Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-12 / 24. szám
A holland iskolarendszer Hollandiában többéves előkészítő munka után. 1988-ban indították a ma használatos oktatási programot. Összevonták az óvodákat az alapiskolával, így a gyerekek 5 éves koruktól kötelesek iskolába járni, de a szülők 98 százaléka 4 éves korától járatja iskolába gyermekét. Nyolcéves az alapiskola, 12 éves korig, de a kötelező iskolalátogatás 15 éves korig tart. Ez azt jelenti, hogy minden tanuló elvégez valamilyen középiskolát. 12 éves korukig egy pedagógus tanítja őket. A holland iskolarendszer alapelvei: a művelődés szabadsága; bárki alapíthat és vezethet iskolát; a szervezési kérdések, szabályok eldöntésének szabadsága. Hollandiában az iskolák 70 százaléka magánkézben van. Az állami és magániskolákat az állam azonos anyagi támogatásban részesíti. Nincsenek elit iskolák. Megtalálhatók az egyházi, montessori, wal- dorfs stb. iskolatípusok is. Minden iskolában követelmény: a megfelelő végzettség; az azt igazoló bizonyítvány; az államilag meghatározott tantárgyakra vonatkozó előírások betartása. Tantárgyaik: 1. szenzoros koordináció + testnevelés, 2. anyanyelv, 3. aritmetika + matematika, 4. földrajz, 5. történelem + biológia, 6. polgári és felekezeti nevelés, 7. művészeti tevékenység - zene, ének, kézimunka, képességek, szükségletek az életre (speciális egészségügyi felkészítés), 8. angol. A tanterv tartalmát és színvonalát az iskola határozza meg. Minden iskola maga állítja össze két évre szóló tantervét és maga választja a módszereket és segédeszközöket. Eredményeiket nyilvánosságra hozzák. Ezen eredmények ismeretében választanak a szülők gyermekeiknek iskolát. A gyermekek anyanyelvükön kívül három világnyelven kommunikálnak. Az állam nem avatkozik a tankönyvek készítésébe. A tankönyvkészítésnél a következő elveket veszik figyelembe: 1. mi érdekli a gyereket, 2. mire van szüksége a gyereknek (meg kell tanulnia ésszerű döntéseket hozni, s ehhez ismernie kell az őt körülvevő világot), 3. mit várnak el a gyerektől a jövőben (értékekhez való hozzáállás, olyan készségeket, amelyek a különböző problémák megoldásához szükségesek). A tanítási folyamat szervezésének nemzetközi irányvonalai A holland iskolarendszerben nagy hangsúlyt fektetnek a tanító-tanuló kölcsönhatására. így van ez minden fejlett országban. Általában 3 kapcsolatról van szó: Tanító: tájékoztat beszél filmet vetít magyaráz tanít Tanuló: hallgat néz jegyzetel csöndben van jól válaszol Az osztály egy egységet alkot, klasszikusan elrendezett padsorokban ülnek. 2. A tanítási folyamatban a tanító és tanuló kölcsönös egymásra hatása érvényesül. a tanító: beszél ismereteket nyújt átadja ismereteit beszél élményeiről a tanulók: beszélnek ismereteket nyújtanak kifejtik véleményüket beszélnek élményeikről Az osztály már nem egy egység, a tanulók önállóan is dolgoznak, ezért körben vagy félkörben ülnek. 3. A tanulók egyedül szerzik ismereteiket és bebizonyítják tudásukat: a tanító: a tanulók: feladatokat ad dolgoznak segít megoldást keresnek buzdít segítséget kémek figyel felfedeznek értékel magyaráznak egymásnak A tanulók itt megfelelő létszámú csoportokban ülnek. A holland iskolarendszer célja megtanítani a gyerekeket ismereteik gyakorlati alkalmazására az életben. Ha összehasonlítjuk a holland rendszert a miénkkel, megállapíthatjuk, hogy sok bennük a közös elem, de sok az eltérő is. Míg nálunk a tanulók mérhető teljesítményére fektetnek hangsúlyt, Hollandiában olyan képességek és reflexív hozzáállás elsajátítása a cél, mellyel alkotó módon tudják a problémákat megoldani. Szlovákiában a programot a Komensky Egyetem Pedagógiai Kara patronálja RNDr. Juraj Vantúch CSc. vezetésével. Az