Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-04 / 36. szám
l/BSárnap 1994. szeptember 4. EMBERI SORSOK A távolból sípolást hallok... Reggel fél öt. Sípol az ébresztőóra. Lenyomom. Egy idő múlva megint sípol. Ránézek az órára. Ötöt mutat. Kikászálódom az ágyból. Bevánszorgok a konyhába. Megtöltöm a kávéfőzőt, és ráteszem a tűzhelyre. Indulok a fürdőszobába. Mire készen vagyok, hallom, hogy a főzőbői kifolyt az utolsó csepp kávé is. Bekapcsolom a rádiót. „Öt óra hét perc, kedves hallgatóink.” Előveszek tíz kiflit. Félbe vágom őket. Hármat az uramnak, hármat a fiamnak, kettőt a lányomnak, kettőt magamnak. Az enyémet rendszerint otthon felejtem. „Öt óra tizenkét perc” -mondja a rádió.- Sanyi, kelj fel! Kész a kávéd. Sanyi meg sem moccan. Csészékbe öntögetem a kávét. A nagy sietségben egy kevés rálötyög a kiflikre. Gyorsan megkenem a húsz félkiflit Rámával. Felvágottat teszek rájuk.- Sanyi manó, kelj fel, reggel van! Sanyi az igazak álmát alussza. „Öt óra húsz'perc”. Szalvétába csavargatom a kifliket. Megpróbálok használhatóvá tenni négy tízórais fóliazacskót. Hiába dörzsölöm, nem megy. Hát ez mégiscsak több a soknál, igazán segíthetne. Be kell vetnem a régi, jól bevált ébreszté- si módszeremet. Berohanok a szobába, lerántom Sanyiról a paplant, és elkiáltom magam:- Sándor, kelj fel! Elaludtunk! Sándor abban a szempillantásban kiugrik az ágyból, és rohan a fürdőszoba felé. Az előszobában bevágja a térdét a százliteres akvárium sarkába, amelyben kilenc kis hörcsög van. Az egyik hörcsög felébred, két lábra áll, és Sanyit bámulja. Sanyi a fájdalomtól lerogy a földre, s két kezével a térdét szorítja. Aztán besántikál hozzám a konyhába.- Segíts ezzel a négy zacskóval!- Nem megy - dörzsöli két kezével mind gyorsabban a zacskót, mintha zoknit mosna. „Fél hat van, kedves hallgatóink...”- Mennyi? - hajítja el a zacskót, és a fürdőszobába rohan. A konyhába bejön Kati.- Anyuci, megfőzted a kakaómat?- Meg, cicuskám. A hátunk mögött, észrevétlenül, megjelenik Sanyi:- Kakaócska, cicuska, anyuska, de hogy nekem lyukas a zoknim, az senkit nem érdekel! - Bedugja a kezét a zokniba, és a lyukon kikukkant a mutatóujja.- Vegyél fel másikat!- Milyen másikat? Abból a kétszáz zokniból, amelyiknek egyiknek sincs Párja? „Öt óra harmincöt perc. Kedves hallgatóink, most következik a nap találós kérdése. Mi az a...”- A nap találós kérdése - harsogja túl a rádiót Sanyi -, hová teszi a feleségem a zoknijaim párját?- Eladtam őket a tuskólábú kalózkapitánynak. Jól megfizetett értük, mert amit te keresel, az... „Öt óra negyven perc” - szól ismét a rádió. Magunkra dobáljuk a ruhát, megisszuk a kávét és máris rohanunk le a lépcsőn. Beszállunk a százas Skodánkba. Sanyi indulna, de a motor nem engedelmeskedik. Kiszáll a kocsiból és bütyköl valamit a motoron. Mellettünk a szomszéd beszáll a piros Opeljébe, és csendben, elegánsan elhajt. Sanyi újra beül a volán mögé, újra megpróbálja begyújtani a motort. Eredménytelenül. Aztán kiszáll, átjön az én oldalamra, kinyitja az ajtót, kicsit meghajol, és így szól:- Ide hallgass, édes drága anyuci- kám. Ha nem akarod, hogy mind a kettőnket kirúgjanak a munkából, akkor szállj ki, és segíts betolni ezt a dögöt, mert felhozom a pincéből a nagyfejszét, és apró darabokra vágom!