Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-18 / 38. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor Olvasta már? Böngészett már?j Netán nyert is már? Játsszon és nyerjen velünk! Kevesebb gondot - több örömet. Több mosolyt - kevesebb könnyet. Emberibb megélhetést, több munkalehetőséget! MKDM 4 Mi ezért politizálunk! Tiszteljen meg bizalmával, karikázza az MKDM jelöltjeit! VKT-1260/A 1994. szeptember 18. XXVII. évfolyam Ára 9 korona NEMZETNEVELÉS családunk is ott ült a hallban az ötvenkilós batyukon; és a kitelepítéstől csak úgy mentett meg bennünket az Isten, hogy a deportációs ősz_____________________________ ta g valami csoda folytán elnézte .. » p p T u r> a házszámunkat. Szülővárosom IVl 1IV L U » I rhlLK utcáin 48/49-ig bizony nemigen volt tanácsos magyarul szólni; a nevelőapámnak meg kellett szakítania mérnöki tanulmányait, mert a térképnek ebben a csücskében így festett a demokrácia akkor, amikor a polgári londoni emigráció, a _______________kommunista moszkvai emigráció, a hazai cseh és szlovák ellenállás jóformán egyenlő jogok és előnyök alapján osztozott az 1945 májusa után visszaszerzett hatalomban. Akkor, amikor Beneä eszméjeként az egységes nemzeti áléi I É rdemes olykor föllapozni a tényirodalmat, s nemke- vésbé érdemes a térképre nézni. Tanulási céllal, meg azért is, hogy érzékeljük: merre élünk, minő közegben dolgozunk, a történelemnek milyen összefüggéseire kell tekintettel lennünk. Itt, ebben a Közép-Ke- let-Európának nevezett térségben; mi magyarok és nem magyarok együtt, akiket legalább ezer esztendő közös történelme, közös gyötrelme és - sajnos — ritka közös öröme köt össze. Mert összeköt, hiszen a népvándorlások kora már régen elmúlt; és csak remélni szabad, hogy az erőszakos ki- és betelepítések fölött szintén visszavonhatatlanul eljárt az idő. Éppen ezért kellene gyakrabban lapozgatni a históriai tényeket rögzítő tényirodalmat, no és a térképeket is szemügyre venni, hogy itt, Európának ebben a térségében tudatosítsuk sorsunkat, amelyet munkánkon és ilyen-olyan kudarcainkon kívül - a földrajzi adottságok is erőteljesen befolyásolnak. És ne tagadjuk: olykor az emlékezet is. Például Eduard BeneS elnöki dekrétumai kapcsán. Nemcsak azért, mert bennünket ez közvetlenül érint, hanem azért is, mert az Európa Tanács még tavaly júniusban javasolta Szlovákiának, hogy a németeket és a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánító BeneS-dekrétumokat iktassák ki az immáron önálló szlovák jogalkotásból. Történt mindez ‘93 nyarán, úgyhogy e tény már nem újdonság; s tulajdonképpen nem újdonság már ama arénahangulat sem, melyet ez a Strasbourgban keltezett ajánlás Szlovákiában kiváltott. Pedig, mint az imént javallottam, elegendő lenne a tények tükrében visszanyúlni az emlékezetben... Jómagam immár negyvenes éveim második felét taposom, így nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyarságnak közvetlenül a második világháború után született nemzedékéhez tartozom. Három-négyévesen, tehát a legfogékonyabb korban lévő gyermekként a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a gyakorlatban mi is a diszkrimináció, az ijesztgetés, a megfélemlítés, az asszimiláció iránti törekvés. A szülőházamban, Pozsony villanegyedében, a deportációt várva a mi magyar nemzetiségű hallgatóként bevonták az indexét; a néném pedig csak úgy