Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-09-18 / 38. szám

IV. VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 1994. szeptember A választópolgár kérdez — Csáky Pál válaszol CSÁKY PÁL, 38 éves, vegyészmérnök, képviselő, Léva — 3. a Magyar Koalíció nyugat-szlová­kiai listáján Az egyik legnépszerűbb és leg­többet utazó szlovákiai magyar politikus. Túlzás nélkül állíthat­juk, hogy hazai magyarságunk utazó nagykövete, aki ennek el­lenére gyakran szerepel a tévé­ben, újságokban, gyakori vendé­ge a Magyar Kereszténydemok­rata Mozgalom helyi rendezvé­nyeinek is. Itt hagzottak el az alábbi kérdések és válaszok is. — Létezik-e erkölcs a politiká­ban? — Kétségtelenül létezik, annak ellenére, hogy számos politikus, politikai párt, politikai történés kap­csán joggal támadhatnak kételyei az embernek. A kelet-európai hely­zetet tekintve ráadásul azt kell mondjam: léteznie kell. Robert Schuman, volt francia miniszterel­nök és Konrad Adenauer, volt né­met kancellár tette, akik tető alá hozták a német-francia megbéké­lést, kétségkívül az erkölcs meg­nyilvánulásának tekinthető a politi­kában. Békét teremtettek viszá­lyok, háború és vérontás helyett. Churchill és Nagy-Britannia kiállá­sa Hitlerrel szemben szintén ilyen cselekedetnek tekinthető. A kom­munista totalitarizmussal vagy az elnyomás bármely formájával szembeni fellépés véleményem szerint szintén ilyen megnyilvánu­lás. — Ön milyen erkölcsi kritériu­mok alapján politizál? — Megvallom, elsősorban a saját lelkiismeretemre hallgatok. A belső békém megtartása nagyon fontos számomra, még akkor is, ha emiatt külső támadások érnek. Azt is elis­merem, hogy a fent említett példák személyes indíttatást is jelentenek számomra. Schuman is, Adenauer is kereszténydemokraták voltak; ez a szellemiség teremtő alaphozzá­állást feltételez. Churchill konzer­vatív volt, ami azt jelenti, hogy esz­merendszerét az értékek megőrzé­sére alapozta. Ugyanakkor kétség­be vonná-e valaki, hogy a világtör­ténelem egyik legnyitottabb elméje volt? Úgy érzem, számunkra is, ér­tékeink megőrzése mellett, az ál­landó megújulás, a permanens mo­dernizáció jelentheti a jövő útját. — Jut-e ideje a családjára a po­litizálás, a sok utazás mellett? — Sajnos, kevés. A család azon­ban — eléggé meglepő módon — ezt egyelőre tudatosan vállalja. A négy lányom egy sajátos mikrotár- sadalmat alkot, szeretik és ügye­sen nevelik is egymást, a felesé­gem és én, hála Istennek, nem ítél­tettünk arra a szerepre, hogy állan­dóan felettük álljunk. Amikor vi­szont együtt vagyunk, kitomboljuk magunkat. — Ön az egyik legterméke­nyebb írónk is. Van-e ma súlya, becsülete, emberformáló ereje a művészetnek, konkrétan a szlo­vákiai magyar irodalomnak? — Úgy gondolom, sajnos cse­kély. Az emberek keveset olvas­nak, így eleve csökken az irodalom emberformáló esélye. Ezen a hely­zeten mindenképpen változtatni kell. — Miként érhető el, hogy a műszaki, a közgazdász- és az ag­rárértelmiség nagyobb szerepet kapjon a szlovákiai magyar poli­tizálásban? — Rá kell jönniük, hogy ez az ő érdekük is. Kamarákat, társuláso­kat kell létrehozniuk, s olyan érde­kérvényesítő formákat, amellyel rá­kényszerítik a szlovákiai magyar politikát, hogy az ő konkrét problé­máikkal is foglalkozzon. Ismétcsak figyelmeztetni szeretnék, nem sza­bad a politikát abszolutizálni; a po­litika nem képes — soha sem volt az — felölelni az emberi élet teljes­ségét. A politikát csak súroló vagy politikamentes civil szerveződé­seknek egy egészséges társada­lomban óriási a szerepük; ám füg­getlen létükkel is befolyásolni ké­pesek a politika irányulásait. A hu­mán értelmiségiek pártokban való politikai szerepvállalása tehát csu­pán az egyik — nem a legelterjed­tebb — lehetőség. A fenti szer­veződés és kölcsönhatások nélkül azonban nem lehetséges a szlová­kiai magyar politika kívánatos mo­dernizálódása. — Ön a nyelvhatáron él. Szülővárosából, a mindennapok gyakorlatából miként látja a szlo­vák-magyar megbékélés esélye­it? — Rövid távon sok problémát lá­tok, középtávon azonban optimista vagyok. A lévai tömbházban, ahol lakom, egy olyan lakótárssal vagyok most a legközelebbi kapcsolatban, aki egy évvel ezelőtt még a Szlovák Nemzeti Párt szimpatizánsa volt. Poprádról származik, és tavaly, az egyik televíziós vita után keresett fel, hogy vitázzon velem. Azóta em­berileg közel kerültünk egymáshoz, s épp a múlt héten jelentette ki, hogy az MKDM-re fog szavazni. — A nyugati ember, a nyugati politikus ismeri-e a szlovákiai magyarságot, pártjainkat, s mi a véleménye róluk? — Az elmúlt két év legnagyobb eseményének éppen azt könyvel­hetjük el, hogy mára bízvást elmond­hatjuk, Európa minden számottevő politikai döntéshozója nemcsak tud rólunk, de ismeri a problémáinkat is. Többen szimpátiával is viseltetnek irántunk, ez azonban nem szabad, hogy megtévesszen minket. Ők elsősorban a saját gondjaikkal van­nak elfoglalva, ami érthető; segíteni tudnak minket, támogatni is, de ma­gunknak kell megmondanunk, mit akarunk, magunknak kell a legfonto­sabb lépést megtennünk. Jó érte­lemben véve erőseknek kell len­nünk, döntő fontosságú, hogy erős parlamenti képviseletet hozzunk lét­re. A nyugatiaknak látniuk kell: mö­göttünk tömegek állnak. Csak így vá­lunk valós politikai tényezővé kül- és belföldön egyaránt. -m­VKT-1260/C Összeállította az MKDM sajtóbizottsága Felelős szerkesztő': Bárdos Gyula A kiadvány térítésmentesen terjesztendő'

Next

/
Thumbnails
Contents