimotorosok létrehozták a Danubius testnevelési egyesületet, a gyorsasági versenyzők és a távtúrások szinte minden viadalon hallatták hangjukat. De, sajnos, nemcsak ők, hanem az egyre gyakrabban hajbakapó szakvezetők is. Olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy szakadás lett a szűnni nem akaró belharcból. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenki a saját igazát)?) bizonygatta, s a másikat vádolta összeférhetetlenséggel. Id. Szóród Rudolf 1992. január 15-én lett a Danubius elnöke. Állítása szerint ő nem is akarta elvállalni, csak hosszas rábeszélés után mondott igent. Éppen ezért nem érti, ami vele, társaival történt:- Egy évig viszonylag nyugodtan dolgozhattunk, több sikert is elkönyvelhettünk. Aztán 1993 januárjában váratlanul változott a helyzet: egyesek lépten-nyomon támadtak, akadályozták munkánkat, alaptalanul vádaskodtak. Tizenkét hónapon át igen puskaporos volt a levegő, majd az idei év elején - ki tudja, miért?! - kizártak a szakosztályból. Rajtam kívül a fiamnak, valamint a Bazinsky duónak is távoznia kellett. Nevetséges dologgal vádoltak. Állítólag nem védtem a Danubius érdekeit. A menesztett sportvezetők és sportolók fél évvel ezelőtt megalapították a Lodiar vízimotoros szakosztályt. Ezzel azonban korántsem oldódott meg a probléma, hiszen nincs hová tenniük a felszereléseket:- Nemcsak a Danubiusból zártak ki, hanem - a szó legszorosabb értelmében — a csónakházból is! Egyik napról a másikra hajléktalanok lettünk. Kimondani is nehéz, hiszen negyven éven át a szakosztály szolgálatában álltam. Azzal vádolnak, hogy mi üzemeltettük a csónakház vendéglőjét és szállóját. Ez nem igaz! Kiadtuk egy maszeknak, s ebbe a vezetőség többi tagja is beleegyezett. Mivel az illető nem fizette a bérleti díjat, rövidesen felmondtunk neki. Mi bíróságra adtuk az ügyet, ám valaki utólag lefújta az egészet. Talán abból lett a legnagyobb balhé, hogy Archívumi felvétel Kéjbarlang a csónakházban a csónakház szállodai részének három szobájában egy helyi vállalkozó masszázsszalont nyitott. Kellett a pénz a klubnak, ezért egyeztünk bele. Elvállaltam a büfés és a portás szerepét, vigyáztam arra, nehogy elfajuljanak a dolgok. Ennek ellenére azt beszélték a városban, hogy kupi nyílt a csónakházban... - mondta Szórád Rudolf, a Danubius exelnöke. A tulajdonjog körüli vita a napokban zárult le. A kizárt sportvezetők szerint a Duna-parti csónakház nem a Danubius tulajdona, hanem a városé, amely évekkel ezelőtt jogtalanul a Spartaknak ajándékozta a közel 10 milliós értékű létesítményt. Elterjedt a hír, hogy a komáromi városi tanács úgy döntött, az idegenforgalom kapná meg a botrányok miatt sokat emlegetett csónakházat. Ebből azonban nem lett semmi. Az illetékesek végül is szeptember végén elutasították a Lodiar óvását, ami azt jelenti, a Danubiust illeti meg a sportközpont. Id. Szórád Rudolf nem érti, miért perelték be. Határozottan állítja, az ő lelkiismerete tiszta. Ha az ügyészségről megérkezik a válasz, azon nyomban feljelentik a Danubiust. Természetesen a másik felet is meghallgattuk. A Danubiust a januári hűhó óta ügyvezető testület irányítja. Hajósi Béla, a felügyelő bizottság elnöke semmit sem rejtett véka alá:- Amíg az állam „bácsi" támogatta a sportot, nem volt baj, a fejőstehén jól tejelt. Ezt az idősebb sportvezetők ki is használták, ugyanis szürke posztokon élősködtek, iszonyatos anyagi előnyöket élveztek. Munkájukat nem lehetett ellenőrizni. Két évvel ezelőtt betekinthettünk a gazdálkodásba, és furcsa dolgokra derült fény. Az adminisztráció teljes fokú hiányosságára bukkantunk. Csónakmotorok, napernyők, leltári ívek tűntek el. Erre azonnal felhívtuk a figyelmet, véget akartunk vetni a rablógazdálkodásnak. A kupleráj megnyitása és az Európa Szállóban található reklámszöveg tette fel az i-re a pontot. Három hónapig - Danubius név alatt - működött az örömtanya, ám az illető vállalkozó csupán egy hónap bérleti díjat (15 600 korona) fizetett. A feleségek megtiltották klubtagjainknak a csónakház látogatását. Ezért nem tudtunk ülésezni. Az Európa Szálló három alkalmi (hazai) vendége közül kettő hallott a csónakházi piroslámpás masszázsszalonról. Az egyik, magát megnevezni nem kívánó úriember hozzátette: az asztalokon található röplapokkal csalogatták a pénzes érdeklődőket a folyóparti kéjbarlangba.- Azért nem működött az idén a csónakház vendéglője és szállodája, mert a várostól, a korábbi botrányok miatt, nem kaptuk meg az engedélyt. Tavaly egyes vezetőségi tagok előnytelen szerződést kötöttek egy maszekkal, aki két hónapig illegálisan bérelte a létesítményt. Szeptemberben felmondtunk neki, s bepereltük. Ezenkívül kártérítési perhez is folyamodunk, mivel ebben az évben egy fillér hasznot sem hozhatott a sporttelep. Pedig... Katasztrofális az épület műszaki állapota, fokozatosan rendbe szeretnénk hozni. Azon fáradozunk, hogy a Duna-parti csónakházunk visszaszerezze jó hírnevét, s szabadidőközponttá váljon - búcsúzott Hajósi Béla. Zsigárdi László
