Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-15 / 20. szám
solid íllásról ani. A rendszerválik büszkék voltak s vele, már ahogy öbet nem tehettek, 'églet: akik túlbuz- okoztak. Érdemes régi helyeket, és tban vannak azok viszonyok között ámára egyszerűen rdés: köteles-e tö- t-e tőle kérni, ho- Sokan inkább meg- ségtől.Aműemlék- k: „no már megint ább dőljön össze, ' nyugtunk lesz." tztán a kulturális ég megmentése el- áhetetlen. Köny- :n, képekben esette kellenek az épü- is, ám azok fenn- a óriási anyagi t jelent. Az objek- > viszont azt köve- /együk tudomásul, alaki nem vállalja ijítás terhét. ís mi változott az :es hivatalok részéér állam nem szállt teljesen a mú'em- ;lem területéről, jegyzékek, me- íyilvántartják a ka- izált műemlékeket, ^újításoknál igye- :k betartani egyfaj- mert kevés a pénz, ií van. A kulturális írozni a legszüksé- lásik félnek, vagyis fill próbálnia pénzt nk fel kölcsönt entitására. Persze, az ozepette egyre ne're lesz pénz, már L. idig is fontosabbak lint azoknak, akik vona valamit. Bár ■okszor megállunk Pozsonyban körülivekben a városvé- ett egy akciót, az inálták. A háború oltak az ún. Z ak- í szocialista csöke- rengeteg mindent t. Ám nem tudom, lennének-e az em- íit is tenni a közös- itizálni, kényelme- , mint tenni vala- között a mú'emlé- k fanatizmussal, állottsággal lehet imus az akadályok hét feladni. Bízni helyzet, hogy jön ne tartson túl so- nnyira elfáradnak, épp kiveszik belő- korában vagyunk, zakót a sebeinket et a munka. imlékvédő legfőbb tsa, a családját élűi, a szenvedély n. Nem tagadom, munkám, most is erveim, amelyeket . Ez éltet, ez ad zhely mellett. Szerégi munkámhoz, ndenható majd el- Forgon Szilvia T esmak, az Ipolysághoz tartozó kis falu felett az Ipoly folyó zöldelő réten, a víz fölé hajló fűzfák kíséretében kanyarog szeszélyesen. Emellett itt határfolyó is egyben, így ha fenntról, az országútról tekintünk végig ezen a szakaszon, nehéz eldönteni, éppen melyik országban ülnek a halakat rejtelmükből kicsábítani igyekvő pecások. Kissé feljebb, Ipolyhídvég környékén a kanyargó folyómedret mocsaras területek szegélyezik, illetve néhány, csatornákkal behálózott egykori rizsföld, a szovjet mezőgazdasági példamutatás emlékeként. Áradáskor ezek is víz alá kerülnek, nagyszerű szaporodóhelyet szolgáltatva a vízi élővilágnak. Nem is olyan régen, még a hetvenes években is, hasonló volt a helyzet az egész Középső- és Alsó- Ipolyon. Napjainkra azonban jószerivel csak ez, az Ipolynagyfalu és Tesmak közti, nem egészen tizenkét kilométeres szakasz maradt hírmondónak. A folyó többi része szabályozott mederbe került, vagyis mérnöki pontossággal kijelölt csatornaszerű alakzattá vált. A Tesmak feletti szakasz nyugalma egyelőre háborítatlan és egyre többen vannak, akik szerint ennek így is kell maradnia. A történelem közbeszólt Az Ipoly szeszélyes folyó, évi legkisebb és legnagyobb vízhozama közt akár ezerszeres különbség is lehet. így nem csoda, hogy az ember és természet évszázadok során kialakult egyensúlyát hamar felborították az árteret leszűkítő utak, hidak és malomgátak. Az árhullámok idején emiatt visszaduzzasz- tott víz okozta rombolás viszonylag korán, már a múlt század közepén kiváltotta a folyó szabályozásának gondolatát. Akkor még csak néhány kisebb átvágásról volt szó, no meg iszapkotrásról a malomgátak környékén, mivel az erdőirtásokkal járó talajerózió miatt a hordalék mennyisége is jócskán megnőtt. Nem úgy a század elején, amikor is az Országos Vízépítési Igazgatóság felvetette, hogy hajózhatóvá kellene tenni a torkolat és Balassagyarmat közti szakaszt, ami egyebek mellett nyolcvankilenc átvágással, egy duzzasztóművel, sőt vontatóutak megépítésével járt volna. A megvalósításhoz kezdetben hiányozott a pénz, majd pedig olyan események jöttek közbe, amelyek hosszú évtizedekre visszavetették az Ipoly meg- rendszabályozását. A trianoni békeszerződés ugyanis a folyó nagy részét határvonallá tette, így komoly diplomáciai üggyé vált bármiféle beavatkozás. A két