Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-16 / 3. szám
•Ql JBnUBÍ -bRR L riMiMBun áSl INT ERJÚ Kelet-Közép-Európa osztódásával együtt, mint tapasztaljuk, e térség magyarsága is tovább darabolódik. A volt Jugoszlávia magyarságát sem kerülte el ez a folyamat. December első felében Lendván jártam, ahol a Mura vidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Közösség és az Anyanyelvi Konferencia Magyarságtudat kisebbségben címen rendezett kétnapos tanácskozást. Ezt az alkalmat használtam fel arra, hogy megkérdezzem Göncz Lászlótól, az imént említett szervezet titkárától, hogy hogyan, milyen körülmények között él ma Szlovéniában a magyar nemzeti kisebbség. — Ha a muravidéki magyarság helyzetét Szlovéniában a Kárpát-medence vagy az összmagyarság tükrében nézzük, akkor több szempontból is specifikus vonásokat találunk. S ennek több oka van. Most csak néhány alapvető gondolatot fogalmaznék meg, mert így hirtelen nem lehet pontos összképet adni. Arról van szó, hogy Trianon után mintegy 25 ezer magyar került az akkori Szerb-Hor- vát-Szlovén Királysághoz. A muramenti magyarok akkor szlovén fennhatóság alá tartoztak, ami meghatározóvá vált a későbbiek során. Elsősorban arról volt szó — és a problémák éppen itt keletkeztek —, hogy Magyarországhoz viszonyítva a muravidéki magyarság a fejlettebb régióhoz tartozott. Ez önmagában nem is lett volna negatív hatású; a gond abból fakad, hogy a trianoni döntés után a művelt értelmiségi réteg áttelepült Magyarországra, s az a kevés, aki maradt, azokat a feladatokat, amelyek az ittrekedt kisebbség számára létfontosságúakká váltak, alig, vagy csak részben tudta vállalni. Ez a hiány viszonylag rövid időn belül rányomta bélyegét a muravidéki magyarságra, oly értelemben, hogy az itt élő magyarság egyre jobban Szlovénia felé orientálódott.- A gyakorlatban ez mit jelentett számotokra?- Elsősorban azt, hogy komoly identitászavarok jelentkeztek minden tekintetben, s a már említett modell irányába billentették a mérleg nyelvét. Persze az első s a második világháború között nem volt annyira érezhető ennek a hatása, mivel akkor még voltak magyar iskolák, s a szlovének által lakott vidék jellege is nagyon sok magyar vonást tükrözött. Ám a harmincas évek végére megszüntették ezeket az iskolákat a Karadzso- dzsevics-féle rendszer „jóvoltából“. 1941-ben, amikor a Muravidék ismét Magyarországhoz került, nagyobb lélekszámú értelmiségi költözött át Magyarországról. Ám a háborút követően ezek mind visszatelepültek az anyaországba, s magukkal vitték még azokat is, akik ezenközben ilyenolyan műveltségre tettek szert. így értelmiségét tekintve kétszer lett lefejezve a szlovéniai magyarság. Vagyis a második világháború után ismét értelmiség nélkül maradtunk.- Ilyen vert helyzetben az alacsony lélekszámú népcsoport már-már pusztulásra van ítélve. Hogyan álltatok lábra mégis?-Nagy nehézségek árán megszervezték az időben az oktatást. De olyan, képzettség nélküli pedagógusok működtek akkor a muravidéki iskolákban, hogy — egyrészt ezért, másrészt, mert nem volt meg a kontinuitás - 1959-ben ezt megszüntették. Azonban el kell mondani, hogy ez a helyzet adott ösztönzést a szlovén kormányzatnak egy olyan gesztus megtételére, amelynek alapján ma kisebbségi politikáról beszélhetünk.- Mi volt e gesztus lényege?