Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-12 / 24. szám
>ZPOTJÁBAN a hivatalos egészségügyi szféra va- lyen problémákkal küzd. Minél lagabb egy ország, annál moder- o az egészségügye, annál széleskö- > a szűrés. S van még egy dolog, erikában nagyon szigorúak az izségügyi előírások. Ez a gyógysze- e és gyógyítást szolgáló más anyaember. Mi itt az intézetben állandóan tanulunk, rengeteg monográfiát, tanulmányt olvasunk el, s külföldi előadókból sincs hiány. Ami az elméletet illeti, nem vagyunk képzetlenebbek amerikai kollégáinknál. Ami viszont tanulságos: látni a gyakorlatba átvitt elméletet. Akkor rengeteg apró részletet fedez fel s tanul meg az ember, hiszen ezek az elméletből nem mindig olvashatók ki. Arról nem is beszélve, milyen jó, ha ra is vonatkozik. Tehát az alternatív gyásznak előbb meg kell felelnie rnek az előírásoknak. Az amerikai iens, ha elégedetlen az orvosával, térítést is követelhet, s meg is kap- a. Nálunk is felelősségre vonható az os, ha valamit elront. De a termé- gyógyász jogilag nem felelős azért, t csinál. Ha nem gyógyítja meg rzzáfordulót, vagy esetleg akaratla- árt is neki, mi történik? Legfeljegbb bet nem megy hozzá a beteg. De lősségre senki sem vonhatja... A három hónap gyorsan eltelt. Mi amit az amerikai pozitív tapasztalából át szeretne menteni itteni munkatéré? A mai információáramlás oly gyors ugalmas, hogy egetrengetően új dol- kal már nem találkozik odakinn az saját magam is alkalmazhatom a legújabb gyógymódokat. További nagyon lényeges dolog a munka ottani rendszere. Az, hogy az orvos csak gyógyítással és önműveléssel foglalkozik, s alkalma nyílik a specializálódásra. E téren már a mi intézetünkben is következtek be pozitív változások. Új gyógymódokat vezettünk be, új osztályok nyíltak. Tanulságosnak tartom az Amerikában tapasztalt szoros együttműködést a tudományos, kutatói és gyakorlati szféra között. Ennek nálunk lazábbak a keretei. S természetesen mély hatást gyakorolt rám az ott tapasztalt beteg-orvos kapcsolat. E téren én is sok változást szeretnék, bár ez nem is olyan könnyű. Hiszen nálunk csak annyit mondunk el a betegnek, hogy ne ártsunk neki, teljes nyíltság csak ritkán kerülhet számításba. S a mi pácienseink sem olyan informáltak, mint az amerikaiak. De még ha azok is lennének, a hazai egészségügy áldatlan körülményei között hogyan beszélgethetnénk egymással speciális új gyógymódokról, amikor az üzemi rendelőkből sokszor még az egyszeri fecskendő is hiányzik... Nemzeti Onkológiai Intézet belgyógyászati osztályának bank- ámlaszáma: VÚB (interné oddelenie) 123-139832-012/0200. A rák nemre, korra, nemzetiségre és vallási felekezetre való kintet nélkül - EGYFORMÁN - támad. Lampl Zsuzsanna mbati Gömöri Rozsnyói Báléi sokkal na- alázat, mellyel sztemberek — akból sugárzó ikor a kenyér- isten adomá- íia azt jelenti: íszközök, nem Isten dicsősé- :szközei, erednáromi Duna osztálya által, naszerdahelyi, múzeumokkal it a hazai ma- t bemutató kiállítást. Okulásként. Napjainkra ugyanis inkább már az jellemző' hogy az ember önmaga hasznára cselekszik. Pedig akkor a föld fogy, soványodik, szegényedik, a természet pedig egyre súlyosabb és sötétebb