új ország közti bizalmatlanság, majd pedig a második világháború idején végbement határmódosítások miatt a vízmérnöki tervek megválósításához csak az ötvenes években teremtődött meg a kedvező légkör. Ekkor, a Vág csatornásításával és a dunai vízlépcsők tervezésével párhuzamosan az Ipollyal is foglalkozni kezdtek. A hatvanas évek során megkezdett közös, magyar - szlovák felmérés és tervezés gyümölcse végül is 1975-ben érett be, amikor is aláírták a határt képező szakasz szabályozásáról szóló általános tanulmánytervet. Ezután az események jelentősen felgyorsultak, miközben mindkét fél igyekezett a saját szempontjából kihasználni a beavatkozás lehetőségét. Napjainkban már egyértelmű, hogy a magyar fél főként ármentesítésre törekedett, míg a csehszlovák oldal ehhez hozzákapcsolta az új szántóterületek és az öntözővíz nyerését. Az eredmény első látásra feltűnő, a magyarországi oldalon a szabályozott, kiegyenesített Ipolyt általában rétek szegélyezik, míg a mi oldalunkon a folyóval párhuzamosan magas töltés vonul, mögötte intenzív művelésű területekkel. Ezzel járt azután a vízszükséglet növekedés, amit mederduzzasztókkal igyekeztek biztosítani. Az egészhez jó apropóként szolgált a nagymarosi vízlépcső, amelynek a torkolatnál egy-másfél méterrel kellett volna visz- szaduzzasztania a folyó vízssintjét. A tervek szerint ehhez kapcsolódott volna hat duzzasztó, amelyeken egészen Ipolybalogig szivattyúzhatták volna fel a Duna vizét. Az egyenként 2,5 - 3,5 méteres duzzasztást jelentő tárolók közül 1993-ig öt készült el, Kiskeszi, Ipolyszakállas, Ipolyvisk, Ipoly- nagykeszi és Ipolybalog mellett, a hatodikat, az ipolyságit pedig eredetileg 1993-ra kellett vona befejezni. Ez érintené a Tesmak és Ipolynagyfalu közti utolsó, természetes állapotában megmaradt szakaszt. Abban, hogy erre a mai napig nem került sor, nagy szerepe van a beruházások általános befagyasztásának és az időközben mind a két oldalon aktivizálódott környezetvédelmi mozgalmaknak. Eltérő célok, közös igyekezet A mi oldalunkon a környék legaktívabb ilyen szervezete az ipolysági székhelyű Ipoly Unió. Wollent József titkár szerint céljuk az Ipoly-mente revitalizációja, vagyis az ember és a természet kötődésének újrateremtése. Ez a kapcsolat ugyanis az elmúlt évtizedekben sokszor valódi hasznot alig hozó intézkedések miatt szakadt meg. Erre jó példa a korábbi árterek felszámolásával nyert mezőgazdasági területek sorsa. A magyar oldalon ez sokkal kevésbé dívott, nátagjai szemléletét, akik a halakat elsősorban a serpenyőben szeretik és ehhez alkalmazkodik látásmódjuk is. Képviselőjük például a minap egy Balassagyarmaton tartott tanácskozáson kijelentette, nagyon jó dolog a tározó, hiszen abban jól megvan a hal, csak éppen az átjutást kell még biztosítani. Velük ellentétben a hivatásos és az önkéntes környezetvédelem azt is igyekszik figyelembe venni, hogy miként menthető meg minél több, a folyóban őshonos halfajta, még akkor is, ha esetleg a húsuk éppen nem a legíz- letesebb. Amikor végre a vízügyesek is felvetették AZ IPOLY A MEGVÁLTOZTATOTT FOLYÓ lünk viszont az egész hatalmi struktúra egy emberként igyekezett bármi áron növelni a kimutatható vetésterületet, amire ezen a tájon a folyó környékének meghódítása nyújtotta legkézenfekvőbb lehetőséget. Ipolyság felett például egy part menti nedves legelő feltöltéséhez több hektárnyi területen helyenként negyven centiméter, másutt egy méter vastag új réteget kellett leteríteni, és ehhez a szomszédos dombot termelték le több méter vastagságban. Az így elhódított területekre azután mindenütt az volt a jellemző, hogy az első években nagyon jó termést adtak, de azután hirtelen kimerültek és a szövetkezetek csak műtrágyázással és költséges öntözéssel gazdálkodhatnak rajtuk. A szövetkezeti vezetők és a vízügyesek telhetetlenségére fizetett rá az ipolyviski meander is, amelyet a nyolcvanas évek elején vágtak le a folyóról. Mára ez holtággá vált, és bár jelenleg a horgászok paradicsoma, megfelelő karbantartás hiányában a