Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-29 / 22. szám
ká vált fekete elnököket. Mára értelmét veszetette a politikai hátterű versengés, az érdekszférák teljesen más irányba tolódtak, az egykori mecénások pedig saját népükre bízták a parazita kiskirályokat, s sorsára hagyták Afrikát is. Vajon hogyan alakult volna a kontinens helyzete, akkor, ha korábban, sokkal korábban hagyják sorsára. A19. századi brit, francia, portugál és német gyarmattartók, akik figyelmen kívül hagyva az egyes régiók történelmét, etSzemtől szemben a pusztulással, a teljes hanyatlással sorra hagyják maguk mögött Szubszahara országait az amerikai, európai és japán beruházók, hogy máshol - Ázsiában, Kelet- Európában - próbáljanak szerencsét. Nem homokba tiport kegyvesztett államokban, amelyekben szűnni nem akaró polgárháborúk dúlnak, mert a tutsik gyűlölik a hutukat, a zuluk nem akarnak a khoszák irányítása alá kerülni, hitetlennek nevezett feketék visszautasítják a saria embertelen törUtazási irodák kissé elcsépelt reklámszlogenjei jutnak hirtelen az eszembe, így nyár elején, Afrika nevének hallatán. Utazzon a tunéziai tengerpartra! Keresse fel a fáraók titokzatos birodalmát, töltsön egy felejthetetlen hétvégét a mesebeli Marrakech- ben! Ha kalandra vágyik, fényképezőgéppel induljon vadászatra a kenyai nemzeti parkba, fedezze fel a csodálatos fekete kontinenst! Piramisok, emlékművek, városok, melyekben a múlt találkozik a jelennel. Végtelen forró sivatagok, oázisok, tevekaravánok. Buja ó'serdők, tavak, flamingók. Pampák és szavannák, robogó zebrasereg, árnyékban hűsöló' oroszlánok. Kuruzslók és tamtamdobok. Ez Afrika. Ez is Afrika. Ami a reklámból és az idillikus képből kimarad, azok a nagyvárosok szegénytelepei, humanitárius segélyekből úgy-ahogy fenntartott menekülttáborok, kifosztott falvak és szárazságtól felperzselt vidékek, tengődő csupasz gyerekek, az AIDS-nek, éhínségnek kiszolgáltatott emberek. A szlogenek, ugye, nem szólnak csendes halálról sem, a ház mögött elföldelt halottról az oly gyakran csodálatosnak nevezett Afrikában. Üres tányérral maroknyi rizsre várva lül váltak szabaddá országok tucatjai a hatvanas években. Afrika új hatalmasai pedig az Afrikai Egységszervezet (AESZ) Chartájában maguk szálltak síkra a határok megváltoztathatat- lansága, a területi egység, a nemzetinek nevezett függetlenség mellett. Mára bebizonyosodott: ők is hibáztak, amikor a kapitalista Nyugatról, vagy a kommunista Keletről importált modellekkel igyekeztek megoldani a problémákat, az egy ország - egy nemzetről álmodoztak, miközben megpróbálták folklórrá redukálni avagy teljesen kiirtani az emberekből a törzsi tudatot. Valahogy itt kezd hasonlítani Afrika problémája a kelet-európai bajokhoz, amelyek jelenleg a Balkánon tükröződnek a legerősebben. Törzsi harcok, nemzetiségi konfliktusok - földrésztől függően - történelmi véletlenekből fakadtak, állandósultak. És robbanásszerűen törtek ismét a felszínre az európai változások után. Afrikában is. Belopództak a forradalmak, az „újkori felszabadító harcok“, amelyek az annyira óhajtott demokrácia mellett az erőszak és a fokozódó káosz elemeit foglalják magukban. Ünnepelni kell májusban - döntöttek hajdanán az AESZ alakuló csúcstalálkozójának résztvevői. A szervezet megalakulásának emlékére hoztak határozatot Afrika Napjának megünnepléséről. De harmincegy év elteltével, az idei májusi évfordulón ugyan mit ünnepelhet a rivalizáló klánok háborújába belefáradt Szomália, ahol az elképesztő nyomoron kívül csak fegyverekben van bőség. Ünnepelhet-e Ruanda, amely az államfő elleni merényletet követően valóságos pokollá változott. Vagy az apartheidtől szabaduló Dél-Afrika, ha fekete fél fehértől és fordítva, ha a színes bőrű sajátjait gyilkolja, ha a fegyver- kereskedő begyűjtött pénzét számolja, amíg a háziasszony - fehér és fekete egyaránt - konzervdobozokat raktároz, mert ő is fél a bizonytalan jövőtől. Vajon mit ünnepel az üres tányérral maréknyi rizsre váró gyerek. Vagy az üldözött tua- reg, a sivatag egykori büszke harcosa, aki keserűen állapítja meg: magára hagyták a jó dzsinek. Urbán Gabriella Zulu tüntetők Durbanban (A Time felvételei) vényeit. Nem ott, ahol visszavisszatérő fergeteges forgószélként „felszabadító“ harcok sepernek végig, felkavarva a törzsi ellentéteket, vallási konfliktusokat. Azokat a régi keletű problémákat, amelyek látszólag eltűntek a hidegháború idején, amikor a Kelet és a Nyugat egymással versengett az afrikai „vadászmezők“ megszerzéséért, busás pénzsegélyekkel, kedvező hitelekkel vásárolták meg a gyarmattartókat kisöprő, majd zsarnokokká, kegyetlen diktátoroknikai megosztottságát, kultúráját, az „oszd el és uralkodj“ elv alapján szakítottak el egymástól népcsoportokat, illetve együttélésre kényszerítettek ellenséges törzseket. 