- Szlovénia 1959-ben felajánlotta, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, tenni kell valamit annak érdekében, hogy ez a népcsoport megmaradjon. Ekkor már csak 14—15 ezer magyar volt e térségben. Persze ez nem volt önmagáért való gesztus. Mert Szlovéniának sem volt mindegy, hogy milyen a kisebbségekkel szembeni magatartása, hiszen a szlovéneknek mintegy az egynegyede az ország határain kívül él. Ausztriában úgy 30-40 ezer, Olaszországban mintegy 100 ezer, Magyarországon úgy 7-8 ezer, s az Egyesült Államokban a becslések szerint több százezer. Ekkor vezették be a kétnyelvű oktatást. A kétnyelvű oktatás azt jelenti, hogy azon a területen, ahol magyarok is élnek - a vegyes lakosságú területekről van szó —, a magyaroknak és a szlovéneknek egyaránt kötelező ebbe az iskolába járni. Ezt az alkotmány is rögzíti. Itt nincs külön szlovén iskola.- A kétnyelvű oktatás számomra a nálunk szorgalmazott „alternatív iskola“ rémlátomását idézi. Itt a Muravidéken mi ennek a gyakorlata?- A kétnyelvű oktatás lényege az - ha következetesen betartanák -, hogy 50-50 százalékban kellene oktatni magyarul és szlovénül minden tantárgyat. Vagyis nemcsak a nyelvekre vonatkozik, hanem a reál tantárgyakra is. A valós helyzet pedig az, hogy az alsó tagozatokban, tehát az 1—4. osztályokban ez a százalék- arány meg is van. így például a matematikaórán is két nyelven folyik a tanítás. A tankönyvek is kétnyelvűek. A felső tagozatokon az alternáció magasabb foka miatt az arányok már megváltoznak 30:70 arányban, de gyakorta 25:75 arányban a magyar rovására.- Eddig az alapiskoláról beszéltél. Mi a helyzet a középiskolai oktatás terén?- Egy középiskolánk van, ami szintén kétnyelvű. Ebben van gimnáziumi - általános — tagozat, közgazdasági és fémipari részleg. A kétnyelvű általános iskolákból kikerülőknek a 75 százaléka folytatja ebben az intézetben tanulmányait. Szlovénia nemzetiségi politikájának ez a kétnyelvű oktatási rendszer volt az első pozitív gesztusa a nemzetiségek irányába. Később ez a gesztus alkotmányos formát is öltött.- A következő nagy és komoly lépést az 1974-es alkotmány jelentette. Akkor a szlovén alkotmány már lényegesen eltért a szövetségi alkotmánytól; azt is mo sdhatnám, hogy nem volt hozzá semmi köze. Egészen más alapok rendszeréből fakadt. Ebben fogalmazódott meg egyértelműen, hogy a kisebbségi jogvédelmet csakis a különjogokra lehet alapozni. Lényegében mindez a pozitív diszkrimináció elvén nyugszik, s a két őshonos nemzetiségre, a magyarra és az olaszra vonatkozik. Biztosítja az oktatás, a kulturális élet, a tájékoztatás s az anyaországgal való kapcsolattartás szabadságát, amelyet a nemzetiségek legitim szervezetei, az érdekközösségek szerveznek, illetve tartanak fent.- Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségek életében azok beleegyezése nélkül nem hozhatnak döntéseket...- A ma érvényben levő alkotmányban szó szerint ez így áll: „Azok a törvények, más jogszabályok és általában aktusok, amelyek csupán a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkoznak, a nemzeti közösségek képviselői beleegyezése nélkül nem fogadhatók el.