maradhatott jelentéktelen, szürke könyvelőnő a hajdani Danubiusban, hogy aláfirkantotta a reszlovakizációs levelet... Mindezt indulatok, netán sanda szándék nékül említem. Pusztán a tények kedvéért. Hogy rámutassak: lám nyelvét kezdték hirdetni. Mármint az úgynevezett csehszlovák nemzetét. Akkor, amikor a kommunista Gottwald és a Londonból hazatért Beneä mindenáron együtt akartak hallgatni arról, hogy létezett (a hagyományaiban ma újra sokak által dicsőített) fasiszta Szlovák Köztársaság. Akkor, amikor megszületett az ominózus kassai kormányprogram és az arra épülő beneSi dekrétum arról, hogy a helyreállított Csehszlovák Köztársaság német és magyar nemzetiségű állampolgárait meg kell fosztani jogaiktól és ki kell őket telepíteni. A német lakosság kitelepítése csaknem teljes egészében végrehajtatott; a magyar nemzetiség esetében a párizsi békekonferencián a nyugati hatalmak komoly óvást emeltek, s így ez a megtorlás „csupán” 70-80 ezer embert érintett, illetve hát közvetlenül azok rokonságát is. Hangsúlyozom: mindezt indulatok és sanda szándék nélkül említem. Legföljebb a párhuzamokat keresem az 1945-48 közötti demokrácia, illetve a ’89-es rendszerváltást követő időszak, vagy ennél is precízebben: a legutóbbi, tehát az 1992-es parlamenti választások óta eltelt jó két esztendő látszatdemokráciája között. Mert most olyan időket élünk, hogy az önjelölt árnyékkormány nacionalista indulatokkal felvértezett „miniszzterelnöke” egymagában nagyobb hangot üt meg, mint a hivatalos kabinet valamennyi minisztere együttvéve; hogy éppen ő: Vladimír Meéiar az, aki a parlamenti demokrácia elsorvasztásán és önnönmagát már államfőnek látva az autoritativ elnöki rendszer kiépítésén fáradozik; ő az, aki szeptember eleje óta az utcai megmozdulások lehetőségével, magyarán: a söpredékerőszak erejével fenyegetőzik. Az „ámyékkormánylap”, a Slovenská republika a hivatalát alig másfél esztendeje ellátó köztársasági elnököt gyalázza, egyéb cikkeiben pedig ott és annyiszor rúg a magyarokba, ahol csak tud. Az oktatási minisztérium korábbinál toleránsabbnak vélt vezetése - a hivatalban lévő miniszterelnök háta mögött - a központi agy és a központi száj elvét érvényesítve fondorkodik az elnemzetlenítő oktatásügy megteremtésén; a leköszönő parlament ünnepi búcsúülésén pedig a sovinizmustól elvakult honatyák és honanyák tüntetőleg kivonultak, ha egy magyar frakcióvezető egyetlen mondatocska erejéig a saját anyanyel- vén, tehát magyarul is köszönti a Tisztelt Házat. Ennyi. Itt és most. Őszintén kérdem hát: nem lenne okosabb minde- helyett a térképre pillantani? A térképre pillantani és a realitásokat is figyelembe venni?! Azt, hegy a szlovákiai magyarság sem megsérteni, sem megsértődni nem akar, hanem közép-európai helyét és demokratikusjogait hangsúlyozva szeretné feloldani kölcsönös bajainkat. Itt lenne az ideje végre egyszer mégiscsak rendezni közös dolgainkat. „A piacgazdaság megteremtésének és stabilitásának alapvető feltétele az erős kis- és középvállalkozói réteg, amely a legrugalmasabban tud reagálni a piaci változásokra, s leginkább képes hasznosítani a piac önszabályozó, fogyasztóvédő mechanizmusait. A piacgazdaság kiépítése azt a célt is szolgálja, hogy erős szociális háttér védje a családokat.” (Az MKDM programjából) TÁMOGASSA SZAVAZATÁVAL TERVEINK MEGVALÓSÍTÁSÁT, KARIKÁZZA JELÖLTJEINKET! MKDM VKT-1260/B