1890-ben lord Salisbury brit politikus a londoni Times egyik számában vallotta: „Vonalakat húztunk a térképen, olyan területeken keresztül, ahová fehér ember soha be sem tette a lábát. Hegyeket, folyókat, tavakat osztottunk el egymás közt. S olykor csak azért éreztünk szorongást, mert fogalmunk sem volt arról, hogy hol terülnek el ezek a hegyek, folyók és tavak. “ A gyarmattartók örökségül hagyták Afrikára a határvonalakat, ezeken beSzemtől szemben az apartheidtől sza baduló Pretoriában Corpus Christiben sétálva, városnézés közben véletlenül a cseh hagyományok házára akadtunk. Meglepődtünk: messze az öreg kontinesntól, a távoli Amerika Texas Államában cseh emberek, nyelv, hagyományok. Hirtelen eszembe ötlik: Amerikában a legnagyobb véletleneken sem szabad meglepődni. A Jalufka-ház történetén sem... Dél-Texasra jellemző, bungallow-stílusban épült. A ház körüli rózsakert viszont az egykori hazát Morvaországot, a házban összegyűjtött emléktárgyak pedig a cseh családok amerikai sorsát, küzdelmét, munkával és tehetséggel kiharcolt eredményeit idézik. A cseh nemzeti hagyományokat őrző házat 1905-ben építette James Jalufka, az akkori, régi, ír városként ismert Mesquito City 1408-as számú parcelláján. Édesapja, Ignác Jalufka, édesanyja Agnei (Hollubová) Jalufka a 19. század végén vándoroltak ki az Egyesült Államokba, Texasba. Legidősebb fiuk, James már itt, Lovaca Countyban született 1879. november 18-án. Gyapottermesztő farmerként jelentős karriert futott be: nevéhez fűződik a texasi gyapot termesztésének és feldolgozásának nagyipari szintre való fellendítése. Texasban elsőként használt gyapotfésülő berendezést, amely forradalmasította ennek a fontos ipari növénynek a jó minőségű és gyors feldolgozását. Életének alkonyán Texas más városába, Kerrville-be költözött, ahol 1969. december 14-én meghalt. Egy hónap és hat nap hiányzott 90. születésnapjához. Hosszú, mozgalmas, eredményes munkával teli életutat zárt. Sem James, sem a Jalufka-család többi tagja, nem feledte a származását, nem adta fel az anyanyelvét. így vált a Jalufka-ház egyre inkább hagyományőrző központtá. Még maga James kezdeményezte, hogy házát Corpus Christiben átalakítsák a dél-texasi cseh hagyományok egyesületének otthonává. A cseh hagyományőrző szervezet, hivatalosan, 1980. szeptember 11-én kezdte el tevékenységét. Célul a cseh kultúra, a nyelv, a hagyományok, a szokások megőrzését tűzte ki és a cseh származású amerikaiak között a rokoni, a baráti kapcsolatok fokozottabb ápolását. A házban kapott helyet az egyesület irodája, könyvtára és egy kutatóközpont is. Érdeklődéssel léptünk az emlékházba, s amikor szlovákul, majd csehül kezdtünk érdeklődni, körülfogtak bennünket a házigazdák. Köztük van az egyesület jelenlegi elnöke, Alvin J. Prochaska is: - Most érezzük csak igazán, milyen fontos szerepet tölt be szervezetünk és ez a ház a cseh-morva hagyományőrzésben. Bár mi már itt, Texasban születtünk, de nyelvünket, szüléinktől átvéve, megőriztük. A nyelv pótolhatatlan kincs. Az ifjabb nemzedéknek több i flp r. élményre van szüksége, minél több tapintható dologra kell, hogy támaszkodhasson gyökereinek megőrzésekor. Mi ezt a célt szolgáljuk! A szintén Texasban született Marcela Maresová és Elizabeth Gajdosová is a lelkes hagyományőrzők közé tartozik. Ők vezetnek körbe bennünket a házban. - A Cseh konyha titkainak továbbadása is fontos hagyományőrző elem - vallják a háziasszonyok. Cseh és angol nyelven bőségesen kínálják a legkülönbözőbb recepteket. Sokféle, Cseh- és Morvaországra utaló emléktárgy, népművészeti alkotás, cseh stílusú bútorok, könyvek, fényképek, dokumentumok bizonyítják a csehek texasi történetét, elvégzett munkáját, kivívott eredményeit, erős nemzeti öntudatát. Plakátok, fényképek, szórólapok igazolják, hogy a cseh hagyományok háza jó hírnévnek örvend a környéken; hogy tevékenyen bekapcsolódik Corpus Christi kulturális életébe. Az évenként megrendezett népművészeti ünnepen a ház külön sátorban mutatta be a cseh-morva hagyományokat, a soknemzetiségű kultúrák között neki köszönthetően megjelentek a cseh kulturális értékek is. Nem vitás, a country, a mexikói és a néger népi dallamok mellett, a cseh polka is népszerű Dél-Texasban. Kleiner Dániel Alvin J. Prochaska és a Jalufka-ház Corpus Christiben (A szerzőfelvételei)