“ Ezzel együtt azt is el kell mondanom, hogy az összes kisebbségi jellegű tevékenységnek mintegy 95 százalékát a szlovén állam dotálja. Ebből az következik, hogy a nemzetiségi intézmények, szervezetek, együttesek nagyobb ellátmányban részesülnek, mint az egynyelvű szlovén területek polgárai. Az igazság kedvéért azért azt is hozzá kell tennem, hogy a pártállam idején is toleránsak voltak velünk szemben, ami a velünk együtt élő szlovének számára gyakran elfogadhatatlannak tűnt. Megesett például, hogy a kétnyelvű oktatás miatt alkotmányos pert kezdeményeztek, amit a végén el is veszítettek. A kilencvenes évek fordulóján szintén voltak hasonló törekvések, sőt, most is aláírásokat gyűjtenek például a kétnyelvű dokumentumok használata ellen, de szerencsére, ezek a törekvések nem járnak eredménnyel. A szlovén kisebbségi törvénnyel kapcsolatban még annyit jegyeznék meg, hogy az ún. „különjogok“ csak egy bizonyos területre vonatkoznak, tehát csak a területtel együtt érnek valamit. Ha ezeket csupán a magyarságra vagy az olaszokra vonatkoztatjuk, akkor gyakorlatilag nincs sem erejük, sem értékük.- Szavaidból arra következtetek, hogy a nemzeti eszme és a nacionalizmus itt is terjedőben van. A muravidéki magyarságot a Mura vidéki Magyar Nemzetiségi Közösség tömöríti. Hány alapszervezetetek van, milyen a közösség szervezeti formája?- A Muravideki Magyar Nemzetiségi Közösség gyakorlatilag mozgalomként, tömegszervezetként fogható fel. Ennek nincs akkora tagsága, mint mondjuk a Csemadoknak. Nálunk ez alkotmányos kategória. Ugyanis az alkotmány kimondja, hogy az őshonos nemzetiségeknek jogukban áll létrehozni önigazgatási közösségeket. A Közösség általános és titkos választásokon - párhuzamosan a helyhatósági választásokkal — megválasztja a saját képviseleti szervét, amely egyben a Közösség legfelsőbb szerve: amolyan kis parlamentnek is nevezhetném. Mintha például a Csemadok Országos Választmánya parlamentté válna. Nálunk ez a képviselő-testület aztán úgy építi fel a saját intézményrendszerét, ahogy az neki a legjobban megfelel. Nekünk most Lendván van egy végrehajtó tanácsunk és egy végrehajtó szervünk. Szlovéniában két járásban élnek magyarok, a Muraszombatiban és a Lendvaiban. Mindkét járásban van tehát járási szintű nemzetiségi közösség, s a kettőnek a csúcsszerve a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség. A Közösség operatív szerve a végrehajtó tanács, amely az elnökből s még 5-6 munkatársból tevődik össze. Ezen belül működnek aztán a különböző bizottságok. Egyébként e napokban folyik egy átszervezés, amelynek alapján a napi operatív — főleg kulturális munka- tevékenységét leválasztjuk a közösségi szakszolgálatról. Ennek lényege, hogy január elején létrehozzuk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetet. Ez már alakulóban van. — Említetted, hogy két Járásban él itt a magyarság. Szám szerint menynyien vagytok még? — Eléggé bonyolult a helyzet. Én három kategóriát említenék. Az első, hogy az 1991-es adatok szerint hányán vállalták a magyarságukat, másodszor, hogy a mi becsléseink szerint mi a valós lélekszám, s harmadjára, hogy hányán beszélik a magyar nyelvet, illetve, hányán vannak, akik a magyar értékekkel azonosulni tudnak. Az első, az 1991-es adatok szerint sajnos csak 9000-en vallották magukat magyarnak. A realitás úgy 12 ezer körül lehet, s a harmadik kategóriába sorolhatók létszáma úgy 22 ezerre tehető. Mindezt tudva, felvetődik egy új törekvés is, amelynek lényege az volna, hogy mód legyen a kettős identitás kinyilvánítására, a kettős nemzetiségi hovatartozás érvényesítésére. — Ez eléggé különösen hangzik... — Valóban, de a mi helyzetünk s az itteni gyakorlat hozta. Az oka, hogy nálunk a vegyesházasságok aránya most már sajnos meghaladja az 56 százalékot. A vegyesházasságokból származó gyermekek anyakönyvezésénél választani kell, hogy milyen nemzetiségű legyen az újszülött. De miért ke” ezt már a