Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-19 / 25. szám
üasärnap 1994. június 19.____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________riport A múlt évben 37 kassai illetőségű személy döntött úgy, hogy önkezével vet véget életének, négyük kísérlete „sikertelenül“ végződött. Voltak, akik tettük okát a hátrahagyott búcsúlevélben megmagyarázták, de a többiek tettüket valószínűleg pillanatnyi elmeállapotuk hatására követték el. Esetükben a kérdés miért? Örökre megválaszolatlan marad... (Práca, 1994. Január 29.) Az öngyilkosság olyan társadalmi jelenség, amely előtt ma is értetlenül áll az emberek többsége. Vannak, akik elítélik, gyávaságnak tartják, mások tudomásul veszik, mondván: „a halál mindenkinek a legtermészetesebb magánügye, mindenkinek jogában áll akkor és úgy meghalni, ahogy akar.“ Egy kis történelem Az öngyilkosság végigkíséri az emberiség történelmét, ám megítélése koronként, társadalmanként változott. Az ókori görög társadalomban megengedett és teljesen természetes dolognak tartották, sőt, alkalmanként szinte javasolták. Ismert Szókratész esete, az ókori Róma történelméből pedig Senecáé. Ennek ellenére az ókorban is voltak, akik elítélték, megvetették és bűnnek tartották. Példaként idézhetjük Euripidészt, aki szerint „... Őrült, ki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a halál.“ Ismert az öngyilkossághoz való liberális viszonyulás a keleti népeknél (elég, ha csak a japán harakirit említjük), ezzel szemben Európában a középkortól, közelebbről a kereszténység uralmával az öngyilkosság elítélendő cselekménnyé vált. Az öngyilkost az egyházi és polgári intézmények egyaránt megbélyegezték, vagyonát elkobozták, tetemét közszemlére tették és végül a temetőárokban hántolták el. Némi változást e tekintetben a felvilágosodás hozott. Voltaire, Rousseau az emberi szabadságjogokra hivatkozva kelt az önkéntes halált választók védelmére; ennek ellenére az öngyilkoságra vonatkozó büntető szankciók a legtöbb európai államban a XIX. század végéig, a XX. század elejéig érvényben maradtak - nem mintha azok bármiféleképpen befolyásolták volna az öngyilkosságot elkövetők számát. Ilyen esetek ugyanis mindig, minden korban, minden népnél, minden társadalomban előfordultak, de számuk mégiscsak a századfordulón kezdett aggasztóan nagy méreteket ölteni. Ugyanakkor ez idő tájt kezdtek el tudományosan is foglalkozni a témával, előbb a szociológusok, majd a pszichoanalízis elterjedésével a pszichoanalitikusok. Elméletek egész sora látott napvilágot, melyek különböző szemszögből megközelítve próbálták feltárni, magyarázni a jelenség lényegét. Ma már a témának hatalmas irodalma van, de akárhány kitűnő szakmunka is készült e tárgyban, akárhány kiváló szakember is foglalkozik elméletben és gyakorlatban az öngyilkosságok felderítésével és (már amennyire lehet) megelőzésével, a valóság az, hogy az öngyilkosságok száma a világon mégsem csökken, esetenként inkább nő. Kik is ők? Első eset: Az asszony évek óta egyedül élt. Félje meghalt, gyerekei felnőttek, családot alapítottak, elköltöztek. Az asz- szony élte a maga életét. Nem volt különösebben vidám vagy szomorú, nem látszott, hogy valami bánat vagy betegség gyötörné. Nem volt túl beszédes, így hát még a szomszédai is keveset tudtak róla. Minden munkát egyedül végzett. Haragosa nem volt. Aztán egy napon bekapcsolta a körfűrészt és a fejét a sebesen forgó kerék alá hajtotta... • • • Az emberek többsége hajlamos arra, hogy az öngyilkosokat egyszerűen betegeknek tekintse. Valóban betegség az ön- gyilkosság? A kérdést dr. Pálházy Béla pszichiáternek tettük fel.- Semmi esetre sem. Az öngyilkossági kísérletet egy betegség tünetének lehet tekinteni, de annak sem minden esetben. Más kérdés, hogy nem minden öngyilkossági kísérlet az, mégha annak is tűnik. Az első csoportba sorolhatnánk azokat az eseteket, amikor a tett elkövetője mintegy így jelzi környezetének, hogy a problémáját nem képes egyedül megoldani. A szakirodalom ezt nevezi „cry for help“-nek, segítségkérésnek. A második csoportba tartoznak a zsarolási kísérletek, amikor a beteg öngyilkos- sági kísérletével akar bizonyos előnyökhöz jutni, így akarja a környezetéből kiváltani a kívánt reakciót. A harmadik csoportba tartoznak a valódi öngyilkosságok, amikor valamilyen betegség következtében megváltozik a beteg észlelése, gondolkodásmódja, a depressszióban szenvedő nem lát más kiutat, a pszichopata személyiséget hallucinációi vezérlik vagy kényszerképzetei elől menekül az öngyilkosságba. És végül vannak esetek, amikor az illető hosszas mérlegelés után választja az önkéntes halált (súlyos betegségben szenvedők, halálraítéltek), mivel nem látja értelmét a további életnek. Mindenképpen elmondható, hogy az öngyilkossági kísérletek az éretlen, kiegyensúlyozatlan, gyenge teherbírású, idegkimerültség állapotában lévő, illetve pszichopata személyiségeknél fordulnak elő leggyakrabban.