fel- töltődés veszélye fenyegeti. Időközben mellette megépült az ipolyviski duzzasztómű, melynek tervezői nem törődtek azzal, hogy akár csak egyetlen csatorna segítségével, de biztosítsák a levágott ág számára létfontosságú vízpótlást. Vészbejárat - halaknak A folyó csatornásítása meggyorsította a vizek levonulását és megszüntette sok hal természetes környezetét, de ezek számára az igazi csapást a duzzasztók megépítése jelentette. Az Ipoly ugyanis sok dunai hal ívóhelye, illetve csak volt, hiszen bár a szaporodni vágyó halak kitartása legendás, arra már ők sem képesek, hogy átugorják az útjukba állított három és félméteres acéllemezeket. Laikus ésszel nehezen felfogható, miért is nem ütött szeget ez a vízlépcsők tervezői fejében, de tény, hogy a megoldást csak akkor kezdték el keresni, amikor a Besztercebányai Járási Környezetvédelmi Hivatal a közelmúltban határozatban írta ezt elő nekik. A probléma megoldása tehát halaszt- hatalanná vált, de ennek módja is jól jelzi az érintettek együttműködését. Ä vízlépcsők és a halak együttélésének ugyanis világszerte kiterjedt irodalma van, ezért nekünk már csak a kipróbált megoldási módok közül kell kiválasztani a körülményeknek leginkább megfelelőt. A Szlovák Tudományos Akadémia Halbiológiai Intézetében is már évekkel ezelőtt foglalkoztak a kérdéssel, amikor azt vizsgálták, miként biztosítható a halak átjutása a bősi vízlépcső miatt elárvult Duna-szakaszon építendő esetleges keresztgátakon keresztül. Mindezek ellenére az Ipoly gazdája, a Garam-menti Vízügyi Igazgatóság a Szlovák Horgászszövetséget kérte fel a közreműködésre a halátereszek megtervezésében és létesítésében. A horgászok csúcsszerve természetesen hűen tükrözi a halátereszek létesítését, azonnal jelentkezett az Ipoly Unió, azzal, hogy magyarországi testvérszervezete a holland szakirodalom alapján megtervezi azokat. Elgondolásuk a duzzasztóművek környéki levágott kanyarok bevonására alapult. A kiskeszi és az ipolyszakállasi tároló ugyanis hiába van a határon, a szlovák oldal mezőgazdasága számára vizet biztosító művek a magyar vízügy csendes, de azért teljes támogatásával a magyar oldalon emiatt levágott kanyarok eleje és végé közé épültek. Ennek megfelelően az Ipoly Unió azt javasolta, hogy ezeket a néhány száz méteres szakaszokat a töltések megnyitásával újra kapcsolják a folyóhoz, és ezzel párhuzamosan farönkökből alakítsanak ki bennük olyan lépcsőket, amelyeken a halak keresztül tudnak jutni. Hasonló javaslat született az ipolyviski duzzasztóra is, csak itt a haláteresz a töltéseken belül épült volna meg. Wollent József szerint ezt a három, részletesen kidolgozott tervet tavaly november 19-én hivatalosan is felajánlották a hazai vízügyi vállalatnak, azzal, hogy a három létesítmény összesen félmillió koronából, néhány hét alatt megvalósítható. Azonban hiába volt minden, januárban a vízügyi igazgatóság igazgatóhelyettese különösebb vita nékül elvetette a javaslatot arra hivatkozva, hogy ez már állandó megoldásnak tekinthető, ilyenről azonban a megrendelésükre most készülő ökológiai hatástanulmány befejezéséig szó sem lehet. Wollent József szerint azonban ezt megfelelő hozzáállás esetén nyugodtan tekinthették volna átmeneti megoldásnak is, hiszen amennyiben a hatástanulmányban a szakértők mást javasolnak, elegendő lett volna újra elzárni a meandereket Ezzel ellentétben Baráti Béla, a vízügyi vállalat ipolysági üzeme munkatársának véleménye szerint az előbb felvázolt megoldás néhány hét alatt nem lett volna megvalósítható. Ez főként a kiskeszi és ipolyviski műtárolónál érvényes, ahol a megkerülő csatorna kialakítása új terület felvásárlásával járna. Ezért azután az építkezés csak a terület felvásárlása és az engedélyezési eljárás befejezése után indulhatna meg, ami szintén tovább tartana néhány hétnél. Példaként említi, hogy a magyar fél pozitív hozzáállása ellenére is szükséges a diplomáciai szerepet betöltő Határvízi Bizottság hivatalos beleegyezése. A rezervátum peremén A vízügyi szakemberek és a folyók