Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-10 / 28. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor A repülés hőskora Cikkünk a magazin 2. oldalán Belvárosi séta Kisriportunk a magazin 4-5. oldalán 1994. július 10. XXVII. évfolyam Ára 9 korona M gybuggyantó trópusi kánikulában, agyonizzadva *a tapadunk egymáshoz a komótosan zötykölődő buszon. A honi statisztikák arról beszélnek, hogy Szlovákiában is egyre gyarapszik az abortuszok száma; itt meg úgy tetszik, hogy egyre többen vagyunk. Az optikai csalódást a közlekedési vállalat okozza: makacs elszántsággal ritkítja járatait. Mi meg, az egyre inkább zsúfolódók és az idei nyarat is újra csak idehaza eltöltők kegyetlenül szenvedünk. Ráadásul azt beszélik, hogy nemcsak ritkítják, hanem megszüntetik ezt a külvárosi járatot. Nem tudom, igaz-e, amit erről a buszügyről beszélnek az emberek, ám hogy nagyon mondják, az biztos. Mint ahogy azt is joggal mondogatják, hogy a szóban forgó járat külterületi végállomása valaha a Kis-Kárpátok nyugati lankái legfölkapottabb kirándulóhelyeinek egyike volt. Mostanában inkább már csak a megrögzött természetjárók tévednek ide. Túracipőben, a vállukon kenyérzsákkal, pihenőidőben is azon tűnődve: nálunk vajon miért nem akar beindulni a turistaszezon, ha a szomszéd országok közül például Ausztriát vagy Magyarországot az idén is - de tavaly meg tavalyelőtt nemkevésbé - milliók keresik fel?... Mert akár autós, akár bakancsos turistaként valóban elegendő bejárni néhány nyaralóhelyet, hogy az ember észrevegye: hiányoznak a külföldi rendszámú autók; de a más tájakról érkezett belföldi kocsikból is jóval kevesebb van, mint a korábbi esztendőkben. Sokféle oka lehet annak, hogy amíg Prágát szinte megszállják a turisták, addig Pozsonyt viszont elkerülik a külföldi vendégek; hogy nem hozzák a valutát; hogy nem költik hetedhét országon túl is jó hírét ennek a csehellen- es hangulatból született, fiatalka országnak. De hát nem is költhetik, hiszen a méltán híres brindzásgaluskát, vagy a sztra- pacskát is trikolórral ékesített bacsóedényben tálaló mélynemzeti patrióták nem a gazdaság - ezen belül pedig az idegenforgalom - helyzetével törődnek, hanem hatalomvágyukkal elegy nacionalista gerjedelmük görcseire összpontosítják figyelmüket. Csoda hát, ha ez a külhoniak részére attrakcióként sem vonzó, tőkeriasztó meéiari-slotai irányzat egyszerűen elriasztja a valutás turistát? Marad(na) tehát a kommunista évtizedek rablógazdálkodása és az azt követő nacionalista ágálás okozta gazdasági csődhalmazban - s hadd ne mondjam más szóval, hogy miben! - nyakig ülő hazai turista; de jobbára őneki sincs pénze. Tény ugyanis, hogy a bérből és fizetésből élők ma már nemigen tudják megfizetni a kényelmesebb belföldi nyaralás költségeit sem. Nem, mert manapság a másodosztályú szállodákban is sokat kérnek a szállásért, jócskán megdrágult a félpanziós ellátás, s akkor hol van még a reggeli, a másik főétel, a gyümölcs, a fagylalt, egy-egy pohárka ital - hogy egyéb szórakozásról meg miegyebekről ne is beszéljek... A jobb vendéglők teraszai tehát üresek, helyenként húzza a cigány, vagy a magnószalag forog; az üres asztalok körül árván táblából a felszolgáló és kancsal arccal hol az ég felé, hol a bejárat felé forgatja szemét, hiszen mindkét irányból megváltást vár. Az utca vagy a vízpart túlsó oldalán viszont sort állnak az emberek a sütögetők előtt. Ki-ki bekap valami lángost, egy-két palacsintát, s ezzel üti el éhségét. A gyerekeknek jut esetleg Pepsi, nápolyi, fagyi is... és ezzel már ki is ürült a pénztárca. Ebek harmincadj ára jutott tehát az éppen két esztendeje, 1992. július 17-én örömtüzekkel tömjén- zett, független és az önjogúsági nyilatkozatában nemzetállamiságra törekvő Szlovákia. Most, kereken két évvel később pedig - a gödör mélyére zuhanva - oda jutottunk, hogy mostanában már a nyarat, a napsütést is csak lopkodni tudjuk, mert drága. Pedig jó lenne egyszer már egy jót, egy igazit nyaralni. Gondtalanul, ahogy a világ civilizáltabb tájain szokás: félhavi, maximum egy hónapi (és jobbára tizenharmadik fizetésként kapott!) bérből, három-négy hétig - például - tengerparti szállodában vagy medencében épült hegyvidéki hotelban. És a medencéből kinyúlni - például - egy pohárka whiskyért... Mi egyelőre ott tartunk, hogy örülünk a napsütésnek, meg annak, hogy a legközelebbi, nyomortanyának is beillő, ósdi strandon napi száz koronán alul úsztuk meg a belépőt, a lángost, az üdítőt, a fagyi st, a söntést. Fejenként száz koronán alul. Na és a ruhatárat, ahol üres zsebeink tartalmáért sem vállalnak felelősséget; a kabinos viszont egy országnevet bitorló napilapot olvas, és fennhangon arra esküdözik, hogy a nyár elmúltával esedékes választásokon újra Meőiarra szavaz. Zötykölődünk tehát a komótosan araszolgató buszon. Az utat szegélyező kertekben a vetemény locsolás híján kiégett, a fák és a virágok kókadtak. Az emberek nemkülönben. A mélynemzeti gerjedelem viszont ott ágaskodik sokakban, miközben agyonizzadva tapadunk egymáshoz a ritkított menetrend szerint közlekedő buszon. Az úttesten tankcsapdányi lyuk lehet, mert egyszerre csak nagyot döccen a jármű; s hirtelen, egyensúlyát veszítve egy aligruhás csimpaszkodik belém. Ez igen! Igaza van a gerjedelemben jártas poénvadásznak, aki szerint a csoportos szexben is csak arra kell ügyelni, hogy az ember ki ne maradjon belőle...