lesz. Klinko Róbert (Jozef Peniasko felvételei) Melyik nő ne vágyna arra, hogy megszabaduljon napi, filléres gondjaitól? Arra, hogy ne kelljen fontolgatnia, gyermekének vagy magának vásárolhat-e cipőt? Arra, hogy végre megszűnjön a kuporgatás, az örökös dilemma: miként lehetne úgy gazdálkodni, hogy jusson is, maradjon is. Jólmenő vállalkozók, üzletemberek gondtalan feleségeitől akartam megtudni, milyen is az, ha hirtelen nem kell beosztani a jövedelmet, ha mindenre telik, sőt. Felkutatásuk, megszólaltatásuk nehezebb volt, mit gondoltam volna. Be kellett vetni ismerősöket, azok ismerőseit, s így tovább... Végül hárman vállalták, hogy névtelenül ugyan, de persze, elmondják: másként képzelték el (arany)életüket. I.- A pénz nem boldogít - kezdi vallomását a 25 esztendős Mária, miközben kinyitja a bárszekrényt, s itallal kínál. Képtelenség áttekinteni a vagy húsz üveg márkás italból álló készletet, ezért Martinit kérek. A ház úrnője kókuszos Malibut tölt magának.- Házasságuk elején a gondtalanságot nem így képzeltem el. Mihelyt egybekerültünk - én tizennyolc éves voltam, a férjem huszonöt - azonnal belefogtunk nagyszüleiül házának korszerűsítésébe. Mondanom sem kell, „idő előtt“ jött a gyerek, ezzel számomra a téglacipelés és a nehéz meló befejeződött. Azért ahol lehetett, segítettem, s persze, én főztem a munkásoknak. Másfél évig a ház kész csatatér volt, de aztán lassan egyenesbe jöttünk. A férjem már 1989 novembere előtt kezdett vállalkozni, ezért a társadalmi változások után még inkább bevágódott. Persze, nem a tanult szakmájában. A gépészmérnöki diploma csak arra jó, hogy a névjegykártyáján ott van, hogy mérnök. Amióta nagyban vállalkozni kezdett, azóta csak a hétvégeken látom. És akkor is csak ritkán jön egyedül, rendszerint külföldi üzletféllel érkezik. Előtte, persze, telefonál, s én tudom, mit kell tennem. Tulajdonképpen távházasságban élünk. Vagy telefonházasságban? Nem tudom. Lassan már nem is gondolkodom ezen. Csak a kislányom kérdezi egyre gyakrabban, miért nem lehet, mint a többi gyermek, naponta az édesapjával? Igaza van, mégis azzal kell nyugtatgatom, hogy apuka miattunk dolgozik olyan sokat, de majd ha kevesebb lesz a dolga... Egyébként ő is ezt mondja, ha nagyritkán kifogásolni merem az örökös magányt. Persze, jólesik az anyagi biztonság. Örülök annak, bármire szükségem van, azonnal megvehetem. Idehaza vagy külföldön. Örülök a szép lakásnak, és a házimunkát sem bánnám, ha nem lennék naphosszat egyedül. Megnézheted, sehol nem ragyognak úgy az ablakok, mint nálunk. Unalomból is nekilátok pucolásuknak. És porszívózok, naponta port törlők, de ezzel sem múlik az idő. Amikor a lányom megjön az iskolából, együtt ebédelünk, tanulunk, de ha délután újra elmegy valahová, és miért ne menne, ismét magamra maradok. Nem lehet örökösen olvasni, tévézni vagy videózni, de még nyelveket tanulni sem. És azok az éjszakák! Minek nekem az óriási ágy, a selyemhálóing, hogy egyedül fekszem, egyedül kelek? A férjem pedig vagy nem látja, hogy szenvedek, vagy nem akarja látni. Igaz, az utóbbi időben már nem is szólok, már nem vitatkozom vele, mert kár időt pazarolni erre. így hát kényszeredetten