ország területéről összegyűlt 50 résztvevőt az alsó tagozatos pedagógusokat felkészítő főiskolai tanárok, az iskolaügy módszertani dolgozói és alsó tagozatos pedagógusok alkották. A tanfolyam résztvevőit lektorokká képezték ki. Feladatuk az ott látott-hallott, megszerzett ismeretek alkalmazása és átadása. Egy ilyen gyakorlattal összekötött előadás 4-4 órát vesz igénybe. Mivel országos viszonylatban az 50 pedagógus kevés, így bárhová elmegyünk, ahol van érdeklődés. Minden pedagógus - nemcsak az alsósok - figyelmébe ajánlom! Érdeklődni a következő címen lehet: Mgr. Drozdíkné Czakói Katalin; Petőfi u. 88, 943 01 Párkány (Stúrovo), tel.: 0810-4642 A HOLLAND ISKOLARENDSZER A TÁRSADALOM HATÁSA A TANULÓRA család barátok könyvek politikai rendszer gazdasági (ekonómiai) rendszer iskola // ^ a tudomány fejlődése makrosík (nemzeti és nemzetközi színvonal) kultúra, vallas egyház televízió tarsada om technika w 'N gazdaság d fejlődése > ^ %.// \ \\ll ^ lu II \\ . fejlődése' »>; mikrosík (individuum és közvetlen környezete) ✓ 11 " ^ \V mezosík (nyilvánosság) individuum (tanuló) kollektíva nyilvánosság kultúra Emlékek, találkozások Szinte hihetetlen, mégis igaz: 36 évig voltam az ipolysági gimnázium tanára. A gimnázium tavaly jubileumi évkönyvet adott ki fennállásának 80. évfordulója alkalmából, s ez az évkönyv is arról árulkodik, hogy a „nyolcvan esztendő'leghűségesebb tanára ” cím - ha lenne ilyen - engem illetne meg, mivel valóban 36 évig, 1953-tól 1989-ig voltam az iskola tanára. Az iskolában eltöltött 36 év nem valamiféle érdem. Talán Isten és a sors akarata volt, hogy ezt a szűk emberöltőnyi időt ott töltsem el. Hosszú éveken át afféle „kulturális szóvivője” voltam a gimnáziumnak. Leggyakrabban írókat hívtunk meg iskolánk diákjainak és tanárainak körébe. Egyik legkedvesebb és leggyakoribb vendégünk a közeli Zalabán élő Csontos Vilmos költő volt, valamennyiünk kedvelt „ Vilmos bácsija ”. Minden egyes szavából sokat érő bölcsesség, élettapasztalat, megfontoltság, fürge észjárás és logikus gondolkodásmód áradt. Igen kedves, megtisztelő emléket is őrzök vele kapcsolatban. Amikor első alkalommal látogatott el iskolánkba, s bemutatkoztunk egymásnak, megölelt, kezet rázott velem, s ezt mondta: „Az írásai alapján idősebbnek képzeltem.” (Harmincéves lehettem akkor.) Máig is úgy érzem, hogy egész eddigi publicisztikai tevékenységem legnagyobb elismerése volt ez a néhány kedves szó. Másik kedvenc költőm, Zsélyi Nagy Lajos szintén több alkalommal látogatott el iskolánkba. Számomra legemlékezetesebb az a találkozás, amikor 1968-ban, röviddel a második szovjet megszállás után látogatta meg iskolánkat. Nem író-olvasó találkozóra érkezett, a Csemadok Központi Bizottságának üzenetét hozta: „Őrizzétek meg higgadtságotokat, a történtek ellenére ne hagyjátok kiprovokálni magatokat. ” Meg is fogadtuk a tanácsot, hiszen bárminemű renitenskedés iskolánk létét veszélyeztethette volna. Van jeles költőnkkel kapcsolatban egy „vidámabb" élményen is. A Vas Ottó kollégám által vezetett József Attila Irodalmi Színpad fennállásának 25. évfordulója alkalmából fényképes méltató cikket küldtem a Hétnek, ahol a költő akkor szerkesztőként dolgozott. Rábízták a cikk és a fotó előkészítését közlésre, ő azonban a küldeményemet, melyet az aktatáskájába tett, elveszítette. A táskában - a költő nagy szívfájdalmára - volt egy üveg pálinka is... Kaptam hát tőle egy „segélykérő” levelet, küldjem el a cikket és a fényképet ismét, nehogy „kikapjon" a feletteseitől. Szerencsére Vas Ottónak volt még egy ugyanolyan fényképe, s nekem is megvoltak még a cikk írásához készített jegyzeteim. Aligha hiszem viszont, hogy megkerült a finom pálinka is... A hazai magyar kultúráért igen sokat