Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-26 / 26. szám
1994. június 26. RIPORT JÓ GÁRÓL - SOKSZEMKÖZT JÚNIUS 26. - A KÁBÍTÓSZER-FO A gyakorlatsor „egyszerű“... Gondolatban vizet merítek a tenyerembe - lemosom magamról a tisztátalanságokat, hogy majd mélyen meghajolva üdvözölhessem a távozó napot. Újabb meghajlás - balra - a „múlt“ felé, elfogadom mindazt, amit a távozó nap hozott. És meghajlás jobbra, a „jövó'“ felé, vállalva a holnapot is. Jelen, múlt, jövő így simul eggyé, válik a lét mozdulatlan víztükrévé. Ezt hangsúlyozza a következő testtartás is, a mérleg - ismét a múltból a jövőbe ívelve, hogy a Hold fényében megfürödve, minden porcikámban, sejtemben tisztán ragyogva, kiállhassam az egyensúly próbáját. A következő pózban így, tisztán tudatosítom a múltba rebbenő jelen pozitívumait, hiányosságait, hogy aztán céltudatosan, felkészülve léphessek a jövő, a holnap felé... ...ahová a múlt nem jöhet velem. Arcomon „szelíd“ szigor. Visszafordulok, a kezemben (képzelt) „íj“, nyílvessző feszíti a húrját, kezem nem remeg, a homlokom hűvös, elmém hidegen mérlegel. Célba vettem fogyatékosságaimat, valamennyi hibámat... Száz- nyolcvan fokos fordulat, jobbra, a holnap felé. Még biztosabb kézzel feszítem „íjam“ húrját, hiszen a következő nyílvessző a jövőbe repül, egészen biztosan célba talál, vagy legalább elérhető közelségbe hozza az oly régen óhajtott erényeket. A gyakorlatsor (talán) a csúcspontjához ér - hanszászana - hattyú szárnyal a magasba... Madártávlatból vetek számot erényeimmel, fogyatékosságaimmal egyaránt, objektív nyugalommal, hogy majd a jövő felé magammal vihessem (repíthessem) a tudatot: képes vagyok - akár a hattyú - felülemelkedni mindenen. És karom máris a magasba emelem, tenyerem ösz- szesimul, a fej hátsó részének támaszkodik - íme, tiszteletadás a múltnak, az agy mélyén rögzített információknak, legősibb ösztöneimnek. A kissé fura asszociációkra is okot adó fenti sorok elől nem véletlenül maradt el a bevezető. A jógázó ember esti gyakorlatsorának - Csandra namaszkár (Holdüdvözlet) - vázlatos szimbolikája talán mindennél jobban rávilágíthat szándékunkra: egy ősinek jogosan nevezett filozófiai rendszert szeretnénk „testközelbe“ hozni - rövidebb lélegzetű eszmefuttatásokban elidőzni egy-egy múltat, jelent, jövőt átívelő kérdés- csoportnál, kerülve az esetlegességet, de lemondva a rendszerezés szándékáról. A jóga annyira nem sport, hogy annak cáfolására kár szót vesztegetni. Viszont „edzeni“ nagyon sokat kell. Vegyük például az előbbi „íjat“. Sok-sok idő, gyakran hosszú évek telnek el, amíg - a jóga lényegéből és „természetéből“ eredően - íjász, íj és cél oszthatatlan eggyé válnak. Az íj és a nyílvessző - amely nyilvánvalóan nem véletlenül a Zen-buddhizmusban is fontos szerepet kap - olyasmit szimbolizál, amely egészen jól elképzelhető lenne az ősi fegyver nélkül is. A paradoxon itt ugyanis nyilvánvaló, az íjász akkor talál végre célba, ha a nyílvessző őt magát éri, még ha nem is a legsebezhetőbb helyen. Ám mielőtt az „íjat kezünkbe vesszük“, komoly gondot okoz, rengeteg türelmet és kitartást követel meg a CÉL-ok föl- lelése - mind a „múltban“, mind a „jövőben“. Nem könnyű magunkra maradva a tükörbe nézni, rémítő-riasztó tények tűnnek fel, egyensúlyt csupán a „jövő“ teremthet, ám céljai eléréséhez nem biztos, hogy egy élet elegendő. A jóga - szemantikai áttételben - kapcsot, összekötő szálat is jelenthet. Amikor a jógázó ember elér egy viszonylag