mosolygok. Ha jön, kedves vagyok és megértő. Ha megy, ismét kedves vagyok és megértő. És az ágyban is az vagyok. Megértem, hogy a heti hajsza után fáradt, és inkább csak aludni akar. Szinte hihetetlen, hogy valaha, amikor átépítettük a házat és egész nap keményen dolgozott, este nem tudott elaludni anélkül, hogy meg ne ölelt volna. És most? Az a régi vicc jut az eszembe, amikor meg« ' i ‘i_ „ _______J.S', ■______:_u Ke raeziK a pa&asiui, nugy Iliit az-cicl jüü- ban: a karácsonyt vagy a szexet, aki azt válaszolja: a karácsonyt, mert az van gyakrabban... Nálunk ugyanez a helyzet. Nemrég azzal rukkoltam elő, hogy gyereket szeretnék, hátha elviselhetőb lenne a magányom. A féljem rábólintott, de tenni nem tett a dolog érdekében semmit. Nehezen viselem el, hogy a faluban is egyre több az irigyem. A szomszédok, az ismerősök csak a külsőségeket látják. Hogy jólétben élek. De hogy mennyire magányosan - az eszükbe sem jut. II. Anna elmúlt harmincéves, lakótelepi lakásában katonás rend. Nemcsak a nappaliban, még a gyerekszobában is.- A napot takarítással kezdem és azzal fejezem be. Mániákusan rendszerető vagyok, s a gye-rekeim megszokták, hogy ez a „dilim“. Volt más raplim is, de azon már túltettem magam. A pszichológus tanácsára. Rendszeresen látogatom, elmondom neki, mi bánt, mi fáj és segít a megoldást keresni. Ennek köszönhetően nagyban javult a lelkiállapotom, s ma már a lá- zadozás külső megnyilvánulásai nélkül tudom vállalni a sikeres bizniszman feleségének státusát. A férjemmel együtt egyetemet végeztünk. Noha én tanultam jobban, az üzleti tevékenységben ő a felülmúlhatatlan. Megvolt benne a jószándék, és eleinte húzott is volna magával, de engem lekötött a két gyerek. Emiatt nézet- eltéréseink is voltak, végül belátta, valakinek biztosítania kell a mindennapokat, a harmonikus családi hátteret. Ez lett az én szerepem. Naponta kikészíteni a tiszta inget és a hozzávalókat, ellátni a gyerekeket, elintézni a bevásárlást és a telefonokat. Ezt sokáig megalázónak tartottam, lázadoztam, de a pszichológus meggyőzött, hogy az én feladatom éppen olyan fontos, mint a férjemé, hiszen a csatát nem a hadvezérek, hanem a sorkatonák nyerik. Amióta abbahagytam a bőgést és nem ki- fdgásolgatom sűrű üzleti útjait, családunkban ismét helyreállt a béke, a nyugalom. A férjem kedves, elhalmoz bennünket ajándékokkal, viszont továbbra sem érdeklődik az iránt, miként telnek a napjaink - nélküle. Ha a helyzet úgy kívánja, társaságba visz, bemutat az üzletfeleinek. Tudja, hogy nem vall velem szégyent, képes vagyok szakmai dolgokról is betársalogni. Az angolon kívül franciául vagy spanyolul is. Úgy tervezem, mihelyst nagyobbak, önállóak lesznek a gyerekek, találok magamnak valami munkát. Nem a pénz miatt, hanem azért, hogy lekössem magam, s érezzem, másként élek, mint jelenleg. Mert kellemes dolog a jólét, az anyagi biztonság, ám az, hogy szinte akármit megengedhetünk magunknak, a valóságban nem jelent mindent. III. Katalin elmúlt negyvenöt éves, a fiával, a menyével és kétéves unokájával él egy fedél alatt. Története kilóg a sorból, hiszen ő a sikeres üzletasszony.