tevő Kulcsár Tiborral először a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájában szereplő költőpalánták bemutatkozó estjén találkoztam Ipolyságon. A nevére, költeményeire már akkor felfigyeltem. Röviddel ezután nagy örömünkre akkor érettségiző osztályomba nevezték ki őt a vizsgáztató bizottság elnökévé. Az osztályomban 11 fiú és 14 kislány volt, egyik helyesebb, mint a másik, s amikor a kis csitrik az elnök kilétéről faggattak, a fentebb említett antológiából felolvastam nekik a „Nyolcadikos lányok" című Kulcsár-költeményből: „Vidám, csacska kacajuktól nevet a tér és az utca, ahol járnak, ahol mennek, tavasz szökell a nyomukba.” Szavalatomat taps fogadta, de tudtam, hogy ez nem nekem, hanem a másik Tibornak szól. Az egyik kislány felsóhajtott: „Aki ilyen szépeket ír a kislányokról, az rossz ember nem lehet. ” Mondanom sem kell, hogy az ipolysági könyvesboltban aznap eltűnt a polcokról az antológia. Egyébként aligha tudnék hozzá hasonlóan higgadt, kedves, kiváló szakmai erényekről tanúskodó vizsgabizottsági elnököt említeni. És az talán természetes, hogy a lányok körülrajongták őt, s dedikáltatták vele az antológiát. Kedves emlékként őrzöm találkozásunkat a szlovák költészet akkor még élő klasszikusával, nemzetünk, kultúránk és költészetünk nagy barátjával, Emil Boleslav Lukáccsal, aki egy alkalommal magyar- országi előadókörútjáról visszatérőben állt meg Ipolyságon, s meglátogatta iskolánkat. Mint a szlovák nyelv és irodalom tanára, jól ismertem addigi költői munkásságát, s a szlovák kulturális sajtóból arról is értesültem, hogy kiadásra készítik elő a magyar költészet színe-javából összeállított Spoved Dunaja (A Duna vallomása) című antológiáját. Amint beszélgetésünk során is tapasztalhattam: legkedvesebb társalgási témái a magyar és a világirodalom voltak. Ez a beszélgetésünk magyar nyelven folyt, s meggyőződhettem arról, hogy a jeles szlovák költő és műfordító anyanyelvi szinten beszéli nyelvünket. Igen jó társalkodó partner volt, élvezet volt őt hallgatni. Legnagyobb meglepetésemre bemutatkozásunk alkalmával így szólt: „ Téged egyébként már ismerlek az írásaidból. Mindig szívesen elolvasom, amit írsz. ” Kiderült, hogy csaknem rendszeresen olvassa a hazai magyar lapokat is. Persze, lehetetlen leírni minden egyes találkozást, e találkozások nyújtotta emlékeket. Hiszen szinte valamennyi hazai magyar írónk, költőnk megfordult iskolánkban, számos színművészünk, újságírónk is ellátogatott hozzánk. Egy alkalommal az akkori Üj Ifjúság szerkesztőivel együtt iskolánkban járt Tóthpál Gyula fotóművész is, és látogatása után néhány nappal - kellemes meglepetésként - elküldte címemre a rólam készített portréképeket. E kedves tette rokonlelkekké avatott bennünket. Az utolsó emlékezetes vendégeink (vendégeim) Kövesdi Szabó Mária és Pólós Árpád színművészek voltak, akik hazai magyar költőinknek a szülőföldjükről írt szebbnél szebb költeményeiből adtak elő egy összeállítást. A katarzis nem maradt el. Amikor aztán meleg kézfogással elbúcsúztam tőlük, úgy éreztem: egyúttal „kulturális missziómtól" is búcsút vettem, melyet az iskolában évtizedeken át folytattam. Néhány hónappal ezután nyugdíjas lettem. Pedagógusi pályafutásom véget ért, amely bizony nagyon-nagyon nehéz „mesterség” volt a totalitarizmus kegyetlen esztendeiben, amikor ostoba kiskirályok, „vonalas” párthatározatok tették győzelmessé a tanítóság életét. Harminchat évet mégis kibírtam. Mert szerettem a hivatásomat, szerettem a tanítványaimat, s a fentebb említett - és ezekhez hasonló - találkozásokat, melyek üde oázist jelentettek számomra a politikai rendszer sivár, uniformizáló, s annyira utált „sivatagában"... Sági Tóth Tibor OKTATÁSÜGY 1994. június 12. l/BSÉmBP