- Csak nem vagy ideges?- Nem vagyok ideges - és háromszor belerúg a Skoda hátsó gumijába. Toljuk az autót. Én hátul, ő elöl. Majdnem kiszakad a szívem. Végre beindul a motor. Elnyúlok az ülésen. Hullafáradt vagyok. A kártyánkra öt ötvenkilencet üt a blokkolóóra. Sanyi délután kitesz a városban. Bevásárolni indulok, aztán hazafelé. Útközben mindig megállók még a nagyapánál.- Édes kislányom, de jó, hogy itt vagy. Mondd csak, milyen nap van ma?- Szerda van.- Nem kedd véletlenül?- Nem, ma szerda van. Tegnap volt kedd. Ahogy megyek át az úttesten, azon gondolkodom, hogy milyen nap is van ma. Majdnem elgázol egy autóbusz. A sofőr kihajol az ablakon, és az anyámról kiabál valamit. Igyekszem eltűnni. Végre feljutok a két teli bevásárlószatyorral a harmadik emeletre. Belépek a lakásba, a gyerekek elém szaladnak. Kikapják a kezemből a táskákat:- Mit hoztál? Átbukdácsolok húsz pár cipőn, és belépek a konyhába.- Anyu, született négy kishörcsög, és a teknősbékának puhul a páncélja! El kell vinni orvoshoz! Nézd meg a hörcsögöket! - nyomkodják az orrom alá a négy rózsaszínű pici hörcsögöt.- Aranyosak - mondom, amikor csöngettek.- Lejöhet a Kati játszani?- Majd ha kész lesz a leckéje.- Mikor lesz meg?- Később. A gyerekek elmesélik, hogy mi történt az iskolában. Főzni kezdek. Csöngetnek.- Már megvan a leckéje?- Még nincs meg, később gyere. Mire visszaérek a konyhába, kifut a leves. Törölgetem a tűzhelyet.- Anyu, mi történik, ha a nyúlnak levágják a bajszát?- Nem tudom.- De mi történik vele?- Nem tudom, kérdezd meg apádat. Csöngetnek. Megint a lányom barátnője:- Még mindig nincs meg a leckével?- Még nincs! - mondom, és bevágom az ajtót. Alighogy folytatom a főzést, megint csöngetnek; s azután már csak hatszor aznap: egy esemyőjavító, egy cigányasszony, két hittérítő, a fiam barátai, a gázóraleolvasó, és végül a nagyapa.- Édes kislányom, nem tudod, hová tettem a fogaimat? Már mindenhol keresem őket. Gyere, segíts megtalálni. Te olyan jó vagy, ki törődne velem, ha te nem lennél? Megtaláljuk a fogsort. Az ágy alatt. Fél kilenckor megvacsörázunk. Az ebédlőben szoktunk vacsorázni, mert a konyhában nem férünk el. Közben nézzük a tévét. A reklámokat is. Elbóbiskolok a karosszékben. Nem baj. A gyerekek mindig fölébresztenek, ha már végignézték a műsort. Aludni megyünk. Alszunk. Mindnyájan alszunk, csak a hörcsögök nem. Kati kihúzza az akváriumot az előszobába. A távolból sípolást hallok. Lenyomom a gombot... Öt óra. B előny i Éva városházát még a pártállam virágkorában építették a központi park mellé, hogy ablakaiból be lehessen látni a főutcát, a teret, a buszmegállókat, vagyis az egész öreg városnegyedet, ahol az élet zajlott. A polgármestert, aki az előző rendszerben is bennfentes volt a hivatalban, nyugtalanította, hogy amögött az asztal mögött ül, ahol a régi elnökök szoktak délutánonként bóbiskolni. Az épület nem volt