menti természetbe a korábbiaknál érzékenyebb beavatkozásokat sürgetők együttműködése tehát korántsem felhőtlen, bár annyit azért feltétlenül el kell ismernünk, hogy ezen a téren a helyzet az elmúlt évek során sokat javult. Ennek több oka van, de az Ipoly esetében az egyik legkomolyabb, hogy a magyar Országgyűlés 1991-ben jóváhagyta a Duna - Ipoly Nemzeti Park létrehozását. Ez egy öszszesen hatvanezer hektáros természetvédelmi terület lesz, amely a Pilisben kezdődik es egészen az Ipolyig, a Balassagyarmat es a torkolat közti természetvédelmi területekig húzódik majd. Ezek közé tartozna az Ipolyvölgyi Természetvédelmi Terület, is, amelyet az utolsó, még szabályozatlan szakasz környékén fekvő 1050 hektáron terveznek. Ez lényegében a Drégelypalánk környéki mocsaras, lápos területet foglalja magába, szemben a nálunk is gyakran emlegetett Tesmak környéki résszel. Természetesen azonnal felvetődik a hazai oldal bekapcsolása is, és ez érvényes a Duna - Ipoly Nemzeti Park összes hazai csatlakozási pontjára. Ezzel kapcsolatban az előbb említett balassagyarmati szemináriumon több biztató információ is elhangzott. Ez egyébként nevezetes akció volt, hiszen kétéves igyekezet után itt sikerült először leültetni egy asztal mellé mindkét oldal vízügyi illetékeseit és környezetvédelmi szervezeteit. Ezen Jozef Burkovsky, a környezetvédelmi minisztérium szakmai tanácsadó szerveként szolgáló Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség besztercebányai részlegének igazgatója beszámolt arról, hogy bár az Ipoly-völgy hazai oldalán egyetlen terület sem teljesíti a nemzeti park kritériumait, de azért több helyen lehetőség van ehhez kapcsolódó természetvédelmi terület kihirdetésére, és ennek előkészítésén szorgalmasan dolgoznak. Ezek közé tartozik a Tesmak- Ipolyhídvég közti rész is, ahol a túloldali ezer hektárhoz nálunk 387 hektár csatlakoztatható. Ez természetesen hiábavaló igyekezet lenne, ha a vízügyi illetékesek mindezt nem vennék figyelembe. Az ügy már csak azért is aktuális, mert az 1975-ös általános tanulmányterv az ipolysági duzasztó térségében mindennel számol, csak éppen terme- szetvédelmi területtel nem. Ez a szemlelet azonban valószínűleg változóban van, hiszen érdeklődésünkre Gregor Medricky, a Garam-menti Vízügyi Igazgatóság munkatársa és egyben a folyót érintő döntéseket meghozó magyar - szlovák határvízi bizottság Ipoly munkacsoportjának hazai delegátusa elmondta:- Mi, a kidolgozás alatt álló vízgazdálkodási terveinkben teljes mértékben figyelembe vesszük a javasolt természetvédelmi területeket. Annyi megkötéssel, hogy mi elmondjuk, milyen beavatkozás szükséges vízügyi szempontból, ők pedig hozzáteszik, mit tartanak a természetvédelem számára elengedhetetlennek. így például a Tesmak Ipolyhídvég közti szakaszon semmiféle beavatkozást nem tervezünk - mindaddig, amíg nem válik szükségessé mondjuk a magyar oldalon a drégelypalánki vasútvonal védelme. , Mindez reménykeltőén hangzik, mar csaK azért is, mert a vízügyi igazgatóság az év elején még az Ipoly Unióba is belépett. Wollent József viszont óvatos maradt, különösen azért, mert mindezek ellenére néhány hónapja a vízügy ipolysági telepén megjelent az a két hatalmas billenő szerkezet, amelyet eredetileg a város feletti duzzasztóműbe szántak. A másik oldalon viszont tény, hogy Baráti Béla szerint az Ipolyság felett terve- zet duzzasztómű nem gördítene akadályt a természetvédelmi terület létrehozása elé, mivel a vízügy jelenlegi elképzelései szerint lényegében csak a most is létező szakaszon emelné meg a folyó vízszintjét. Ez mindenestre olyan probléma, amelyet - folytatva a két tábor között örvendetesen megindult párbeszédet - az érintettek akár nyilvánosan is tisztázhatnának. Tuba Lajos RIPORT ___________________ ______________________________________________________________________________________1994. május 15. IIdSámap Az Ipoly utolsó érintetlenül maradt szakasza Tesmak mel- Ipolyságnál már csatornázott mederben folyik a víz lett (A szerző felvételei)