- A nagy jólét nálunk válással végződött. Két évvel ezelőtt elegem lett abból, hogy a férjem állandóan balhézott velem az üzleti tevékenységem miatt. Megkövetelte, hogy úgy mint valaha, naponta friss vacsorával várjam, bevásároljak, főzzek, este leüljek vele a tévé elé és ha érdekel, ha nem, bámuljam a képernyőt műsorzárásig. Nem tudta, vagy nem akarta megérteni: ha egész nap az árut hajszoltam este elszámoltam és könyveltem, akkor előfordult, hogy eszembe sem jutott, kenyeret kellene vennem. Igyekeztem ugyan ellátni a háziasszonyi teendőimet, s úgy szervezni a dolgaimat, hogy elégedettek legyünk mindketten; de nem tagadom: azt szerettem volna - ha már így alakult az életünk - hogy a férjem vállalja a szerepcserét. Én elismertem, hogy ő is dolgozik a hivatalban napi nyolc és fél órát, de őneki is be kellett volna látnia, hogy vállalkozóként nekem többet kell hajtanom. Pontosabban, nem kell, hanem akarok! Élvezem az üzletet, a nyüzsgést, s kár tagadni, a pénzt is. A bajok fő forrása az volt, hogy az anyagi függetlenségem sértette a férjem hiúságát. Pedig a javakat közösen élveztük! Az új kocsival ő furikázott, én a régi Zsigulit használtam. A kezdetben türelmesen, szépen, majd könyörögve, végül vitatkozva kértem: legyen megértéssel. Megmakacsolta magát.* Azt mondta, amikor megengedte, hogy vállalkozásba fogjak, nem volt szó arról, hogy felrúgom a megszokott rendet, a családi életünk nyugalmát. Azt követelte, hagyjam abba a vállalkozást, legyek újból az ő szófogadó felesége. Később féltékenykedni kezdett; gyanúsított öreggel, fiatallal. A fáimat kértem meg, beszéljen az apjával, de ő sem tudta más belátásra bírni. Szóltam az apósoméknak is, hátha... Nem tudtunk megegyezni, mert nem akartam feladni a munkámat. A féljem egy napon összecsomagolt és a szüleihez költözött. Én pedig, dühömben, beadtam a válókeresetet. Hogy igen, hogy nem, de három hónapon belül kimondták a válást. Olyanokat mondott a bíróságon, hogy elhűlt bennem a vér. Egy kissé ki is borultam, hiszen a tárgyalásig nem is gondoltam komolyan az egészet. A válóper után nem tudtam, mitévő legyek. Szerencsére, a fiam mellém állt, s családostól hozzám költözött. Mire mennék egyedül a nagy házban? Azóta a seb behegedt, de a nyoma ma is éget. A gyerekek azzal vigasztalnak: majd megjön az apjuk esze. A menyem sokat segít, úgy vásárol meg főz, hogy nekem is jusson. S bár sosem kérem rá, az én lakrészem is ragyog a tisztaságtól. Még a nagymosást is vállalta. Tulajdonképpen a munkámnak élhetek, de amikor egy kis lélegzethez jutok, én is besegítek a fiataloknak. Mégis hazudnék, ha azt mondanám, felhőtlen boldogságban élek. Igaz, a munkám örömmel tölt el, a gyerekekkel is szeretjük egymást, a pénzemnél vagyok, viszont hiányzik a férjem. Egy kis jóindulattal, megértéssel, másként alakulhatott volna életünk. Tudjuk, hogy pénz nélkül nem megy. De tudjuk azt is, hogy nem minden a pénz. Tudjuk, hogy a pénz biztosít(hat)ja a család nyugalmát. De tudjuk azt is, hogy a pénz a család szétesését is okozhatja. Tudjuk? Tudjuk. És tanácstalanok vagyunk. Péterfi Szonya RIPORT _________________________________________________________ 1994. június 12. UaSÉMap ki m m i u ij nr ál ii ni^i fAlki ihl li IA Am íj mm