magas szintet - bátrabban néz a tükörbe -, tehát képes disztingvál- ni, a „kapocs“ „bilinccsé“ forr, az ösz- szekötő szál „acélkötéllé“ válik. S íme, a további paradoxon: aligha menekülhet az olyan ember, aki nem akar menekülni, aki számára az egység „bilincse“ létformává vált. A létformát az út jelenti, amelyre rátért, de hát mit kezdjen az újabb ugyancsak fura ellentmondással: mi a fontosabb, az út vagy a cél? Esetleg a cél az út? Az út a cél...? A tanácstalanság többet ér a rossz tanácsnál. Mit tegyen a jógázó ember, ha tanácstalan? Nos, kezdhetjük az elején... talán ezzel is, hogy... a gyakorlat- sor „egyszerű“... gondolatban vizet merítek a tenyerembe... stb. Igen, mindent az elejéről... és mindig, mindent az elejéről, egyre ellazultabban. Rohanó korunkban, amely függetlenül attól nevezte el magát rohanónak, hogy az idő „természetét nem ismeri belső struktúrájában, az ellazult légzést (nem én lélegzem, valami lélegzik bennem), az ellazult mozdulat, mozdulatsor, az ellazult, torzító szorításokból felszabadult gondolat segít megtalálni az UT-at, amelyet a jóga is jelent, és amelyen inkább megállók, de nem térek le róla...! Polák Imre A kábítószert még csak kóstolgató érdekesnek és szabadnak tartja magát; kiválasztottnak, aki felülemelkedett a robotoló szürkék világán. Rövid időn belül viszont eljön a kegyetlen megvilágosodás: a heroinista egyszer csak megérti, hogy semmije sincs - már szabad akarata sem, csak azt teheti, amit a drogoktól „megőrjített“ szervezete követel. Hórihorgas, nyakigláb fiú kaszáló léptekkel imbolyog be az ajtón. Öltözéke a korának és a kornak megfelelő: szűk farmernadrág, csizma, dzseki. Ápolatlan, fekete haja hátul ösz- szefogva, kezében puha fedelű könyvet gyű- röget. Sötét szemében tompa fény, hangja rekedtes, beszéde alig érthető. A magánhangzókat elnyújtja, a mássalhangzókat elkeni. Huszonnégy éves. Tizenhat éves volt, amikor inni kezdett; húsz, amikor az alkalmi szipózást droggal cserélte fel. A belépő drogot (így nevezik a toxikomániához vezető első szert, ami - a nyugati országokhoz hasonlóan - nálunk is már a marihuána), a szervezete már megszokta, ezért bekeményített. Heroinista lett. Apja nyugdíjas, anyja rokkantnyugdíjas. Általában szépen beszél róluk, a bátyját viszont azért szidja, mert mines benne tűrőképesség viselt dolgai iránt. Képtelen elmondani, miért tévedt a drogrendelőbe. Csak annyit mond, hogy nincs pénze; meg azt, hogy nagyon fél az elvonásos tünetektől. • • • Zoltán, nevezzük őt így, látszólag semmiben sem különbözik a sorstársától. Hacsak kisfiús megjelenésében nem, de ezt alighanem rövidre vágott, ápolt haja teszi. Más is feltűnik rajta: szomorú tekintete, mosolyta- lan arca.- Milyen volt a gyerekkora?- Semmi különös, normális.- Jól érezte magát otthon? A minap feltettük e kérdést a Kassai Múzeum igazgatójának, Ladislav Olexának.- Nincs olyan emberi alkotás a világon, amelyikről mindenki azt állíthatná vagy állítaná, hogy tökéletes. Nos, kétségtelen, hogy a Rákóczi-em- lékház sem kivétel. Ezzel a létesítményünkkel kapcsolatban egyesek azt vetették, vetik a szemünkre, hogy a magyarázó szöveg csak szlovák nyelvű (az egyes dokumentumok magyarul, illetve latinul, tehát eredetiben olvashatók), néhányan pedig azt kifogásolták, kifogásolják, hogy Rákóczinak ma ilyen emléket állítottunk Kassán... Ennek ellenére én mégis örülök annak, hogy amilyen-olyan kivitelezésben, de létezik ez a ház. Ugyanis volt időszak, amikor Rákóczi és kora egyfajta tabunak számított nemcsak e szűkebb régióban, hanem az egész Kárpát-medencében. A legtöbb gyerek otthon nem érzi jól magát. Jobb volt a srácok között.- Szülei?- Apám üzletkötő, anyám vegyészmérnök.- Mit szólnak hozzá, hogy narkózik?- Észre sem vették, én mondtam meg nekik. Beletörődtek.- Lehet nem észrevenni?- Lehet. Belőve legfeljebb jobban csillog a szem, esetleg kicsit üveges lesz.- Nem változtatja meg a viselkedést?- Ingerlékennyé válik tőle az ember. Ideges lesz, kevesebbet eszik.- Dolgozik? Tanul?- Már nem. Pedig... Amikor kiderült a függőségem, a szüleim kijelentették, nem lóghatok az egyetemen, dolgoznom kell. Megbüntettek. Ä haverok találtak nekem való melót. Sok narkós barátom van, mind dolgozik. Amivel mi élünk, az nem gátol bennünket a munkában, de a szer nevét nem árulom el.- Milyen tűvel „lövi be“ magát?- Egyszer használatossal. Előfordul viszont, hogy egymás kezéből kapkodjuk.- Hallott az AIDS-ről?- Igen, most mindent tudatosítok, de ha az ember reszketni kezd, nem gondolkodik.- Hogyan kezdődött?- Még gimnazista voltam, amikor egy haver gyógyszerrel kínált. Kiváncsi voltam, kipróbáltam, tetszett. Ezután már én kértem a pirulákat... Nem hittem volna, hogy kialakulhat bennem a függőség. Akkor nem féltem. Később, valaki megkínált az új szerrel.- Most mitől fél? A történelemkönyvek is alig, vagy keveset foglalkoztak vele. Szerencsére a szemellenzős szemlélet már a múlté, s néhány éve a visszatekintésben is érvényesülnek a demokrácia elvei. Nem árt, sőt, jó, ha tudjuk, ismerjük a kuruckor krónikáját is, az akkori társadalompolitikai összefüggéseket, helyzetalakulásokat, a Rákóczi-szabadságharc eszméjét, és a fejedelem szerepét, tevékenységét abban az időben. Múzeumunk ehhez némi segítséget igyekszik nyújtani az érdeklődőknek, illetve megpróbálja felkelteni az emberekben az érdeklődést az említett korszak iránt. Egyebek között illik tudni az utókornak például azt is, hogy Rákóczi seregében sok lengyel és szlovák is volt. Hogy az emlékház dokumentummagyarázó felirata miért csupán szlovák nyelvű, amikor a látogatóknak a 65-70 százaléka magyarországi? Nos, mint keményen dolgozni kellene, hogy ne maradjon energiája másra. • • •- Ha egy árura igény van, a piac törvénye azonnal működni kezd. Ha nehéz behozni az országba, itthon „kell“ előállítani a kívánt portékát. Ezt teszik a házi laboratóriumok: mákból főzött „kompótot“ és vadkenderből gyártott marihuánát kínálnak - jó pénzért. Szomorú, hogy ezeket az erősen szennyezett oldatokat egyre többen intravénásán adják be maguknak. Virágzik a feketepiac, és a nepperek segítségével tovább terjeszkedik. Az érintettek óvatosak, nem szívesen beszélnek. Senki sem kockáztatja beszerzési forrásait, s emellett a lebukás veszélye is nagy - sorolja a legfőbb gondokat dr. Ján Fekete pszichiáter.- A kábítószerélvezők száma az elmúlt évekhez viszonyítva megtöbbszöröződött. Persze, pontos nyilvántartás nem létezik. Csak azokról tudunk, akik valamilyen oknál fogva szakorvoshoz, pszichiáterhez fordultak, vagy gyors segítségben bízva detoxikáltatták magukat az ország valamelyik kórházának intenzív osztályán. Két nap után többnyire elhagyják a kórházat, s újból narkózni kezdenek. Már 1990-ben felhívtuk az illetékesek figyelmét a kábítószer-veszélyre, ennek ellenére, sajnos, nem sok történt. Továbbra sincsenek a narkósok gyógykezelésére szakosodott intézetek, kivétel csupán a másfél éve megnyílt érsekújvári drogközpont. Az ugyanis nem megoldás, ha a toxikomán fiatalokat az alko- holelvonókban kezelik, ha közös csoportterápián vesznek részt. Míg az alkoholista a kezelés ideje alatt képes szesz nélkül élni; a narkós a detoxikálás után szinte azonnal kívánja a kábítószert. Az orvos szerint a narkománia csapdájába- az első hullámban - a gazdag szülők csemetéi estek. Avasfüggöny leomlásával egyi- dőben megjelentek a kábítószer-terjesztők, s megtalálták a módját, hogy „kezelt“ cigarettával kínálják a jómódú fiatalokat. Ok a második cigarettát már kérték, a harmadikat pedig megvásárolták. Az elsőben - a függőség gyors kialakulása miatt - több heroin volt (általában 1 gr heroint négy szál cigarettába osztanak el, később már 6-10 szálba). Egy gramm heroin ára 1200-1500 korona (Ausztriában jelenleg 800 schilling), egy darab cigaretta 200 koronába kerül. Aki rászokott a drogra, mindennapi adagjára előteremti a pénzt. Nem retten vissza semmitől... Reggel azzal ébred, hogy pénzt kell szerezni a drogra, s ez a gondolat élteti. Gyakran előfordul, hogy a több százezer korona adósságot felhalmozó fiatal ellopja szülei márkás autóját, s azzal fizet...- Az elsőként csapdába esőket gyorsan követték a többiek, akik azonnal intravénáJELENKOR A Rákóczi mondtam, semmi sem olyan tökéletes, hogy azon már nem lehetne változtatni, javítani. Érvényes ez a megállapítás a Rodostói Emlékház belső elrendezésére és dokumentarisztikai jellegére is. Persze, ez a kezdet. Már van miből kiindulni, van mit tökéletesíteni. Szerintem további dokumentumok felsorakoztatásával jobban kidomboríthatnánk II. Rákóczi Ferenc személyiségét. Elismerem, a magyarázó szöveg lehetne több nyelven, tehát magyarul is. Más kérdés, hogyan lehetne azt úgy kivitelezni, hogy a szűk helyen is jól elférjenek egymás mellett. A tárgyilagosság kedvéért azért hadd jegyezzem meg, hogy a múzeumlátogató két koronáért most is megvehet egy magyar nyelven kiadott rövid ismertetőt. A közeli napokban megjelentetünk egy bővebb, részletesebb múzeumi kalauzkönyvecskét. Természetesen, magyar nyelven is, később pedig még angol, majd német nyelven.-Ma a technika segítségével sok dolog megoldható. Pélául a múzeumlátogatók és a helyi idegen- Attól, hogy nem lesz erőm, és visszaesem. Hatodik hete kezelnek, de nem bízom magamban. Miért nem?- Mert megpróbálkoztam már egyedül is, de nem sikerült. Talán ha már a kíváncsiság korszakában elkezdtek volna kezelni... Olyan intézetre volna szükség, ahol 2-3 évig élne az ember. Ahol szigorú szex-al- kohol-nikotin- tilalom mellett A kassai múzeumok közül mostanában talán II. Rákóczi Ferenc rodostói házának részben eredeti helyi mása a leglátogatottabb. Az 1991-ben nyitott emlékházat naponta több tucatnyi, zömében magyarországi érdeklődő tekinti meg. Általában elégedetten távoznak onnan, érdekesnek és értékesnek tartják a közép-európai ember számára szokatlan kivitelezésű, kinézetű épületet, annak belső berendezését, ereklye- és dokumentumgyűjteményét. A látogatók közül sokan megjegyzik, még elégedettebbek lennének, ha az írásos magyarázó szöveg nem csupán szlovák lenne, hanem Rákóczi szelleméhez hűen többnyelvű. Mi tagadás, ez utóbbi tény valóban elgondolkodtató „szépséghibája“ a közös múltvállalás egyik mai remekművének. Helyénvalónak tűnik tehát a meditálás: - Olyan távol lenne már vagy még egymástól a két szomszéd nép, hogy II. Rákóczi Ferenc kassai emlékházában a látogatók többségének nyelvén is, azaz magyarul nem jelenhet meg felírás?
