Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-23 / 4. szám

RIPORT Misi, Gyuri, Erzsi, Feri, Gábor, Tomi, Dása és Pityu testvérek. A legidősebb tizenhét, a legfiatalabb hároméves. Egyik szebb, mint a másik. Van még három kisebb testvérük, kettő közü­lük csecsemőotthonban el, a pár hó­napos a szülőkkel. A szüleik (?) bizonyos időközök­ben megjelennek a somorjai gyer­mekotthonban. Látni kívánják szerel­me tes magzataikat. Ám azok nem mindig akarják látni - őket. Csoda? A nyolc testvér közül heten jó egy éve kerültek állami gondozásba. A legidősebb otthon maradt. Nem bírta a magányt. Egy hónap elteltével (erre az időre magára hagyták a la­kásban) ő jelentkezett a hivatalban, és kérte: hadd mehessen a testvére­ihez ... Karácsonyra nem engedték őket haza, ám a „büntetés“ nem nekik szólt... Gyuri tizenhat éves, festőnek ta­nul. Feltűnően szép arcú, halk szavú fiú, tehetségesen rajzol, ám a kará­csonyfáit kivétel nélkül fekete háttér­be állítja. Talán ő az egyetlen, aki nyolcuk közül szívesen töltötte volna a karácsonyt anyuval meg apuval. Nem mintha otthon jobb volna; itt, az otthonban mindenük megvan: meleg szoba, szép bútor, rend, tisztaság, csinos ruhák, bőséges koszt. Semmi­ben nem szenvednek hiányt, jobban gondoskodnak róluk, mint a szüleik, törődést is többet kapnak. Feri - sorrendben az ötödik - má­sodikos. Szokatlanul fogalmaz: „ki­csikét több testvérem van“. Dása ka­rácsonykor látta utoljára anyut, („nem most, régebben, de akkor is volt karácsony“). Tomi legjobban anyut meg aput szereti, Pityuka ellen­ben Gyurit szereti a legjobban. Vala­mennyi testvér rajta csüng, ő apásko- dik fölöttük. * * * Az intézetnek nincs sok lakója. Az összlétszám huszonkettő, de néhá- nyan - a különleges nevelést és gon­doskodást igénylők, a gyengébb egészségűek - csak a szünetekben járnak haza, az otthonba. Mint Karol- ko. Az ő emlékei pici kora óta a neve­lő nénikhez fűződnek. Olga nénit sze­reti a legjobban („mindig főz nekem teát“), meg az Ilonka nénit („kötött nekem szvettert“). Az otthonban - amikor hazamegy - fesztelenül vi­selkedik, komolykodásával kitűnik a többiek közül. Meglátszik rajta, hogy sokat van felnőttek között: hó­napokat tölt kórházban.- Nem kellene itt lennem - közli velem akármelyik nővérem vagy bátyám szívesen elvinne. - De nem tudja pontosan, hány testvére él kü­lönböző otthonokban. * * * Krajciné Horváth Klára tizenhét éve igazgatója a somorjai gyer­mekotthonnak. Az óév utolsó előtti napján jártam nála. Gondban talál­tam. Egész évben filléreskedni kény­telenek, csak az utolsó napokban kaptak egy nagyobb összeget. Ezer helye volna a pénznek, ha arra költ- hetné, amire a legnagyobb szükség volna: tatarozásra. December utolsó heteiben azonban ki vállalja? De azért nem panaszkodik, csak egyenle­tesebben jöhetne a pénz. A futkosásból bőven kijut. A so­morjai gyermekotthon korábban a dunaszerdahelyi járási iskolaügy­höz tartozott. Most a pozsonyihoz. A papírokkal Ligetfalura futkosnak. A könyvelést viszont Nagymegyeren végzik - három intézetnek ott a szá­mítógépe ám hogy „egyszerűbb“ legyen, hát az adatokat - feldolgozás­ra - Pöstyénbe viszik (ott a számító- központ); s az már szinte „természe­tes,“ hogy értekezletekre Nyitrára járnak (az igazgatók csakúgy, mint a szakácsnők), a pénzügyeket viszont Érsekújváron intézik! * * * Hombauemé, Ilonka néni, tud bán­ni a gyerekekkel, pedig okkal panasz­kodhatna: három (saját) gyerekét egyedül neveli.- Van bennem annyi tartalék és energia, hogy nem érzem nehéznek a munkát. Aranyosak ezek a gyere­kek. Szeretem őket. És ők viszontsze­retnek. Nagy ünnepeken, iskolai szünetek­ben az alkalmazottak, ismerősök „ki­kölcsönöznek“ néhány gyereket. Hombauemé karácsonykor nem vi­hetett vendéget, a kislánya betegen feküdt. De Katka néni — aki egyéb­ként sokat foglalkozik velük, hittanra is oktatja némelyiket, hat gyereket látott vendégül. Visszatérve az ott­honba egymást kiabálták túl:- Csokoládét kaptunk!