olyan zajos, mint azelőtt, főleg azóta nem, mióta a szociális ügyek intézését jórészt a körzeti hivatal vette át. Más gondokkal keresik fel az emberek mostanában a hivatalt. Nádasnéról, amikor bement a hivatalba, senki sem tudta, kicsoda, hiszen az egyik lakótelepről jött, s a lakótelep teljesen más világ, mint a város közepe. Nádasné annak ellenére, hogy már nyolcvan körül járt, korát meghazudtolva fürgén mozgott, ha ránézett az ember, önkéntelenül a bogár után szaladó sovány tyúk jutott eszébe. A titkárnőt úgy hárította félre az ajtóból, mintha függönyt húzott volna el, eszébe sem volt várni arra, hogy majd betessékelik. A polgármester a kezében levő újságot összehajtogatta, miközben mélyet sóhajtott, mintegy jelezve önmagának, hogy nehéz percek elé néz.- Tessék helyet foglalni! - mutatott az asztal körül sorakozó székek egyikére. Nádasné ránézett a székre, majd fejét dacosan felemelve jelezte, hogy nem ül le.- Kávét parancsol? - kérdezte a polgármester, amin maga is meglepődött, nem tudta, honnan jött a buta ötlete, hogy az öregasszonyt kávéval kínálja. Úgy tűnt, hogy furcsa higgadtsága a nénit is megzavarta, mert egy pillanatig tanácstalanul állt, majd mint aki hirtelen észbekap, a kezében lobogtatott papírt erélyesen a polgármester elé csapta. A polgármester mintha élvezte volna a helyzetet, a papírra rá se pillantott, csak a haragvó öregasszonyt nézte, s közben arra gondolt, hogy a néni milyen kitűnően játssza az előre betanult szerepét.- Magát nem is érdekli, mi van a papíron? - kérdezte az asszony kihívóan.- De, természetesen érdekel - mondta Gajdos Jenő, miközben eszébe jutott, hogy ezt a fura alakot már látta valahol.- Hát akkor nézze csak meg! Mit lát rajta?- Koporsót - felelte Gajdos meghökkenve.- Azt is olvassa el, ami rá van írva!- Szi-pir-tyó! - betűzte a föliratot. - Talán ha elmondaná...- Mit mondjak el? Azt, hogy ez már a huszadik? Odasettenkedik az ördögfajzat az ajtóm elé és a résen át becsúsztatja a levelet. Mire kinézek, nincs sehol. A polgármester előtt a kép kezdett kirajzolódni, s a helyzet komikussá válni, olyannyira, hogy legszívesebben elnevette volna magát. Biztosan valamelyik unatkozó kölyök bosszantja a nénit, aki pedig tehetetlen dühében telerikácsolja a lépcsőházat.- Rendben van, Nádas néni, nyugodjon meg szépen, ballagjon haza és én megígérem önnek, hogy kivizsgáltatom a dolgot - mondta udvariasan. Ám hiába várta, hogy az asszony majd megköszöni a jó szándékot és elmegy, ezért megkérdezte: - Óhajt még valamit?- Tudja, mit mondott a professzor fiam, amikor ezt a gyalázatosságot meglátta? - mutatott az asztalon fekvő levélre. - Azt mondta rá, hogy abszurdum.- Nádas néninek professzor fia van?- Igenis kérem, a menyem pedig doktor.- Hol professzor a kedves fia?- Léván. A polgármester köhintett egyet.- Szóval Léván.- Talán ismeri őt, Gajdos úr?