születéskor eldönteni? Nem volna jobb, ha megvárnánk, amíg a gyermekek felnőve maguk döntenék el ezt a kérdést? S ha mindkét oldalra kötődik, miért ne vállalhatná mindkettőt? Ha komolyan elgondolkodunk e kérdés, vagy a lehetőség felett, akkor azt hiszem, hogy nem csak új kategória, de új érték is megjelenik ezáltal. — Mi most a szlovéniai magyarok hetilapjának, a Népújságnak a szerkesztőségében beszélgetünk. A sajtóról, az irodalomról még nem váltottunk szót. Lapok, rádió, tévé... Milyenek itt a lehetőségeitek? — Van egy hetilapunk, a Népújság; évente kétszer jelenik meg a szlovéniai magyar írócsoport folyóirata, a Muratáj. Ezen kívül van saját rádióállomásunk, amely napi 24 órán át közvetíthetne műsort, de egyelőre csak napi tíz órát tudunk ebből kihasználni; nincs elég szerkesztőnk. A televíziónk adásideje is lényegében korlátlan, ám itt is hiányoznak a szakemberek. Ezen kívül évente 6-7 kiadványt jelentetünk még meg. A már említett Muratáj mellett minden évben megjelentetünk egy naptárat is, s általában évente két szépirodalmi s egy helytörténeti, néprajzi vonatkozású könyvet. Eddig kb. 70 különböző kiadványunk jelent meg. — Köszönöm a tájékoztatást. Gál Sándor Búcsú a sirályoktól Valaha gyakran láttam a szikár, vékony, tengerészsapkás öregurat. Állt a Duna-parton és egy szatyorra való száraz kiflit morzsolgatva etette a sirályokat. Ha csak etette volna! De őszólon- gatta, becézgette, kínálgatta is őket. És mesélt nekik. A régmúlt időkről, a messzi tengerekről, a halálról, búról és örömről, gyors kikötői ölelésekről, hűségről és árulásról. Többnyire távolról figyeltem őt, érzelmi kifakadásait, és egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy megszólítsam a fura öregurat. De hogyan, miként? A helyzetet kislányom oldotta meg. Gyermeki egyszerűséggel odament a bácsihoz, kért a száraz kifliből, mert ő is etetni akarta a sirályokat. így jutottam hozzá közelebb, s az emlékfoszlányokból egy mozgalmas életút tárult elém. És a fájó magány.- A sirályokban bízhat az ember. Mindig hű társaim voltak. Nem úgy, mint az emberek, nem úgy, mint a nők. Pedig sokukat szerettem, sokukat elhagytam... Vagy ők hagytak el engem? Aztán én is megtaláltam az igazit. Annak hű ura lettem. De az asszonyom, míg én hajóztam, meghalt. A sirályok velem sírtak, velem rikoltoztak a hír hallatán. Régen volt... Nincs semmim, csak a mindig éhes sirályaim, akiknek gondját viselem — mondta akkor. Sok esztendő telt el azóta, s a tengerészsapkás öregúr elillant az emlékezetemből. Am a minap újra láttam. A Duna-parton állt gyűrött, kopott tengerészsapkájában és sírva, nevetve kiflilakomára hívogatta barátait. Reszkető kézzel dobálta a száraz péksüteményt a sirályhad elé, s kicsire zsugorodott arcának ráncai között könnyek patakzottak. Hirtelen egy mentőautó vijjogásának, majd a fékek csikorgásának zaja riasztotta szanaszét, röppentette magasba a nagy testű madarakat. Az öregúr csodálkozva nézett körül, és amikor meglátta a feléje tartó ápolókat, csak annyit mondott: - Jól van, mehetünk. Csak azért szöktem meg a kórházból, mert látnom kellett a barátaimat. Talán utoljára... Hetekig nekik gyűjtögettem a betegtársaimtól kapott kiflimaradékokat. Nem lesz több etetés, madárkáim, utolsó útjára indul a tengerész — motyogta, miközben teljes erejével az ég felé röppentette sapkáját. Az öregúr, a mentő ablakából, talán látta még, hogy miután a tengerészsapka a hóba süppedt, egy sirály szállt rá... (péterfi)