- Voltunk templomban!- Imádkoztunk is! * * * Milyen eséllyel indulnak ezek a gyerekek az életben? Az intézetben tizennyolc éves korukig lehetnek: és ha elérik a nagykorúságot - a saját lábukra állnak. Akinek vannak szülei (?), az hazamegy. De ez a lehető legrosszabb megoldás. Az a gyerek, akit mindentől óvtak, aki helyett min­dent elvégeztek, képtelen az önálló életre; magára hagyatva nem tud megbirkózni a napi gondokkal. Az intézetben nem lehet őket be­fogni, hiszen a főzés, a takarítás, a mosás akkor-zajlik, amikor ők isko­lában vannak. Nem úgy, mint az igazi családokban: esténként vagy a hét­végén.- Az egyik lányunk tavaly betöl­tötte a tizennyolcat. Jó szakmát ta­nult. Mielőtt elment, egyre sóhajto­zott, hogy jaj, Ilonka néni, mi lesz velem?... Elvittem magamhoz, be­szélgettünk. Sajnos, hiába, mert ami­kor visszakerült a szüleihez, a régi környezetébe, otthagyta a munkahe­lyét és győzött a rossz hatás. Most kallódik. Hombauemé azért jó példát is mond. Egy másik gyerek - most hu­szonkét éves a fiú - állandóan vissza­jár, mesekazettákat is hord a gyere­keknek. De neki tudtak lakást biztosí­tani. A kislánynak nem. * * *- Mi lesz velük, ha betöltik a ti­zennyolcat? Krajciné széttárja a karját:- Elmennek haza. Már akinek van hová mennie.- És akinek nincs?- Senkit nem teszünk ki az utcára.- Mi változott az utóbbi négy év alatt?- Nehezebb lett a helyzetünk, mi­vel kevés a pénz. Azelőtt minden neveltünknek tudtunk lakást sze­rezni. * * * Maradna megoldásként az örökbe­fogadás, vagy a nevelőszülők. Csak­hogy a vér szerinti szülő tisztában van vele: ha „szerető apád“ és „sze­rető anyád“ félévenként jelentkezik, nyert ügye van, hiszen nincs az a ha­tóság, amely elvehetné tőle a gyere­két. És ha az már keresni is fog, milyen jól jön a pénz... * * * Beleolvasok az iratokba: Apja ismeretlen, anyjával nincs kapcsolata... Apja meghalt, anyja nem láto­gatja ... Nyitrán van az a központ, ahová azoknak a gyerekeknek az adatait továbbítják, akiket a szülők több mint fél évig nem látogatnak.- A huszonkét gyerek közül há­nyat lehetne örökbe adni?- Kilencet.- Milyen időseket?- Tíz év körülieket.- A gyerektelen házaspárok talán nem is tudnak erről.-Dehogynem! Ha valaki örökbe­fogadási kérelemmel jelentkezik bár­melyik szociális ügyosztályon pontos felvilágosítást kap. Nevelőszülők sem érdeklődnek. Pedig normális, szép gyerekek ezek.- Akkor miért nem kellenek sen­kinek?-Az emberek válogatósak. * * * Mariana és Sanyi testvérek.-Jártunk egy családhoz. Most is elvittek volna magukhoz, de megbe­tegedtek.- Mit szólnátok hozzá, ha jönne egy néni meg egy bácsi, és azt monda­ná: mi leszünk az apukátok, az anyu­kátok?- örülnénk neki... * * * A szlovákiai gyermekotthonok többségében hasonló a helyzet. Saj­nos, sok az örökbe fogadható gyermek. Kopasz-Kiedrowska Csilla (A szerző felvétele) Amikor a Komáromi Járási Munkaügyi Hiva­talban a munkanélküliség helyzetéről érdek­lődtem, az illetékesek elpanaszolták: a járás­ban ez az arány jóval meghaladja az országos átlagot. Nagyon kevés az új munkalehetőség, s főleg a termelési szférában számít fehér hollónak, ha valahol munkát kínálnak. A hi­vatalban azonban felhívták figyelmemet Gu­tára, ahol az egykori bútorgyár csúcstechno­lógiájú parkettagyárrá változott - és jó né­hány munkanélkülinek is állást ajánlott. A helyszínen járva Fekete Zoltán igazgatóhe­lyettestől kaptam szakavatott felvilágosítást. Bútor helyett parketta Megtudtam, hogy Gútán vagy harminc éve foglalkoztak már bútorgyártással. Eleinte sze­rény körülmények között dolgoztak; a hetve­nes években viszont egy háromszáz embert foglalkoztató, modem üzemet építettek ki. Ezt azonban 1985-ben - felsőbb