- Nem. Nem ismerem, de arra gondoltam, hogy segíthetne, ám talán jobb, ha nem. Megoldjuk ezt a problémát magunk is. Miután az öregasszony elment, Gajdos beállt az ablakba és a függöny mögül egykedvűen nézte a várost. Mintha most vette volna észre, hogy mennyire kihalt. Az üzletek ajtajai meg se mozdultak, egyedül az élelmiszerboltokban volt némi forgalom. Kevés a pénz, gondolta, ezt panaszolják folyvást a vállalkozók is. No, ebből elég, mondta magában. Fölmarkolta az asztalról Nádasné papírját és kiment az előszobába a titkárnőhöz.- Ilike, ezt az izét vigye át Török úrhoz. Majdnem azt mondta elvtárshoz, mire megint egy sor asszociáció futott végig az agyán. - Remélem, följegyezte a néni címét? - fordult vissza az ajtóból.- Természetesen, polgármester úr - felelte Ili mosolyogva. Ez most min vigyorog, merült fel benne a kérdés. Elfelejtette, nemrég parancsolt rá, hogy mindenkihez kedves legyen, a lehető legkedvesebb, amit az ügyfelek elvárnak ma a hivataltól. Elvárnak? Ki tudja, mit várnak a hivataltól ma az ügyfelek? Az a bajom, hogy sokat lelkizek, korholta magát. * Megint délelőtt van, éppen úgy süt a nap, mint múltkor, s mintha videofilmét nézne, ugyanaz a jelenet játszódik le a szeme előtt. Nádasné félkézzel söpri el útjából Ilikét, ugyanolyan papírt lobogtat a kezében, mint a múltkori volt, s ugyanakkora hévvel csapja le az asztalra, mint az előző alkalommal tette.- Foglaljon helyet kérem! - mutatott Gajdos a székek egyikére, mire az öregasszony a fejével nemet intett. - Mindjárt behívják Török urat, aki az ügyében tett már lépéseket.- Tett? - lepődött meg Nádasné.- Miért, tán nem kellett volna?- És milyen lépéseket tett Török úr?- Gondolom, intézkedett.- Azt én nem kértem, hogy intézkedjenek.- Hiszen megígértem.- Azt ígérte, hogy kivizsgáltatja, de nem azt, hogy intézkednek is.- Nem értem magát, Nádas néni. Ha magának folyton koporsókat rajzol valaki, az azt jelenti, hogy a halálát kívánja, nem?- Azt - bólintott az öregasszony, s közben az arca megkeményedett, szinte férfiassá vált.- Az ilyen zaklatásokért, sőt fenyegetésekért pedig büntetés jár, nemde?- Én nem akarom, hogy javítóintézetbe vigyék.- Nocsak. Talán tudja, hogy ki a tettes? Az asszony ajkát összeszorítva elfordult, mintha az utcára lenne kíváncsi, tekintete a távolba meredt.- Tessék nekem megmondani, ki rajzolta magának ezeket a hülye képeket. Tudja vagy nem tudja, ki a tettes?- A Robika - mondta alig hallhatóan.- Ki az a Robika?- Az unokám.- Lehetetlen. Gajdos nem vette észre, hogy közben az oldalajtón bejött az irodába Török, aki a párbeszédnek már tanúja volt. Felrezzent, amikor közbeszólt:- Igen, mert folyvást azzal gyanúsítja a családját, hogy lopnak magától. így van?- Igenis lopnak.- És mit, ha szabad kérdeznem?- Mindent. Amit a szemük lát, kezük ott nem hagyja... Másnap meg visszalopkodják.- Vagy úgy?- Akkor tán nincs is mit intézkednünk - vette át a szót a polgármester.- Nincs - ingatta a fejét Nádasné. - Csak azt ne írná a koporsómra az a haszontalan kölyök, hogy szipirtyó vagyok. Hiszen én senkit e világon nem szeretek jobban, mint őt. A helyiséget betöltötte a csönd. Senki meg se moccant. A polgármester csodálkozva látta, hogy az asszony kemény, ráncos arca teljesen kisimult. Csicsay Alajos A panaszos (Illusztrációs fotó: Prüder,