- Van-e valami jele annak, hogy valaki öngyilkosságra készül? Ami esetleg segítség, támpont lehet a környezet számára, hogy az illetőt megakadályozza tette elkövetésében?- Fontos, hogy a környezet kellő figyelmet tanúsítson minden olyan jelnek, ami esetleg arra utalhat, hogy valaki ön- gyilkosságra készül. A laikus például hajlamos azt gondolni, hogy aki sokat beszél az öngyilkosságról, az úgysem fogja azt elkövetni. Pedig ez nem igaz. Persze ez esetenként változó, attól függ, hogyan fejlődik ki a gondolat, de tény, hogy a kiegyensúlyozatlan ember sokszor így próbálja meg felhívni környzete figyelmét a problémájára, s ha a környezet ezekre a jelekre odafigyelne, komolyan venné azokat, lehetséges, hogy nem egy öngyilkosság soha nem történne meg. még akkor sem mindig egyértelmű az ok, mert sokszor a beteg, illetve az öngyilkos által okként megnevezett motívum nem áll arányban az okozattal vagyis az öngyilkossággal.- Az esetek többségében nem egyetlen okról van szó, hanem okok egész láncolatáról, melyek sorában az utolsó, meglehet első pillantásra nem is túlságosan komoly dolognak tűnő ok csak az a bizonyos utolsó csepp a pohárban - állítja dr. Peter Breier, a pozsonyi ruzinovi kórház pszichátriai osztályának főorvosa. Az Egészségügyi Információs Statisztikai Intézet múlt évre vonatkozó összegzésében az öngyilkosságok leggyakoribb okaiként a következő motívumokat tünteti fel: családi, erotikus, munkahelyi és iskolai, exisztenciális, közérdekkel összefüggő problémák, betegségek, testi hibák, belső személyiségi és egyéb konfliktusok. A kiadvány persze nem sorolja fel az összes elképzelhető motivációt. Nincs külön feltüntetve például az ideg- és elmebetegség, illetve az alkoholizmus és kábítószerezés, melyek mindegyike sok esetben komoly okként járul hozzá egy- egy öngyilkosság elkövetéséhez. Ami viszont elgondolkodtató: a felsorolt okok között viszonylag magas a családi problémák arányszáma.- Azon belül is kiemelném a partneri viszonyokat - figyelmeztet Breier doktor. - Ezek szintén komoly problémák forrásai, és a többi, járulékos okkal együtt (mint a nehéz anyagi helyzet, munkanélküliség, lakás - szexuális probléma, egyik vagy másik partner alkoholizmusa) a pácienst nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Okok Második eset: A tizenhat éves fiú értelmes, jó tanuló volt. A családi környezet sem volt különösebben rossz, bár az apa ivott és olykor a gyereket is elverte. Különösen, ha rossz jegyet hozott haza. A fiútól elvárta, hogy színjeles legyen, Mi a helyzet Szlovákiában? Az Egészségügyi Információs és Statisztikai Intézet évről évre összegzi az országban elkövetett öngyilkosságokat, pontos kimutatást adva a tett elkövetésének okáról, helyéről, az elkövető koráról, neméről, foglalkozásáról. Az elmúlt évre Az öngyilkosságok legfőbb okai nemek szerint 250-, 200150100 Nők 0. Nincs megállapítva a motiváció 9. Érthető motiváció nélkül Egyéb motivációk 7. Belső személyiségi konfliktusok 6. Betegségek, testi hibák 5. Közérdekkel összefüggő problémák r4. Egzisztenciális problémák 3.Munka- és iskolahelyi problémák Szexuális problémák . Családi problémák Együtt mert tudta, hogy értelmes. Ezért, ha a fiú rosszabbul felelt, otthon nem merte megmondani. Az utóbbi időben ez egyre gyakrabban előfordult, s úgy nézett ki, a színjeles bizonyítvány is veszélybe került. Mivel a gyerek félt a várható reakciótól, kiugrott az iskola harmadik emeletéről... A hozzátartozók, az ismerősök, a kollégák, de nem egyszer még az orvosok is értetlenül állnak a „sikeres“ öngyilkosság vagy a „félbenmaradt“ kísérlet felett, nem találva magyarázatot arra mi is késztethette az illetőt a tett elkövetésére. Az okok felderítése bizony sokszor nem egyszerű, és az esetek egy részében soha nem is derül rájuk fény. Egyszerűbb a helyzet, ha az öngyilkosjelölt életben maradt, vagy hagyott hátra búcsúlevelet. Ám vonatkozó összesítésből kiderül, hogy Szlovákiában 358 „sikeres“ öngyilkosá- got követtek el. Ebből 289 volt a férfi és 69 a nő. A legtöbb öngyilkos 40-49 (84), illetve a nők esetében 50-59 év (15-15) közötti korú volt, foglalkozásukat tekintve pedig nyugdíjas (116) vagy munkás (Ili). A „sikeres“ öngyilkoságok közül 224 esetben nem sikerült megállapítani az indítóokot, 36 esetben nem volt egyértelmű motiváció, 41 esetben idézte elő a tett elkövetését valamilyen konfliktus. Szlovákiai viszonylatban a legtöbb ön- gyilkosságot Kassán követték el. Noha Szlovákiában az elmúlt évek adatai szerint csökken az öngyilkosságok száma, ez nem jelenti azt, hogy nincs ok az aggodalomra. Már csak azért sem, mert a statisztikai adatok korántsem tűkKollázs: Kral S. Klára Kiáltás szerétéiért avagy: mennyire magánügy az öngyilkosság?