utasításra - megszüntették, mert az épületet át kellett adniuk a Babetta motörkerékpárgyárnak. Át­költöztek hát egy lakatosműhelynek szánt épületbe, ott alakították ki a bútorgyártó részleget, de már csak hatvan alkalmazottal. Itt aztán 1992 végéig folyt a bútorgyártás. Ekkor került volna sor a privatizációra, ám az árverésen nem kelt el az üzem. Annak veze­tősége, a városi önkormányzattal közösen, úgy döntött, hogy községi vállalatként fognak üzemelni, a bútorgyártásról pedig átállnak a parkettagyártásra. A csúcsminőségű, 4,5 millió márka értékű technológiát a német Baratex cég közreműkö­désével hozták be. Az átépítés még tavaly­előtt decemberben kezdődött, és a több mint tízmilliós felújítást is lízing keretében a Bara­tex finanszírozta. 1993 májusában már be is indult a próbaüzemelés, és az alkalmazottak számát is rögtön növelni tudták. Teljesen új termék Az irodában, ahol beszélgetünk, a fal mel­lett parkettaminták. Fekete Zoltán elmondja, hogy ezek az úgynevezett nagyfödémű par- kettaburkölólapok, ami Szlovákiában teljesen új terméknek számít! A klasszikus parkettától elsősorban a méreteivel tér el; ráadásul hatfé­le méretben is gyártják. Nagy előnye az eddig ismert parkettával szemben, hogy nem kell a talajhoz ragasztani, hanem a sima alapra terített vékony hullámpapír- vagy filcrétegre száraz úton, valóban egyszerű eljárással is lerakható. Sőt! Csiszolni és fényezni sem kell, mert a burkolólapok eleve hínárral borított, fényezett felülettel készülnek. Igaz, a hazai piacon drágábbak, mint a szokványos padló­burkolók (a hagyományos parketta négyzet­méterenkénti 400-600 koronás árával szem­ben 600-1120 koronába kerül), ám ha a mun­kamegtakarítást és a nyugati normáknak meg­felelő minőséget is figyelembe vesszük, nem biztos, hogy ez a drágább. Az ár a fafajtától - kőris, tölgy, bükk vagy jávor - függően változik; minőség viszont csak egy van: kizá­rólag első osztályú terméket gyártanak. Több mint 90 százalékban külföldre, első­sorban német, svájci és holland piacra szállíta­nak. A volt bútorgyárral szemben a tízszere­sére, évi 150 millió koronára növelték a ter­melést, ami kb. 200 ezer négyzetméter par­kettát jelent. A tervek szerint ilyen termelés mellett négy éven belül megtérítenék a Bara­tex vállalat által befektetett összeget. Az új üzem a beindulás óta teljes kihasz­náltsággal működik - kivéve egy háromhetes októberi kiesést: A kényszerszünetre, para­dox módon, éppen azért volt szükség, mert a gútaiak hamarabb elsajátították az új tech­nológiát, mint azt a külföldi piacot biztosító' német partner betervezte. Októberben így töblettermelésre került sor, de mára megoldó­dott ez a probléma; így újra teljes ütemben folyik a gyártás. Az egész vállalkozásnak egyetlen apró szépséghibája van, bár erről a gútaiak nem tehetnek. Arról van szó, hogy a nyersanyagot, főleg a fumérlemezt, külföld­ről hozzák be. A hazai termelők ugyanis nem tudják biztosítani azt a minőséget, ami a kész­termék külföldi értékesítéséhez feltétlenül szükségeltetik. Mintha nem is Szlovákia lenne Az igazgatóhelyettes az üzemben is végig­vezet. A gépsorok elején ott a felhalmozott nyersanyag, azok túlsó végén pedig a rakla­pokra csomagolt késztermék. A deszkákat automata gépsorok vágják, préselik, csiszol­ják. A következő gépsor a már furnérral ellátott lapokat lakkréteggel vonja be, ame­lyet rögtön meg is szárít, és így a túloldali görgősoron csillogó parkettaburkolólapok vándorolhatnak a csomagolórészlegbe. A tágas, tiszta csarnok, a korszerű gépek, a porelszívó és zajcsökkentő berendezések láttán az embernek olyan érzése támad, mint­ha egy darabka fejlett Európát varázsoltak volna ide, Gútára. Gaál László Versenyelőnyben Gútán Sok az örökbe fogadható gyerek Méry Gábor illusztrációs felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents