Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-14 / 33. szám

A mikor egy évvel ezelőtt elhagyta a felesége, William Renal szerényen kijelentette, hogy ennek ő maga az oka,mert a hitvese, Janet szent volt számára és az is marad.- Nem tudom, miért ment el - mondogatta. - Valamilyen oka biztosan volt. Csak azt nem ér­tem, hogy miféle. Az ismerőseit nagyon meglepte a dolog, talán jobban, mint őt magát. A nem egészen harmincöt éves William Renal három regénynek volt a szerzője, s a három könyvnek nagy sikere volt mind az olvasók, mind a kritikusok körében. Nem csupán íróként volt sikeres. Mindenki kel­lemes, rokonszenves embernek ismerte. Janettel hat évet töltöttek el boldog házasság­ban - legalábbis barátaik és ismerőseik többsége ezt így tudta. Egy szép napon azonban Janet összecsomagolta a holmiját és Kaliforniába távo­zott. Hároméves kisfiát is magával vitte. Janet távozása őszintén meglepte Renalt. Beis­merem, hogy én magam sem értettem a legkevés­bé sem, mi volt az oka távozásának. Ezt csak jóval később tudtam meg. Egy hónap­pal ezelőtt San Franciscóban egyik délután vélet­lenül összetalálkoztam Janettel az utcán. Szóba elegyedtünk, majd elmentünk ebédelni egy közeli vendéglőbe. Mindenféléről beszélgettünk, nem csoda tehát, hogy szóba került a férjétől való hir­telen távozása is. Janet közben megjegyezte, hogy még nem talált magának állást.- Dolgozni szeretnél? - kérdeztem tőle, segíte­ni készen.- Nem, köszönöm - felelte. - Most nincs ked­vem dolgozni. Pihenek. Vagyis élek. Hát ez szép dolog, gondoltam magamban. Ott­hagyta a férjét, s még el is várja tőle, hogy örökre eltartsa. Janet mintha a gondolataimban olvasott volna.- Most biztosan azt gondolod, hogy a férjem nem köteles pénzt küldözgetni nekem. Ugye? - kérdezte.- Hát - feleltem. - De te a gyerekkel vagy...- Nem, nem a gyerek miatt. Janet idegesen legyintett. - William csekkjeit a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül fogadom el. Ugyanis az a véleményem, hogy ezt teljes mértékben kiérdemeltem. S elmondta nekem, milyen volt az élete Willi­am Renal oldalán. Willybe első látásra beleszerettem. A magam módján máig is szerelmes vagyok belé, bármily különösnek tűnhet mindez. Tökéletes férfi volt, tökéletes... de... Hét évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Éppen akkor adták ki a Tenger hullámok nélkül című re­gényét. Aztán következett A színész című mun­kája. A Tenger hullámok nélkül az első könyve volt, de rögtön nagy sikert aratott. Mint a legtöbb első könyv, ez is életrajz volt. Willy életéről, gyermekkoráról szólt, ragyogó stílusban, aho­gyan azt csak Renal tudja. A sikerek után nehéz időszak következett. Se­hogyan sem tudott témát találni újabb könyve számára. Ennél szörnyűbb dolog pedig író szá­mára nem létezik;- Jalálj ki valamit - mondogattam neki.- Ivem vagyok képes - felelte. - Megpróbál­tam, de egyszerűen nem megy a dolog - tette még hozzá. Igazat mondott. Ha néha eszébe is jutott vala­mi, az soha nem tűnt természetesnek. Ez nagyon bántotta őt. Végül rádöbbent, hogy azok közé az írók közé tartozik, akik életükben csak egyetlen jó könyvet írnak, aztán többre nem képesek. Én úgy gondoltam, hogy ez rá nem vonatko­DÉNES GYÖRGY Nem érkezel meg Nem érkezel meg sehova, álom, amire befizettél, ami biztos: kopottas kis szoba, s egy szív, amely a múltban keresgél. Tudod: lihegnek lomha óceánok, zöld ékkövek és nyájas szigetek, elbűvölnek a csillag miriádok, s hiába: ott lenned nem lehet. Nem is vágyódsz már sehova, ernyedt karod a földre csüng, melledben rágcsál az idő foga, dúlt eredben iszamos vér kering. Immár ajándék minden napod, tompa lélekkel bolyongsz a búcsúzó világban, ha eddig vártál, várj most is sorodra, ne üszkösödjön káromlás a szádban. zik, és igazam lett. Röviddel az esküvőnk után lá­zasan hozzálátott az új regénye megírásához.- A színész címűhöz? Azt hiszem, ez volt a következő könyve.- Igen. Ez tulajdonképpen apám életéről szól. aki színész, táncművész és énekes volt, tehát va­lódi showman. Gyakran meséltem róla Willynek, s az én visszemlékezéseim alapján készült- el Willy újabb sikeres regénye. Később, amint az már lenni szokott, Willy megrendeléseket kapott különféle lapoktól rövid elbeszélések megírására. Küldött is nekik két-há- rom novellát, de maga is tudta, hogy ezek eléggé gyenge írások. Tanácstalanul tapasztaltam, hogy ismét búskomorrá válik. Javasoltam neki, hogy utazzunk el valahová, hiszen nem voltunk sehol nászúton, mert akkor éppen A színészt írta. Ezt többé-kevésbé tréfál­kozva mondtam, nehogy megsejtse, miben mes­terkedem. Igen, azt reméltem, hogy ott újabb té­mára lel további regényéhez. Kocsival keltünk útra, de nagyon rossz volt az időjárás, ezért két napot egy néger farmer ven­dégszerető családjánál voltunk kénytelenek el­tölteni. Nem bántuk meg. Itt minden újdonságnak tűnt számunkra, s reméltem, hogy mindezt a fér­jem felhasználhatja új könyve megírásához.- És felhasználta?- Igen. Emlékszel az Éjszaka című novellájá­ra? Ez meglepett. Az Éjszaka ugyanis az év leg­jobb rövid prózájának díját nyerte el, én magam is olvastam, de szó sem volt benne sem néger far­merekről, sem farmról. A novellának csupán két szereplője volt - egy férfi meg egy nő. A történet realista elemekre épült - az első éjszakáról szólt, melyet mint házastársak töltöttek el együtt. Janet észrevette, hogy kissé elcsodálkoztam.- Megértem a csodálkozásodat - mondta. - Én is meglepődtem. A történet a mi nászéjszakánk leírása számos aprólékos intimitással. Én csak akkor olvastam el az elbeszélést, amikor az első példányt korrektúrára hozták el hozzánk a nyom­dából. Számomra sokkot, szenvedést, szinte fizi­kai fájdalmat jelentett. Ezt Willy is észrevette, de nem volt képes megérteni. Később megbocsátottam neki, bár ő akkor sem értette, mi az, amit meg kell bocsátanom. Bennem azonban kialakult a bizonytalanság érzése. S nem is ok nélkül. Willy ezután az eset után egyik elbe­szélését a másik után írta, szinte futószalagon.- Nem értelek - szakítottam félbe Janetet. - Hiszen te akartad, hogy kezdjen el megint írni, vagy nem?- Igen, természetesen. De nem így. Elbeszélé­seinek főhősnője ugyanis mindig én voltam. Willy kísérleti nyulat csinált belőlem. A kritiku­sok minden alkalommal kiemelték, hogy Willy mesteri módon képes ábrázolni egy nő jellemét. Nem csoda, hiszen állandóan figyelt engem, s azt írta le, amit látott.- Nem lehet, hogy ezt csak te gondolod? - kí­séreltem meg ellentmondani. Nemet intett.- Kezdetben én is ezt hittem. Még szemrehá­nyást is tettem magamnak, mert képzelődtem ta­lán. Igyekeztem meggyőzni magamat, hogy hát azért mégsem lehetek én mindegyik nő, akiről Willy írt. Ez túl egyhangú lenne. Egy olyan író, mint Willy, nem ismétli önmagát. De nem tud­tam szemet hunyni afelett, hogy Willy elbeszélé­seinek női szereplői mindig olyasmit mondtak vagy tettek, amit valamikor valahol én is mond­tam vagy tettem.- Jól van - bólintottam. - De ez csupán egy időszak volt Willy írói tevékenységében, mely­nek véget kellett érnie, hiszen az inspiráció forrá­sa kiapadt.- így van - mondta Janet. - Aztán kísérletezni kezdett. Az egyik éjszakai mulatozás után leitatott. Éreztem, hogy az alkohol a fejembe szállt, s azt mondtam neki, hogy már nem iszom többet. Igyál csak, erősködött Willy, az egészen érdekes lesz, ha egyszer te is, én is jól becsípünk együtt. S csak töl­tögetett nekem, míg végül holtrészeg lettem.- És ő? - kérdeztem.- Ő? Teljesen józan maradt. Nem tudom, ho­gyan volt ez lehetséges, talán úgy, hogy ő mindig csak vizet töltött a poharába. Janetnek el sem kellett mondania, mi lett a do­log vége. Mindez részletesen meg volt írva a Ré­szegek című elbeszélésben, melyet Willy ezután A harmadik pecsét Szabó Ottó grafikája RICHARD SCHERMAN Szakítás írt. Bárki elolvashatta. Persze más cselekménybe és konfliktusba beágyazva. Ehhez Willy mesteri módon értett.- Egy szép napon Willy azzal állt elő, hogy tarthatnék magamnak szeretőt - folytatta elbeszé­lését Janet. - Hihetetlen, ugye? Sajnos, igaz. Per­sze nem azt mondta, hogy kezdjek el flörtölni Tom Fergussonnal, s próbáljam ki, milyen az, amikor egy nő megcsalja a férjét. De hogy ez megtörténjen, annak érdekében megtett mindent. Szinte tálcán kínált fel Tómnak, aki bele is ment volna a játékba, de én nem mentem bele. Ezután két hétig Willy alig szólt hozzám. Mérges volt, becsapottnak érezte magát. El tudod te ezt kép­zelni egyáltalán? Janet elnevette magát, beszélgetésünk során először. Majd ismét elkomolyodott.- Mikor összeházasodtunk, gyerekre vágytam. Willy ellenezte. Belenyugodtam. Később, miután a kísérleti nyulacskája lettem, ismét emlegetni kezdtem a gyereket. Talán azt reméltem, hogy a gyerek születése kiszabadít minket a bűvös körből, amelybe kerültünk. Ha megjön a baba, Willy talán már nem ilyen abszurd módon fogja megkeresni újabb könyve témáit.- És ő?- Eleinte ellenezte, aztán egészen váratlanul megváltoztatta a véleményét. Azt mondta...- Várj! - szakítottam őt félbe. - Biztosan egy újabb nagyszerű kísérletnek tartotta.- Eltaláltad. Az eredmény az Élet című regé­nye lett, mely rólam, a gyermekünkről és Willyről szól.- Olvastam - mondtam. - De a keletkezésének körülményeiről nem tudtam semmit.- Amíg terhes voltam, Willy el sem mozdult mellőlem. Folyton rajtam tartotta a szemét. Még a szülés előtt, amikor már a kórházban feküdtem, az ápolónő azt mondta nekem, hogy még soha­sem látott ilyen gyengéd és gondos férjet. Meg volt győződve arról, hogy nagyon boldog vagyok egy ilyen félj oldalán. Tudja, asszonyom, mondta nekem az ápolónő, amikor hazamentem a kór­házból, egyszerűen képtelenek voltunk kiküldeni a szülőszobából, amikor a szülés elkezdődött. S nem bántuk meg, hogy végül is megengedtük ne­ki, bent maradhat. Egyáltalán nem zavart minket. Leült az egyik sarokba és nézte. Néha írt valamit, aztán nézte tovább... Ezt nem akartam elhinni.- Csak nem volt képes még akkor is írni?! - kiáltottam fel megrökönyödve. - Ez lett aztán az oka, hogy szakítottál vele? - kérdeztem együtt­érzően. Janet menni készült.- Nem - mondta. - Én még ezután is vele ma­radtam, mert nagyon szerettem őt. Nem ez volt az oka.- Akkor miért hagytad el? - kérdeztem. Janet elmosolyodott.- Azért, mert félek. Nem akartam kockáztatni. A vendéglő lassan kiürült, csak mi ketten vol­tunk még ott.- Mitől félsz? - faggattam.- Értsd meg! Willy engem már csaknem min­denféle körülmények között látott, melyek le­meztelenítik az ember jellemét. Egy kivételével: nem látott piég engem - meghalni... Sági Tóth Tibor fordítása MÁRAI SÁNDOR Az utazásról (Részlet a Füveskönyvből) Nem szabad egyedül utazni. A magányos uta­zó kényszermunkát végez■ Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy ér­zékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színes­ségét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ. Az ember csak társaságban tudja látni, ér­zékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értel­met. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalaní­tó élményében mellettem áll, akit figyelmezte­tek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a foga­dók zord magányát, a vasutak gonosz idegba­ját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körül utazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a vi­lágon át, expresszvonaton és repülőgépen is. IRODALOM 1994.augusztus 14.

Next

/
Thumbnails
Contents